76
Ugyanakkor a vezérkar főnöke arról értesítette a közös külügymi-
nisztert, hogy a döntés idejét nem lehet tovább kitolni, a német nagy-
követ pedig, hogy Románia kész volna elállani Szerbia megtámadá-
sától, ha Tisza elfogadná a magyarországi románok feltételeit. Ami
valójában Bukarest feltétele. Ők sugalmaztak lehetetlen feltételeket
Magyarország irányában, hisz tudták, hogy Tisza és kormánya de az
ország is egységes álláspontot foglal el Erdély kérdésében. Eleve
halva született ötlet volt Bukarest részéről azt hinni vagy várni, hogy
a magyar kormány csak úgy hoci nesze alapon oda ad több mint 100
ezer négyzetkilométert. Ezek után futott be július 13-án Wiesner lo-
vag jelentése - két részletben. Ez később arra nyújtott alkalmat, hogy
a békekonferencián csak az első részt vették figyelembe, a Szerbiára
nézve terhelő másodikat ellenben figyelmen kívül hagyták.
A július 14-i bécsi megbeszéléseken a jelentést annyira meggyő-
zőnek tartották, hogy most már Tisza sem idegenkedett egy határi-
dős jegyzék küldésétől, sem attól, hogy az rövid lejáratú legyen.
Mindössze tehát ennyi az, amely határig Tisza egyáltalában elment.
˝Megtérésének˝ az ellen intézett propagandától való aláfestését a-
zonban meggyengíti az a körülmény, hogy Szerbiának jegyzék út-
ján való kérdőre vonásától ő sohasem idegenkedett; Berchtold az
a kijelentése is megnyugtatta, hogy a háború még mozgósítás ese-
tén is elkerülhető lesz, de még ezek után is kikötötte azt, miszerint
az ultimátum elküldését megelőzően közös miniszteri értekezlet ha-
tározatban mondja ki azt, hogy a monarchia Szerbia területéből
nem akar annektálni.
Tschirschky jelentése szerint az értekezlet után Tisza megje-
lent nála és közölte vele, hogy többé nem ellenzi a háborús moz-
gósítást. Miután azonban Tschirschky jelentése Tiszának azon ki-
kötését, amit Berchtold előterjesztése tartalmazott, és amelyeket
Tisza 19-én újból előhozott, nem említi, Tschirschky vonatkozó
jelentése annyira általánosságban mozog, hogy Tisza ˝megtérését˝
ezen az alapon egyáltalában nem tarthatnánk fenn abban az értelem-
ben, amint azt a vonatkozó irodalom feltüntetni szokta. Feltűnő az
is, hogy Tisza Tschischkyhez ment, de ha szükségesnek tartotta
hogy az ultimátum elküldéséhez, tehát olyan aktus hoz járult hoz-
zá, amelyből háború is lehet, úgy ezt a német nagykövetségen a
német kormánynak kívánta tudomására hozni, tehát ez utóbbinak
válaszolt. Innen van az, hogy a megtérésének igazi okát senki sem
tudta megtalálni. Miután azonban a kérdés tisztázását sem jelenti az,
hogy Tisza ˝különböző okokból tért meg˝ az egész vonatkozó meg-
állapítás revízióra szorul. Erre mutat az, hogy Budapestre visszatérve,
július 15-én, a megyar parlamentben békés hangú beszédet mondott,
mert annyira hitt abban, hogy a háború kikerülhető lesz, hogy beszé-
dét Európa szerte a béke gondolatának megerősödéseként értelmez-
ték. Azt, hogy Tisza mást mondjon, mint amit érez és amiről meg-
győződve volt, csak őt és a magyar politikai életet abszolúte nem
ismerő emberek állíthatják.
Ez volt Tisza állítólagos ˝megtérése˝.
Mikor Morley lord angol államjogi emlékiratai megjelentek és
abban elmondotta, hogy 1914. júliusban azért mondott le miniszte-
ri tárcájáról, mert miniszter társainak háborús politikáját követni
nem kívánta, Szász Zsombor, a Magyar Szemle 1929. márciusi
számában felvetette azt a Tisza ellenségeitől hangoztatott vádat,
hogy neki szintén le kellett volna mondania. Ez a beállítás azonban
merőben elhibázott. Akkor, amikor a külső ellenséggel szemben, a-
mely a magyar nemzet megsemmisítésére tört, az ország erőit e-
gyesíteni kellett, az ellenzék mega sem kívánta - és ezt éppen Ti-
szának megnem alkuvó ellenfele, Andrássy Gyula gróf jelentette ki
1914. július 22-én - Tisza lemondását. Mikor félő volt, hogy ez meg-
történik, Andrássy ezt mondta: ˝ilyenkor a miniszterelnök legelső-
rangú kötelessége volna : nem lemondani. Ha én volnék azon a he-
lyen, ilyen körülmények között én sem mondanék le, míg a válság
tart, míg a fennmaradás alkotmányos feltételei megvannak, nem
hagynám ott helyemet˝.
Tisza István helyzete nem Morley lord miniszter nemes és par-
lamenti szempontból helyes eljárásával kell összehasonlítani, ha-
nem Albert belga királyéval és Poincaré francia elnökével, akik
nemzetiek élén védelmezték országukat. Tisza ugyanezt az erkölcsi
kötelességet érezte, mikor a megtámadott magyar nemzetet magá-
ra hagyni nem akarta - szemben ellenségeivel, akik szívesen látták
volna, ha népét, melynek biztonságáért felelős volt, veszedelem
esetén magára hagyja és akik megmaradása miatt azzal vádolták
meg, hogy a monarchia élén ő kezdeményezte a háborút. Benes
Edvárd: ˝az 1914. júliusi koronatanácsban, mely a hadüzenetet
elhatározta, Tisza és a magyar nemesség szava volt a döntő. Dét-
ruisez l´ Autriche-Hongrie, Párizs, 1916. 43.p. Természetesen
kinek hisznek? Hát Benesnek. Amit Benes művelt, azért hűtlen-
ségért és hazaárulásért több évre börtönbe lehetett volna zárni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése