27
A magyar közvéleményre sem maradt hatástalan. Nem volt elutasítva
a felvetés. Kevéssé ismert az a tény is, hogy Tisza István és a parlamen-
ti többség sem idegen a szerbekkel és Szerbiával szemben. Tiszának
több szerb barát beszéde is ismeretes, meghitt barátja, Burián István
pedig Bosznia-Hercegovina kormányzatában egyenesen a szerbekre
támaszkodott. Ez magában elég volt arra, hogy a magyar kormányt
a trónörökös előtt bevádolják, Azt mondták, hogy Bosznia-Hercego-
vinát kívánja Magyarország megszerezni. Akkor inkább ne legyen
annexió, és Burián pedig távozzék helyéről volt a válasza erre Ferenc
Ferdinándnak.
Elhitte azt is a trónörökös, hogy a magyarok Belgrád titkos szö-
vetségesei, pedig a magyarok csak az osztrák hatalmi terveknek állták
az útját és ellenezték Szerbia megszállását. Redlich József és Friedjung
többször volt Aehrenthalnál a szerb vámunió ügyében.
Vagy mikor a trönörökös haragjában Bratianu Jonel román minisz-
terelnöknek Erdélyt kínálta fel, kit ötnegyedórás kihallgatáson fogadott
és örült, hogy ez a magyaroknak rosszul esett. Vagy a magyarokat
sértő cikkért meleg köszönetét nyilvánította a trónörökös. 1909
december 31.én Frank horvát pártvezért fogadta és a horvát naciona-
listákat a magyarok ellen igyekezett megnyerni.
14. Izvolszkij bosszúja, 1908-1910. - A monarchián belüli ellen-
tétek miatt keletkezett résen nyúlt be az eseményekbe Izvolszkij, aki
Bosznia-Hercegovinát 1908 szeptember 16-án a monarchiának a
tengerszorosokért cserébe ajánlott fel, de akinek ez utóbbit nem si-
került elérnie, a legjobb kártyáit játszotta ki. Bár az annexió ellen
akcióba lépő Szerbiát hivatalosan nem támogathatta, ő maga vette
kezébe a bosszú művét. Azt mondta, vagy forradalom lesz Boszniá-
ban, vagy háború lesz a monarchia ellen, ami csak akkor elképzel-
hető, ha Szerbiát ebben Oroszország támogatni fogja. Spalaikovics
ekkor keresett egy második francia kölcsönt, melyet Szerbia 1909
október 9-én vett fel Párizsban 150 millió aranyfrank értékben,
és ekkor irányította Jeftánovicsot, aki Pribicsevics Milánnal együtt Péter királyhoz látogatott, Pétervárra. Milovánovics szerb külügy- miniszter 1909. újév napján a szerb kormány hivatalos programjának mondta Bosznia-Hercegovina elszakítását. Izvoljszij pedig ugyan- akkor a német nagykövetet arról biztosította, hogy a keleti kérdést csak fegyverrel lehet megoldani. A londoni Balkan Committee Bosz-
nia-Hercegovinának Szerbiához való csatolása, tehát a berlini szer-
ződés revíziója mellett foglalt állást, mire Milovánovics február 10-i
körjegyzékében a két tartomány részére olyan önkormányzatot köve-
telt, amely nemcsak a Szerbiához való csatlakozást mozdította elő,
de nagyon hasonlított ahhoz az önrendelkezési joghoz, amelyet a
szerb kormány az 1905-i fiumei rezolúcióban Horvát-Szlavónország
számára kért. A gondolat Spalaikovics Miroszlávé volt, aki az auto-
nom tartományokat Szerbiába kívánta olvasztani.
Ekkor helyezte Izvolszkij a teheráni nagykövetét Nyikolaj Hen-
rikovics Hartwigot Belgrádba és indította meg azt a politikát, amely
Ausztria-Magyarország ellen a bosszú művét volt előkészítendő.
Miután Hartwigot alkalmasnak találta erre a munkára, Belgrádba ér-
kezése után Spalaikovics miniszteri osztályfőnök a feleségével együtt
sohasem hagyta el a nagykövetség épületét, sőt a hivatalos aktákat is
oda vitte, úgy hogy még a szerbek szerint is Hartwig irányította Szer-
bia külpolitikáját. Pasics és Milovánovics nyomban bizalmas viszonyt
kezdtek az új orosz követtel. Ekkor írta meg röpiratát Cvijics profesz-
szor és mondta meg a Pétervárra látogató Pasics miniszterelnöknek
Izvolszkíj, hogy ˝Ausztria-Magyarország eljárása véresen fogja magát
megbosszulni. Az osztrák kérdés ennek következtében a töröknél is
akutabb lesz. Ő maga rajta lesz, hogy Európán kívül Oroszország
össze kérdéseit likvidálja és Oroszországot visszavezesse európai
céljaihoz, amelyekben a délszláv kérdés középpontjában Szerbia lesz.˝
Miklós cár hozzátette: ˝ a mi jelszavunk: várni és fegyverkezni.˝
Az új politika első feladata volt, Szerbia és Bulgária szövetségét
megújítani. Alighogy Hartwig elfoglalta hivatalát 1909 szeptember
28-án, Péter király, Pasics és Milovánovics együtt jelentek meg a
cár előtt november 25-én. Szerbia fegyverkezett és az 1909-i szerb-
bolgár szerződés V-ik cikkelye határozott szavakkal mondta meg,
hogy ˝a szláv népek magas eszményeinek a Balkán-félszigeten való
megvalósítása, melyek Oroszország szívéhez oly közel állanak, csak
egy orosz-német-osztrák háború kedvező kimenetele útján lehetséges.
Ekkor vállalta el a délszláv vádlottak védelmét Masaryk cseh
professzor és indult meg az a szervezkedés, melynek a monarchia
későb áldozatául esett. A csehek megjelenése Belgrádban azt jelen-
tette, hogy a szervezkedés a monarchián belül biztos, gyakorlott és
befolyásos kezekbe került. A perek lavinája Masaryk ügyeskedésé-
nek köszönhetően Aehrenthal tragédiájához vezetett. A vádlottak
köztük Spalaikovics diadalával végződtek a perek, viszont ezzel a
vádlottak padjára Bécs és Budapest került. Seton-Watson már 1911-
ben arra vállalkozott hogy a pereket az európai közvélemény elé viszi.
Munkája (The Southern Slav Question, London, 1911) valóban
feltűnést keltett és sokat tett azért, hogy a monarchiát és különö-
sen Magyarországot, Európa vádlottak padjára ültesse. Ez a könyv
megjelent németül is ( Die südslawische Frage im Habsburgerreiche.
Berlin, 1913) így már a német olvasók előtt is leleplezte a délszláv
kérdés kulissza titkait. Az olvasók megbotránkoztak a perek felett,
de senki nem vette vagy nem akarta észre venni azt, hogy Masaryknak
Spalaikovicsnak nem sikerült bebizonyítaniuk, hogy a hamisított
belgrádi okmányokat a belgrádi osztrák.magyar követség hamisí-
totta. A követségnek ehhez semmi köze nem volt.
Viszont Masaryk és Spalaikovics diadala, voltaképpen a monarchia
elpusztítását jelentette; abba Hartwig belgrádi orosz követ és Seton-
Watson csak segédkezetek, de ugyanannak a békeműnek voltak a
megalkotói, mely Közép-Európát elpusztította.
2015. február 26., csütörtök
2015. február 23., hétfő
A szarajevói merénylet mint az I.világháború oka 26
26
Akkor történt ez, amikor ugyanő a bukaresti követnek azt a kije-
lentését közölte a magyar miniszterelnökkel, hogy az Astra erdélyi
román egyesület besztercei kongresszusára román miniszterek utaz-
tak és amikor Bratianu román miniszterelnök a Bukarestbe utazó
Seton-Watsion figyelmét Erdélyre irányította, miután a londoni ro.
mán konzul útján három héten át informálta öt. Azután maga panasz-
kodott a bukaresti követ előtt, mikor pedig az a vádaskodását visz-
szautasította, Berlin útján a monarchiára gyakorlandó nyomással ke-
resett Magyarország és Bulgária rovására újabb előnyöket. Ebben a
válságos helyzetben utazott Sinaiába Ferenc Ferdinánd trónörökös,
kinek szájából hallotta lesújtó ítéletét a magyar nemzetről és elra-
gadtatással azokat az ígéreteket, hogy csatlakozás esetén Erdélyt
Romániának fogja juttatni. A sok osztrák zászló között kitűzött
magyar zászlót a Prahova folyóba dobták, az erdélyi román emig-
ránsok Popovici vezetése alatt tisztelegtek a trónörökös előtt, távo-
zása után pedig a román kormány támogatása mellett irredenta
egyesületet alakítottak, mely a háborúig megmaradt. A főherceg
örömét fejezte ki a felett, hogy látogatása Magyarországon jogos
aggodalmat keltett. Ő maga nézte át a centralista Chlumetzky vo-
natkozó cikkét és annak megjelenése után ismételten köszönetét
fejezte ki érte. Bratiani Bécsbe sietve kijelentette, hogy a Habs-
burgok érdekeinek egész életén át előharcosa lesz, a megdöbben
Aehrenthal bárótól pedig egyenlőre Szilisztrát kérte Románia ré-
szére. Erdéyl átengedésének gondolatát - ˝solution transactionelle
de la question transylvaine˝, amint a belgrádi francia követ nevez-
te, - el kellett ejteni.
Ferenc Ferdinánd a nem létező ˝magyar imperializmust˝ akarta
letörni, mint ahogy azt a későbbi történet írás megállapította, ez
csak arra volt jó hogy egy képzelt ellenséget kreáljon. Csak ürügy
volt arra, hogy egy képzelt ellenségel harcoljon.
Ez a trónörökös agyszüleménye volt, Itt a probléma az volt, hogy Magyarország keresztbe tett az osztrák terveknek és útnak, melyen Ferenc Ferdinánd grandiózus tervei megindulni készültek. A magyar
ellenállás nem egy másik imperializmus jelentett, legfeljebb azt,
hogy a magyar nemzet a Kárpát medencében, a magyar állam te-
rületén, minden külső hatástól függetlenül, szabadon rendelkezzék.
Még önkényesebb az a beállítás, hogy ˝a korona és ezzel a biro-
dalom egyedüli mentsége az lett volna, hogy a fiktív ˝néppel˝ szem-
ben a népekkel szövetkezzék.˝. Ez Boehm M-H.Das Nationalitäten-
recht der alten Oesterreich. 766.l.művében áll. Ennek a szintén utó-
lagos beállításnak balti német szerzóje ugyanis nem volt tisztában
azzal, hogy a kettős monarchiában két uralkodó volt és két állam
és hogy az egyik állam uralkodója nem szövetkezhetett a másik
állam népeivel anélkül, hogy ez ne lett volna külső beavatkozásnak
minősíthető. Mivel Ferenc József osztrák császár és magyar király
volt. A kettő az kettő. Meg kell azt is említeni, hogy a korszak vé-
gén 1910-ben megejtett magyarországi népszámláláskor a magyar-
ság számaránya növekedett 54.5 % . Ez Horvátország nélkül, de
Fiuméval együtt értendő. Ezzel megnövekedett a súlya is a magyar-
ságnak. Rohamos magyarosodás - és nem elmagyarosítás - vette
kezdetét, mely a nemzetiségeknek addig is hazafias és lojális töme-
geit olyan erővel állította volna a magyarság mellé, hogy rövidesen
minden külső megbontás reménytelenné válhatott.
Éppen ez volt az, amit Magyarország külső ellenségei kellően áté-
rezve mindenáron elkerülni törekedtek.
Ferenc Ferdinánd nemcsak Ausztria trónörököse volt, hanem
Magyarországé is, helytelenül, a maga, uralkodóháza és birodalma,
tehát nem pusztán Magyarország romlására hibázott akkor, mikor a
kettős monarchia ellenségeinek útmutatása szerint, vagy legalább is
annak helyeslése mellett Ausztria nemzetiségeivel, az Ausztriától
független magyar állam nemzetiségeivel a magyarság, saját magyar
királysága ellen szövetkezett.
Volt olyan, aki azt hitte, hogy a trónörökös azáltal, hogy Ma-
gyarországot szorosabban egyesíti a Németországhoz símult Auszt-
riával, a magyarságot keleti ˝műveltségéből˝ kiemelve, nyugat felé
viszi magával. Ugyanígy voltak mások, akik azt mondták, hogy a
horvát fennhatóságnak a szerbek főlé való kiterjesztésével, Erdély-
nek Romániához való utalásával és Románia bekapcsolásával ugyan-
ezt teszi. Voltak, akik ennek ellensúlyaként a dunai föderáció gon-
dolatát - különösen a Szerbiával kötendő szövetkezés gondolatát -
vetették fel és Magyarországot nyugat helyett kelet felé kívánták
elvinni, hogy a német-osztrák szövetkezés ellensúlyát alkossák meg.
Így különösen György János: A dunai konfederáció. Tanulmány
a dunai és balkáni országok szövetkezésének gazdasági- és állam-
politikai feltételeiről. Kolozsvár, 1909. II.kiadás 1918. Következ-
tetéseit a szerző a következőkben vonta le; a dunai és balkáni orszá-
gok alkotmányaiban egyező vonások találhatók; az osztrák állam
nem egységes, a magyar állam ellenben az; az orosz hódítás veszé-
lye fennáll; az ellen a legjobb védekezés a duna-balkáni federáció.
1910-zel egy fontos korszakhatárhoz érünk.
Ferenc Ferdinándnak egyébként igaza volt abban, hogy a ma-
gyarok nem voltak ellenségei Szerbiának.
Amiről szinte nem beszél a történetírás, hogy a függetlenségi
párt és Szerbia politikai körei között régebben is voltak bizonyos
kapcsolatok; annál inkább voltak az 1906-ban uralomra kerülő el-
lenzék és a szerbek között. A szerb kormány élénk figyelemmel
kísérte a magyarországi eseményeket és abban a felfogásban volt,
hogy az osztrák.horvát centralista terjeszkedéssel szemben szerb-
magyar frontot kellene alakítani.
Akkor történt ez, amikor ugyanő a bukaresti követnek azt a kije-
lentését közölte a magyar miniszterelnökkel, hogy az Astra erdélyi
román egyesület besztercei kongresszusára román miniszterek utaz-
tak és amikor Bratianu román miniszterelnök a Bukarestbe utazó
Seton-Watsion figyelmét Erdélyre irányította, miután a londoni ro.
mán konzul útján három héten át informálta öt. Azután maga panasz-
kodott a bukaresti követ előtt, mikor pedig az a vádaskodását visz-
szautasította, Berlin útján a monarchiára gyakorlandó nyomással ke-
resett Magyarország és Bulgária rovására újabb előnyöket. Ebben a
válságos helyzetben utazott Sinaiába Ferenc Ferdinánd trónörökös,
kinek szájából hallotta lesújtó ítéletét a magyar nemzetről és elra-
gadtatással azokat az ígéreteket, hogy csatlakozás esetén Erdélyt
Romániának fogja juttatni. A sok osztrák zászló között kitűzött
magyar zászlót a Prahova folyóba dobták, az erdélyi román emig-
ránsok Popovici vezetése alatt tisztelegtek a trónörökös előtt, távo-
zása után pedig a román kormány támogatása mellett irredenta
egyesületet alakítottak, mely a háborúig megmaradt. A főherceg
örömét fejezte ki a felett, hogy látogatása Magyarországon jogos
aggodalmat keltett. Ő maga nézte át a centralista Chlumetzky vo-
natkozó cikkét és annak megjelenése után ismételten köszönetét
fejezte ki érte. Bratiani Bécsbe sietve kijelentette, hogy a Habs-
burgok érdekeinek egész életén át előharcosa lesz, a megdöbben
Aehrenthal bárótól pedig egyenlőre Szilisztrát kérte Románia ré-
szére. Erdéyl átengedésének gondolatát - ˝solution transactionelle
de la question transylvaine˝, amint a belgrádi francia követ nevez-
te, - el kellett ejteni.
Ferenc Ferdinánd a nem létező ˝magyar imperializmust˝ akarta
letörni, mint ahogy azt a későbbi történet írás megállapította, ez
csak arra volt jó hogy egy képzelt ellenséget kreáljon. Csak ürügy
volt arra, hogy egy képzelt ellenségel harcoljon.
Ez a trónörökös agyszüleménye volt, Itt a probléma az volt, hogy Magyarország keresztbe tett az osztrák terveknek és útnak, melyen Ferenc Ferdinánd grandiózus tervei megindulni készültek. A magyar
ellenállás nem egy másik imperializmus jelentett, legfeljebb azt,
hogy a magyar nemzet a Kárpát medencében, a magyar állam te-
rületén, minden külső hatástól függetlenül, szabadon rendelkezzék.
Még önkényesebb az a beállítás, hogy ˝a korona és ezzel a biro-
dalom egyedüli mentsége az lett volna, hogy a fiktív ˝néppel˝ szem-
ben a népekkel szövetkezzék.˝. Ez Boehm M-H.Das Nationalitäten-
recht der alten Oesterreich. 766.l.művében áll. Ennek a szintén utó-
lagos beállításnak balti német szerzóje ugyanis nem volt tisztában
azzal, hogy a kettős monarchiában két uralkodó volt és két állam
és hogy az egyik állam uralkodója nem szövetkezhetett a másik
állam népeivel anélkül, hogy ez ne lett volna külső beavatkozásnak
minősíthető. Mivel Ferenc József osztrák császár és magyar király
volt. A kettő az kettő. Meg kell azt is említeni, hogy a korszak vé-
gén 1910-ben megejtett magyarországi népszámláláskor a magyar-
ság számaránya növekedett 54.5 % . Ez Horvátország nélkül, de
Fiuméval együtt értendő. Ezzel megnövekedett a súlya is a magyar-
ságnak. Rohamos magyarosodás - és nem elmagyarosítás - vette
kezdetét, mely a nemzetiségeknek addig is hazafias és lojális töme-
geit olyan erővel állította volna a magyarság mellé, hogy rövidesen
minden külső megbontás reménytelenné válhatott.
Éppen ez volt az, amit Magyarország külső ellenségei kellően áté-
rezve mindenáron elkerülni törekedtek.
Ferenc Ferdinánd nemcsak Ausztria trónörököse volt, hanem
Magyarországé is, helytelenül, a maga, uralkodóháza és birodalma,
tehát nem pusztán Magyarország romlására hibázott akkor, mikor a
kettős monarchia ellenségeinek útmutatása szerint, vagy legalább is
annak helyeslése mellett Ausztria nemzetiségeivel, az Ausztriától
független magyar állam nemzetiségeivel a magyarság, saját magyar
királysága ellen szövetkezett.
Volt olyan, aki azt hitte, hogy a trónörökös azáltal, hogy Ma-
gyarországot szorosabban egyesíti a Németországhoz símult Auszt-
riával, a magyarságot keleti ˝műveltségéből˝ kiemelve, nyugat felé
viszi magával. Ugyanígy voltak mások, akik azt mondták, hogy a
horvát fennhatóságnak a szerbek főlé való kiterjesztésével, Erdély-
nek Romániához való utalásával és Románia bekapcsolásával ugyan-
ezt teszi. Voltak, akik ennek ellensúlyaként a dunai föderáció gon-
dolatát - különösen a Szerbiával kötendő szövetkezés gondolatát -
vetették fel és Magyarországot nyugat helyett kelet felé kívánták
elvinni, hogy a német-osztrák szövetkezés ellensúlyát alkossák meg.
Így különösen György János: A dunai konfederáció. Tanulmány
a dunai és balkáni országok szövetkezésének gazdasági- és állam-
politikai feltételeiről. Kolozsvár, 1909. II.kiadás 1918. Következ-
tetéseit a szerző a következőkben vonta le; a dunai és balkáni orszá-
gok alkotmányaiban egyező vonások találhatók; az osztrák állam
nem egységes, a magyar állam ellenben az; az orosz hódítás veszé-
lye fennáll; az ellen a legjobb védekezés a duna-balkáni federáció.
1910-zel egy fontos korszakhatárhoz érünk.
Ferenc Ferdinándnak egyébként igaza volt abban, hogy a ma-
gyarok nem voltak ellenségei Szerbiának.
Amiről szinte nem beszél a történetírás, hogy a függetlenségi
párt és Szerbia politikai körei között régebben is voltak bizonyos
kapcsolatok; annál inkább voltak az 1906-ban uralomra kerülő el-
lenzék és a szerbek között. A szerb kormány élénk figyelemmel
kísérte a magyarországi eseményeket és abban a felfogásban volt,
hogy az osztrák.horvát centralista terjeszkedéssel szemben szerb-
magyar frontot kellene alakítani.
2015. február 22., vasárnap
A szarajevói merénylet mint az I. világháború oka. 25
25
Mivel a magyarok a trónörökös centralista terveit nem támogatták
és ellene voltak, ez még inkább a magyarok ellen fordította. Magyar-
ország kormányát a nemzetiségeknek akarta átadni, hamisnak nyilvá-
nította a hivatalos magyar statisztikát. Ferenc Ferdinánd minden tény-
kedése a magyarokkal szemben azt mutatja, hogy nem volt érdeke és
ellene volt annak, hogy a magyarok és a nemzetiségek kiegyezzenek.
Ami megint egy nonszensz, hogy a magyar kormány tagjait az osztrák
rendőrséggel figyeltette. Hadat üzent a horvát-magyar jó viszonynak
és a horvátokat a magyarok ellen fordította. 1909-l romániai látogatása
magyarellenes tüntetéssé fajult és maga is beismerte, hogy joggal kel-
tette fel a magyarok aggodalmát. A csehek útján a tótoknak, a délszlá-
vok élére állítandó horvátoknak és az Erdély birtokába segítendő
románoknak többet ígért, mint amennyit felelős magyar kormány
ígérhetett, mert az a föderációs terv, melyet az ő neve alatt a centra-
listák folytattak, egyértelmű volt Magyarország felbomlasztásával.
A csehek ekkor fordították le Seton-Watson angol publicista művét
(Racial Problems in Hungary, London, 1908.) és osztották szét a
magyarországi tótok között (Narodnosti Otázka v. Ukrách. Prága. 1909.)
A könyvről a magyar minisztertanács azt állapította meg, hogy
˝az a magyarságnak a nemzetiségek irányába követett politikáját
oly modorban és akként ismerteti, hogy ezáltal a magyarság ferde
színezetben tűnjék fel s ennél fogva közleményei a nemzetiségek
körében izgatásra alkalmasak voltak.˝ (Magyar minisztertanácsi
jegyzőkönyv, 1910. 13.sz. LXIV.§). - A cseh propagandaanyagnak
Seton-Watsonhoz való eljuttatását és általa eszközölt közlésének
történetét megírta Stefanek A. (Slovensky Denik. 1910. 4.-9. számok).
Az adatok alapján Seton-Watson a magyarországi tótok felszaba-
dítását követelte (Europa a slovenska otázka.Slovenska Citanka
hírlap, 1910.) olyan időben, amikor a csehek még maguk részére is
csalk autonómiát követeltek. Ez világosan mutatta, hogy a csehek
Felső-Magyarországot a monarchia megmaradása esetén is meg
akarták szerezni.
Az erdélyi kérdést is Románia szemüvegén keresztül nézték, és
nem Magyarországon Erdélyben. Mindent Románia propagandáján
keresztül láttak csak Európában.
Maniu Gyula pl. maga mondta el 1930-ban a román szenátus ű-
lésén, hogy 1893-ban vele, mint fiatal egyetemi hallgatóval, aki
tanulmányait Budapesten végezte, a bukaresti hadügyminisztériumban
esküt tétettek le aziránt, hogy életét olyan forradalomnak fogja
szentelni, melynek célja Erdélynek a balkáni Romániába való be-
kebelezése lesz, mely csak 1878 óta független állam. Alig szenved-
het kétséget, hogy ez távol áll attól, hogy a magyarországi román
lakosság önrendelkezési jogának legyen tekinthető, mert minda-
zoknak a románoknak, akik magyar állampolgárok voltak, egész
életét egyidegen államba való bekebelezés érdekében foglalta le.
Nem is szólván arról, milyen súlyosan ítélnék meg azt, ha mondjuk
egy francia állampolgár ilyen esküt a német, vagy egy német állam-
polgár a francia hadügyminisztériumban tett volna, még abban az
esetben sem volna könnyű e dolgot nemzetközi jogilag, vagy poli-
tikailag igazolni, ha valaki a románok egyesítésének gondolatát
hozná fel ellenérvül. Nem pedig azért, mert akkor is fenn állna az
a tényállás, hogy itt kiskorú és katonaköteles ifjúnak idegen állam
katonai kormányzata részéről történő igénybevételről, tehát nyílt
beavatkozásról volt szó egy másik állam belügyeibe.
Nem szólván arról sem hogyan volna lehetséges Erdélynek Románi-
ához való csatlakozását megállapítani abban, ha ilyen titkos tobor-
zásra és lelki kényszerek igénybevételére volt szükség. Maniut
nem kellet kényszeríteni, ő önként vált hazaárulóvá. Ezzel elárulta
Magyarországot.
Abszolút tudatlanságot árul el az a megállapítás, miszerint a
románok sérelme abban állott, hogy az osztrák kormány 1909-ben
a magyar választójogi törvényt Erdélyre is kiterjesztette. Die Kriegs-
schuldfrage. III. Berlin, 1925. 494.l. Seton-Watson szerint Romániát
a magyarországi románok elnyomása és Tisza eljárása hajtotta Orosz-
ország karjaiba. Seton-Watson R. W.: Sarajevo. London, 1926. 162-63.
170.l. Amennyire bírálja Magyarországot nemzetiségi politikája
miatt, annyiban nem marasztalta el a románokat a moldvai és román
területen élő magyarokkal szembeni bánásmódjukat. A moldvai
magyarokat azokat igyekeztek már akkor is egyre jobban elromá-
nosítani. De éltek más nemzetiségűek is Romániában. Azokkal sem
bántak jobban. Vagy az angolok hogy bántak a gyarmataikon élő
bennszülöttekkel?
Teljesen ez olvasható ki egyébként Sir E. Goschen bécsi brit
nagykövetnek 1908 február 5-i jelentéséből is, melyben közölte,
hogy a magyar delegációban a külügyi előadó a román kormmányt
vádolta meg erdélyi izgatással.
Az izgatások élén a bukaresti Liga Culturale állt Gradisteanu és
Nicolae Jorga egyetemi tanárral az élen. Amikor 1908 végén a liga
tevékenységére vonatkozó jelentések felszaporodtak, Schönburg her-
ceg bukaresti osztrák-magyar követ egyenesen Károly királyhoz
fordult, aki mindkét vezető emberről lekicsinylően nyilatkozott.
Károly sem volt szent, ő is Nagyromániában gondolkodott. Nem
volt megbízható politikai partner sem.
Ugyanakkor azokat a gazdasági előnyöket melyeket Szerbia a
vámháborúval elveszített, Románia igyekezett azt saját hasznára
fordítani. A magyar kormány joggal fejezte ki aggodalmát a törekvés
fölött. de a közös külügyminiszter szerint, Romániának a szövetsége-
si támogatására szükség volt a boszniai válság idején és nem volt
nélkülözhető. és annak terheit a magyar államnak saját érdekei el-
lenére kellett viselnie.
Mivel a magyarok a trónörökös centralista terveit nem támogatták
és ellene voltak, ez még inkább a magyarok ellen fordította. Magyar-
ország kormányát a nemzetiségeknek akarta átadni, hamisnak nyilvá-
nította a hivatalos magyar statisztikát. Ferenc Ferdinánd minden tény-
kedése a magyarokkal szemben azt mutatja, hogy nem volt érdeke és
ellene volt annak, hogy a magyarok és a nemzetiségek kiegyezzenek.
Ami megint egy nonszensz, hogy a magyar kormány tagjait az osztrák
rendőrséggel figyeltette. Hadat üzent a horvát-magyar jó viszonynak
és a horvátokat a magyarok ellen fordította. 1909-l romániai látogatása
magyarellenes tüntetéssé fajult és maga is beismerte, hogy joggal kel-
tette fel a magyarok aggodalmát. A csehek útján a tótoknak, a délszlá-
vok élére állítandó horvátoknak és az Erdély birtokába segítendő
románoknak többet ígért, mint amennyit felelős magyar kormány
ígérhetett, mert az a föderációs terv, melyet az ő neve alatt a centra-
listák folytattak, egyértelmű volt Magyarország felbomlasztásával.
A csehek ekkor fordították le Seton-Watson angol publicista művét
(Racial Problems in Hungary, London, 1908.) és osztották szét a
magyarországi tótok között (Narodnosti Otázka v. Ukrách. Prága. 1909.)
A könyvről a magyar minisztertanács azt állapította meg, hogy
˝az a magyarságnak a nemzetiségek irányába követett politikáját
oly modorban és akként ismerteti, hogy ezáltal a magyarság ferde
színezetben tűnjék fel s ennél fogva közleményei a nemzetiségek
körében izgatásra alkalmasak voltak.˝ (Magyar minisztertanácsi
jegyzőkönyv, 1910. 13.sz. LXIV.§). - A cseh propagandaanyagnak
Seton-Watsonhoz való eljuttatását és általa eszközölt közlésének
történetét megírta Stefanek A. (Slovensky Denik. 1910. 4.-9. számok).
Az adatok alapján Seton-Watson a magyarországi tótok felszaba-
dítását követelte (Europa a slovenska otázka.Slovenska Citanka
hírlap, 1910.) olyan időben, amikor a csehek még maguk részére is
csalk autonómiát követeltek. Ez világosan mutatta, hogy a csehek
Felső-Magyarországot a monarchia megmaradása esetén is meg
akarták szerezni.
Az erdélyi kérdést is Románia szemüvegén keresztül nézték, és
nem Magyarországon Erdélyben. Mindent Románia propagandáján
keresztül láttak csak Európában.
Maniu Gyula pl. maga mondta el 1930-ban a román szenátus ű-
lésén, hogy 1893-ban vele, mint fiatal egyetemi hallgatóval, aki
tanulmányait Budapesten végezte, a bukaresti hadügyminisztériumban
esküt tétettek le aziránt, hogy életét olyan forradalomnak fogja
szentelni, melynek célja Erdélynek a balkáni Romániába való be-
kebelezése lesz, mely csak 1878 óta független állam. Alig szenved-
het kétséget, hogy ez távol áll attól, hogy a magyarországi román
lakosság önrendelkezési jogának legyen tekinthető, mert minda-
zoknak a románoknak, akik magyar állampolgárok voltak, egész
életét egyidegen államba való bekebelezés érdekében foglalta le.
Nem is szólván arról, milyen súlyosan ítélnék meg azt, ha mondjuk
egy francia állampolgár ilyen esküt a német, vagy egy német állam-
polgár a francia hadügyminisztériumban tett volna, még abban az
esetben sem volna könnyű e dolgot nemzetközi jogilag, vagy poli-
tikailag igazolni, ha valaki a románok egyesítésének gondolatát
hozná fel ellenérvül. Nem pedig azért, mert akkor is fenn állna az
a tényállás, hogy itt kiskorú és katonaköteles ifjúnak idegen állam
katonai kormányzata részéről történő igénybevételről, tehát nyílt
beavatkozásról volt szó egy másik állam belügyeibe.
Nem szólván arról sem hogyan volna lehetséges Erdélynek Románi-
ához való csatlakozását megállapítani abban, ha ilyen titkos tobor-
zásra és lelki kényszerek igénybevételére volt szükség. Maniut
nem kellet kényszeríteni, ő önként vált hazaárulóvá. Ezzel elárulta
Magyarországot.
Abszolút tudatlanságot árul el az a megállapítás, miszerint a
románok sérelme abban állott, hogy az osztrák kormány 1909-ben
a magyar választójogi törvényt Erdélyre is kiterjesztette. Die Kriegs-
schuldfrage. III. Berlin, 1925. 494.l. Seton-Watson szerint Romániát
a magyarországi románok elnyomása és Tisza eljárása hajtotta Orosz-
ország karjaiba. Seton-Watson R. W.: Sarajevo. London, 1926. 162-63.
170.l. Amennyire bírálja Magyarországot nemzetiségi politikája
miatt, annyiban nem marasztalta el a románokat a moldvai és román
területen élő magyarokkal szembeni bánásmódjukat. A moldvai
magyarokat azokat igyekeztek már akkor is egyre jobban elromá-
nosítani. De éltek más nemzetiségűek is Romániában. Azokkal sem
bántak jobban. Vagy az angolok hogy bántak a gyarmataikon élő
bennszülöttekkel?
Teljesen ez olvasható ki egyébként Sir E. Goschen bécsi brit
nagykövetnek 1908 február 5-i jelentéséből is, melyben közölte,
hogy a magyar delegációban a külügyi előadó a román kormmányt
vádolta meg erdélyi izgatással.
Az izgatások élén a bukaresti Liga Culturale állt Gradisteanu és
Nicolae Jorga egyetemi tanárral az élen. Amikor 1908 végén a liga
tevékenységére vonatkozó jelentések felszaporodtak, Schönburg her-
ceg bukaresti osztrák-magyar követ egyenesen Károly királyhoz
fordult, aki mindkét vezető emberről lekicsinylően nyilatkozott.
Károly sem volt szent, ő is Nagyromániában gondolkodott. Nem
volt megbízható politikai partner sem.
Ugyanakkor azokat a gazdasági előnyöket melyeket Szerbia a
vámháborúval elveszített, Románia igyekezett azt saját hasznára
fordítani. A magyar kormány joggal fejezte ki aggodalmát a törekvés
fölött. de a közös külügyminiszter szerint, Romániának a szövetsége-
si támogatására szükség volt a boszniai válság idején és nem volt
nélkülözhető. és annak terheit a magyar államnak saját érdekei el-
lenére kellett viselnie.
2015. február 17., kedd
A szarajevói merénylet mint az I. világháború oka 24
24
1908. szeptember 24. A közös pénzügyminiszter 1499. sz. átiratában
a magyar miniszterelnököt Miljukov Pál, Pavlovics Mile és Pribicse-
vics Milán tanácskozásáról értesíti. 1908. október 30 és december 15.
A közös hadügyniniszter átirata 9670. és 11 914. sz. alatt, melyben
a Zastava újvidéki szerb és a Nivi List fiumei horvát hírlapok izgatá-
sairól és vád alá helyezésükről ír. M. E. 1908. október 31. és december
16. 4884, 5747. számok. - Ugyanakkor Csijics Jován belgrádi profesz-
szor kijelentette, miszerint, ˝nem marad más hátra, mint a szerb-horvát
politikát erővel megoldani és a szerb nemzetnek a legelső alkalmat
megragadni arra, hogy Ausztria-Magyarországgal harcra keljen.˝
(Magyar minisztertanácsi jegyzőkönyv, 1908. 11.szám. LXXXV.§.)
Csijics munkájában - L´ annexion de la Bosnie et le question
serbe, Párizs, 1909. - ugyanazt hírdette Spalaikovics propaganda
lapja (La question serbe) pedig egyenesen a monarchia és Magyar-
ország délszláv területeinek Szerbiába való bekebelezését követelte
(Magyar minisztertanácsi jegyzőkönyv, 1909. 15.szám. XXXIII.§.)
Ki az a Gavrila; a közös hadügyminiszter arról, hogy a szerb főkon-
zulátuson értekezletet tartanak, és ezek után Petkovics visszahívá-
sát követelte, ami a közös külügyminiszterrel folytatott levélváltás.
Aehrenthal gróf 1909. májusában a monarchia és Szerbia között
helyreállítandó jó viszony feltételéül Petkovics és Spalaikovics
áthelyzését követelte, és Gavrilának Bosznia-Hercegovina terüle-
téről való kitiltása után megtörtént.
Annak ellenére, hogy Szarajevóban a magyar zászlót meggya-
lázták és hogy a Száva mentén határincidensek történtek, a magyar
kormány a szerb vámháború befejezését sürgette és ellene szegült
at osztrák centealisták azin követelésének, hogy Szerbiát a monar-
hia vámterületéhez csatolják, ami az osztrák.cseh iparnak érdeké-
ben állott. A határincidenssel kapcsolatban pedig Zágrábból a hor-
vát bán 1909 március 16. kelettel 1087. eln.sz. jelentése a magyar
miniszterelnökhöz arról, hogy a szerbek március 9-10. éjjel átlőttek
a Száván. M.E. 1909. március 17. 1455. szám. - 1909. március 19.
Ugyanaz 1165. sz. Horvát munkások lövetése a szerbek részéről a
túlsó Szávapartról. M. E.1909. március 20. 1525. szám. Az ellentét
tehát Szerbia és Magyarország között nem szerb-magyar ellentétben,
hanem a források szerint abban volt keresendő, hogy az orosz hata-
lomra támaszkodó szerb kormány Spalaikovics irányítása mellett
és Masarykkal kapcsolatban a szlávokat megkülönböztetés nélkül
vezette a monarchia két állama, Magyarország és Ausztria ellen.
Hozzá kell tenni, hogy Friedjung és Redlich 1909 elején állandóan
Aerenthal gróf hoz jártak és Szerbiának az osztrák-magyar vámterü-
letbe való illesztését szorgalmazták. A belgrádi brit nagykövet is
tárgyalt Splaikoviccsal. 1908. november 25-i jelentés tartalmazza.
Petkovics budapesti szerb főkonzul nyújtott támogatást annak a
szerb küldöttségnek is, amelyt Spalaikovics apósa, Jeftánovics Gli-
gorje, 1909 elején Oroszországba irányított. A küldöttséget Bécsben
a centralisták a magyarok ellen akarták megnyerni és ennek ellenében
a monarchia keretén belül egy nagy délszláv birodalomfelállítását
ígérték nekik meg: ˝ um die Präponderanz der Ungarn einzudämmen˝.
A centralisták tehát Spalaikoviccsal és embereivel készek voltak
szövetségre lépni Magyarországgal szemben. Hogy mennyire nem
voltak a külföldi hatalmak tisztában a dunai kérdésekkel, mi sem
jellemzi jobban mint Sir Arthur Nicolson szentpétervári brit nagy-
követnek - egykor budapesti főkonzulnak, 1908, október 30 és 31-én
kelt két jelentése. Izvolszkij közölte vele, hogy fölötte aggódik,
mert két forrásból is azt hallotta, hogy Ferenc Ferdinánd trónörökös
barátai Budapesten erős pártot alakítottak azért, hogy Belgrádot Auszt-
ria számára elfoglalják. Ebből egy árva szó sem igaz. Arra nem vették
a fáradtságot, hogy utána nézzenek a dolgoknak.
13. Ferenc Ferdinánd akciója., 1905-1910. Az a heves küzdelem,
mely a magyar politikai pártok között éppen Szerbiának az orosz ér-
dekkörbe való bekapcsolódása 1903 óta folyt, annyira összekavaro-
dott a külpolitikai eseményekkel, hogy az osztrák centralisták éppen
úgy , mint azoknak a cseh, szerb és orosz ellenfelei, a monarchia el-
len felhozott vádak egy részét szinte észrevétlenül Magyarországra
hárították át.
Friedjung Henrik(Heinrich) osztrák(morvao-) nm hithű zsidó pub- licista és történetíró, maga is centralista érzelmű politikus, ki 1909. március 25-én Szerbia ellen támadt - a hamisított okmányok miatt
kellett bíróság elé állnia, emiatt karrierje megtört - és e miatt nagy
hullámokat vert a politikai per középpontjává lett, Az 1920-ban
történt halála után két évvel, Lipcsében, 1922-ben megjelent köny-
vében az akkori politikai harcokról azt írta hogy:˝a magyarok alá
ásták annak az épületnek az alapjait, mely nekik védőfedelet nyúj-
tott.˝ Ez megint jól hangzik, de nem igaz. Ha valakik aláásták a
monarchiát, az Ferenc Ferdinánd és köre, melynek Friedjung is tag-
ja volt. A másik ilyen csúsztatás vagy hamisítás,Emil Bourgéois
francia történetíró mondta azt, hogy Kossuth Ferenc 1901-ben
függetlenségi pártot alakított, mely a kettős monarchiát ketté kí-
vánta szakítani. Ez a mondata 1926-ban jelenik meg könyvében.
Kossuth Ferencnek egyáltalán nem állt érdekében a monarchia
ketté szakítása.
Ha Bécsben ilyen hangulat uralkodott a magyarokkal szemben,
akkor már az ember nem lepődik meg és nem ütközik meg azon, hogy
Beck báró tábornok vezérkari főnök Magyarország megszállására gon-
dolt. Hogy mennyire kritikus volt a helyzet, azt az a tény is illuszt-
rálja, hogy a Beck vezérkari főnök 1905. augusztusában kidolgozza
Magyarország megszállásának a tervét. melynek fedőneve˝Kriegs-
fall U˝ volt. A megszállásban részt vett volna és a Lajtánál állomá-
sozott volna a Brünni 4.gyalogos hadosztály és 15.sz. dragonyos ezred.
A Bécs-Budapest közti utat kellett volna biztosítaniuk. Bécs 25.
hadosztályt erősítette volna a stájer 5.ezred Ezen kívül a gyalogos
erőket a Przemysl, Lemberg, Agramer Korps erősítette volna. A
vezérkar nem tétlenkedett. Ennek alapján a belga külügyminiszter
már 1905-ben attól tartott, hogy a kettős monarchia Ferenc József
halála után fel fog bomlani.
Rendkívül érdekes volt Karel Kramarz állásfoglalása.
Kramarz eredetileg a monarchia felbomlására törekedett. Ez úgy
képzelte el, hogy Oroszország segíteni fog abban , hogy a német
hegemóniát a csehek vehessék át. Ezért akart már 1901-ben egy
nagy szláv birodalmat cseh vezetés alatt. Mikor Kossuth Ferenc
pártja nevében rokonszenvét fejezte ki a csehek iránt és azt mondta,
hogy belső ügyeiben független Magyarország szívesen kötne új
kiegyezést egy olyan Ausztriával, melyben a csehek nemzeti tö-
rekvései diadalra jutnak. Kramarz nyomban kijelentette, hogy ezen
az alapon nem hajlandó együttműködni.
A csehek tehát - sem az öregek Kramarz, sem a fiatalok Masaryk
vezetése alatt - nem akartak tudni arról, hogy ne szerezzék meg a
hegemóniát a magyarországi tótok felett, és hogy a magyar Felvidék
birtokában szomszédaivá ne legyenek a hatalmas Oroszországnak,
mely a kettős monarchia cseh vezetését kellőképpen biztosítani
tudja.
1908. szeptember 24. A közös pénzügyminiszter 1499. sz. átiratában
a magyar miniszterelnököt Miljukov Pál, Pavlovics Mile és Pribicse-
vics Milán tanácskozásáról értesíti. 1908. október 30 és december 15.
A közös hadügyniniszter átirata 9670. és 11 914. sz. alatt, melyben
a Zastava újvidéki szerb és a Nivi List fiumei horvát hírlapok izgatá-
sairól és vád alá helyezésükről ír. M. E. 1908. október 31. és december
16. 4884, 5747. számok. - Ugyanakkor Csijics Jován belgrádi profesz-
szor kijelentette, miszerint, ˝nem marad más hátra, mint a szerb-horvát
politikát erővel megoldani és a szerb nemzetnek a legelső alkalmat
megragadni arra, hogy Ausztria-Magyarországgal harcra keljen.˝
(Magyar minisztertanácsi jegyzőkönyv, 1908. 11.szám. LXXXV.§.)
Csijics munkájában - L´ annexion de la Bosnie et le question
serbe, Párizs, 1909. - ugyanazt hírdette Spalaikovics propaganda
lapja (La question serbe) pedig egyenesen a monarchia és Magyar-
ország délszláv területeinek Szerbiába való bekebelezését követelte
(Magyar minisztertanácsi jegyzőkönyv, 1909. 15.szám. XXXIII.§.)
Ki az a Gavrila; a közös hadügyminiszter arról, hogy a szerb főkon-
zulátuson értekezletet tartanak, és ezek után Petkovics visszahívá-
sát követelte, ami a közös külügyminiszterrel folytatott levélváltás.
Aehrenthal gróf 1909. májusában a monarchia és Szerbia között
helyreállítandó jó viszony feltételéül Petkovics és Spalaikovics
áthelyzését követelte, és Gavrilának Bosznia-Hercegovina terüle-
téről való kitiltása után megtörtént.
Annak ellenére, hogy Szarajevóban a magyar zászlót meggya-
lázták és hogy a Száva mentén határincidensek történtek, a magyar
kormány a szerb vámháború befejezését sürgette és ellene szegült
at osztrák centealisták azin követelésének, hogy Szerbiát a monar-
hia vámterületéhez csatolják, ami az osztrák.cseh iparnak érdeké-
ben állott. A határincidenssel kapcsolatban pedig Zágrábból a hor-
vát bán 1909 március 16. kelettel 1087. eln.sz. jelentése a magyar
miniszterelnökhöz arról, hogy a szerbek március 9-10. éjjel átlőttek
a Száván. M.E. 1909. március 17. 1455. szám. - 1909. március 19.
Ugyanaz 1165. sz. Horvát munkások lövetése a szerbek részéről a
túlsó Szávapartról. M. E.1909. március 20. 1525. szám. Az ellentét
tehát Szerbia és Magyarország között nem szerb-magyar ellentétben,
hanem a források szerint abban volt keresendő, hogy az orosz hata-
lomra támaszkodó szerb kormány Spalaikovics irányítása mellett
és Masarykkal kapcsolatban a szlávokat megkülönböztetés nélkül
vezette a monarchia két állama, Magyarország és Ausztria ellen.
Hozzá kell tenni, hogy Friedjung és Redlich 1909 elején állandóan
Aerenthal gróf hoz jártak és Szerbiának az osztrák-magyar vámterü-
letbe való illesztését szorgalmazták. A belgrádi brit nagykövet is
tárgyalt Splaikoviccsal. 1908. november 25-i jelentés tartalmazza.
Petkovics budapesti szerb főkonzul nyújtott támogatást annak a
szerb küldöttségnek is, amelyt Spalaikovics apósa, Jeftánovics Gli-
gorje, 1909 elején Oroszországba irányított. A küldöttséget Bécsben
a centralisták a magyarok ellen akarták megnyerni és ennek ellenében
a monarchia keretén belül egy nagy délszláv birodalomfelállítását
ígérték nekik meg: ˝ um die Präponderanz der Ungarn einzudämmen˝.
A centralisták tehát Spalaikoviccsal és embereivel készek voltak
szövetségre lépni Magyarországgal szemben. Hogy mennyire nem
voltak a külföldi hatalmak tisztában a dunai kérdésekkel, mi sem
jellemzi jobban mint Sir Arthur Nicolson szentpétervári brit nagy-
követnek - egykor budapesti főkonzulnak, 1908, október 30 és 31-én
kelt két jelentése. Izvolszkij közölte vele, hogy fölötte aggódik,
mert két forrásból is azt hallotta, hogy Ferenc Ferdinánd trónörökös
barátai Budapesten erős pártot alakítottak azért, hogy Belgrádot Auszt-
ria számára elfoglalják. Ebből egy árva szó sem igaz. Arra nem vették
a fáradtságot, hogy utána nézzenek a dolgoknak.
13. Ferenc Ferdinánd akciója., 1905-1910. Az a heves küzdelem,
mely a magyar politikai pártok között éppen Szerbiának az orosz ér-
dekkörbe való bekapcsolódása 1903 óta folyt, annyira összekavaro-
dott a külpolitikai eseményekkel, hogy az osztrák centralisták éppen
úgy , mint azoknak a cseh, szerb és orosz ellenfelei, a monarchia el-
len felhozott vádak egy részét szinte észrevétlenül Magyarországra
hárították át.
Friedjung Henrik(Heinrich) osztrák(morvao-) nm hithű zsidó pub- licista és történetíró, maga is centralista érzelmű politikus, ki 1909. március 25-én Szerbia ellen támadt - a hamisított okmányok miatt
kellett bíróság elé állnia, emiatt karrierje megtört - és e miatt nagy
hullámokat vert a politikai per középpontjává lett, Az 1920-ban
történt halála után két évvel, Lipcsében, 1922-ben megjelent köny-
vében az akkori politikai harcokról azt írta hogy:˝a magyarok alá
ásták annak az épületnek az alapjait, mely nekik védőfedelet nyúj-
tott.˝ Ez megint jól hangzik, de nem igaz. Ha valakik aláásták a
monarchiát, az Ferenc Ferdinánd és köre, melynek Friedjung is tag-
ja volt. A másik ilyen csúsztatás vagy hamisítás,Emil Bourgéois
francia történetíró mondta azt, hogy Kossuth Ferenc 1901-ben
függetlenségi pártot alakított, mely a kettős monarchiát ketté kí-
vánta szakítani. Ez a mondata 1926-ban jelenik meg könyvében.
Kossuth Ferencnek egyáltalán nem állt érdekében a monarchia
ketté szakítása.
Ha Bécsben ilyen hangulat uralkodott a magyarokkal szemben,
akkor már az ember nem lepődik meg és nem ütközik meg azon, hogy
Beck báró tábornok vezérkari főnök Magyarország megszállására gon-
dolt. Hogy mennyire kritikus volt a helyzet, azt az a tény is illuszt-
rálja, hogy a Beck vezérkari főnök 1905. augusztusában kidolgozza
Magyarország megszállásának a tervét. melynek fedőneve˝Kriegs-
fall U˝ volt. A megszállásban részt vett volna és a Lajtánál állomá-
sozott volna a Brünni 4.gyalogos hadosztály és 15.sz. dragonyos ezred.
A Bécs-Budapest közti utat kellett volna biztosítaniuk. Bécs 25.
hadosztályt erősítette volna a stájer 5.ezred Ezen kívül a gyalogos
erőket a Przemysl, Lemberg, Agramer Korps erősítette volna. A
vezérkar nem tétlenkedett. Ennek alapján a belga külügyminiszter
már 1905-ben attól tartott, hogy a kettős monarchia Ferenc József
halála után fel fog bomlani.
Rendkívül érdekes volt Karel Kramarz állásfoglalása.
Kramarz eredetileg a monarchia felbomlására törekedett. Ez úgy
képzelte el, hogy Oroszország segíteni fog abban , hogy a német
hegemóniát a csehek vehessék át. Ezért akart már 1901-ben egy
nagy szláv birodalmat cseh vezetés alatt. Mikor Kossuth Ferenc
pártja nevében rokonszenvét fejezte ki a csehek iránt és azt mondta,
hogy belső ügyeiben független Magyarország szívesen kötne új
kiegyezést egy olyan Ausztriával, melyben a csehek nemzeti tö-
rekvései diadalra jutnak. Kramarz nyomban kijelentette, hogy ezen
az alapon nem hajlandó együttműködni.
A csehek tehát - sem az öregek Kramarz, sem a fiatalok Masaryk
vezetése alatt - nem akartak tudni arról, hogy ne szerezzék meg a
hegemóniát a magyarországi tótok felett, és hogy a magyar Felvidék
birtokában szomszédaivá ne legyenek a hatalmas Oroszországnak,
mely a kettős monarchia cseh vezetését kellőképpen biztosítani
tudja.
2015. február 15., vasárnap
A szarajevói merénylet mint az I.világháború oka 23
23
12. A boszniai válság és Magyarország. 1908-1909. Miután az
osztrák centralisták a horvátokra építették terveiket, mi sem volt ter-
mészetesebb hogy a szerbek tartózkodnak Magyarország megtámadá-
sától. Azonban Bécsből egyre másra mentek a jelentések arra vonat-
kozóan, hogy egyes horvát politikusok a szerb kormánnyal titkos
összeköttetésben vannak, ami a magyar állam biztonságát fenyegeti.
A magyar kormány a legtöbb jelentést irattárba tette és különösebb
intézkedést nem tett. Ennek ellenére Seton-Watson már 1911-ben a
délszláv politikai pereket a magyar kormány rovására írta, holott a
megfelelő bizonyítékok legalábbis akkor hiányosak voltak. De tér-
jünk vissza a magyar állam biztonságára.
A szerbek által támogatott délszláv propaganda statutumának
V. cikkelye szerint a titkos szervezet hatásköre Magyarországra
is kiterjedt. (Nastich G.: Finale. Budapest, 1908 és a következő II.)
- X.§. szerint Magyarországon ˝ahol forradalmi harc nem lehetséges,
a szervezetnek a nép öntudatát kell felébresztenie és erősítenie. Bosz-
niában a hol a népnek jogai nincsenek, terrorisztikus akcióba kell
kezdeni.˝ - A magyar kormány részére megküldött, magyar vonat-
kozású bécsi okmányok közül megemlítendők: Wien, 1907. októ-
ber 9. A közös külügyminiszter 1623. sz. átiratában közli a belgrá-
di osztrák-magyar követ bizalmas jelentését, mely szerint Pribicse-
vics és Bubiszajljevics horvátországi szerb nemzetiségű képviselők
a szerb kormánytól a szerb propaganda céljaira anyagi támogatást
kértek. M. E.1907. november 11., 5373. szám. - Wien, 1907. de-
cember 6. Ugyanannak 1755. sz. átirata, melyben jelentést közöl
arról, hogy Supilo a szerb kormánytól 100 000 frank kölcsönt kért
a szerb propaganda céljaira. M. E.1907. 5767. szám. - Wien, 1908.
febr. 21. A közös hadügyminiszter 958. sz. átiratában szlavóniai és
bácskai szerb izgatásról értesíti a magyar mi.,niszterelnököt. M. E.
1908. február 27. 845. szám. - Wien, 1908. február 26. A közös
külügyminiszter 220. sz. átiratában közli a belgrádi osztrák-magyar
követ jelentését arról, hogy Martinovics Milán a szerb szkupstinában
a magyarországi szerb nemzetiség helyzetéről interpellált.. M. E.
1908. február 27., 913. szám. - Wien, 1908. április 30. Ugyanaz 533.
szám alatt a belgrádi követ jelentését közli, a magyarországi, horvát-
szlavónországi és bosznia-hercegovinai szerb izgatásról. M. E. 1908.
május 1. 2177. szám. - Wien, 1908, június 24. Ugyanaz 971. sz. alatt
Damjanovics szerb őrnagynak gyakori magyarországi utazásairól ér-
tesíti a magyar miniszterelnököt. M. E. 1908. június 30., 2956. szám.
Miután a boszniai válság a tetőpontjára hágott, a viszony Szerbia
és a monarchia között elmérgesedett. a centralista Friedjung Henrik
osztrák publicista 1909. március 25-én a Neue Freie Presse bécsi
napilap hasábjain a közös külügyminisztériumban kapott okmányo-
kat közölt, melyek a szerb kormányra nézve súlyosan terhelőek vol-
tak és amelyek után az akkori feltevés szerint a háború következett.
A háború azonban elmaradt, és a megindított perben az okmányok
hamisnak bizonyultak. A perben az egyik oldalon Aerenthal gróf
bizalmasa Friedjung és a Reichpost bécsi napilap szerkesztője, Fun-
der Frigyes, a trónörökös bizalmasa állt, a másikon a horvát Supilo
és Spalaikovics Miroszláv szerb külügyi osztályfőnök. A vádlottak
védóje Tomás G. Masaryk cseh professzor és képviselő volt, a perről
pedig cseh-szerb források alapján Seton-Watson írt terjedelmes munkát
(The Southers Slav Question, London. 1911. - Die südslawische
Fráge. Berlin, 1913.) - A bécsi, belgrádi és zágrábi politikai körök
a Friedjungtól közölt okmányokból keltett mozgalommal állottak
szoros kapcsolatban. Az okmányok hamis ak bizonyultak, viszont
a helyzetet jól ismerő Gratz Gusztáv véleménye szerint, tartalmilag
megfelel a valóságnak. ( Pester Lloyd, 1929. október 20.) - De többen
írnak az esetről. Masaryk. G.T.: Der Agramer Hochverratsprozess
und die Annexion von Bosnien und Hercegovina. Wien, 1909. Su-
pilo F.: Le procés de Friedjung- Reichpost et la coalition croate-serbe.
Fiume, 1910. Rappaport A.: Rund und den Friedjung-Prozess. Berliner
Monatshefte. Berlin, 1931. Schultz M.: L´ affaire Friedjung Revue d´
histore de la guerre mondiale. XV. Párizs, 1937.109-37 l., Grazt vé-
leményéhez csatlakozik és a hamis okmányok tartalmi valóságát
elismeri. (123-l.) E tekintetben a vádlottak védőjét Masaryk profesz-
szor követte.
A boszniai válság idején Pavlovics Mile belgrádi professzor a
budapesti munkásság között köztársasági propagandát folytatott.
Amiről a közös külügyminiszter átiratot intézett a magyar miniszter-
elnökhöz.1908 december 31 és 1909 január 2 között. Tudtak arról
is, hogy Szerbia anyagi támogatást küld a tiltakozó gyűlés szervezői
részére. És azt is közölte a közös külügyminiszter, hogy a szláv
izgatás központja Budapesten van, a közös hadügyminiszter pedig,
hogy az Újvidékről, Temesvárról, Nagybecskerekről, Mosztárból
és Szarajevóból Belgrádba küldött titkos jelentések Budapesten át
jutnak a szerb kormány birtokába. E jelentéseket Gavrila budapes-
ti ügyvéd adta át Petkovics szerb főkonzulnak, ki Belgrádba továb-
bította őket, hogy Supilo budapesti tartózkodása idején gyakran
érintkezik a szerb főkonzullal; hogy Supilo és Medákovics horvát
képviselők Petkovics útján a Slovenski Jug szerb egyesülettől a
zágrábi per vádlottjainak védelmére 6000 dinárt kértek 1909 júni-
us 6-án a közöz külügyminiszter megküldi a magyar miniszterel-
nöknek a belgrádi Slovenski Jug egyik jegyzőkönyvét, melyben
Supilo már 1907 február27-én megtartott beszédében a horvát kép-
viselők élénk ellent mondása mellett, Szerbia részére követelte
Boszia-Hercegovinát. 1907 szeptember 11-én a közös külügyminisz-
ter 1323. sz. átiratában boszniai jelentés alapján arról értesíti a ma-
gyar miniszterelnököt, hogy Supilo horvát képviselő Atanackovics
szerb tábornokkal Bosznia-Hercegovinának, Horvát-Szlavóniának
és Macedóniának Szerbiához való csatolásáról értekezett.
12. A boszniai válság és Magyarország. 1908-1909. Miután az
osztrák centralisták a horvátokra építették terveiket, mi sem volt ter-
mészetesebb hogy a szerbek tartózkodnak Magyarország megtámadá-
sától. Azonban Bécsből egyre másra mentek a jelentések arra vonat-
kozóan, hogy egyes horvát politikusok a szerb kormánnyal titkos
összeköttetésben vannak, ami a magyar állam biztonságát fenyegeti.
A magyar kormány a legtöbb jelentést irattárba tette és különösebb
intézkedést nem tett. Ennek ellenére Seton-Watson már 1911-ben a
délszláv politikai pereket a magyar kormány rovására írta, holott a
megfelelő bizonyítékok legalábbis akkor hiányosak voltak. De tér-
jünk vissza a magyar állam biztonságára.
A szerbek által támogatott délszláv propaganda statutumának
V. cikkelye szerint a titkos szervezet hatásköre Magyarországra
is kiterjedt. (Nastich G.: Finale. Budapest, 1908 és a következő II.)
- X.§. szerint Magyarországon ˝ahol forradalmi harc nem lehetséges,
a szervezetnek a nép öntudatát kell felébresztenie és erősítenie. Bosz-
niában a hol a népnek jogai nincsenek, terrorisztikus akcióba kell
kezdeni.˝ - A magyar kormány részére megküldött, magyar vonat-
kozású bécsi okmányok közül megemlítendők: Wien, 1907. októ-
ber 9. A közös külügyminiszter 1623. sz. átiratában közli a belgrá-
di osztrák-magyar követ bizalmas jelentését, mely szerint Pribicse-
vics és Bubiszajljevics horvátországi szerb nemzetiségű képviselők
a szerb kormánytól a szerb propaganda céljaira anyagi támogatást
kértek. M. E.1907. november 11., 5373. szám. - Wien, 1907. de-
cember 6. Ugyanannak 1755. sz. átirata, melyben jelentést közöl
arról, hogy Supilo a szerb kormánytól 100 000 frank kölcsönt kért
a szerb propaganda céljaira. M. E.1907. 5767. szám. - Wien, 1908.
febr. 21. A közös hadügyminiszter 958. sz. átiratában szlavóniai és
bácskai szerb izgatásról értesíti a magyar mi.,niszterelnököt. M. E.
1908. február 27. 845. szám. - Wien, 1908. február 26. A közös
külügyminiszter 220. sz. átiratában közli a belgrádi osztrák-magyar
követ jelentését arról, hogy Martinovics Milán a szerb szkupstinában
a magyarországi szerb nemzetiség helyzetéről interpellált.. M. E.
1908. február 27., 913. szám. - Wien, 1908. április 30. Ugyanaz 533.
szám alatt a belgrádi követ jelentését közli, a magyarországi, horvát-
szlavónországi és bosznia-hercegovinai szerb izgatásról. M. E. 1908.
május 1. 2177. szám. - Wien, 1908, június 24. Ugyanaz 971. sz. alatt
Damjanovics szerb őrnagynak gyakori magyarországi utazásairól ér-
tesíti a magyar miniszterelnököt. M. E. 1908. június 30., 2956. szám.
Miután a boszniai válság a tetőpontjára hágott, a viszony Szerbia
és a monarchia között elmérgesedett. a centralista Friedjung Henrik
osztrák publicista 1909. március 25-én a Neue Freie Presse bécsi
napilap hasábjain a közös külügyminisztériumban kapott okmányo-
kat közölt, melyek a szerb kormányra nézve súlyosan terhelőek vol-
tak és amelyek után az akkori feltevés szerint a háború következett.
A háború azonban elmaradt, és a megindított perben az okmányok
hamisnak bizonyultak. A perben az egyik oldalon Aerenthal gróf
bizalmasa Friedjung és a Reichpost bécsi napilap szerkesztője, Fun-
der Frigyes, a trónörökös bizalmasa állt, a másikon a horvát Supilo
és Spalaikovics Miroszláv szerb külügyi osztályfőnök. A vádlottak
védóje Tomás G. Masaryk cseh professzor és képviselő volt, a perről
pedig cseh-szerb források alapján Seton-Watson írt terjedelmes munkát
(The Southers Slav Question, London. 1911. - Die südslawische
Fráge. Berlin, 1913.) - A bécsi, belgrádi és zágrábi politikai körök
a Friedjungtól közölt okmányokból keltett mozgalommal állottak
szoros kapcsolatban. Az okmányok hamis ak bizonyultak, viszont
a helyzetet jól ismerő Gratz Gusztáv véleménye szerint, tartalmilag
megfelel a valóságnak. ( Pester Lloyd, 1929. október 20.) - De többen
írnak az esetről. Masaryk. G.T.: Der Agramer Hochverratsprozess
und die Annexion von Bosnien und Hercegovina. Wien, 1909. Su-
pilo F.: Le procés de Friedjung- Reichpost et la coalition croate-serbe.
Fiume, 1910. Rappaport A.: Rund und den Friedjung-Prozess. Berliner
Monatshefte. Berlin, 1931. Schultz M.: L´ affaire Friedjung Revue d´
histore de la guerre mondiale. XV. Párizs, 1937.109-37 l., Grazt vé-
leményéhez csatlakozik és a hamis okmányok tartalmi valóságát
elismeri. (123-l.) E tekintetben a vádlottak védőjét Masaryk profesz-
szor követte.
A boszniai válság idején Pavlovics Mile belgrádi professzor a
budapesti munkásság között köztársasági propagandát folytatott.
Amiről a közös külügyminiszter átiratot intézett a magyar miniszter-
elnökhöz.1908 december 31 és 1909 január 2 között. Tudtak arról
is, hogy Szerbia anyagi támogatást küld a tiltakozó gyűlés szervezői
részére. És azt is közölte a közös külügyminiszter, hogy a szláv
izgatás központja Budapesten van, a közös hadügyminiszter pedig,
hogy az Újvidékről, Temesvárról, Nagybecskerekről, Mosztárból
és Szarajevóból Belgrádba küldött titkos jelentések Budapesten át
jutnak a szerb kormány birtokába. E jelentéseket Gavrila budapes-
ti ügyvéd adta át Petkovics szerb főkonzulnak, ki Belgrádba továb-
bította őket, hogy Supilo budapesti tartózkodása idején gyakran
érintkezik a szerb főkonzullal; hogy Supilo és Medákovics horvát
képviselők Petkovics útján a Slovenski Jug szerb egyesülettől a
zágrábi per vádlottjainak védelmére 6000 dinárt kértek 1909 júni-
us 6-án a közöz külügyminiszter megküldi a magyar miniszterel-
nöknek a belgrádi Slovenski Jug egyik jegyzőkönyvét, melyben
Supilo már 1907 február27-én megtartott beszédében a horvát kép-
viselők élénk ellent mondása mellett, Szerbia részére követelte
Boszia-Hercegovinát. 1907 szeptember 11-én a közös külügyminisz-
ter 1323. sz. átiratában boszniai jelentés alapján arról értesíti a ma-
gyar miniszterelnököt, hogy Supilo horvát képviselő Atanackovics
szerb tábornokkal Bosznia-Hercegovinának, Horvát-Szlavóniának
és Macedóniának Szerbiához való csatolásáról értekezett.
2015. február 11., szerda
A szarajevói merénylet mint az I.világháború oka 22
22
Mint már írtam, az egész akció Izvolszijtól indult.aki az ausztriai
Buchlauban 1908. szeptember 16-án Bosznia-Hercegovinát ajánlotta
fel a tengerszorosokért cserében. Aehrenthal közös külügyminiszter
az ajánlatot elfogadta, de a megállapodást nem rögzítették írásban,
melyet azért nem tartottak fontosnak, mert eddig az oroszok ellenez-
ték az annexiót és most meg ők ajánlották fel a monarchiához való
csatolását. Mikor azonban Izvolszkij Londonból, ahol a brit kormány
ellenállása következtében a tengerszorosokra vonatkozó követelést
el kellett ejtenie, október 4-én Párizsba érkezett, meglepve értesült,
hogy az annexió már 3-án megtörtént.
Még jobban meglepődött mikor olvasta Aehrenthal levélét, mely-
ben azt írja hogy az annexió 7-én fog megtörténni.
A kavarodás abból származott, hogy az osztrák-magyar ügyvivő
Ferenc József levelét már 3-án délben átnyújtotta és Izvolszkij érke-
zásekor, 4-én reggel, a párizsi lapok már tele voltak az annexió híreivel.
Még ennél is több történt, mikor Csarikov külügyminiszter helyettes
Sztolipin miniszterelnökkel az élen, a cár elé járult. Miklós az annexió
ellen foglalt állást, így Izvolszkij két tűz köré került, mert az ellen
kellett tiltakoznia, amit ő maga kezdeményezett. Mikor 5-én Vesznics
párizsi szerb követ felkereste, megnyugtatta őt, mert Szerbia felől
még nagyobb meglepetés érte: Belgrád óvást emelt az annexió ellen
és orosz támogatás reményében mozgósításra gondolt. Sztolipin a
szerbek mőgé állt, Izvolszkij pedig akként kívánt kikerülni nehéz
helyzetéből, hogy az angol és francia kormányokhoz folyamodott.
Pichon francia külügyminiszter a hatalmak elé kívánta vinni az
ügyet; Sír Edward Grey brit külügyminiszter pedig a tengerszorosok
ügyében elutasított Oroszországot a balkáni kérdésben kívánta kár-
pótólni.
Ennek folytán az ellentét Ausztria és Szerbia. Bécs és Belgrád
között élesedett ki.
A szerb külügy irányítója Milovanovics 1909 január 2-i beszé-
dében Boszniának és Hercegovinának önkormányzatot követelt.
ás ezt is csak átmenetnek tekintette a két tartománynak Szerbia
részére való biztosítása felé. Hiszen a szerb politika irányítói előtt
a Nagyszerbia képe lebegett. Ekkor alakult meg a Narodna Odbrana
irredenta egyesület is, mely a szerb területek egyesítését tűzte
zászlajára.
Az angol király VII. Edvárd (Edward, Eduard H.) angol király
1909 február 9-11 között Berlinben tett látogatása azt a látszatot
keltette, hogy a brit kormány a kérdésben szabad kezet adott vol.
na Berlinnek, az arra támaszkodó Bécs pedig leszámolhat Szerbiá-
val. Izvolszkij viszont Londonban sejtetni engedte hogy osztrák-
szerb háború esetén beavatkozik. A szerbeket támogatva. Grey
február 18-án azt javasolta, hogy a négy hatalom démarche útján
előzzék meg a háborút, de Bécs alkalmatlannak tartotta. Aerenthal
közös külögyminiszter február 26-án a török kormánnyal elismer-
tette az annexiót. Szentpétervár most viszont kész volt a háborúra,
ha Franciaország csatlakozik, de Pichon 26-án tartózkodó választ
adott és Izvolszkij egyedül maradt. Aerenthal március 8-án arra
kérte, hogy a február 26-i szerződés alapján Szerbiával fogadtassa
el az annexiót. Az orosz külügyminiszter a követelést előterjesz-
tette a Carszkoje Szelóban március 13-án tartott koronatanácson.
A cár a béke mellett foglalt állást, mire Izvolszkij Berlint, Grey
pedig Belgrádot igyekezett megnyugtatni. A március 6-i jegyzékre
Milovanovics kedvezőtlen választ adott március 15-én és a március
19-20-án tartott orosz koronatanácsból Izvolszkij is hasonló érdem-
ben válaszolt Berlin közvetítésére. A kedvezőtlen fordulat után a
német kormány 22-én kelt jegyzékében melyet ˝ultimátumnak˝
neveztek el, a továbbiakban a felelősséget Oroszországra hárította
és erre az ˝ultimátumra˝ történt meg az annexió elismerése márci-
us 28-án az orosz, 31-én a szerb kormány részéről.
A közös külügyminiszter 1908 január 28-án a helyzet megismerése
végett közölte a delegációkban, a mitrovicai ú.n.szandzsák vasút
tervét., melyre a berlini szerződés jogot adott, és amely 1901 óta
állandóan szerepelt a delegációk tárgyalásain. Tudott dolog volt.
Ez Európa szerte kiverte a biztosítékot, mert azt kezdeményezésnek
igyekeztek feltüntetni, holott a kezdeményezés az 1907 december
18-i angol jegyzéket illette meg, Seton-Watson később elismerte,
hogy meggyőződése szerint Aertnthal báró lépése pusztán kisérlet
volt, és hogy a kérdéses vasútvonal megépítéséhez nem ragaszkodott.
Viszont jó alkalmat adott az angol külügyminiszternek hogy az o-
rosz nagykövettel keressen érintkezést abból a célból, hogy az an-
golok és az oroszok közösen járjanak el ebben a kérdésben, amire
a február 2-án megtartott orosz minisztertanácsban is gondoltak.
Aerenthal kijelentéseit ekkor már egy jelentékenyen előre haladt
szervezkedést zavartak meg, melynek körvonalai az 1908 -i prágai
szláv kongresszuson váltak láthatóvá. A kongresszus irányítását
Pavel Nyikolajevics Miljukov orosz delegátus, a Balkan Comitee
egyik vezetője, a cseheknek engedte át, akik ekkor indították el
a neo szláv irányzatot, melynek célja a monarchiának szláv hata-
lommá való átszervezése orosz segítséggel, és egy szláv túlsúlyú
Közép-Európa létrehozása. Ekkor indultak el a csehek a tót és szerb
területek felé, programját orosz és szerb kapcsolatokra igyekeztek
építeni A mozgalom vezetését Tomas Garrigue Masaryk cseh pro-
fesszor vette át, aki a csehek felé igazodó szlávok körében nagy te-
kintélyre tett szert. Neki segített Miljukov akkor, amikor a Srbobran
zágrábi szerb hírlap szerkesztőségében megjelent és Pribicsevics
Milánnal Bosznia jövőéről tárgyaltak, Ekkor érkeztek Bécsbe azok
a szerbiai jelentések is, amelyeknek egy része hamisnak bizonyult,
de tartalmi valóságuk megerősítést nyert és amelyek a monarchia
biztonsága ellen irányuló szerb izgatásra vonatkoztak.
Mint már írtam, az egész akció Izvolszijtól indult.aki az ausztriai
Buchlauban 1908. szeptember 16-án Bosznia-Hercegovinát ajánlotta
fel a tengerszorosokért cserében. Aehrenthal közös külügyminiszter
az ajánlatot elfogadta, de a megállapodást nem rögzítették írásban,
melyet azért nem tartottak fontosnak, mert eddig az oroszok ellenez-
ték az annexiót és most meg ők ajánlották fel a monarchiához való
csatolását. Mikor azonban Izvolszkij Londonból, ahol a brit kormány
ellenállása következtében a tengerszorosokra vonatkozó követelést
el kellett ejtenie, október 4-én Párizsba érkezett, meglepve értesült,
hogy az annexió már 3-án megtörtént.
Még jobban meglepődött mikor olvasta Aehrenthal levélét, mely-
ben azt írja hogy az annexió 7-én fog megtörténni.
A kavarodás abból származott, hogy az osztrák-magyar ügyvivő
Ferenc József levelét már 3-án délben átnyújtotta és Izvolszkij érke-
zásekor, 4-én reggel, a párizsi lapok már tele voltak az annexió híreivel.
Még ennél is több történt, mikor Csarikov külügyminiszter helyettes
Sztolipin miniszterelnökkel az élen, a cár elé járult. Miklós az annexió
ellen foglalt állást, így Izvolszkij két tűz köré került, mert az ellen
kellett tiltakoznia, amit ő maga kezdeményezett. Mikor 5-én Vesznics
párizsi szerb követ felkereste, megnyugtatta őt, mert Szerbia felől
még nagyobb meglepetés érte: Belgrád óvást emelt az annexió ellen
és orosz támogatás reményében mozgósításra gondolt. Sztolipin a
szerbek mőgé állt, Izvolszkij pedig akként kívánt kikerülni nehéz
helyzetéből, hogy az angol és francia kormányokhoz folyamodott.
Pichon francia külügyminiszter a hatalmak elé kívánta vinni az
ügyet; Sír Edward Grey brit külügyminiszter pedig a tengerszorosok
ügyében elutasított Oroszországot a balkáni kérdésben kívánta kár-
pótólni.
Ennek folytán az ellentét Ausztria és Szerbia. Bécs és Belgrád
között élesedett ki.
A szerb külügy irányítója Milovanovics 1909 január 2-i beszé-
dében Boszniának és Hercegovinának önkormányzatot követelt.
ás ezt is csak átmenetnek tekintette a két tartománynak Szerbia
részére való biztosítása felé. Hiszen a szerb politika irányítói előtt
a Nagyszerbia képe lebegett. Ekkor alakult meg a Narodna Odbrana
irredenta egyesület is, mely a szerb területek egyesítését tűzte
zászlajára.
Az angol király VII. Edvárd (Edward, Eduard H.) angol király
1909 február 9-11 között Berlinben tett látogatása azt a látszatot
keltette, hogy a brit kormány a kérdésben szabad kezet adott vol.
na Berlinnek, az arra támaszkodó Bécs pedig leszámolhat Szerbiá-
val. Izvolszkij viszont Londonban sejtetni engedte hogy osztrák-
szerb háború esetén beavatkozik. A szerbeket támogatva. Grey
február 18-án azt javasolta, hogy a négy hatalom démarche útján
előzzék meg a háborút, de Bécs alkalmatlannak tartotta. Aerenthal
közös külögyminiszter február 26-án a török kormánnyal elismer-
tette az annexiót. Szentpétervár most viszont kész volt a háborúra,
ha Franciaország csatlakozik, de Pichon 26-án tartózkodó választ
adott és Izvolszkij egyedül maradt. Aerenthal március 8-án arra
kérte, hogy a február 26-i szerződés alapján Szerbiával fogadtassa
el az annexiót. Az orosz külügyminiszter a követelést előterjesz-
tette a Carszkoje Szelóban március 13-án tartott koronatanácson.
A cár a béke mellett foglalt állást, mire Izvolszkij Berlint, Grey
pedig Belgrádot igyekezett megnyugtatni. A március 6-i jegyzékre
Milovanovics kedvezőtlen választ adott március 15-én és a március
19-20-án tartott orosz koronatanácsból Izvolszkij is hasonló érdem-
ben válaszolt Berlin közvetítésére. A kedvezőtlen fordulat után a
német kormány 22-én kelt jegyzékében melyet ˝ultimátumnak˝
neveztek el, a továbbiakban a felelősséget Oroszországra hárította
és erre az ˝ultimátumra˝ történt meg az annexió elismerése márci-
us 28-án az orosz, 31-én a szerb kormány részéről.
A közös külügyminiszter 1908 január 28-án a helyzet megismerése
végett közölte a delegációkban, a mitrovicai ú.n.szandzsák vasút
tervét., melyre a berlini szerződés jogot adott, és amely 1901 óta
állandóan szerepelt a delegációk tárgyalásain. Tudott dolog volt.
Ez Európa szerte kiverte a biztosítékot, mert azt kezdeményezésnek
igyekeztek feltüntetni, holott a kezdeményezés az 1907 december
18-i angol jegyzéket illette meg, Seton-Watson később elismerte,
hogy meggyőződése szerint Aertnthal báró lépése pusztán kisérlet
volt, és hogy a kérdéses vasútvonal megépítéséhez nem ragaszkodott.
Viszont jó alkalmat adott az angol külügyminiszternek hogy az o-
rosz nagykövettel keressen érintkezést abból a célból, hogy az an-
golok és az oroszok közösen járjanak el ebben a kérdésben, amire
a február 2-án megtartott orosz minisztertanácsban is gondoltak.
Aerenthal kijelentéseit ekkor már egy jelentékenyen előre haladt
szervezkedést zavartak meg, melynek körvonalai az 1908 -i prágai
szláv kongresszuson váltak láthatóvá. A kongresszus irányítását
Pavel Nyikolajevics Miljukov orosz delegátus, a Balkan Comitee
egyik vezetője, a cseheknek engedte át, akik ekkor indították el
a neo szláv irányzatot, melynek célja a monarchiának szláv hata-
lommá való átszervezése orosz segítséggel, és egy szláv túlsúlyú
Közép-Európa létrehozása. Ekkor indultak el a csehek a tót és szerb
területek felé, programját orosz és szerb kapcsolatokra igyekeztek
építeni A mozgalom vezetését Tomas Garrigue Masaryk cseh pro-
fesszor vette át, aki a csehek felé igazodó szlávok körében nagy te-
kintélyre tett szert. Neki segített Miljukov akkor, amikor a Srbobran
zágrábi szerb hírlap szerkesztőségében megjelent és Pribicsevics
Milánnal Bosznia jövőéről tárgyaltak, Ekkor érkeztek Bécsbe azok
a szerbiai jelentések is, amelyeknek egy része hamisnak bizonyult,
de tartalmi valóságuk megerősítést nyert és amelyek a monarchia
biztonsága ellen irányuló szerb izgatásra vonatkoztak.
2015. február 10., kedd
A szarajevói merénylet mint az I.világháború oka 21
21
Beck érvelésében az is benne van, hogy Bosznia-Hercegovina
helyzetét rendezi az 1880. évi osztrák és magyar 5.§-a. Módosítani
csak a két parlamentnek egyetértésével lehet. Ráadásul Magyaror-
szág 1879. évi konvenciója elismeri a török szuverenitást a két
tartomány fölött. E miatt a magyar történelmi jog nem érvényesít-
hető Beck azt is hangsúlyozta, hogy az osztrák császár és magyar
király által uralt terület lenne. Tehát se osztrák, se magyar nem lenne.
Az osztrák miniszterelnök szerint a tervezet 1.§-a teljesen megfe-
lel az 1867. évi XII.törvény 1.§-nak nyelvezetével. Azt sem zárta
ki, hogy a magyar javaslat olyan preambulummal rendelkezzen,
amiben kifejezetten fenntartanák a tartományok Szent Koronához
való csatolásának történeti jogcímen alapuló lehetőségét. Azt azon-
ban kizárta hogy a Reichrath elismerje Magyarországhoz csatolását.
Számolni kell azzal is, hogy Bosznia-Hercegovinában nem lenne
népszerű, sőt. legélesebb ellenállásra találna.
Ezután 1908. november 26-án az új osztrák kormányfő Bienerth
terjesztette az Abgeordnetenhaus elé az annexiós törvényjavaslatot.
Ez eltért a szeptember 10-i javaslatól, még a címe is más lett.
A trónöröklés hatálybaléptetéséről nincs szó a javaslatban. A ter-
vezet az 1880. évi igazgatási törvény hatályát továbbra is fenntartotta
Az Indoklás a tervezet céljának Bosznia-Hercegovina és a Mo-
narchia elválaszthatatlan jogi kapcsolatának létrehozását nevezte
és leszögezte, hogy a tartományok Ausztriához és Magyarország-
hoz való viszony nem változott, Boszni-Hercegovinát úgy, mint
eddig, őfelsége uralja és kormányozza. Az annexiós javaslatokat
soha sem tárgyalták. A magyar Képviselőház választott egy 21
tagú bizottságot 1908. november 13-án, melynek elnöke Thaly
Kálmán lett, de érdemi, tényleges munkát nem végeztek. A
Munkáspárt választási győzelme után többször beterjesztették
változatlan formában az annexiós javaslatot, de tárgyalni soha
sem tárgyalták. Az Abgeordnetenhaus 1908. december 18-án
választott egy 52 tagú bizottságot, amely 1909. január 22-én ala-
kult meg Bedrych Pacák elnökletével. Az osztrák kormány három-
szor terjesztette be az annexiós javaslatot, 1909. március 10.én,
október 22-én és 1910. július 21 itt újra. Minden egyes beterjesz-
tés után új annexiós bizottság alakult.,és mindig a bizottság elé
terjesztették az új javaslatot. Érdemi munkájuk is volt, mert há-
rom ülést is tartottak 1909. január 28-án, április 9-én és május 6-
án, A magyarokhoz hasonlóan az Abgeordnetenhaus sem tárgyal-
ta a törvényjavaslatot.
A törvényjavaslatok a két kormány eredményeképpen jöttek
létre abban a formában, ahogyn végül beterjesztették őket a
parlamentek elé. Az osztrákok a magyar történelmi jogot nem
fogadták el, a magyarok a közös tartomány gondolatát utasítot-
ták el. ezért meg kellett találni az a formát mely mind a két
felet kielégíti, legalábbis valamennyire. A magyar javaslatban
ezért nem szerepel egyértelműen, hogy Bosznia-Hercegovinát
a magyar korona jogán annektálják, az osztrák pedig azért nem
jelentheti ki, hogy a tartományokat az Osztrák.Magyar Monar-
chia kebelezi be. ennek köszönhetően rendezetlen maradt az
államterület közjogi viszonya a monarchia összeomlásáig.
Az osztrákok azt is elutasították hogy a hitlevélben vagy a
koronázási esküben az annexióra hivatkozni lehessen. Ma-
gyarország területszerző jogát is korlátozta az 1880. évi. VI.
törvénycikk 5.§-a. Az osztrák álláspont három pillérre épült.
Egyrészt a Berlini Szerződés a magyar királyt és osztrák
császárt hatalmazta fel Bosznia-Hercegovina megszállásával,
vagyis a tartományok megszerzésében nem kizárólag a magyar
király, hanem az osztrák császár is részt vett. Másrészt az 1880.
évi VI. törvény 5.§-a szerint az osztrák törvényhozás egyetérté-
se nélkül nem lehet változtatni Bosznia-Hercegovina helyzetén.
Harmadrészt a 30 éves megszállás költségeit Ausztria állta hoz-
závetőleg 1 milliárd koronát fordított a tartományokra. És ez
alapján gondolják a jogcímet arra, hogy bekebelezhessék a
tartományt. A jogcím kapcsán a modern osztrák jogi felfogás
állt szemben a középkori magyar jogelvekkel. De mind a két
érv helytelen. Osztrák oldalról senki sem hangoztatott olyan
nézetet,hogy az annexió Ausztriát illetné, mindig osztrák-ma-
gyar annexióról beszéltek. Ausztria-Magyarország a Berlini
Szerződést felrúgta, mert nem arra kapott megbízást hogy be-
kebelezzen, hanem csak a megszállásra és igazgatásra, átvéve
a szultán szuverén jogait, mely továbbra is fennállt. Tehát a
közigazgatási koncesszió, vagyis a terület megszállása és igaz-
gatása nem nyújt jogcímet a terület annektálásához. A tartomány
megszerzése majd csak 1909. április 19-én következik be.
Légből kapott dolog volt az, hogy Ferenc Ferdinánd Budapesten
erős pártot szervezett Belgrád elfoglalására. Ezt a szentpétervári
brit nagykövet sir Arthur Nicolson jelentette ismeretlen forrásra
hivatkozva. Ez az állítás nem felelt meg a valóságnak, mivel
a magyarok és szerbek jó viszonyt ápoltak.és pont Ferenc Ferdi-
nánd vádolta meg a magyarokat azzal, hogy az osztrák-horvát
viszonylatra építendő délszláv politikával egy magyar-szerb érdek
közösséget állítottak szemben.
Magyarországot egyébként annyiban érintette az annexió, hogy
érte felelősséget kellett vállalnia., és ennek a felelősségnek indo-
kolatlanul nagyobb részét hárították a magyarokra.
Beck érvelésében az is benne van, hogy Bosznia-Hercegovina
helyzetét rendezi az 1880. évi osztrák és magyar 5.§-a. Módosítani
csak a két parlamentnek egyetértésével lehet. Ráadásul Magyaror-
szág 1879. évi konvenciója elismeri a török szuverenitást a két
tartomány fölött. E miatt a magyar történelmi jog nem érvényesít-
hető Beck azt is hangsúlyozta, hogy az osztrák császár és magyar
király által uralt terület lenne. Tehát se osztrák, se magyar nem lenne.
Az osztrák miniszterelnök szerint a tervezet 1.§-a teljesen megfe-
lel az 1867. évi XII.törvény 1.§-nak nyelvezetével. Azt sem zárta
ki, hogy a magyar javaslat olyan preambulummal rendelkezzen,
amiben kifejezetten fenntartanák a tartományok Szent Koronához
való csatolásának történeti jogcímen alapuló lehetőségét. Azt azon-
ban kizárta hogy a Reichrath elismerje Magyarországhoz csatolását.
Számolni kell azzal is, hogy Bosznia-Hercegovinában nem lenne
népszerű, sőt. legélesebb ellenállásra találna.
Ezután 1908. november 26-án az új osztrák kormányfő Bienerth
terjesztette az Abgeordnetenhaus elé az annexiós törvényjavaslatot.
Ez eltért a szeptember 10-i javaslatól, még a címe is más lett.
A trónöröklés hatálybaléptetéséről nincs szó a javaslatban. A ter-
vezet az 1880. évi igazgatási törvény hatályát továbbra is fenntartotta
Az Indoklás a tervezet céljának Bosznia-Hercegovina és a Mo-
narchia elválaszthatatlan jogi kapcsolatának létrehozását nevezte
és leszögezte, hogy a tartományok Ausztriához és Magyarország-
hoz való viszony nem változott, Boszni-Hercegovinát úgy, mint
eddig, őfelsége uralja és kormányozza. Az annexiós javaslatokat
soha sem tárgyalták. A magyar Képviselőház választott egy 21
tagú bizottságot 1908. november 13-án, melynek elnöke Thaly
Kálmán lett, de érdemi, tényleges munkát nem végeztek. A
Munkáspárt választási győzelme után többször beterjesztették
változatlan formában az annexiós javaslatot, de tárgyalni soha
sem tárgyalták. Az Abgeordnetenhaus 1908. december 18-án
választott egy 52 tagú bizottságot, amely 1909. január 22-én ala-
kult meg Bedrych Pacák elnökletével. Az osztrák kormány három-
szor terjesztette be az annexiós javaslatot, 1909. március 10.én,
október 22-én és 1910. július 21 itt újra. Minden egyes beterjesz-
tés után új annexiós bizottság alakult.,és mindig a bizottság elé
terjesztették az új javaslatot. Érdemi munkájuk is volt, mert há-
rom ülést is tartottak 1909. január 28-án, április 9-én és május 6-
án, A magyarokhoz hasonlóan az Abgeordnetenhaus sem tárgyal-
ta a törvényjavaslatot.
A törvényjavaslatok a két kormány eredményeképpen jöttek
létre abban a formában, ahogyn végül beterjesztették őket a
parlamentek elé. Az osztrákok a magyar történelmi jogot nem
fogadták el, a magyarok a közös tartomány gondolatát utasítot-
ták el. ezért meg kellett találni az a formát mely mind a két
felet kielégíti, legalábbis valamennyire. A magyar javaslatban
ezért nem szerepel egyértelműen, hogy Bosznia-Hercegovinát
a magyar korona jogán annektálják, az osztrák pedig azért nem
jelentheti ki, hogy a tartományokat az Osztrák.Magyar Monar-
chia kebelezi be. ennek köszönhetően rendezetlen maradt az
államterület közjogi viszonya a monarchia összeomlásáig.
Az osztrákok azt is elutasították hogy a hitlevélben vagy a
koronázási esküben az annexióra hivatkozni lehessen. Ma-
gyarország területszerző jogát is korlátozta az 1880. évi. VI.
törvénycikk 5.§-a. Az osztrák álláspont három pillérre épült.
Egyrészt a Berlini Szerződés a magyar királyt és osztrák
császárt hatalmazta fel Bosznia-Hercegovina megszállásával,
vagyis a tartományok megszerzésében nem kizárólag a magyar
király, hanem az osztrák császár is részt vett. Másrészt az 1880.
évi VI. törvény 5.§-a szerint az osztrák törvényhozás egyetérté-
se nélkül nem lehet változtatni Bosznia-Hercegovina helyzetén.
Harmadrészt a 30 éves megszállás költségeit Ausztria állta hoz-
závetőleg 1 milliárd koronát fordított a tartományokra. És ez
alapján gondolják a jogcímet arra, hogy bekebelezhessék a
tartományt. A jogcím kapcsán a modern osztrák jogi felfogás
állt szemben a középkori magyar jogelvekkel. De mind a két
érv helytelen. Osztrák oldalról senki sem hangoztatott olyan
nézetet,hogy az annexió Ausztriát illetné, mindig osztrák-ma-
gyar annexióról beszéltek. Ausztria-Magyarország a Berlini
Szerződést felrúgta, mert nem arra kapott megbízást hogy be-
kebelezzen, hanem csak a megszállásra és igazgatásra, átvéve
a szultán szuverén jogait, mely továbbra is fennállt. Tehát a
közigazgatási koncesszió, vagyis a terület megszállása és igaz-
gatása nem nyújt jogcímet a terület annektálásához. A tartomány
megszerzése majd csak 1909. április 19-én következik be.
Légből kapott dolog volt az, hogy Ferenc Ferdinánd Budapesten
erős pártot szervezett Belgrád elfoglalására. Ezt a szentpétervári
brit nagykövet sir Arthur Nicolson jelentette ismeretlen forrásra
hivatkozva. Ez az állítás nem felelt meg a valóságnak, mivel
a magyarok és szerbek jó viszonyt ápoltak.és pont Ferenc Ferdi-
nánd vádolta meg a magyarokat azzal, hogy az osztrák-horvát
viszonylatra építendő délszláv politikával egy magyar-szerb érdek
közösséget állítottak szemben.
Magyarországot egyébként annyiban érintette az annexió, hogy
érte felelősséget kellett vállalnia., és ennek a felelősségnek indo-
kolatlanul nagyobb részét hárították a magyarokra.
2015. február 9., hétfő
A szarajevói merénylet mint az I. világháború oka 20
20
Hangsúlyozni kell azonban, hogy Wekerle nem azt kívánta, hogy Bosznia-Hercegovina Magyarországhoz kapcsolódjon, vagy az annexió
Magyarország nevében történjen, hanem csupán azt, hogy az annexió a magyar Szent Koronát megillető történeti kapcsolaton alapuló jogcím segítségével menjen végbe. Ez olyan „erkölcsi jogosultság”, amit a magyar közjog állandóan fenntartott, elismert, és amiről soha nem mondott le. E jog kifejezésre jut a magyar királyi címben, címerben, lobogón, a hitlevélben és a koronázási esküben is. Hivatkozott arra, hogy Dalmácia, Galícia és Lodoméria is a magyar és a cseh korona jogán kerültek a Habsburg uralkodók hatalmába. Ráadásul a történeti jogcím nagyon hatásos érv az esetleges népszavazási szándékkal szemben.
A magyar kormány Bosznia-Hercegovina alkotmányjogi helyzetére vonatkozó elképzelése meglehetősen egybecsengett Aehrenthal el- képzelésével. A források sajnos nem tartalmaznak olyan adatot, ami arról tanúskodna, hogy a magyar kormány tisztában lett volna Aehren- thal szándékaival, de nem elképzelhetetlen, hogy Wekerle azok is- meretében képviselte a magyar álláspontot. A közös minisztertanácsi jegyzőkönyvekből mindenesetre nem vehető ki Aehrenthal részéről valamiféle túlzott ellenállás a magyar kormánnyal szemben, inkább közvetíteni igyekezett a két kormány között. Inkább osztrák részről volt tapasztalható ellenállás. Az október 3-i magyar minisztertanács határozta meg a parlament elé terjesztendő törvényjavaslat tartalmát. A minisztertanács által végül elfogadott szöveg eltért attól, amit We- kerle magával vitt a szeptember 10-i közös minisztertanácsra. A ma- gyar miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a magyar javaslat azon az ősi köteléken alapul, amit a magyar jog a királyi címben, címerben, zászlóhasználatban, a király által adományozott boszniai egyházi
méltóságok adományozásában, s a királyi hitlevélben és koronázási esküben biztosított. Ezek arra is biztosítékot nyújtanak, hangoztatta Wekerle, hogy „a megszállott tartományok viszonyának végleges rendezésénél” Ausztriával szemben is érvényesíteni lehessen a magyar igényeket. „Az annectálással függ össze még az a kérdés is, hogy a két ország a monarchia melyik államához csatolandó. Abban a kötelékben, a mely a két országot régebben Magyarországhoz fűzte, meg van ugyan a jogczím; Boszniának és Herczegovinának viszonya a magyar szent korona országaihoz azonban sem régibb, sem újabb törvények által szabályozva nincsen; úgy hogy önmagában véve is törvényhozási szabályozást igényel. De szabályozást igényel Auszt- riával való viszonyunk szempontjából is, mégpedig annál a lekötöt- tségnél fogva, a melyet az 1880. évi VI. törvényczikk 5. §-a állapít meg, és melynek értelmében a szabályozás csak Magyarország és Ausztria törvényhozásainak egyetértésével történhetik. Minthogy az Ausztriával ebben a tekintetben folytatandó tárgyalások kétség- kívül évekig el fognak húzódni, a Boszniával és Herczegovinával való állandó kapcsolat kimondása pedig (…) halasztást nem tűr (…) a viszony újabb szabályozásáig továbbra is az 1880. évi VI. törvény- czikk rendelkezései értelmében kellend eljárni”. Az Országgyűlés elé benyújtandó tervezet ezen kívül kimondaná az uralkodó szuverén jogainak Bosznia-Hercegovinára való kiterjesztését és a magyar trónöröklési törvények hatályba lépését.
A tervezettel kapcsolatban Apponyi Albert és ifj. Andrássy Gyula hangoztatta a kételyeit. Apponyi szerint a javaslat nem rendezi a közjogi problémákat, „hogy ti. Ő Felsége melyik souverain hatalma, az osztrák császári vagy a magyar királyi terjeszkedik ki a megszállt tartományokra, hogy Ő Felsége két államának melyikéhez csatlakoznak és milyen közjogi kötelékkel” a tartományok. Wekerle leszögezte: „Magyarországnak ezen tartományokra vonatkozó jogának fentartása (sic!) az indokolásban nyerne kifejezést”. Apponyi végül beadta a derekát, „mert a tervbe vett rendszabály a javasolt alakban, ha nem is valósítja meg a (…) teljes közjogi rendezést, de nem áll azzal ellentétben és nem präjudikál későbbi megvalósításának”. Andrássy attól félt, hogy „a jelenlegi provizoriumot újabb provizorium váltaná föl”. A tervezet- hez azonban végül ő is hozzájárult.
A magyar annexiós törvényjavaslatot 1908. november 11-én ter- jesztette a kormány a Képviselőház elé. A javaslat 1. §-a szerint az Országgyűlés „tudomásul veszi, hogy ő császári és királyi felsége Boszniának és Herczegovinának alkotmányos autonómiát adandó, -tekintettel azokra az ősi kötelékekre, melyek dicső elődeit a magyar trónon ezen országokhoz fűzték souverain jogait ezen országokra is ki- terjesztette”. Az Indokolás hozzáfűzte: „Az a régi jogállapot és kötelék, mely ezeket a tartományokat a magyar szent korona országaihoz fűzte, királyaink ott gyakorolt souverain jogában állott. (…) Ezeknek a jog- viszonyoknak megfelelőleg Ő Felsége souverain jogainak Boszniára és Herczegovinára való kiterjesztését állapítja meg a javaslat 1. §- a”. Wekerle utalt rá, hogy az osztrák kormány nyomására tettek le a Bosz- nia-Hercegovinára vonatkozó magyar jogigény és a tartományok vég- leges alkotmányjogi helyzetét rendezni hivatott tárgyalásokra való utalás törvényjavaslatba történő fölvételéről.
A 2. § a magyar trónöröklési törvények hatályba lépéséről rendel- kezett, míg a 3. § -az október 3-i minisztertanács határozata szerint - fenntartotta az 1880. évi VI. törvény hatályát. A magyar javaslat tehát nem nyilvánította ki Bosznia-Hercegovina Magyarországhoz csatolását, nem mondta ki határozottan és egyértelműen, hogy Bosznia- Hercegovina Magyarország részét képezi, csupán úgy értelmezte az uralkodó szuverén jogainak Bosznia-Hercegovinára való kiterjesztését, hogy az a magyar király jogainak kiterjesztését jelenti.
Beck osztrák miniszterelnök az augusztus 19-i közös miniszter-
tanácson kifejtette, hogy Ausztria vérét áldozta a tartományok elfog-
lalásáért, ezért nem engedhetik meg, hogy Magyarország és Ausztria
között az erőviszonyok megváltozzanak Magyarország javára és
Ausztria kárára. Csak elméletileg tartja lehetségesnek Bosznia-Her-
cegovina Magyarországhoz való csatolását. Ténylegesen nem.
Nem lát más lehetőséget, mint hogy corpus separatum maradjon.
Vagyis külön testként kerüljön a monarchiához. Máskülönben
konfliktus jönne létre Ausztria és Magyarország között. A történel-
mi jogra való hivatkozás pedig a külföld előtt azt a látszatot keltené,
mintha Magyarország egyedül Ausztria nélkül akarja végrehajtani
az annexiót. Veszélyes lenne a dualizmus számára ha az erőegyen-
súly Ausztria és Magyarország között felborulna Bosznia- Herceg-
ovina miatt.fejtette ki Beck a szeptember 10-i közös minisztertaná-
cson.
Hangsúlyozni kell azonban, hogy Wekerle nem azt kívánta, hogy Bosznia-Hercegovina Magyarországhoz kapcsolódjon, vagy az annexió
Magyarország nevében történjen, hanem csupán azt, hogy az annexió a magyar Szent Koronát megillető történeti kapcsolaton alapuló jogcím segítségével menjen végbe. Ez olyan „erkölcsi jogosultság”, amit a magyar közjog állandóan fenntartott, elismert, és amiről soha nem mondott le. E jog kifejezésre jut a magyar királyi címben, címerben, lobogón, a hitlevélben és a koronázási esküben is. Hivatkozott arra, hogy Dalmácia, Galícia és Lodoméria is a magyar és a cseh korona jogán kerültek a Habsburg uralkodók hatalmába. Ráadásul a történeti jogcím nagyon hatásos érv az esetleges népszavazási szándékkal szemben.
A magyar kormány Bosznia-Hercegovina alkotmányjogi helyzetére vonatkozó elképzelése meglehetősen egybecsengett Aehrenthal el- képzelésével. A források sajnos nem tartalmaznak olyan adatot, ami arról tanúskodna, hogy a magyar kormány tisztában lett volna Aehren- thal szándékaival, de nem elképzelhetetlen, hogy Wekerle azok is- meretében képviselte a magyar álláspontot. A közös minisztertanácsi jegyzőkönyvekből mindenesetre nem vehető ki Aehrenthal részéről valamiféle túlzott ellenállás a magyar kormánnyal szemben, inkább közvetíteni igyekezett a két kormány között. Inkább osztrák részről volt tapasztalható ellenállás. Az október 3-i magyar minisztertanács határozta meg a parlament elé terjesztendő törvényjavaslat tartalmát. A minisztertanács által végül elfogadott szöveg eltért attól, amit We- kerle magával vitt a szeptember 10-i közös minisztertanácsra. A ma- gyar miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a magyar javaslat azon az ősi köteléken alapul, amit a magyar jog a királyi címben, címerben, zászlóhasználatban, a király által adományozott boszniai egyházi
méltóságok adományozásában, s a királyi hitlevélben és koronázási esküben biztosított. Ezek arra is biztosítékot nyújtanak, hangoztatta Wekerle, hogy „a megszállott tartományok viszonyának végleges rendezésénél” Ausztriával szemben is érvényesíteni lehessen a magyar igényeket. „Az annectálással függ össze még az a kérdés is, hogy a két ország a monarchia melyik államához csatolandó. Abban a kötelékben, a mely a két országot régebben Magyarországhoz fűzte, meg van ugyan a jogczím; Boszniának és Herczegovinának viszonya a magyar szent korona országaihoz azonban sem régibb, sem újabb törvények által szabályozva nincsen; úgy hogy önmagában véve is törvényhozási szabályozást igényel. De szabályozást igényel Auszt- riával való viszonyunk szempontjából is, mégpedig annál a lekötöt- tségnél fogva, a melyet az 1880. évi VI. törvényczikk 5. §-a állapít meg, és melynek értelmében a szabályozás csak Magyarország és Ausztria törvényhozásainak egyetértésével történhetik. Minthogy az Ausztriával ebben a tekintetben folytatandó tárgyalások kétség- kívül évekig el fognak húzódni, a Boszniával és Herczegovinával való állandó kapcsolat kimondása pedig (…) halasztást nem tűr (…) a viszony újabb szabályozásáig továbbra is az 1880. évi VI. törvény- czikk rendelkezései értelmében kellend eljárni”. Az Országgyűlés elé benyújtandó tervezet ezen kívül kimondaná az uralkodó szuverén jogainak Bosznia-Hercegovinára való kiterjesztését és a magyar trónöröklési törvények hatályba lépését.
A tervezettel kapcsolatban Apponyi Albert és ifj. Andrássy Gyula hangoztatta a kételyeit. Apponyi szerint a javaslat nem rendezi a közjogi problémákat, „hogy ti. Ő Felsége melyik souverain hatalma, az osztrák császári vagy a magyar királyi terjeszkedik ki a megszállt tartományokra, hogy Ő Felsége két államának melyikéhez csatlakoznak és milyen közjogi kötelékkel” a tartományok. Wekerle leszögezte: „Magyarországnak ezen tartományokra vonatkozó jogának fentartása (sic!) az indokolásban nyerne kifejezést”. Apponyi végül beadta a derekát, „mert a tervbe vett rendszabály a javasolt alakban, ha nem is valósítja meg a (…) teljes közjogi rendezést, de nem áll azzal ellentétben és nem präjudikál későbbi megvalósításának”. Andrássy attól félt, hogy „a jelenlegi provizoriumot újabb provizorium váltaná föl”. A tervezet- hez azonban végül ő is hozzájárult.
A magyar annexiós törvényjavaslatot 1908. november 11-én ter- jesztette a kormány a Képviselőház elé. A javaslat 1. §-a szerint az Országgyűlés „tudomásul veszi, hogy ő császári és királyi felsége Boszniának és Herczegovinának alkotmányos autonómiát adandó, -tekintettel azokra az ősi kötelékekre, melyek dicső elődeit a magyar trónon ezen országokhoz fűzték souverain jogait ezen országokra is ki- terjesztette”. Az Indokolás hozzáfűzte: „Az a régi jogállapot és kötelék, mely ezeket a tartományokat a magyar szent korona országaihoz fűzte, királyaink ott gyakorolt souverain jogában állott. (…) Ezeknek a jog- viszonyoknak megfelelőleg Ő Felsége souverain jogainak Boszniára és Herczegovinára való kiterjesztését állapítja meg a javaslat 1. §- a”. Wekerle utalt rá, hogy az osztrák kormány nyomására tettek le a Bosz- nia-Hercegovinára vonatkozó magyar jogigény és a tartományok vég- leges alkotmányjogi helyzetét rendezni hivatott tárgyalásokra való utalás törvényjavaslatba történő fölvételéről.
A 2. § a magyar trónöröklési törvények hatályba lépéséről rendel- kezett, míg a 3. § -az október 3-i minisztertanács határozata szerint - fenntartotta az 1880. évi VI. törvény hatályát. A magyar javaslat tehát nem nyilvánította ki Bosznia-Hercegovina Magyarországhoz csatolását, nem mondta ki határozottan és egyértelműen, hogy Bosznia- Hercegovina Magyarország részét képezi, csupán úgy értelmezte az uralkodó szuverén jogainak Bosznia-Hercegovinára való kiterjesztését, hogy az a magyar király jogainak kiterjesztését jelenti.
Beck osztrák miniszterelnök az augusztus 19-i közös miniszter-
tanácson kifejtette, hogy Ausztria vérét áldozta a tartományok elfog-
lalásáért, ezért nem engedhetik meg, hogy Magyarország és Ausztria
között az erőviszonyok megváltozzanak Magyarország javára és
Ausztria kárára. Csak elméletileg tartja lehetségesnek Bosznia-Her-
cegovina Magyarországhoz való csatolását. Ténylegesen nem.
Nem lát más lehetőséget, mint hogy corpus separatum maradjon.
Vagyis külön testként kerüljön a monarchiához. Máskülönben
konfliktus jönne létre Ausztria és Magyarország között. A történel-
mi jogra való hivatkozás pedig a külföld előtt azt a látszatot keltené,
mintha Magyarország egyedül Ausztria nélkül akarja végrehajtani
az annexiót. Veszélyes lenne a dualizmus számára ha az erőegyen-
súly Ausztria és Magyarország között felborulna Bosznia- Herceg-
ovina miatt.fejtette ki Beck a szeptember 10-i közös minisztertaná-
cson.
2015. február 8., vasárnap
A szarajevói merénylet mint az I. világháború oka 19
19
11. A boszniai annexió, 1908. - Izvolszkij Aerenthal bárótól 1908.
szeptember 16-án Buchlauban a tengerszorosok megnyitásához való
hozzájárulás ellenében, Bosznia-Hercegovina bekebelezésében való
hozzájárulását ajánlotta fel. A báró elfogadta az orosz külügyminisz-
ter ajánlatát és elkészítette azokat a leveleket, melyekben az uralkodó
a berlini szerződést aláíró hatalmaknak az annexiót bejelentette.
Eljárása hibás volt abban, hogy a berlini szerződés vonatkozó cik-
kelyét önhatalmúlag kívánta megváltoztatni, de érthető volt amiatt,
mert joggal tételezte fel, hogy Oroszország ellenállása megszűnt, mint
legnagyobb akadály. Az utasítások értelmében az uralkodó leveleit
október 5-én kellett átadni az egyes államfőknek, mikor Bécsben és
Budapesten a hivatalos lapok és a vonatkozó manifesztumok az ural-
kodó elhatározását már közölték és az annexió befejezett ténnyé lett.
A párizsi nagykövetség azonban tévedésből október 3-án délben
nyújtotta át Ferenc József levelét a francia köztársaság elnökének.
tehát már akkor értesült róla, mikor az csak két nap múlva vált ténnyé.
Az átadásról két okmányban találunk említést. Nemes Albert
gróf követnek szeptember 29-én az a távirati utasítás ment, hogy
Khevenhüller gróf nagykövet 3-án, legkésőbb 4-én Pichon külügy-
miniszterrel találkozhassék; Nemes gróf 30-án jelentette, hogy Pic-
hon 3-án reggel (így!) féltízkor várja Khevenhüller grófot. Kheven-
hüller nagykövet 3-án jelentette, hogy a levelet a francia köztársaság
elnökének délután átnyújtotta.
Ebből a tévedésből két fontos dologra lehet következtetni.
Az egyik az volt, hogy mikor Aerenthal báró annexiós javaslata
október 3-án este a magyar minisztertanács elé került, ennek állás-
foglalását a párizsi közlés feleslegessé tette, amit egyébként a szep-
tember 29-i kelettel aláírt és a berlini szerződés szignatárius hatal-
maihoz intézett levelek is fölöslegessé tettek. Ha tehát a magyar mi-
nisztertanács az annexiót jóváhagyta, úgy azzal egy bevégzett tényt
hagyott jóvá; ha nem hagyta jóvá, úgy a bevégzett tényen már nem
lehetett változtatni. A másik következmény, hogy Magyarország az
annexiót nem helyeselte és a lépéssel járó egész felelősséget a közös
külügyminiszterre hárított át.
Mivel Ferenc József az 1908 október 3-án kelt magyar minisztertanácsi
jegyző könyvet szokása ellenére csak igen későn, 1909 március 22-én
vette tudomásul, tehát vagy a külügyminiszter vonakodott azt po-
litikájának helytelenítése miatt az uralkodónak bemutatni, vagy pedig
az uralkodó vonakodott azt a magyar kormány nem várt állásfogla-
lása miatt aláírni és tudomásul venni.
Miután azonban az annexió a régi királyok boszniai uralmára va-
ló hivatkozással történt, a külföld látszat szerint joggal tételezhette
fel azt, hogy Bosznia-Hercegovina megszerzését a magyar kormány
sürgette vagy szorgalmazta. Az 1908 augusztus 19-i közös miniszteri
értekezlet jegyzőkönyvében az áll,hogy Wekerle Sándor magyar mi-
niszterelnök az annexió mellett foglalt állást. Ez azonban úgy is volt,
hogy az nem a magyar kormány álláspontját, csak az ő személyes
felfogását fejezte ki. Az is tény hogy a szeptember 10-i miniszter-
tanácsi ülésen Wekerle az hangsúlyozta, hogy a magyar történeti jog-
cím alapján való annexiót a külföld jobban elismerné. De szerinte
egyfajta garanciát is jelentene Ausztria-Magyarország összetartozá-
sa számára is. Döntő tényező volt a Wekerle által javasolt tervezet 3. §-a, ami azt mondta ki, hogy a tartományok igazgatása változatlan maradna. Vagyis, a magyar álláspont nem óhajtotta a tartományok kormányza- tának a megváltoztatását, Bosznia-Hercegovina igazgatásának átvételét. A magyar miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a jogfenntartás puszta kinyilvánításának nincs gyakorlati jelentősége arra nézve, hogy a tar- tományok alkotmányjogi helyzetét csak az osztrák törvényhozás hoz- zájárulásával lehet megoldani.Wekerle érvei egyrészt arra irányultak, hogy a históriai jogcím jó hivatkozási alapul fog szolgálni a külföld- del szemben, másrészt cserébe Ausztria gazdasági előnyökben része- sülhetne. Vegyük azonban észre a magyar javaslatban rejlő kulcsmoz- zanatot: Magyarország el kívánta fogadtatni Ausztriával, hogy Bosznia- Hercegovinát a magyar történeti jogcím alapján annektálják, viszont az igazgatás terheinek viselésében továbbra is számított volna Ausztria hoz- zájárulására. Abban az esetben tehát, ha az osztrák kormány elfogadta volna Wekerle javaslatát, az osztrák fél a tízévente megállapított kvóta arányában egy alkotmányjogi értelemben a magyar Szent Koronához tartozó terület költségeinek fedezéséhez járult volna hozzá. Mivel az igazgatási költségek közel 70 %-át Ausztria állta, Magyarország meg- lehetősen jól járt volna, ha az osztrák kormány elfogadja Wekerle ja- vaslatát. Wekerle hivatkozott az 1723-as Pragmatica Sanctiora
A szeptember 10-i közös minisztertanácsra magával vitt magyar javaslat 1. §-a kimondta, hogy Bosznia-Hercegovinát a Szent Korona jogán ezen korona országaihoz csatolják, míg a 2. § az 1723. évi I. II. és III. törvények hatályát terjesztette ki Bosznia-Hercegovinára.500 Wekerle már az augusztus 19-i közös minisztertanácson ahhoz a fel- tételhez kötötte a magyar kormány hozzájárulását az annexióhoz, hogy az a Szent Korona jogán fog megvalósulni.501 A magyar ál- láspont tehát egyértelműen az volt, hogy az annexió jogcíme arra a történeti kapcsolatra való utalás, azon „ősi kötelék” legyen, ami egykor Bosznia-Hercegovinát Magyarországhoz fűzte. Ennek meg- felelően a tartományokban a magyar trónöröklési törvényeket kellene hatályba léptetni, már csak azért is, mivel az kifejezésre juttatja az u- ralkodó osztrák tartományai és a magyar korona országai közötti kapcsolatot is, míg az osztrák Pragmatica Sanctio csak az osztrák területek összetartozását fejezi ki.
11. A boszniai annexió, 1908. - Izvolszkij Aerenthal bárótól 1908.
szeptember 16-án Buchlauban a tengerszorosok megnyitásához való
hozzájárulás ellenében, Bosznia-Hercegovina bekebelezésében való
hozzájárulását ajánlotta fel. A báró elfogadta az orosz külügyminisz-
ter ajánlatát és elkészítette azokat a leveleket, melyekben az uralkodó
a berlini szerződést aláíró hatalmaknak az annexiót bejelentette.
Eljárása hibás volt abban, hogy a berlini szerződés vonatkozó cik-
kelyét önhatalmúlag kívánta megváltoztatni, de érthető volt amiatt,
mert joggal tételezte fel, hogy Oroszország ellenállása megszűnt, mint
legnagyobb akadály. Az utasítások értelmében az uralkodó leveleit
október 5-én kellett átadni az egyes államfőknek, mikor Bécsben és
Budapesten a hivatalos lapok és a vonatkozó manifesztumok az ural-
kodó elhatározását már közölték és az annexió befejezett ténnyé lett.
A párizsi nagykövetség azonban tévedésből október 3-án délben
nyújtotta át Ferenc József levelét a francia köztársaság elnökének.
tehát már akkor értesült róla, mikor az csak két nap múlva vált ténnyé.
Az átadásról két okmányban találunk említést. Nemes Albert
gróf követnek szeptember 29-én az a távirati utasítás ment, hogy
Khevenhüller gróf nagykövet 3-án, legkésőbb 4-én Pichon külügy-
miniszterrel találkozhassék; Nemes gróf 30-án jelentette, hogy Pic-
hon 3-án reggel (így!) féltízkor várja Khevenhüller grófot. Kheven-
hüller nagykövet 3-án jelentette, hogy a levelet a francia köztársaság
elnökének délután átnyújtotta.
Ebből a tévedésből két fontos dologra lehet következtetni.
Az egyik az volt, hogy mikor Aerenthal báró annexiós javaslata
október 3-án este a magyar minisztertanács elé került, ennek állás-
foglalását a párizsi közlés feleslegessé tette, amit egyébként a szep-
tember 29-i kelettel aláírt és a berlini szerződés szignatárius hatal-
maihoz intézett levelek is fölöslegessé tettek. Ha tehát a magyar mi-
nisztertanács az annexiót jóváhagyta, úgy azzal egy bevégzett tényt
hagyott jóvá; ha nem hagyta jóvá, úgy a bevégzett tényen már nem
lehetett változtatni. A másik következmény, hogy Magyarország az
annexiót nem helyeselte és a lépéssel járó egész felelősséget a közös
külügyminiszterre hárított át.
Mivel Ferenc József az 1908 október 3-án kelt magyar minisztertanácsi
jegyző könyvet szokása ellenére csak igen későn, 1909 március 22-én
vette tudomásul, tehát vagy a külügyminiszter vonakodott azt po-
litikájának helytelenítése miatt az uralkodónak bemutatni, vagy pedig
az uralkodó vonakodott azt a magyar kormány nem várt állásfogla-
lása miatt aláírni és tudomásul venni.
Miután azonban az annexió a régi királyok boszniai uralmára va-
ló hivatkozással történt, a külföld látszat szerint joggal tételezhette
fel azt, hogy Bosznia-Hercegovina megszerzését a magyar kormány
sürgette vagy szorgalmazta. Az 1908 augusztus 19-i közös miniszteri
értekezlet jegyzőkönyvében az áll,hogy Wekerle Sándor magyar mi-
niszterelnök az annexió mellett foglalt állást. Ez azonban úgy is volt,
hogy az nem a magyar kormány álláspontját, csak az ő személyes
felfogását fejezte ki. Az is tény hogy a szeptember 10-i miniszter-
tanácsi ülésen Wekerle az hangsúlyozta, hogy a magyar történeti jog-
cím alapján való annexiót a külföld jobban elismerné. De szerinte
egyfajta garanciát is jelentene Ausztria-Magyarország összetartozá-
sa számára is. Döntő tényező volt a Wekerle által javasolt tervezet 3. §-a, ami azt mondta ki, hogy a tartományok igazgatása változatlan maradna. Vagyis, a magyar álláspont nem óhajtotta a tartományok kormányza- tának a megváltoztatását, Bosznia-Hercegovina igazgatásának átvételét. A magyar miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a jogfenntartás puszta kinyilvánításának nincs gyakorlati jelentősége arra nézve, hogy a tar- tományok alkotmányjogi helyzetét csak az osztrák törvényhozás hoz- zájárulásával lehet megoldani.Wekerle érvei egyrészt arra irányultak, hogy a históriai jogcím jó hivatkozási alapul fog szolgálni a külföld- del szemben, másrészt cserébe Ausztria gazdasági előnyökben része- sülhetne. Vegyük azonban észre a magyar javaslatban rejlő kulcsmoz- zanatot: Magyarország el kívánta fogadtatni Ausztriával, hogy Bosznia- Hercegovinát a magyar történeti jogcím alapján annektálják, viszont az igazgatás terheinek viselésében továbbra is számított volna Ausztria hoz- zájárulására. Abban az esetben tehát, ha az osztrák kormány elfogadta volna Wekerle javaslatát, az osztrák fél a tízévente megállapított kvóta arányában egy alkotmányjogi értelemben a magyar Szent Koronához tartozó terület költségeinek fedezéséhez járult volna hozzá. Mivel az igazgatási költségek közel 70 %-át Ausztria állta, Magyarország meg- lehetősen jól járt volna, ha az osztrák kormány elfogadja Wekerle ja- vaslatát. Wekerle hivatkozott az 1723-as Pragmatica Sanctiora
A szeptember 10-i közös minisztertanácsra magával vitt magyar javaslat 1. §-a kimondta, hogy Bosznia-Hercegovinát a Szent Korona jogán ezen korona országaihoz csatolják, míg a 2. § az 1723. évi I. II. és III. törvények hatályát terjesztette ki Bosznia-Hercegovinára.500 Wekerle már az augusztus 19-i közös minisztertanácson ahhoz a fel- tételhez kötötte a magyar kormány hozzájárulását az annexióhoz, hogy az a Szent Korona jogán fog megvalósulni.501 A magyar ál- láspont tehát egyértelműen az volt, hogy az annexió jogcíme arra a történeti kapcsolatra való utalás, azon „ősi kötelék” legyen, ami egykor Bosznia-Hercegovinát Magyarországhoz fűzte. Ennek meg- felelően a tartományokban a magyar trónöröklési törvényeket kellene hatályba léptetni, már csak azért is, mivel az kifejezésre juttatja az u- ralkodó osztrák tartományai és a magyar korona országai közötti kapcsolatot is, míg az osztrák Pragmatica Sanctio csak az osztrák területek összetartozását fejezi ki.
2015. február 5., csütörtök
A szarajevói merénylet mint az I. világháború oka. 18
18
Grey utasította pétervári követést 1906. március 26-án, miszerint
˝mi Törökországot illetőleg semmire sem köteleztük el magunkat és
ha tud ennél még kategórikusabb cáfolatot nyújtani, tegye meg azt.˝
Ezzel az oroszok szabad kezet kaptak Törökország ellen. Sir Arthur
Nicolson pétervári brit nagykövet október 28-án már a tengerszoro-
sok kérdésében jelölte meg az ázsiai áldozatok ellenértékét és Izvol-
szkij Petrovics Sándor orosz külügyminiszter sugárzó arccal vette
tudomásul, hogy Anglia kezet nyújt az orosz vágyak teljesüléséhez.
Az oroszok ugyancsak rá vették a briteket, Karagyorgyevics Péter
elismeréséhez, ami ezidáig nem történt meg. Természetesen ügyes
propagandát folytattak a brit közvéleményben a tengerszorosokhoz
vezető szárazföldi utak kérdésében. A közvetítésre Buxton Noel
angol képviselő vállalkozott, ki a Balkan Comittee egyesület élén,
melynek politikáját az oroszok és franciák irányították, most már
a nem garantált Törökország felosztását szorgalmazta. Ez egyértel-
mű volt a balkáni kérdés napirendre tűzésével.
Ugyanakkor Seton-Watson Vilmos Róbert angol publicistát, ki
a dunai és középeurópai kérdések tanulmányozására vállalkozott,
Redlich József és Renner Károly a csehekhez utalták és az azoktól
nyujtott adatok alapján írta meg az első munkáját (Racial Problems
in Hungary, London 1908). A könyv a cseheknek a tót föld meg-
szerzésére irányuló törekvését tükrözte; a csehek lefordították és a
felvidéki tót lakosság körébe terjesztették mint az angol kormány
álláspontját. Az osztrák centristák és a cseh federalista támadások,
valamint a Balkan Comitee oroszbarát propagandája éppen ekkor
fenyegette Magyarország biztonságát, amikor Andrássy Gyula gróf
miniszter Aehrenthal báró közös külügyminiszter és Sir William Gos.
chen bécsi brit követ között közvetített, Közben a a prágai Nas Slo-
vensko hírlap˝ a magyar nemzeti állam egysége, valamint ennek ösz-
szes intézményei és intézők ellen izgató, azokat támadó és gyalázó
cikkeket˝ közölt.( Magyar minisztertanács jegyzőkönyve 1907. 34.
szám. XCI. §) Vagyis egy osztrák tartományból izgathattak Magyar-
ország ellen, ami elfogadhatatlan. Hisz a cseh tartománynak nem
volt nagyobb joga, mint bármely másik koronatartománynak. Bécs-
ből ezeket elnézték egyes politikai körök. Minden magyarellenes
izgatásról Bécs is tudomást szerzett.
10. A szerb kérdés előtérben, 1907-1908 - A Balkan Comitee be-
folyását jelezte az, hogy Grey brit külügyminiszter 1907. december
18-án Cambon Pál londoni francia követhez intézett jegyzékében
jelezte , hogy a törökök csapatok kiürítését követelte Macedóniából.
Ezt a brit követelést még az I. világháború után is merész kezdemé-
nyezésnek nevezték a brit történészek és ez az oroszokat felbátorí-
totta arra, hogy 1908. március 4-én az 1903 óta működő osztrák-ma-
gyar-orosz-macedóniai reformakciót feloszlassa és ezzel a monar-
chiával szemben saját magának szabadkezet biztosított. Csak utólag
vették észre, hogy az angolokkal mit veszítettek. Witte gróf orosz
miniszterelnők 1914. március 19-én mondta el a Novaja Vremja pé-
tervári napilapban, hogy Izvolszkij külügyminiszter hiúsította meg
a kettő monarchia feldarabolását.; a franciák, németek és oroszok
félelmetes szövetségének létrejöttét, - Izvolszkij VII. Edward an-
gol király kedvelt embere volt és az angolok ezen az úton, rajta ke-
resztül hiúsították meg a szövetséget, - amelynek félelmete ollójá-
ból Anglia igen ügyesen kimenekült. Viszont London ott tévedett,
mikor azt gondolta hogy az oroszokat a kezükben tartják, leköthetik,
és tetszésük szerint bánhatnak velük. Maga az orosz diplomácia
volt az amely magával ragadta Angliát és sodorta idegen célok felé.
Tény az, hogy a II: Miklós cártől elfogadott björköi orosz-német szer- ződés (1905.július 24.) meghiúsítása végeredményben az angol dip-
lomáciának volt köszönhető. Mely szerződés kérész életű volt, Né-
metország célja az volt vele, hogy a cárt az angolok ellen hangolja
és így kiszabadulnak a politikai elszigetelődésből. De a cár 1905.
november 26-án kelt levele, világossá tette a németek helyzetét. A
cár tanácsadóira hallgatva kihátrált a szerződésből és nem írta alá.
II. Vilmos császár hiába maga akarta keverni Európa kártyáját az
angolok és franciák ellen, mind visszafelé sült el, és hosszútávon
Németországnak okozott károkat.
Itt viszont egy korhatárhoz érkeztünk. A kezdeményezés nem
Ausztria-Magyarországot illette, és a felelősség sem a monarchiát
terheli. A kezdeményezés Oroszország kezében volt. Ehhez simult
a francia szövetség és az utóbbin keresztül a londoni Balkan Comi-
tee, melynek francia és orosz tagjai is voltak.Az így elért siker bá-
torította fel Supilót arra, hogy már 1907-ben Bosznia-Hercegoviát
igényelje Szerbia részére, ami ellen a horvátok élesen tiltakoztak.
A szemben álló felek tehát az Ausztriától alátámasztott horvátok
és a Szerbiára támaszkodó szerb és horvát politikusok voltak.
Ezek után vetette felkisérletként Aehrenthal közös külügyminiszter 1908. január 17-én a szandzsáki vasút kérdést. Seton-Watson is el- ismerte, hogy e mögött nem áll komoly terjeszkedési szándék. ezek után következtek az angol és orosz titkos tárgyalások, melynek ered- ménye lett az 1908.március 24-i jegyzék, mely véget vetett a Mace- dóniában folyó osztrák.magyar-orosz együttműködésnek. Ezzel gya- korlatilag az oroszoknak nem volt többé megkötve a kezük; az euró- pai politika keleten is megmozdult. Most már az oroszoknak kellett megmondania ki mit kíván. Az után erre jön még Bosznia annexiója
1908-ban. Ami szintén megkavarja az álló vizet.
Grey utasította pétervári követést 1906. március 26-án, miszerint
˝mi Törökországot illetőleg semmire sem köteleztük el magunkat és
ha tud ennél még kategórikusabb cáfolatot nyújtani, tegye meg azt.˝
Ezzel az oroszok szabad kezet kaptak Törökország ellen. Sir Arthur
Nicolson pétervári brit nagykövet október 28-án már a tengerszoro-
sok kérdésében jelölte meg az ázsiai áldozatok ellenértékét és Izvol-
szkij Petrovics Sándor orosz külügyminiszter sugárzó arccal vette
tudomásul, hogy Anglia kezet nyújt az orosz vágyak teljesüléséhez.
Az oroszok ugyancsak rá vették a briteket, Karagyorgyevics Péter
elismeréséhez, ami ezidáig nem történt meg. Természetesen ügyes
propagandát folytattak a brit közvéleményben a tengerszorosokhoz
vezető szárazföldi utak kérdésében. A közvetítésre Buxton Noel
angol képviselő vállalkozott, ki a Balkan Comittee egyesület élén,
melynek politikáját az oroszok és franciák irányították, most már
a nem garantált Törökország felosztását szorgalmazta. Ez egyértel-
mű volt a balkáni kérdés napirendre tűzésével.
Ugyanakkor Seton-Watson Vilmos Róbert angol publicistát, ki
a dunai és középeurópai kérdések tanulmányozására vállalkozott,
Redlich József és Renner Károly a csehekhez utalták és az azoktól
nyujtott adatok alapján írta meg az első munkáját (Racial Problems
in Hungary, London 1908). A könyv a cseheknek a tót föld meg-
szerzésére irányuló törekvését tükrözte; a csehek lefordították és a
felvidéki tót lakosság körébe terjesztették mint az angol kormány
álláspontját. Az osztrák centristák és a cseh federalista támadások,
valamint a Balkan Comitee oroszbarát propagandája éppen ekkor
fenyegette Magyarország biztonságát, amikor Andrássy Gyula gróf
miniszter Aehrenthal báró közös külügyminiszter és Sir William Gos.
chen bécsi brit követ között közvetített, Közben a a prágai Nas Slo-
vensko hírlap˝ a magyar nemzeti állam egysége, valamint ennek ösz-
szes intézményei és intézők ellen izgató, azokat támadó és gyalázó
cikkeket˝ közölt.( Magyar minisztertanács jegyzőkönyve 1907. 34.
szám. XCI. §) Vagyis egy osztrák tartományból izgathattak Magyar-
ország ellen, ami elfogadhatatlan. Hisz a cseh tartománynak nem
volt nagyobb joga, mint bármely másik koronatartománynak. Bécs-
ből ezeket elnézték egyes politikai körök. Minden magyarellenes
izgatásról Bécs is tudomást szerzett.
10. A szerb kérdés előtérben, 1907-1908 - A Balkan Comitee be-
folyását jelezte az, hogy Grey brit külügyminiszter 1907. december
18-án Cambon Pál londoni francia követhez intézett jegyzékében
jelezte , hogy a törökök csapatok kiürítését követelte Macedóniából.
Ezt a brit követelést még az I. világháború után is merész kezdemé-
nyezésnek nevezték a brit történészek és ez az oroszokat felbátorí-
totta arra, hogy 1908. március 4-én az 1903 óta működő osztrák-ma-
gyar-orosz-macedóniai reformakciót feloszlassa és ezzel a monar-
chiával szemben saját magának szabadkezet biztosított. Csak utólag
vették észre, hogy az angolokkal mit veszítettek. Witte gróf orosz
miniszterelnők 1914. március 19-én mondta el a Novaja Vremja pé-
tervári napilapban, hogy Izvolszkij külügyminiszter hiúsította meg
a kettő monarchia feldarabolását.; a franciák, németek és oroszok
félelmetes szövetségének létrejöttét, - Izvolszkij VII. Edward an-
gol király kedvelt embere volt és az angolok ezen az úton, rajta ke-
resztül hiúsították meg a szövetséget, - amelynek félelmete ollójá-
ból Anglia igen ügyesen kimenekült. Viszont London ott tévedett,
mikor azt gondolta hogy az oroszokat a kezükben tartják, leköthetik,
és tetszésük szerint bánhatnak velük. Maga az orosz diplomácia
volt az amely magával ragadta Angliát és sodorta idegen célok felé.
Tény az, hogy a II: Miklós cártől elfogadott björköi orosz-német szer- ződés (1905.július 24.) meghiúsítása végeredményben az angol dip-
lomáciának volt köszönhető. Mely szerződés kérész életű volt, Né-
metország célja az volt vele, hogy a cárt az angolok ellen hangolja
és így kiszabadulnak a politikai elszigetelődésből. De a cár 1905.
november 26-án kelt levele, világossá tette a németek helyzetét. A
cár tanácsadóira hallgatva kihátrált a szerződésből és nem írta alá.
II. Vilmos császár hiába maga akarta keverni Európa kártyáját az
angolok és franciák ellen, mind visszafelé sült el, és hosszútávon
Németországnak okozott károkat.
Itt viszont egy korhatárhoz érkeztünk. A kezdeményezés nem
Ausztria-Magyarországot illette, és a felelősség sem a monarchiát
terheli. A kezdeményezés Oroszország kezében volt. Ehhez simult
a francia szövetség és az utóbbin keresztül a londoni Balkan Comi-
tee, melynek francia és orosz tagjai is voltak.Az így elért siker bá-
torította fel Supilót arra, hogy már 1907-ben Bosznia-Hercegoviát
igényelje Szerbia részére, ami ellen a horvátok élesen tiltakoztak.
A szemben álló felek tehát az Ausztriától alátámasztott horvátok
és a Szerbiára támaszkodó szerb és horvát politikusok voltak.
Ezek után vetette felkisérletként Aehrenthal közös külügyminiszter 1908. január 17-én a szandzsáki vasút kérdést. Seton-Watson is el- ismerte, hogy e mögött nem áll komoly terjeszkedési szándék. ezek után következtek az angol és orosz titkos tárgyalások, melynek ered- ménye lett az 1908.március 24-i jegyzék, mely véget vetett a Mace- dóniában folyó osztrák.magyar-orosz együttműködésnek. Ezzel gya- korlatilag az oroszoknak nem volt többé megkötve a kezük; az euró- pai politika keleten is megmozdult. Most már az oroszoknak kellett megmondania ki mit kíván. Az után erre jön még Bosznia annexiója
1908-ban. Ami szintén megkavarja az álló vizet.
2015. február 4., szerda
A szarajevói merénylet mint az I. világháború oka 17
17
Pribicsevics Ádám a Pravda belgrádi hírlap 1937. február 21-i szá-
mában a következőket írta (Prokopy nyomán idézve): ˝ Az 1867. évi
(helyesen 1868. H) magyar -horvát kegyezés alapján Horvát-Szla-
vonország a közigazgatásban, az igazságszolgáltatás és a közoktatás
terén csorbítatlan önállósággal rendelkezett, a horvát bán pedig olyan
miniszter volt, aki három tárcának a jog és hatáskörét látta el, minden
ügyosztály élén külön és államtitkári rangban levő osztályfőnökökkel.
Ezen felül az együttes törvényhozás terén is a végrehajtó hatalom a
bán kezében volt. Horvátországnak tehát nem egy, hanem álladóan
három minisztere volt a bán személyében, aki horvát területen egyúttal
az egész vonalon a közös miniszterek végrehajtó hatalmát is gyakorol-
ta. Ezenfelül Budapesten állandó székhelye volt a horvát miniszternek,
a közös kormány mellett, mintegy összekötőként a zágrábi autonóm és
a budapesti közös kormány között. De meg volt Horvátországnak a
maga honvédsége és rendőrsége is horvát szolgálati nyelvvel és hor-
vát vezényszóval, s meg volt a maga zászlója és ősi címere.˝ Pribicse-
vics Szvetozár a Sándor szerb király diktatúrájáról írt művében 1936.
kijelentette, hogy a délszláv lakosságnak Ausztria-Magyarországban
sokkal több jogai voltak, mint az új délszláv államban és hogy nem
felel meg a valóságnak az a beállítás, amely őket a törökországi rá-
jákkal hasonlította össze, mert ˝népünk elég nagy szabadságot élve-
zett˝. Ezzel ő maga mondott ellent annak a politikának amelynek
1903-tól 1918-ig az élén állott. Tehát ez is bizonyítja azt, hogy
mennyire hazug az a magyar és külföldi balliberális történészi fel-
fogás, hogy az akkori Magyarországon milyen rettenetes módon
nyomták el a nemzeti törekvéseket. Voltak viták, tüntetések a ma-
gyarok ellen,de a világháború után jött a fekete leves, mert jogaik-
tól teljesen megfosztották a horvátokat. Majd ez később a Tito-éra
alatt erősebb lesz. mert minden vezető poszton akár hivatali,akár
rendészeti,katonai posztról volt szó, szerbekkel töltette fel a horvát
nemzetiségű Tito diktátor. Az autonóm területek meg csak szédí-
tés volt és nem volt valódi beleszólásuk semmibe az ott élő nem-
zetiségeknek. Svájcra hivatkozni meg monszensz. Egész más kö-
rülmények voltak ott, mint Európa más részein. A többi európai hata-
lom és gyarmattartó országok nem ismerték el a nemzetiségek jo-
gait és mint a franciáknál nincsenek is. Mint ahogy az USA-ban
sem bántak kesztyűs kézzel akár az indiánokról volt szó, akár né-
gerről, vagy ázsiairól volt szó. Vagy más nemzetiségűről legyen
szó. Azt is meg kell világítani hogy bár Supilo horvát hazafi volt
és mindenki annak ismerte, abból nem következett az , hogy Ma-
gyarország ellenségévé kellett lennie. A magyarellenes propagan-
da azt, hogy sem Supilo, sem Trumbics Antal zárai polgármes-
ter, nem magyar, hanem osztrák állampolgárok voltak összekötte-
tésben - a magyarok ellen. Supilo tehát nem a magyarok miatt,
hanem mások kedvéért volt ellensége a magyaroknak. Hozzá te-
hetjük azt is, hogy a Belgráddal fenntartott összeköttetései folytán
terjesztette ki az önrendelkezési jog követelését Bosznia-Hercego-
vináról Horvátországra és így láncszeme volt annak a frontvonal-
nak, mely Prága és Belgrád között Bécsen és Zágrábon át futott.
8. Bosznia-Hercegovina kérdése. - A magyar közvélemény az 1878-
ban szerzett tartományok kérdésében semleges álláspontot képviselt.
A tartományokat 1882-1903 Kállay Benjámin irányított, illetve 1903-
1912 között Burián István báró pénzügyminiszterek irányították A
Mindkét kormányzó a szerb kisebbséget támogatta az osztrák-hor-
vát közösséggel szemben, mely mostohán bánt velük. Ez volt az a-
akadálya annak, hogy a két tartományt Horvátországgal együtt az
összbirodalomba illesszék, (trializmus). Magyarország tehát nem
szolgáltatott okot arra, hogy azokat Szerbia Horvátországgal együtt
magának szerezze meg.
Ezt a követelés Spalaikovics állította fel, ki egyetemi hallgató
korában, 1896-ban a magyar millennium idején, Párizsban magyar-
ellenes tüntető gyűlést rendezett. Felesége a boszniai szerbek vezető-
jének, Jeftanovics Gligorjénak volt a lánya és a franciák szerint bosz-
niai látogatásait izgatásokra használta fel.
Amikor a szerbek 1907. novemberében Szarajevóban csonkapar-
lamentet tarottak és a két tartomány részére az önrendelkezési jogát
követelve, a lakosság többi részének távollétében olyan határozatokat
hoztak, mintha tekintet nélkül az osztrák-magyar megszállásra, pusz-
tán a feloszlásnak induló török hatalomnak lettek volna tartományai.
Jellemző, hogy Budapesten az esetről tudomást sem vettek, a horvátok
azonabn azonnal felháborodásukat fejezték ki, és ez a felháborodás
egyforma volt Zágrábban és Bécsben. Vagyis Budapest nem gyakorolt
nyomást a szerbekre és ne tiltakozott és nem tiltottak be semmit.
Az is kitűnik, hogy a szerb vámháború csak láncszem volt Oroszor-
szágnak és balkáni védenceinek felkészítésében. Maga a brit ügyvivő
jelentette, hogya az orosz, bolgár és szerb fegyverek és töltények ki-
cserélhetők legyenek. Bécs polgármestere Ferenc Ferdinánd bizalma-
sa, az orosz előnyomulás idején, azt követelte, hogy az osztrák kor-
mány a nemzetiségekkel szövetkezzenek a magyarok ellen. Az en-
nek nyomán kitörő polgárháború lehetőséget adott volna az oroszok
előretörésének. Ez megint csak azt bizonyítja, hogy nem a magyarok
keverték a kártyát.
9. Oroszország akcióba lép, 1906 - Sir Edward Grey brit külügy-
miniszter nem ragaszkodott Törökország területi épségéhez és ezzel
utat nyitott az oroszoknak, a tengerszorosok megnyitására vonatkozó
terveik előtt. Röviddel az orosz szövetség létrejötte után megjelenik
nála Benekendorff gróf nagykövet és bemutatta neki a londoni török
követ jelentését, melyben azt közölte kormányával, hogy értesülése
szerint az 1905-ben megújított angol.japán szövetségi szerződés a tö-
rök területek garanciáját tartalmazza.
Pribicsevics Ádám a Pravda belgrádi hírlap 1937. február 21-i szá-
mában a következőket írta (Prokopy nyomán idézve): ˝ Az 1867. évi
(helyesen 1868. H) magyar -horvát kegyezés alapján Horvát-Szla-
vonország a közigazgatásban, az igazságszolgáltatás és a közoktatás
terén csorbítatlan önállósággal rendelkezett, a horvát bán pedig olyan
miniszter volt, aki három tárcának a jog és hatáskörét látta el, minden
ügyosztály élén külön és államtitkári rangban levő osztályfőnökökkel.
Ezen felül az együttes törvényhozás terén is a végrehajtó hatalom a
bán kezében volt. Horvátországnak tehát nem egy, hanem álladóan
három minisztere volt a bán személyében, aki horvát területen egyúttal
az egész vonalon a közös miniszterek végrehajtó hatalmát is gyakorol-
ta. Ezenfelül Budapesten állandó székhelye volt a horvát miniszternek,
a közös kormány mellett, mintegy összekötőként a zágrábi autonóm és
a budapesti közös kormány között. De meg volt Horvátországnak a
maga honvédsége és rendőrsége is horvát szolgálati nyelvvel és hor-
vát vezényszóval, s meg volt a maga zászlója és ősi címere.˝ Pribicse-
vics Szvetozár a Sándor szerb király diktatúrájáról írt művében 1936.
kijelentette, hogy a délszláv lakosságnak Ausztria-Magyarországban
sokkal több jogai voltak, mint az új délszláv államban és hogy nem
felel meg a valóságnak az a beállítás, amely őket a törökországi rá-
jákkal hasonlította össze, mert ˝népünk elég nagy szabadságot élve-
zett˝. Ezzel ő maga mondott ellent annak a politikának amelynek
1903-tól 1918-ig az élén állott. Tehát ez is bizonyítja azt, hogy
mennyire hazug az a magyar és külföldi balliberális történészi fel-
fogás, hogy az akkori Magyarországon milyen rettenetes módon
nyomták el a nemzeti törekvéseket. Voltak viták, tüntetések a ma-
gyarok ellen,de a világháború után jött a fekete leves, mert jogaik-
tól teljesen megfosztották a horvátokat. Majd ez később a Tito-éra
alatt erősebb lesz. mert minden vezető poszton akár hivatali,akár
rendészeti,katonai posztról volt szó, szerbekkel töltette fel a horvát
nemzetiségű Tito diktátor. Az autonóm területek meg csak szédí-
tés volt és nem volt valódi beleszólásuk semmibe az ott élő nem-
zetiségeknek. Svájcra hivatkozni meg monszensz. Egész más kö-
rülmények voltak ott, mint Európa más részein. A többi európai hata-
lom és gyarmattartó országok nem ismerték el a nemzetiségek jo-
gait és mint a franciáknál nincsenek is. Mint ahogy az USA-ban
sem bántak kesztyűs kézzel akár az indiánokról volt szó, akár né-
gerről, vagy ázsiairól volt szó. Vagy más nemzetiségűről legyen
szó. Azt is meg kell világítani hogy bár Supilo horvát hazafi volt
és mindenki annak ismerte, abból nem következett az , hogy Ma-
gyarország ellenségévé kellett lennie. A magyarellenes propagan-
da azt, hogy sem Supilo, sem Trumbics Antal zárai polgármes-
ter, nem magyar, hanem osztrák állampolgárok voltak összekötte-
tésben - a magyarok ellen. Supilo tehát nem a magyarok miatt,
hanem mások kedvéért volt ellensége a magyaroknak. Hozzá te-
hetjük azt is, hogy a Belgráddal fenntartott összeköttetései folytán
terjesztette ki az önrendelkezési jog követelését Bosznia-Hercego-
vináról Horvátországra és így láncszeme volt annak a frontvonal-
nak, mely Prága és Belgrád között Bécsen és Zágrábon át futott.
8. Bosznia-Hercegovina kérdése. - A magyar közvélemény az 1878-
ban szerzett tartományok kérdésében semleges álláspontot képviselt.
A tartományokat 1882-1903 Kállay Benjámin irányított, illetve 1903-
1912 között Burián István báró pénzügyminiszterek irányították A
Mindkét kormányzó a szerb kisebbséget támogatta az osztrák-hor-
vát közösséggel szemben, mely mostohán bánt velük. Ez volt az a-
akadálya annak, hogy a két tartományt Horvátországgal együtt az
összbirodalomba illesszék, (trializmus). Magyarország tehát nem
szolgáltatott okot arra, hogy azokat Szerbia Horvátországgal együtt
magának szerezze meg.
Ezt a követelés Spalaikovics állította fel, ki egyetemi hallgató
korában, 1896-ban a magyar millennium idején, Párizsban magyar-
ellenes tüntető gyűlést rendezett. Felesége a boszniai szerbek vezető-
jének, Jeftanovics Gligorjénak volt a lánya és a franciák szerint bosz-
niai látogatásait izgatásokra használta fel.
Amikor a szerbek 1907. novemberében Szarajevóban csonkapar-
lamentet tarottak és a két tartomány részére az önrendelkezési jogát
követelve, a lakosság többi részének távollétében olyan határozatokat
hoztak, mintha tekintet nélkül az osztrák-magyar megszállásra, pusz-
tán a feloszlásnak induló török hatalomnak lettek volna tartományai.
Jellemző, hogy Budapesten az esetről tudomást sem vettek, a horvátok
azonabn azonnal felháborodásukat fejezték ki, és ez a felháborodás
egyforma volt Zágrábban és Bécsben. Vagyis Budapest nem gyakorolt
nyomást a szerbekre és ne tiltakozott és nem tiltottak be semmit.
Az is kitűnik, hogy a szerb vámháború csak láncszem volt Oroszor-
szágnak és balkáni védenceinek felkészítésében. Maga a brit ügyvivő
jelentette, hogya az orosz, bolgár és szerb fegyverek és töltények ki-
cserélhetők legyenek. Bécs polgármestere Ferenc Ferdinánd bizalma-
sa, az orosz előnyomulás idején, azt követelte, hogy az osztrák kor-
mány a nemzetiségekkel szövetkezzenek a magyarok ellen. Az en-
nek nyomán kitörő polgárháború lehetőséget adott volna az oroszok
előretörésének. Ez megint csak azt bizonyítja, hogy nem a magyarok
keverték a kártyát.
9. Oroszország akcióba lép, 1906 - Sir Edward Grey brit külügy-
miniszter nem ragaszkodott Törökország területi épségéhez és ezzel
utat nyitott az oroszoknak, a tengerszorosok megnyitására vonatkozó
terveik előtt. Röviddel az orosz szövetség létrejötte után megjelenik
nála Benekendorff gróf nagykövet és bemutatta neki a londoni török
követ jelentését, melyben azt közölte kormányával, hogy értesülése
szerint az 1905-ben megújított angol.japán szövetségi szerződés a tö-
rök területek garanciáját tartalmazza.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)