19
11. A boszniai annexió, 1908. - Izvolszkij Aerenthal bárótól 1908.
szeptember 16-án Buchlauban a tengerszorosok megnyitásához való
hozzájárulás ellenében, Bosznia-Hercegovina bekebelezésében való
hozzájárulását ajánlotta fel. A báró elfogadta az orosz külügyminisz-
ter ajánlatát és elkészítette azokat a leveleket, melyekben az uralkodó
a berlini szerződést aláíró hatalmaknak az annexiót bejelentette.
Eljárása hibás volt abban, hogy a berlini szerződés vonatkozó cik-
kelyét önhatalmúlag kívánta megváltoztatni, de érthető volt amiatt,
mert joggal tételezte fel, hogy Oroszország ellenállása megszűnt, mint
legnagyobb akadály. Az utasítások értelmében az uralkodó leveleit
október 5-én kellett átadni az egyes államfőknek, mikor Bécsben és
Budapesten a hivatalos lapok és a vonatkozó manifesztumok az ural-
kodó elhatározását már közölték és az annexió befejezett ténnyé lett.
A párizsi nagykövetség azonban tévedésből október 3-án délben
nyújtotta át Ferenc József levelét a francia köztársaság elnökének.
tehát már akkor értesült róla, mikor az csak két nap múlva vált ténnyé.
Az átadásról két okmányban találunk említést. Nemes Albert
gróf követnek szeptember 29-én az a távirati utasítás ment, hogy
Khevenhüller gróf nagykövet 3-án, legkésőbb 4-én Pichon külügy-
miniszterrel találkozhassék; Nemes gróf 30-án jelentette, hogy Pic-
hon 3-án reggel (így!) féltízkor várja Khevenhüller grófot. Kheven-
hüller nagykövet 3-án jelentette, hogy a levelet a francia köztársaság
elnökének délután átnyújtotta.
Ebből a tévedésből két fontos dologra lehet következtetni.
Az egyik az volt, hogy mikor Aerenthal báró annexiós javaslata
október 3-án este a magyar minisztertanács elé került, ennek állás-
foglalását a párizsi közlés feleslegessé tette, amit egyébként a szep-
tember 29-i kelettel aláírt és a berlini szerződés szignatárius hatal-
maihoz intézett levelek is fölöslegessé tettek. Ha tehát a magyar mi-
nisztertanács az annexiót jóváhagyta, úgy azzal egy bevégzett tényt
hagyott jóvá; ha nem hagyta jóvá, úgy a bevégzett tényen már nem
lehetett változtatni. A másik következmény, hogy Magyarország az
annexiót nem helyeselte és a lépéssel járó egész felelősséget a közös
külügyminiszterre hárított át.
Mivel Ferenc József az 1908 október 3-án kelt magyar minisztertanácsi
jegyző könyvet szokása ellenére csak igen későn, 1909 március 22-én
vette tudomásul, tehát vagy a külügyminiszter vonakodott azt po-
litikájának helytelenítése miatt az uralkodónak bemutatni, vagy pedig
az uralkodó vonakodott azt a magyar kormány nem várt állásfogla-
lása miatt aláírni és tudomásul venni.
Miután azonban az annexió a régi királyok boszniai uralmára va-
ló hivatkozással történt, a külföld látszat szerint joggal tételezhette
fel azt, hogy Bosznia-Hercegovina megszerzését a magyar kormány
sürgette vagy szorgalmazta. Az 1908 augusztus 19-i közös miniszteri
értekezlet jegyzőkönyvében az áll,hogy Wekerle Sándor magyar mi-
niszterelnök az annexió mellett foglalt állást. Ez azonban úgy is volt,
hogy az nem a magyar kormány álláspontját, csak az ő személyes
felfogását fejezte ki. Az is tény hogy a szeptember 10-i miniszter-
tanácsi ülésen Wekerle az hangsúlyozta, hogy a magyar történeti jog-
cím alapján való annexiót a külföld jobban elismerné. De szerinte
egyfajta garanciát is jelentene Ausztria-Magyarország összetartozá-
sa számára is. Döntő tényező volt a Wekerle által javasolt tervezet 3. §-a, ami azt mondta ki,
hogy a tartományok igazgatása változatlan maradna. Vagyis, a magyar
álláspont nem óhajtotta a tartományok kormányza- tának a megváltoztatását,
Bosznia-Hercegovina igazgatásának átvételét. A magyar miniszterelnök
hangsúlyozta, hogy a jogfenntartás puszta kinyilvánításának nincs gyakorlati
jelentősége arra nézve, hogy a tar- tományok alkotmányjogi helyzetét csak az
osztrák törvényhozás hoz- zájárulásával lehet megoldani.Wekerle érvei egyrészt arra irányultak, hogy a históriai jogcím jó
hivatkozási alapul fog szolgálni a külföld- del szemben, másrészt cserébe
Ausztria gazdasági előnyökben része- sülhetne. Vegyük azonban észre a
magyar javaslatban rejlő kulcsmoz- zanatot: Magyarország el kívánta fogadtatni
Ausztriával, hogy Bosznia- Hercegovinát a magyar történeti jogcím alapján
annektálják, viszont az igazgatás terheinek viselésében továbbra is számított
volna Ausztria hoz- zájárulására. Abban az esetben tehát, ha az osztrák kormány
elfogadta volna Wekerle javaslatát, az osztrák fél a tízévente megállapított
kvóta arányában egy alkotmányjogi értelemben a magyar Szent Koronához tartozó terület költségeinek fedezéséhez járult volna hozzá. Mivel az igazgatási költségek közel 70 %-át Ausztria állta, Magyarország meg- lehetősen
jól járt volna, ha az osztrák kormány elfogadja Wekerle ja- vaslatát. Wekerle hivatkozott az 1723-as Pragmatica Sanctiora
A szeptember 10-i közös minisztertanácsra magával vitt magyar javaslat 1. §-a kimondta, hogy Bosznia-Hercegovinát a Szent Korona jogán
ezen korona országaihoz csatolják, míg a 2. § az 1723. évi I. II. és III.
törvények hatályát terjesztette ki Bosznia-Hercegovinára.500 Wekerle már az
augusztus 19-i közös minisztertanácson ahhoz a fel- tételhez kötötte a magyar
kormány hozzájárulását az annexióhoz, hogy az a Szent Korona jogán fog
megvalósulni.501 A magyar ál- láspont tehát egyértelműen az volt, hogy az
annexió jogcíme arra a történeti kapcsolatra való utalás, azon „ősi kötelék”
legyen, ami egykor Bosznia-Hercegovinát Magyarországhoz fűzte. Ennek
meg- felelően a tartományokban a magyar trónöröklési törvényeket kellene hatályba léptetni, már csak azért is, mivel az kifejezésre juttatja az u- ralkodó
osztrák tartományai és a magyar korona országai közötti kapcsolatot is, míg az
osztrák Pragmatica Sanctio csak az osztrák területek összetartozását fejezi ki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése