22
Mint már írtam, az egész akció Izvolszijtól indult.aki az ausztriai
Buchlauban 1908. szeptember 16-án Bosznia-Hercegovinát ajánlotta
fel a tengerszorosokért cserében. Aehrenthal közös külügyminiszter
az ajánlatot elfogadta, de a megállapodást nem rögzítették írásban,
melyet azért nem tartottak fontosnak, mert eddig az oroszok ellenez-
ték az annexiót és most meg ők ajánlották fel a monarchiához való
csatolását. Mikor azonban Izvolszkij Londonból, ahol a brit kormány
ellenállása következtében a tengerszorosokra vonatkozó követelést
el kellett ejtenie, október 4-én Párizsba érkezett, meglepve értesült,
hogy az annexió már 3-án megtörtént.
Még jobban meglepődött mikor olvasta Aehrenthal levélét, mely-
ben azt írja hogy az annexió 7-én fog megtörténni.
A kavarodás abból származott, hogy az osztrák-magyar ügyvivő
Ferenc József levelét már 3-án délben átnyújtotta és Izvolszkij érke-
zásekor, 4-én reggel, a párizsi lapok már tele voltak az annexió híreivel.
Még ennél is több történt, mikor Csarikov külügyminiszter helyettes
Sztolipin miniszterelnökkel az élen, a cár elé járult. Miklós az annexió
ellen foglalt állást, így Izvolszkij két tűz köré került, mert az ellen
kellett tiltakoznia, amit ő maga kezdeményezett. Mikor 5-én Vesznics
párizsi szerb követ felkereste, megnyugtatta őt, mert Szerbia felől
még nagyobb meglepetés érte: Belgrád óvást emelt az annexió ellen
és orosz támogatás reményében mozgósításra gondolt. Sztolipin a
szerbek mőgé állt, Izvolszkij pedig akként kívánt kikerülni nehéz
helyzetéből, hogy az angol és francia kormányokhoz folyamodott.
Pichon francia külügyminiszter a hatalmak elé kívánta vinni az
ügyet; Sír Edward Grey brit külügyminiszter pedig a tengerszorosok
ügyében elutasított Oroszországot a balkáni kérdésben kívánta kár-
pótólni.
Ennek folytán az ellentét Ausztria és Szerbia. Bécs és Belgrád
között élesedett ki.
A szerb külügy irányítója Milovanovics 1909 január 2-i beszé-
dében Boszniának és Hercegovinának önkormányzatot követelt.
ás ezt is csak átmenetnek tekintette a két tartománynak Szerbia
részére való biztosítása felé. Hiszen a szerb politika irányítói előtt
a Nagyszerbia képe lebegett. Ekkor alakult meg a Narodna Odbrana
irredenta egyesület is, mely a szerb területek egyesítését tűzte
zászlajára.
Az angol király VII. Edvárd (Edward, Eduard H.) angol király
1909 február 9-11 között Berlinben tett látogatása azt a látszatot
keltette, hogy a brit kormány a kérdésben szabad kezet adott vol.
na Berlinnek, az arra támaszkodó Bécs pedig leszámolhat Szerbiá-
val. Izvolszkij viszont Londonban sejtetni engedte hogy osztrák-
szerb háború esetén beavatkozik. A szerbeket támogatva. Grey
február 18-án azt javasolta, hogy a négy hatalom démarche útján
előzzék meg a háborút, de Bécs alkalmatlannak tartotta. Aerenthal
közös külögyminiszter február 26-án a török kormánnyal elismer-
tette az annexiót. Szentpétervár most viszont kész volt a háborúra,
ha Franciaország csatlakozik, de Pichon 26-án tartózkodó választ
adott és Izvolszkij egyedül maradt. Aerenthal március 8-án arra
kérte, hogy a február 26-i szerződés alapján Szerbiával fogadtassa
el az annexiót. Az orosz külügyminiszter a követelést előterjesz-
tette a Carszkoje Szelóban március 13-án tartott koronatanácson.
A cár a béke mellett foglalt állást, mire Izvolszkij Berlint, Grey
pedig Belgrádot igyekezett megnyugtatni. A március 6-i jegyzékre
Milovanovics kedvezőtlen választ adott március 15-én és a március
19-20-án tartott orosz koronatanácsból Izvolszkij is hasonló érdem-
ben válaszolt Berlin közvetítésére. A kedvezőtlen fordulat után a
német kormány 22-én kelt jegyzékében melyet ˝ultimátumnak˝
neveztek el, a továbbiakban a felelősséget Oroszországra hárította
és erre az ˝ultimátumra˝ történt meg az annexió elismerése márci-
us 28-án az orosz, 31-én a szerb kormány részéről.
A közös külügyminiszter 1908 január 28-án a helyzet megismerése
végett közölte a delegációkban, a mitrovicai ú.n.szandzsák vasút
tervét., melyre a berlini szerződés jogot adott, és amely 1901 óta
állandóan szerepelt a delegációk tárgyalásain. Tudott dolog volt.
Ez Európa szerte kiverte a biztosítékot, mert azt kezdeményezésnek
igyekeztek feltüntetni, holott a kezdeményezés az 1907 december
18-i angol jegyzéket illette meg, Seton-Watson később elismerte,
hogy meggyőződése szerint Aertnthal báró lépése pusztán kisérlet
volt, és hogy a kérdéses vasútvonal megépítéséhez nem ragaszkodott.
Viszont jó alkalmat adott az angol külügyminiszternek hogy az o-
rosz nagykövettel keressen érintkezést abból a célból, hogy az an-
golok és az oroszok közösen járjanak el ebben a kérdésben, amire
a február 2-án megtartott orosz minisztertanácsban is gondoltak.
Aerenthal kijelentéseit ekkor már egy jelentékenyen előre haladt
szervezkedést zavartak meg, melynek körvonalai az 1908 -i prágai
szláv kongresszuson váltak láthatóvá. A kongresszus irányítását
Pavel Nyikolajevics Miljukov orosz delegátus, a Balkan Comitee
egyik vezetője, a cseheknek engedte át, akik ekkor indították el
a neo szláv irányzatot, melynek célja a monarchiának szláv hata-
lommá való átszervezése orosz segítséggel, és egy szláv túlsúlyú
Közép-Európa létrehozása. Ekkor indultak el a csehek a tót és szerb
területek felé, programját orosz és szerb kapcsolatokra igyekeztek
építeni A mozgalom vezetését Tomas Garrigue Masaryk cseh pro-
fesszor vette át, aki a csehek felé igazodó szlávok körében nagy te-
kintélyre tett szert. Neki segített Miljukov akkor, amikor a Srbobran
zágrábi szerb hírlap szerkesztőségében megjelent és Pribicsevics
Milánnal Bosznia jövőéről tárgyaltak, Ekkor érkeztek Bécsbe azok
a szerbiai jelentések is, amelyeknek egy része hamisnak bizonyult,
de tartalmi valóságuk megerősítést nyert és amelyek a monarchia
biztonsága ellen irányuló szerb izgatásra vonatkoztak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése