78
Mindenesetre súlyos mulasztás volt az, hogy a július 19-i határo-
zatot a hatalmakkal nem közölték és ezzel az orosz beavatkozás útját
megnyitották. A monarchia kormánya tehát ugyanakkor, amikor a
belgrádi jegyzéket útnak indította, nem nyugtatta meg a hatalmakat
az iránt, hogy hódító szándékai nincsenek. Ezzel a kérdés súlypontja
Belgrádba került.
A jegyzék sorsát mindenütt izgatott figyelemmel kísérték.
Bécsben Szerbia megalázására számítottak, Berlinben azt a jelen-
tést kapták, hogy az egész cseh sajtó Szerbia mellett foglalt állást,
Tisza külön jelentést kért az eredményről. Ezt bizonyára nem tette
volna meg, ha tudta volna, hogy az szakítás lesz. Sajátságos, hogy
a bécsi orosz nagykövetség azt már 24-én tudta, amit még a magyar
kormány elnöke sem tudott, hogy Giesl báró Belgrád elhagyására
intézett ˝magánirata˝ nem engedett haladékot, hanem a jegyzék fel-
tétel nélkül való elfogadását követelte. Ha a pur et simple elfogadás
nem következik be, akkor a legközelebbi vonattal utazzék Zimony-
ba. Igaz, hogy Berchtold gróf július 20-án Mérey Kajetán római
nagykövetnek felhatalmazást adott arra, hogy ˝vita közben esetleg
megteheti Excellenciád azt, hogy egyelőre, megbízás nélkül, annak
az egyénileg indolkolt meggyőződésének adjon kifejezést, hogy a
bécsi kabinet még akkor sem gondol hódító hadjáratra és szerb terü-
letek bekebelezésére, ha békés eszközei felmondanák a szolgálatot˝,
ebből azonban sem Tisza határozott követelését, sem a július 19-i
határozatot, sem annak határozott közlését, sem a szükséges bizo-
nyosságot és garanciát senki sem olvashatta ki. Aminthogy az még
a szövetséges olasz kormányt sem bírta kedvező állásfoglalásra. Pe-
dig Tisza többször érdeklődött aziránt, hogy az európai kancelláriák-
nak megköldötték-e a vonatkozó közléseket és kétségtelenül ebben
a feltevésben tartotta meg július 22-i és 24-i békés hangú beszédeit.
Budapesten úgy tudták, hogy nem lesz háború, Bécsben úgy, hogy
az elkerülhetetlen.
Tisza beszédeiről a diplomáciai jelentések azt mondották, hogy a
béke megtartására nyújtottak reményt. Belgrádban a szerb kormány
elégtétel adás helyett háborúra gondolt: Belgrád, 1914. július 23 éjjel
23 óra 45 perckor Stefanovics Dusán hadügyminiszter elrendeli a
mozgósítást. A mozgósítás Sabácban kihirdetve 24-25 éjjel, miről
Conrad vezérkari főnök Berchtold gróf közös külügyminisztert ér-
tesíti és 25-re a monarchia haderejének mozgósítását kéri. A moz-
gósítást előkészító rendelet (Operationsabteilung des Grossen Ge-
neralstabes, Belgrád, 1914. július 24. d.e. 8 órakor). A hadügymi-
niszternek 11 órakor eszközölt láttamozásával.
5.A szentpétervári döntés, 1914, július 24. - A belgrádi ultimá-
tum ennek folytán mindenütt azt a benyomást váltotta ki, hogy a
monarchia Ferenc Ferdinánd meggyilkolását hódító tervek megva-
lósítására készül felhasználni. Ezt szentpétervárott akként magyaráz-
ták, hogy az 1911 óta szenvedett kudarcok nyomán Bécs Szentpé-
tervárral veszi fel a kesztyűt és Szentpétervár szeme láttára készül
Szerbiát felmorzsolni.
Mikor Berchtold gróf közölte, hogy az ultimátum el nem fo-
gadása estén Giesl báró elutazik, Kudacsev herceg, orosz ügyvivő
azt felelte, hogy ez háborút fog jelenteni. Ugyanígy fogta fel a hely.
zetet Tisza is, akit Giesl elutazása és a diplomáciai viszony meg-
szakítása módfelett meglepett. Annál inkább, mert a július 24-én
Giesl báróhoz intézett utasítás és az erről Tiszának küldött értesítés
egymástól különbözött. Amíg ugyanis Berchtold gróf Giesl bárót
elutazásra utasította, addig erről Tiszának csak mint esetleg elkö-
vetkező eshetőségről tett említést. Tiszának ezek után az lehetett
a felfogása, hogy az ultimátumnak általánosságban való elfogadá-
sa után nyílt helye lesz a tárgyalások megindításának; aminthogy
ugyanebben a felfogásban élt egy ideig Szaszonov és a francia kü-
lügyminisztérium is. Ezzel ellentétben Conrad báró a zágrábi had-
testparancsnokságnak egy állítólagos szerb mozgósítás vonatkozó
jelentése alapján a mozgósítás elrendelését kérte.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése