25
Mivel a magyarok a trónörökös centralista terveit nem támogatták
és ellene voltak, ez még inkább a magyarok ellen fordította. Magyar-
ország kormányát a nemzetiségeknek akarta átadni, hamisnak nyilvá-
nította a hivatalos magyar statisztikát. Ferenc Ferdinánd minden tény-
kedése a magyarokkal szemben azt mutatja, hogy nem volt érdeke és
ellene volt annak, hogy a magyarok és a nemzetiségek kiegyezzenek.
Ami megint egy nonszensz, hogy a magyar kormány tagjait az osztrák
rendőrséggel figyeltette. Hadat üzent a horvát-magyar jó viszonynak
és a horvátokat a magyarok ellen fordította. 1909-l romániai látogatása
magyarellenes tüntetéssé fajult és maga is beismerte, hogy joggal kel-
tette fel a magyarok aggodalmát. A csehek útján a tótoknak, a délszlá-
vok élére állítandó horvátoknak és az Erdély birtokába segítendő
románoknak többet ígért, mint amennyit felelős magyar kormány
ígérhetett, mert az a föderációs terv, melyet az ő neve alatt a centra-
listák folytattak, egyértelmű volt Magyarország felbomlasztásával.
A csehek ekkor fordították le Seton-Watson angol publicista művét
(Racial Problems in Hungary, London, 1908.) és osztották szét a
magyarországi tótok között (Narodnosti Otázka v. Ukrách. Prága. 1909.)
A könyvről a magyar minisztertanács azt állapította meg, hogy
˝az a magyarságnak a nemzetiségek irányába követett politikáját
oly modorban és akként ismerteti, hogy ezáltal a magyarság ferde
színezetben tűnjék fel s ennél fogva közleményei a nemzetiségek
körében izgatásra alkalmasak voltak.˝ (Magyar minisztertanácsi
jegyzőkönyv, 1910. 13.sz. LXIV.§). - A cseh propagandaanyagnak
Seton-Watsonhoz való eljuttatását és általa eszközölt közlésének
történetét megírta Stefanek A. (Slovensky Denik. 1910. 4.-9. számok).
Az adatok alapján Seton-Watson a magyarországi tótok felszaba-
dítását követelte (Europa a slovenska otázka.Slovenska Citanka
hírlap, 1910.) olyan időben, amikor a csehek még maguk részére is
csalk autonómiát követeltek. Ez világosan mutatta, hogy a csehek
Felső-Magyarországot a monarchia megmaradása esetén is meg
akarták szerezni.
Az erdélyi kérdést is Románia szemüvegén keresztül nézték, és
nem Magyarországon Erdélyben. Mindent Románia propagandáján
keresztül láttak csak Európában.
Maniu Gyula pl. maga mondta el 1930-ban a román szenátus ű-
lésén, hogy 1893-ban vele, mint fiatal egyetemi hallgatóval, aki
tanulmányait Budapesten végezte, a bukaresti hadügyminisztériumban
esküt tétettek le aziránt, hogy életét olyan forradalomnak fogja
szentelni, melynek célja Erdélynek a balkáni Romániába való be-
kebelezése lesz, mely csak 1878 óta független állam. Alig szenved-
het kétséget, hogy ez távol áll attól, hogy a magyarországi román
lakosság önrendelkezési jogának legyen tekinthető, mert minda-
zoknak a románoknak, akik magyar állampolgárok voltak, egész
életét egyidegen államba való bekebelezés érdekében foglalta le.
Nem is szólván arról, milyen súlyosan ítélnék meg azt, ha mondjuk
egy francia állampolgár ilyen esküt a német, vagy egy német állam-
polgár a francia hadügyminisztériumban tett volna, még abban az
esetben sem volna könnyű e dolgot nemzetközi jogilag, vagy poli-
tikailag igazolni, ha valaki a románok egyesítésének gondolatát
hozná fel ellenérvül. Nem pedig azért, mert akkor is fenn állna az
a tényállás, hogy itt kiskorú és katonaköteles ifjúnak idegen állam
katonai kormányzata részéről történő igénybevételről, tehát nyílt
beavatkozásról volt szó egy másik állam belügyeibe.
Nem szólván arról sem hogyan volna lehetséges Erdélynek Románi-
ához való csatlakozását megállapítani abban, ha ilyen titkos tobor-
zásra és lelki kényszerek igénybevételére volt szükség. Maniut
nem kellet kényszeríteni, ő önként vált hazaárulóvá. Ezzel elárulta
Magyarországot.
Abszolút tudatlanságot árul el az a megállapítás, miszerint a
románok sérelme abban állott, hogy az osztrák kormány 1909-ben
a magyar választójogi törvényt Erdélyre is kiterjesztette. Die Kriegs-
schuldfrage. III. Berlin, 1925. 494.l. Seton-Watson szerint Romániát
a magyarországi románok elnyomása és Tisza eljárása hajtotta Orosz-
ország karjaiba. Seton-Watson R. W.: Sarajevo. London, 1926. 162-63.
170.l. Amennyire bírálja Magyarországot nemzetiségi politikája
miatt, annyiban nem marasztalta el a románokat a moldvai és román
területen élő magyarokkal szembeni bánásmódjukat. A moldvai
magyarokat azokat igyekeztek már akkor is egyre jobban elromá-
nosítani. De éltek más nemzetiségűek is Romániában. Azokkal sem
bántak jobban. Vagy az angolok hogy bántak a gyarmataikon élő
bennszülöttekkel?
Teljesen ez olvasható ki egyébként Sir E. Goschen bécsi brit
nagykövetnek 1908 február 5-i jelentéséből is, melyben közölte,
hogy a magyar delegációban a külügyi előadó a román kormmányt
vádolta meg erdélyi izgatással.
Az izgatások élén a bukaresti Liga Culturale állt Gradisteanu és
Nicolae Jorga egyetemi tanárral az élen. Amikor 1908 végén a liga
tevékenységére vonatkozó jelentések felszaporodtak, Schönburg her-
ceg bukaresti osztrák-magyar követ egyenesen Károly királyhoz
fordult, aki mindkét vezető emberről lekicsinylően nyilatkozott.
Károly sem volt szent, ő is Nagyromániában gondolkodott. Nem
volt megbízható politikai partner sem.
Ugyanakkor azokat a gazdasági előnyöket melyeket Szerbia a
vámháborúval elveszített, Románia igyekezett azt saját hasznára
fordítani. A magyar kormány joggal fejezte ki aggodalmát a törekvés
fölött. de a közös külügyminiszter szerint, Romániának a szövetsége-
si támogatására szükség volt a boszniai válság idején és nem volt
nélkülözhető. és annak terheit a magyar államnak saját érdekei el-
lenére kellett viselnie.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése