A szarajevói merénylet mint az I.világháború oka 41

                                                                                41
 
     Ez magyar szempontból nem kevesebbet jelentett, minthogy ha
Románia Erdélyt elszakította volna és ebben a törekvésében az oroszok
támogatják. Taktikailag Károly román király és kormányai azonos
módszert alkalmaztak, amikor a német kormányt is igénybe vették,
hogy Bécsen át Budapestre nyomást gyakoroljon és a magyar kormányt
erdélyi autonómia vagy román autonómia megadására kényszerítse,
ami megkönnyítette volna Erdélynek Romániával tervezett egyesítését.
Tisza gróf 1911-óta állandóan tárgyalt a magyarországi román nemzeti
párt vezetőivel, de annyira egy magyar kormány sem tehetett enged-
ményeket, hogy egyrészt a magyar állam egységét megbontsa, más-
részt az ezeréves állam egy részét -nem is kicsi részét- egy idegen
államnak engedje át. Egy normális ország, normális vezetői nem is
vállalkoznának saját országuk vesztét okozni, ami egyenlő lenne a
nemzet és hazaárulással. Megjegyzem, hogy a mai utódállamok e-
lődjei rabló módon és teljesen jogtalanul szereztek meg területeket
Magyarország testéből. Az önrendelkezés hangoztatása pedig nem
volt más, minthogy területeket szerezzenek és ezzel megvalósítsák
álmukat. Az egész egy hazugságra épült, és ezt a hazugságot támo-
gatták nemzetközi szinten. A harc tehát egyszerre több fronton folyt.
Bukarest mindenképpen Erdély megszerzésére törekedett; hogy azt
Szentpétervár, Berlin vagy Bécs útján kapja meg, az csak a megszer-
zés módját jelentette. A terület tulajdonosát, a magyar államot soha
sem kérdezte meg, mert azt mindenki természetesnek tartotta, hogy
egy állam saját területét idegen államnak nem szokta átengedni. Erre
még néprajzi ok sem volt, mert Erdélyben jelentékeny magyar ős-
lakosság és német nemzetiség élt. Külön témát megérdemelne annak
a kérdésnek a történetét megírni, hogyan kívánták Erdélyt 1866-tól
kezdve félévszázadon át (1866-1916) autonóm tartománnyá tenni,
az autonómia útján Magyarországtól elszakítani, majd a balkáni Ro-
mániával egyesíteni. Igazából nem született egy tisztességes tanulmány
e tárgykörben. Sok mindent megírtak az igaz, csak nem egészen a va-
lóságnak megfelelően.
Az önkormányzat követelését ugyanis Bukarest, az uralkodó Hohenzol-
lern Károly és kormányai támasztották alá. Követelésében és tervszerű
munkájába 1911 őszén Hartwig belgrádi orosz követ útján Oroszország
is bekapcsolódott és ez y bekapcsolódás a bukaresti tervekbe fordította
Bukarest felé Ferenc Ferdinánd trónörökös, Conrad vezérkari főnök,
Czernin Ottokár gróf, Tisza István gróf és az erdélyi magyar és román
politikusok figyelmét.
     Időrendben az osztrák centralisták és föderalisták ajánlata érkezett
elsőnek. A trónörökös barátai Erdélyt - Magyarország megkérdezése
nélkül, amelynek Erdély integráns része volt, - azzal a feltétellel kí-
vánták Romániának adni, hogy Hohenzollern Károly (Carol) király
országával együtt Ferenc Ferdinánd által megalkotandó nagyosztrák                                               birodalmához csatlakozik és abban olyan helyet foglal el, amilyen
hely a Német Birodalomban a bajor királyt megilleti. Azt azért hozzá
kell tenni, hogy a német egyesítés után se a Bajor Királyság se a többi
királyság, hercegség nem játszott komoly politikai szerepet, mivel a
súlypont Berlinbe volt. A lényeg az a fővárosban és a birodalom kor-
mányában dőlt el. Románia alárendelt szerepet játszott volna, akárcsak
Szerbia, ha minden úgy alakult volna ahogy az Ferenc Ferdinánd el-
képzelte.
       Conrad akként kívánta e tervet előmozdítani, hogy orosz támadás
esetén a román haderőt Erdélybe szállásolta volna el és a békés meg-
szállás végleg birtoklássá alakult volna át - anélkül, hogy Magyaror-
szágot megkérdezték volna arra vonatkozólag, hogy egy idegen állam
kormánya - mert Ausztria kormánya idegen kormányvolt - a magyar
állam egyik részét egy harmadik állam birtokába kívánja juttatni.
Már a felvetés is abszurd.
       Ferenc Ferdinánd és Conrad előtt egyformán az orosz támadás
veszélye lebegett, de az volt Tisza István szeme előtt is, aki az 1910-es
választásokon teljes diadalt aratott és az új magyar kormányzat cél-
jául minden idegen - tehát osztrák és orosz - befolyással szemben
a magyar nemzet egyetemének frontvonalát kívánta szembeállítani.
Ezért dolgozott 1910, de különösen 1911 és 1913 óta egyre buzgób-
ban azon, hogy a nemzetiségek követeléseit  - ami jogos.de nem a
túlzókét - teljesítve, azokat a magyarsághoz közelebb vonja. Miután
a szerb és román görögkeleti egyházaknak széleskörű egyházi és
iskolai önkormányzatuk volt, a szlovákoknak és a fiumei horvátok-
nak középiskolát ígért, Horvátországban az alkotmányos uralmat
helyre állította, ennek előfeltételei adva voltak.
     Hogy ez a kialakuló nagy egység, a magyar nemzetnek és a ma-
gyar állam egységének és összetartozásának minden külső veszede-
lemmel és káros hatással szemben való megerősítése milyen támadó
erőket sorakoztat fel a védekező Magyarország ellen, arra vonatkozó-
lag az alábbiak érdekes adatokat fognak tartalmazni.
     Ferenc Ferdinánd és barátai lázasan keresték a kapcsolatokat a
cseh-szlovák mozgalommal (Hodza Milán), a horvátokkal (Frank-párt)
és a románokkal (Popovici Aurél).


                                               

A szarajevói merénylet mint az I. világháború oka. 40

                                                                                      40

    7. A szerb háború gondolata, 1913. - Miután a londoni reunió 

Szerbiát az albán területek kiürítésére kényszerítette, az albán terü-

letek megszállva tartása feszült viszonyt eredményezett egyrészt  

Szerbia, másrészt a monarchia és Olaszország között. Ezt a helyze-

tet Conrad báró vezérkari főnök a balkáni helyzet tisztázására kíván-

ta felhasználni. A bukaresti békeszerződés - az ő véleménye szerint -

olyan túlsúlyt biztosít a szerb királyságnak, hogy az további támadá-

sokra készülve Montenegrót és Albánia északi részét a hatalmak el-

lenére is kész lesz a maga részéra biztosítani. Ezért követelte július

27-én Berchtold gróftól Szerbiának a monarchiába való bekapcsolá-

sát, megelőzvén ezzel Tisza gróf  magyar miniszterelnök javaslatait.

      Július 30-án azzal kérte Szerbia bekebelezését, hogy erre vonat-

kozólag a magyar kormányt ne kérdezzék meg. Szeptember 6-án 

már Szerbia és Montenegró bekebelezéséről beszélt és így állott a 

helyzet akkor, amikor Szerbia mozgósítása és Albániába való előnyo-

mulása után október 3-án a közös miniszteri értekezlet összeült. 

Miután ugyanazon a napon Pasics szerb miniszterelnök érkezése is 

esedékes volt, Conrad báró 2-án az uralkodót arra kérte, hogy Szer-

bia a monarchiához való csatlakozás és az ultimátum alternatívája 

elé állíttassék. A közös miniszteri értekezleten azonban Tisza gróf 

magyar és Stürgkh gróf osztrák miniszterelnökök Conrad követelé-

seit elutasították.
      Tisza fejlett jogászi és rendérzéke megütközött azon, hogy a
szerb kormány nem alkalmazkodik a hatalmak határozatához és
Szerbia nyílt ellenállása folytán hajlandó lett volna arra, hogy erő-
szakos úton kényszerítsék a londoni határozatok végrehajtására.
Egyébként azonban Szerbia államjogi és területi épségét minden-
képpen fenntartani törekedett, azt független államnak tekintette és
ebben a tekintetben semmivel nem követelt Szerbiának többet,
mint saját hazájának.
        Tiszával ellentétben a szerb-orosz érdekeltség tovább foly-
tatta támadásait. Spalaikovics a bukaresti békeértekezlet ideje
alatt a monarchia ellen kínált szövetséget Bulgáriának; Szaszo-
nov már május 6-án figyelmeztette Harwigot, hogy Szerbiára még
nagyobb küzdelem vár, mely létét is kockára fogja tenni; Pasics
augusztusban azt mondta, hogy már az első Balkán-háború idején
kitudta volna robbantani a háborút a monarchia ellen; szeptember
27-én a szentpétervári szerb ügyvivő szerint már csak arról kellett
gondoskodni, hogy a felelősség a kettős monarchiára legyen há-
rítható.
Szaszonov december 6-i felterjesztésében megvallotta, hogy Szer-
bia orosz támogatás nélkül nemtudná megvalósítani az összes szer.
bek egyesítését; Dunaine bécsi francia nagykövet a Bulgáriával
való szövetkezést ajánlott; ugyanezt ajánlotta Szaszonov is és ez-
zel magára vette a felelősséget, hogy a kettős monarchia megtáma-
dására gondolt. Fokozottabb mértékben Hartwig, aki az Écho de 
Bulgarie lapban hasonló nyilatkozatot tett.
     8.Románia válaszúton, 1913. - Az orosz kormány kimuttathatóan
a Balkán Szövetség előkészítése, tehát 1911 ősz óta érdeklődött be-
hatóbban Románia iránt, amely 1913. május 9-én Szentpétervárott,
Szaszonov orosz külügyminiszter elnöklete alatt megtartott reunión
nyerte a hatalmaktól Szilisztrát. Maiorescu miniszterelnök nem
csatlakozott ugyan a szerb-orosz kombinációhoz, bár egyes nyo-
mok arra mutatnak, hogy 1913 nyarán fegyveres megállapodás jött
létre Belgrád ás Bukarest között, de Bulgária lefegyverzésével az
orosz befolyást erősítette mag a Balkán-félszigeten. Ettől kezdve
gyakoribbak voltak azok a jelentések, amelyek a bukaresti orosz
propagandára vonatkoztak, amelyet az orosz követség pénzelt és
amelynek az volt a célja, hogy a konzervatív kormánnyal a közvé-
leményt állítsa szembe és a liberális párt vezetőjét, az orosz barát
Ioel Bratianut emelje hatalomra.

     Ennek ellenszerét Bécs és Budapest ellentétes utakon vélték meg-
találni, Ferenc Ferdinánd és centralista barátai Romániának a mo-
narchia keretébe való beillesztésére törekedtek, amit akként akartak
elérni, hogy Erdélyt Romániának kínálták fel.

                                                

A szarajevói merénylet mint az I. világháború oka 39

                                                                                 39
 
    ˝ Fel kell világosítani a német császárt arról, hogy a temperamen-
tumos pohárköszöntők és fegyveres biztatások is értékesek, és nagy-
ra értékelt dolgok lehetnek, de nem pótolhatják a harmonikus együtt-
haladást a külpolitika mindennapi folyásában.
       Berchtold gróf ehelyett a bolgár-török megbékélést ajánlotta,
mire az uralkodó Tisza javaslatát elvetette.
       Ha vissza tekintünk a javaslatokra, azok lényegét úgy foglalhat-
juk össze, hogy a magyar miniszterelnök az európai béke érdekében
az osztrák-szerb ellentét kiküszöbölésére, az elégületlen Bulgária ki-
elégítésére és a két nyugtalan szláv államnak a nem szláv államok -
Románia és Görögország - útján való lekötésére gondolt. Véleménye
szerint ez a londoni békeszerződés végrehajtásával, némi határjavítá-
sokkal és főleg Oroszország megnyerésével békés úton volt biztosít-
hat. Tisza ezekkel a javaslatokkal a természetes nemzeti evolúció
alapján állott. Erre mutatott az, hogy Szerbia és Montenegró, a két
szerb állam egyesülésével számolt és nem volt hajlandó kockáztatni,
hogy a balkáni szerbek egy államban egyesüljenek. Azt elháríthatat-
lannak és méltányosnak tekintette. Csak hogy ez a verzió a szerbeket
nem elégítette ki. Ők a monarchiából köztük Magyarország szerb lak-
ta részét is akarták. Amit aztán a világháború után meg is kaptak.
   6. Orosz támadás Magyarország ellen, 1911-1913. Az oroszok és
szövetségeseik a monarchia közeli felbomlásával számoltak, és annak
gyorsítására törekedtek.
        Így aztán lassan figyelmük Magyarország felé terelődött, holott
Magyarország és Oroszország között abban az időben alig volt érint-
kezés. Abban az esetben, ha valóban felbomlanék Ferenc József bi-
rodalma, úgy Oroszország a magyarországi rutén területek megszer-
zésére törekedett. Ez a gondolat azáltal nyert nagyobb fontosságot,
hogy Oroszország az észak-keleti vármegyék megszerzésével a ma-
gyar alföldre jutott volna, hol a csehek és szerbek csatlakozásával be-
láthatatlan távlatok nyíltak meg a közép-európai orosz hegemónia
megalkotása iránt. Ezeket a távlatokat azok igyekeztek az orosz kor-
mány előtt életre kelteni, akik maguk is magyar területek szerzésére
vágyakoztak. Az oroszok célja nem volt más, mint Magyarország
eltörlése a térképről és a balkáni államok uralma hajtása után ki-
juthat a Földközi- tengerre.
     1911 eleje óta egyre több orosz ügynök kelt át a Kárpátokon
és kezdett széleskörű izgatást a magyarországi rutének között. Ve-
zetőjüket Kabalyuk Sándort, az orosz kolostorokban kiképzett A-
lexej atyát, 1911 tavaszán letartóztatták, és bűntársaival együtt per-
be fogták. Ekkor derült ki, hogy működése az orosz támadás elő-
készítése volt. Azt mondta, hogy a cár hadai átfognak kelni a Kár-
pátokon, melyeken a cár zászlói fognak lengeni. Ami alig jelentett
mást, minthogy a cár a magyarországi rutén területeket birodalmá-
ba fogja bekebelezni. Ami valós terv volt Szentpétervár részéről.
Kabalyuk védője és támogatója Bobrinszkij gróf, úgy állította be a
dolgot, mintha Máramaros vármegyében egy elnyomott nép fogott
volna fegyvert a magyar uralom ellen és mintha ezekre olyan sors
várt volna, mint amilyen a keleti országokban megszokott dolog volt.
Az tény, hogy a munkácsi görög katolikus egyház nem tűrte el hogy
a rutének pravoszláv hitre térjenek. És az is tény hogy nemcsak az
ott élő Galíciából oda vándorolt és letelepedett zsidók szipolyozták
a népet, de sajnos a görög katolikus egyház is. Ők nem az oroszok-
hoz kívántak csatlakozni, hanem a szerbekhez. A görög katolikus
egyház nem akart híveket veszíteni. Később belátták hogy hova veze-
tett a politikájuk. A legelmaradottabb nemzetiség volt Magyarorszá-
gon. Maga Kabalyuk egy favágó volt és lett belőle szerzetes. De az
is tény, hogy Egán Ede és Darányi Ignác a 19. század végén és elején                                             sokat tettek az elmaradottság ellen. Egánnal méltatlanul bánik a magyar
emlékezet. De folytassuk tovább.
      Tehát Szaszonov bizalommal tekintett a jövő elé,mert meg volt
győződve arról hogy a magyarországi oroszok (sic!) rövidesen fel
fognak szabadulni. Mindez természetesen csak akként volt lehetséges,
hogyha Oroszország az európai háború felidézésétől nem idegenkedik.
Spalaikovics szófiai szerb követ véleménye szerint ez a háború alig
jelenthet más változást, minthogy a térképeken a vonatkozó neveket
átfogják írni. Miklós cár is abban a hitben volt, hogy Csehország és
Magyarország kiválnak a monarchiából, a délszláv területek Szerbiá-
hoz, a románok a balkáni Romániához fognak kerülni. Ez azonban
a szentpétervári brit nagykövet nézete szerint csak európai háború
árán lehetséges. Hogy ezért a felelősség az orosz kormányt ne terhel-
je, Szaszonov a szerb ügyvivőnek azt ajánlotta, hogy a felelősséget
a monarchiára kell hárítani. A bécsi francia nagykövet véleménye
szerint a szerb kormánynak Bulgária részére területi engedményeket
kell tennie, hogy a kielégített Bulgáriára támaszkodva, megszerez-
hesse a monarchia szerb területeit, ez esetben tehát fontos volt az,
hogy a felelősség ne Szerbiát terhelje.
        Oroszország végső célja a tengerszorosok megszerzésére irá-
nyuló törekvése volt. Ezt jelentette Szaszonov december 6-án a
cárhoz intézett előterjesztésében is, hozzátéve, hogy azt Szerbia
és Románia.közreműködésével kívánja elérni.
      Szaszonov tehát Szerbiát elővédnek használja fel arra, hogy
távolabbi céljait megvalósítsa. ezek a célok a török hatalom megdön-
tése után a tengerszorosok megszerzése és Ausztria-Magyarország
felosztása voltak.
     

                                               

A szarajevói merénylet mint az I. világháború oka 38

                                                                                38
 
    Hogy ez mennyire így volt, azt Spalaikovics szerb delegátusnak
a bukaresti békekonferencián  mondott beszéde mutatta meg.
    A francia kormány tehát - követeinek jelentései alapján tudatában
volt hogy Hartwig milyen tervekkel foglakozott. Viszont ennek a
befolyásnak a leküzdéséért nem tette meg azt, amit tőle a korszakkal
foglalkozó szakemberek elvártak és  aminek hiányát kifogásolták,
ennek az lehetett az oka, hogy bár a francia kormány tisztában volt
azzal hogy milyen veszedelmes játékot játszanak, a vele járó fele-
lősséget az oroszoknak engedte át.
     5.Tisza terve és javaslata. Mint már fentebb is írtam, Tisza 1913.
július 9-én elmondott beszéde indította el a Balkán háborút Szaszo-
nov szerint. De ez teljesen légből kapott alaptalan vád volt az orosz
külögy miniszter részéről, mivel a vádakat maga fogalmazta meg
és támadta a monarchiát. Ezzel a váddal, hogy Tiszát csőbe húzta
a saját terveit kívánta ezzel palástolni., és örült hogy valaki a segít-
ségére jött. Tisza általánosságokban beszélt, de külső megfigyelők
szerint általános természetű nyilatkozatában bécsi konkrétum volt.
Berchtold 1913. június 20-án a pétervári nagykövet részére küldött
utasításában azt mondotta, hogy Tisza beszéde útján ő maga kívánt
állást foglalni Miklós cárnak június 8-án a balkáni kormányokhoz
intézett távirata ellen, amelyben Szaszonov azokat Szentpétervárra
hívta meg. Danev bolgár miniszterelnök éppen 19-én utasította el
a meghívást, mire Szaszonov azzal vádolta meg, hogy eljárása mö-
gött bécsi vagy budapesti biztatás áll. Tiszától távol állt hogy Bul-
gáriát háborúba rántsa, mint ahogy azok a tervezgetések melyek
Conrad emlékiratai szerint ő, Krobatin és Potiorek tábornokok
között folyt Szerbiát illetően. Mikor a csehek a delegációk 1914.
május 26-i ülésében Tisza beszédére ismét visszatértek, Berchtold
gróf kijelentette, hogy a magyar miniszterelnök az ő megkérdezé-
se nélkül mondta el. Ezzel szemben csak azt a homályt növelte
meg,amelyet eloszlatni kívántunk azzal, hogy a vonatkozó forrá-
sokat egymás mellé állítottuk. Bár Berchtold fenti állításának el-
lene mond, ebben az esetben Tisza valóban megmaradt az általá-
nosítás mellett. A bécsi konkrétumért nem őt terheli a felelősség,
hanem megosztva Szaszonov és Berchtold, Szentpétervár és Bécs
között.
      Tisza felfogását június 19.i beszéde után, két emlékiratban fej-
tette ki (1913. augusztus 11. és 25.), tehát semmi szükségünk sincs
arra, hogy más értelmezést fogadjunk el annál, mint amit ő maga
nyújtott. Ugyanakkor, amikor Spalaikovics szerb delegátus a buka-
resti békekonferencián a balkáni kormányokat Ausztria-Magyaror-
szág ellen kívánta egyesíteni és ebben a tekintetben kedvezőnek lát-
ta ahelyzetet, mert azt hitte, hogy Bulgáriát is meglehet nyerni a
gondolatnak Tisza István az 1903-ban megalkotott és 1908-ban a
monarchia ellenére felbomlott osztrák-orosz együttműködés hely-
reállítására gondolt. Azt lehet mondani, hogy Spalaikovics és Tisza
együtt nyújtották kezüket Szaszonov után, mind ketten az orosz
kormánykezébe helyezték el az európai béke kulcsát. Azzal a kü-
lönbséggel, hogy amíg Spalaikovics szakadatlanul Bosznia-Herceg-
ovina elszakítására, meghódítására és Szerbiába való bekebelezé-
sére gondolt, ami csak olyan háborúban volt elképzelhető, amelyet
Spalaikovics Oroszország és a monarchia között képzelt el, addig
Tisza nem a háború megindítására, hanem az európai béke biztosí-
tására gondolt. Addig Tisza abban a felfogásban élt, hogy az orosz
hatalom útjában Törökország útján lehet a legjobban gátat vetni.
Miután azonban a brit kormány, amelynek hosszú évtizedeken át
ugyanez volt a felfogása, Törökországot az orosz hatalomnak en-
gedte át.
      Tisza új orientációt keresett és indulópontul az 1913 május 30-i
londoni békeszerződést választotta, amely az európai török hatalom-
nak véget vetett. Drinápolyt elakarta venni a törököktől, hogy Bul-
gáriát elégítse ki vele, a kielégített Bulgáriát pedig Románia lekö-
tésére tartogatta. Úgy vélte , ha leköti az ellentétes erőket akkor
az európai békét néhány évre szavatolni lehet.
     Berchtold közös külügyminiszter viszont attól félt, hogy az orosz
befolyást még jobban erősítené, mire Tisza javaslatát félre tették.
     Erre a magyar miniszterelnök 25-én egy újabb emlékirattal for-
dult az uralkodóhoz, melyben még jobban kidomborította azt, hogy
a monarchia fellépésének nem az Oroszországtól támogatott Szer-
bia, hanem a londoni békeszerződés önkényes megváltoztatásával
Drinápolyig előrenyomult Törökországra kell vonatkoznia. Ha O-
roszország erélyes fellépésre határozná el magát, úgy véleménye
szerint nyomban csatlakozni kellene hozzá; ha Törökország továb-
ra is támadná Bulgáriát, úgy a monarchiának közös akcióra kellene
kérnie Oroszországot a Porta ellen. Tudván azt, hogy Conrad ve-
zérkari főnök idegenkedett attól hogy Bulgáriát a török hatalom
ellenében védelmébe vegye, Tisza megjegyezte, hogy ˝ ha valaki
balkán-politikánkat negyven év óta céltudatosan és következetesen
figyeli, megbizonyosodhatik afelől, hogy mi voltunk a balkáni né-
pek függetlenségének és szabad fejlődésének igazi védelmezői.˝
Ha nem így történik, akkor a balkáni népek akaratuk ellenére is
orosz befolyás alá kerülnek. Véleménye szerint helyre kell állítani
a jó viszonyt Bukarest és Szófia között és az oroszoktól megalkotott
új Balkán Szövetséggel, amelyet tehát ezzel léterő erőtényezőnek
ismert el, a szerb, görög és román kormányokkal együtt kell keres-
ni a félsziget békéjének biztosítását.
                         
                                             











                                   

A szarajevói merénylet mint az I. világháború oka 37

                                                                                 37
     E szerint Szaszonov Bulgáriával szemben fegyveres erővel csi-
karta ki az 1912-i szerb-bolgár szerződés revízióját, amelyben ő maga
nem is volt szerződő fél. A beállott fordulatért azonban a felelősséget
a monarchiára és Tisza Istvánra hárította át. Holott a bolgár-szerb há-
ború - amint azt Szaszonov igen jól tudta, -  abból keletkezett, hogy
Szerbia vonakodott Istip és Kocsana kerületeket Bulgáriának vissza-
téríteni. Maga Oroszország is kívánta ezt, a szerb kormány azonban
az orosz védnökséget és az ezzel járó össze előnyöket Szerbia számá-
ra kívánta biztosítani. Panafieu francia követ 1914.február 11-i jelen-
tésében azt írta, hogy Bulgáriában mindenki megegyezést óhajtott
Szerbiával.
        Mindezek ellenére azonban tagadhatatlan, hogy Tisza beszéde
bombaként hatott Oroszországban. Mivel pedig semmi okunk sin-
csen azt hinni, nem is tartjuk valószínűnek , hogy Tisza nem érezte
volna át azt, amit mondott, fel kell tételeznünk, hogy nem vette észre
azt, amit Szentpétervárott észre vettek, hogy a Tisza által önként el-
mondott és a Bécsből kapott anyag között valami árnyalatnyi különb-
ség van. Ezt abból következtethetjük ki, hogy Szaszonov Tiszával
együtt, sőt inkább a Tisza háta mögött felfedezni vélt Berchtold
grófra haragudott meg és Berctholdnál tiltakozott a beszéd ellen.
     Tisza beszédében Romániáról nem ejtett szót, bár aggodalmai
voltak a felől, hogy Bukarestben az orosz befolyás lesz az irányadó.
Annál inkább, mert Szilisztrát a románok az orosz kormány elnök-
lete alatt álló szentpétervári reuniótól kapták. meg. Szaszonov tu-
datában volt ennek, és Tisza beszéde után nyomban magához hí-
vatta Románia követét, Maiorescu miniszterelnök azonban egyen-
lőre tartózkodóan viselkedett, bár a román minisztertanács nyom-
ban azután már a mozgósítással számolt. Blondel francia követ lát-
va Maiorescu tartózkodását, már akkor a liberális ellenzék vezérével
Bratianuval tartotta fenn az összeköttetést, annak hatalomra kerülé-
sétől tehát Románia Szerbiához való csatlakozását remélték. Bra-
tianu maga mondta el a párizsi békekonferencián, hogy Szerbia ké-
résére avatkozott be a világháborúba. Miután Maiorescu nem volt
hajlandó, Szaszonov július 28-án Delcassé francia nagykövet előtt
akként állította be a helyzetet, hogy Ausztria kívánja Bukarestre ke-
zét rátenni, míg a román nép Erdélyre tekint. Ami a források alapján
nem pusztán azzal volt egyértelmű, hogy Szaszonov Bécsnek Ro-
mániára épített számításait meghiúsítani törekedett, hanem azzal is,
hogy az osztrák centralistáknak Romániára épített számításait azzal
kívánta ellensúlyozni, hogy Ausztrián bosszút állva, Erdélyt Ma-
gyarországtól elszakítja, tehát Ausztria politikai terveiért a magyar
államot kívánja sújtani. Bratianu, aki már akkor orosz vizeken eve-
zett, már 1913-ban figyelmeztette Waldburg gróf bukaresti német
ügyvivőt, hogy Románia Magyarország miatt nem mehet együtt a
németekkel, amit a valóságban akként kell értelmeznünk, hogy a
román-magyar megegyezés azért nem volt lehetséges, mert Romá-
nia nem tudta rávenni a magyar kormányt arra, hogy az ezeréves
magyar állam egyrészt Romániának engedje át. A német kormány
attól tartván, hogy a hármasszövetség Romániát elfogja veszíteni,
Magyarország ellen fordult, minek folytán Tisza meddő harcot
folytatott, mert a magyar állam területi épségét a szembenálló o-
rosz hatalmon kívül a szövetséges osztrák.német érdekeltséggel
szemben is védelmeznie kellett. Ugron belgrádi osztrák.magyar
követ már 1913 elején jelentést tett Spalaikovics szófiai szerb
követ azon fáradozásáról, hogy Romániát csatlakozásra bírja.
Egy Spalaikovics által fogalmazott újságcikk szerint Szerbia és
Románia még fontos nemzeti feladatok előtt állnak, mert szerbek
és románok nagy számban élnek Ausztria-Magyarország területén.
Itt tehát azzal az 1911. október óta következetesen megnyilvánuló
törekvéssel állunk szemben, hogy Szerbia és Románia orosz támo-
gatás mellett a monarchia és Magyarország ellen forduljanak.
     Seton-Watson ki Szerbia védője volt, a háború befejezése után
elismerte, hogy az 1912-i szerb-bolgár szerződés a Pasics fölött u-
ralkodó Hartwig műve volt és hogy Szerbia azzal a feltétellel ment
bele az orosz ajánlatba, hogyha osztrák.magyar támadás esetén
Bulgária katonailag támogatni fogja. Meg kell azt jegyezni, hogy
az akkoriban Belgrádba akreditált külföldi nagykövetek, diplomaták
közül sokan tudtak arról hogy mi folyik az Osztrák-Magyar Monar-
chia ellen a háttérben. Természetesen a monarchia nagykövete Ugron
István is sok mindenről  tudott, de nem mindenről és nem eleget.
A szerbek úgy számoltak, hogy az oroszokat is belehet vonni a do-
logba és ezzel Szerbia ellenállása lehetségessé válik. Ez pedig nem
jelent mást, mint azt hogy Szerbia nyiltan szembefordulhat a monar-
chiával az orosz támogatás reményében. Ez a támogatás csak Romá-
nián keresztül volt lehetséges mivel Maiorescu konzervatív kormá-
nya nem volt hajlandó a csatlakozásra, mozgósítás (július 3.) után
Blondel bukaresti francia követ vállalkozott arra, hogy Románia e-
setleges hadba vonulása ne csak Bulgária lefegyverzésére, hanem a
szerb-görög szövetség megerősítésére is vonatkozzék. Fáradozásai
után pedig magának igényelte azt az érdemet, hogy Romániát a má-
sodik Balkán Szövetségbe vonta és ezzel a monarchia elleni frontot
megerősítette.


                                         

A szarajevói merénylet mint az I.világháború oka 36

                                                                                  36

      Amikor Berchtold arról értesül hogy Tisza nyilatkozni kíván a
külügyi helyzetről, a vonatkozó források szerint ő maga látta el infor-
mációval, ami nem volt másként elképzelhető mivel a közös külügy-
miniszter vitte a monarchia külpolitikáját és persze Ferenc Józsefet
sem hagyhatjuk ki belőle. És a közös külügyminiszter megkérdezé-
se nélkül nem nyilatkozhatott.
    Itt tehát megoszlanak a felfogások abban az irányban, hogy mit
várt a közös külügyminiszter ettől a beszédtől és mit mondott a ma-
gyar miniszterelnök. Berchtold gróf másnap, 1913. június 20-án,
azt táviratozta Pétervárra, hogy Tisza beszédében ő maga Miklós
cárnak június 8-án a balkáni kormányokhoz intézett táviratában
beavatkozást látott és ez ellen kívánt állást foglalni.
      Az 1913 június 8-i táviratot súlyosbította Oroszországnak az az
eljárása, hogy a balkáni kormányok elnökeit Szentpétervárra hívta
meg. Pasics szerb miniszterelnök a meghívást Harwig útján elfogadta.
Danev bolgár miniszterelnök a megaláztatástól félve, 19-én eluta-
sította, és a június 22-i várnai koronatanács a háború mellett határo-
zott. Erre Szaszonov azt felelte, hogy a bolgár kormány osztrák
befolyás alatt dolgozik és a szláv ügyeket elárulta ami neki alkalmat
adott arra, hogy most már nyíltan is Szerbia oldalára álljon. Ezt kö-
zölte Szaszonov Nekljadov szófia orosz követnek 1913. június 25-én.
Tehát Oroszország június 25-én ejtette Bulgáriát, sőt az 1902 óta meg-                                         kötött valamennyi megállapodást felmondta, 26-án pedig Romániát                                           Bulgária elleni mozgósításra szólította. Erre Románia 28-án a szerb-
görög szövetséghez csatlakozott, éjjel pedig kezdetét vette a bolgár
offenzíva. Viszont Conrad vezérkari főnök ezt az utasítást azzal e-
gészítette ki,, hogy véleménye szerint a szerb-bolgár háború csak
idő kérdése volt, abban tehát a közös külügyminiszternek állást
kellett foglalnia. A magyar miniszterelnök megkérdezéséről  és a ma-
gyar kormány esetleges állásfoglalásáról nem volt szó. Itt tehát két
különbözőakcióról van szó: a magyar miniszterelnök tervezett és a
valóságban tett általános jellegű nyilatkozatról és a közös külügymi-
niszternek azon eljárásáról, hogy a balkáni államoknak Szentpéter-
várra való meghívását meghiúsítsa. Ezek után marad az a kérdés
marad hátra, hogy vajon Tisza beszédében milyen határig ment el
az általánosításban és nem adott-e okot az orosz kormány nehezte-
lésére.
     A vezérkari főnöknek mindenesetre világos tervei voltak és az ő
hatása látszott meg Berchtold grófnak július 20-án anémet nagykövet
részére adott abban a közlésében is, hogy amikor az orosz befolyást
elutasítja, szerb győzelem esetére fenntartja magának a beavatkozás
jogát. Összelehet vetni Tarnowsky gróf két jelentését, amelyek sejtetni
engedik, hogy Berchtold gróf miért állt Bulgária oldalára.Szófia, 1913.
június 28. Ez a hangulat volt tehát az, amelyben a hatalmak voltaképpen
a bécsi elgondolást és nem Tisza beszédét értelmezték, illetőleg Tisza
általános elgondolásait a bécsi elgondolás keretébe illesztették. Szaszo-
nov tehát nem anyagot, csak alkalmat kapott arra, hogy a monarchiát a
támadás szándékéval vádolja meg és bűnbakul Tisza István miniszter-
elnököt állította oda.
      Ha Bechtold azt hitte hogy Tisza az ő és a Conrad vezérkari főnök
felfogását adja vissza, akkor súlyosan tévedett. Tisza ellenezte a Szer-
biával való fegyveres leszámolást és ha ezt beszédében nem mondta
meg, akkor az nyilvánvalóan azért történt mert Berchtold nem úgy ál-
lította be előtte a dolgot, csak maga informálta így a külföldi kormá-
nyokat. Ez két külön dolog. Súlyosbítja eljárását az is, hogy amikor
Tisza beszédét a csehek a delegációkban 1914. május 26-án szóba
hozták, akkor azt a választ adta, hogy Tisza beszédét a külügyminisz-
ter megkérdezése nélkül tartotta meg, abban azonban semmit sem mon-
dott, ami nem egyezett volna meg a monarchia Balkán politikájának
alapelveivel.
     Tisza beszédénél a tragédiát a körülmények okozták. Nem szólván
arról, hogy Berchtoldal ellentétes állásponton volt,Oroszországgal is
szembekerült, mert Szaszonovnak a támadáshoz ürügyet szolgáltatott.
Figyelembe kell venni azt, hogy ekkor már a szerb-görög támadó
szövetség létezett Bulgária ellen, annak pedig a célja az volt, hogy az
osztozkodásí szerződést revideálja fegyveres erővel; 2. hogy a bolgár
katonai és kormánykörök elkerülhetetlennek tartották a háborút és
preventív háború tervével foglalkoztak; 3. szerb győzelem esetén a
monarchi kész volt fegyveresen is beavatkozni; 4. Tisza mindenfé-
le beavatkozással szemben a balkáni népek szabad fejlődése mellett
foglalt állást; 5. beszédének értelme sehol sem árult el azonos érdeket
vagy felfogást a beavatkozás gondolatával; 6. hogyha Oroszország
ellenében Bulgáriát kívánta volna diadalra segíteni, akkor Berchtold
és Conrad mellé kellett volna állnia, holott, velük szemben állt, pedig
sejtette azt , hogy Románia Oroszország oldalára áll és Bulgáriát
háború esetén összetörik, ő azonban a háborút elkívánta hárítani.
      Ezzel szemben forrásszerűen megállapítható az, hogy 1. Tisza
Bulgáriát a szövetséges Románia ellenőrzése alá kívánta helyezni;
2. hogy a balkáni kérdésben Oroszországgal együtt kívánt haladni;
3. hogy Bulgária és Románia megbékítésével a két balkáni államot
egymással kívánta lekötni és egyensúlyba hozni, tehát a Balkán bé-
kéjét a balkáni államok útján kívánta biztosítani; 4. hogy Bécsben
Bulgáriát nem Románia lekötésére, hanem Szerbia beolvasztására
kívánták értékesíteni, aminek Tisza elvi ellensége volt; 5. hogy u-
gyan akkor a Román Királyság a bécsi események ellenére Szerbia
és Oroszország oldalára állott, amitől Tisza állandóan félt; 6. hogy
mindezek a szerb háborús tervekkel Tiszát vádolták meg. Anélkül,
hogy valaki egyáltalán megvizsgálta volna, hogy Tisza mit tett és
mit akart, mert az ellene felhozott vádak egyben a trianoni béke-
szerződés igazolásának tekintették.
      Ezzel szemben megállapítható az, hogy ezt a vádat Szaszonov
orosz külügyminiszter emelte Tisza ellen.
      Nem is palástolta efölötti örömét hogy Tisza a balkáni szöve-
vénybe nyúlt és a látszat szerint mindazért magára vette a felelős-
séget, amit az orosz kormány tett és tenni akart.
       Már június 25-én azt mondta sir G. W. Buchanan szentpétervári
brit nagykövetnek, hogy Tisza Berchtold gróf szócsöve volt. aki a
divid et impera -oszd meg és uralkodj- jelében megosztani és uralni
szeretné a balkáni nemzeteket. Dumaine bécsi francia nagykövet je-
lentése szerint, Tisza maga ment Bécsbe, hogy beszédének tartalmát
Berchtold gróffal megbeszélje, aki még a beszéd előtt is juttatott neki
anyagot. Nyomban újabb tiltakozások hangzottak el Bécs ellen, ami
azt mutatta, hogy Szaszonov már a Balkán háború kitörése előtt tá-
madások lavináját indította el Bécs felé, hogy a felelősséget a mo-
narchiár a hárítsa át, magukról pedig elterelje. Azt hangoztatta, hogy
a nyilatkozat előtt megjelent nála Bobcsev szentpétervári bolgár
követ, aki kormánya nevébe közölte vele, hogy Bulgária jelenleg is
az 1912-i osztozkodási szerződés alapján áll és hogy más alapon
nem fogadhatja el a cár döntőbíróságát. Erre Szaszonov közölte vele,
hogy nyilatkozatát hadüzenetnek veszi, az 1902-i orosz-bolgár szö-
vetséget amelyben Bulgáriának a Hármasszövetséghez tartozó Ro-
mánia támadása esetére katonai védelmet ígért, felbontja és Bulgáriát
zsákmányul dobja oda Szerbia, Görögország és Románia elé, Amely-
nek orosz vezetés alatt való egyesülésével tehát tisztában volt. Iz-
volszkij is a háborús megoldás mellett foglalt állást.

                                     




















                                     

A szarajevói merénylet mint az I.világháború oka 35

                                                                             35

Danev bolgár miniszterelnök 29-én Szilisztra erődeinek lebontását
ígérte meg Take Jonescunak, mikor pedig a román kormány követelé-
sei mellett változatlanul megmaradt, Szaszonovhoz folyamodott.
     De meg kell jegyezni hogy a monarchiával február 5-én, a német-
osztrák-magyar szövetséget február 26-án, Olaszországgal március
5-énb újította meg.
     Románia ekkor már közelebb állt Szerbiához és Oroszországhoz
mint szövetségeseihez., akikkel 1913. február 5-én még egyszer -
1920. július 8-ig terjedő hatállyal - megújította szövetségi szerződését.
A szlávokkal együtt dolgozó Steed Wickham Henriket, a londoni
Times bécsi tudósítóját ekkor már a  bécsi román követség attaséja,
Moroianu kalauzolta végig Erdélyen, amelyre Románia éppen a
szlávok segítségével pályázott. Románia tehát Szerbiához hasonló-
képen attól tartott, hogy nem fordulhat nyugodtan a monarchia ellen
akkor, ha mögötte Bulgária ereje meg nem gyengül. Hogy Szaszonov
ekkor már Szerbiát és Romániát a monarchia ellen akarta fordítani,
az elárulja a május 6-án Hartwighoz intézett távirata, melyben Szer-
biát Bulgáriától a monarchia ellen állította harcban, másrészt a május
9.i pétervári jegyzőkönyv, amely Szilisztrát Bulgáriától elvette és
Romániának adta. Néhány nappal azután újból figyelmeztette a pé-
tervári szerb követet, hogy hazája sok területet fog kapni a monar-
chiától.(vagy inkább ból. szerk.) Amiről a monarchia semmit sem
tudott Igaza volt a szófiai francia követnek akkor, amikor mindezek-
ért a felelősséget a szerb kormányra hárította át. Csak utólag derült
ki, hogy még nagyobb felelősség terheli Szaszonovot, aki Romániát
Szerbia mellé vonta és a két államot Ausztria-Magyarország egyes
területeinek orosz segítséggel való megtámadására biztatta fel. Ezt
jelentette Pétervárról Popovics szerb követ 1913. február 13-án. A
román beavatkozásról pedig Eliade Pmpiliu cikke a Correspondant  
párizsi napilap március 15-i számában jelent meg.
     Szalonokiban Szerbia és Görögország között támadó szövetség
jött létre, Venizelos görög miniszterelnök csak Bulgária ellen kívánt
fellépni és csak ezért akarta a szövetséget. A szerbek viszont általános
szövetséget követeltek bármely harmadik hatalom ellen amit Venizelos
csak hosszas tárgyalások után fogadott el. A különbség nem volt lé-
nyegtelen, mert ez utóbbi szerződés Szerbiának a monarchia ellen
is fedezetet nyújtott és a világháború kitörésekor arra kötelezte, hogy
Szerbia hátvédét alkossa. Berchtold gróf közös külügyminiszter abban
a nézetben volt, hogy Bulgáriának a szövetséges Romániával kell meg-
egyeznie. Szaszonov meg Szerbiát szólította fel a Bulgáriával való meg-
egyezésre. Azonban a megindult csapatmozdulatokat hadműveletek
követték, melybe Románia is bekapcsolódott. Venizelos Romániához
fordult, ahonnan Take Jonescu 15-én azt válaszolta neki, hogy Bulgá-
riát az össze követelések elfogadására fogják kényszeríteni. Ha hozzá
tesszük azt, hogy Szaszonov 26-án Romániát mozgósításra szólította,
minek folytán 28-án Bukarestben el is rendelték a mozgósítást, akkor
aligha lehet meglepőnek tartani a bolgár katonai és kormánykörök azt
az elhatározását, hogy az általános támadást megelőzendők, 28-án éj-
jel megkezdték a hadműveleteket.
    A másidik Balkán-háború tisztán balkáni okokból tört ki. Mert az
előző terület felosztással nem mindenki értett egyet. Oroszország
formailag semleges volt, de valójában nem. Hisz az orosz kormány
június 25-én Nekljudov szófiai orosz követhez intézett utasításában
Bulgáriát a szláv szövetség elárulásával vádolta meg, ami állásfog-
lalásnak volt minősíthető. Ezzel szemben a monarchia közös külügy-
minisztere, május 28-án Tarnowsky gróf osztrál-magyar követhez
intézett utasítása Bulgáriát Romániához utalja, holott ezt áldozatnak
lehet minősíteni, mert a monarchia Szilisztra átengedését maga is
javasolta. Nemcsak a várost, hanem a környékét is, amit a romok
Dél-Dobrudzsának hívnak.
      Egy másik érdekes dologra is fel kell hívni a figyelmet, még pe-
dig Tisza István miniszterelnök 1913. június 19-én a magyar képvi-
selőházban elmondott beszédére, mely egyesek szerint ez a beszéd
robbantotta ki a második Balkán-háborút. Elég vad megközelítés.
     Még abban az esetben is, ha Tisza nyíltan háborúra biztatta vol-
na Bulgáriát, ami tőle teljesen távol állt, szükséges lett volna e há-
ború kitöréséhez az, hogy azt a szemben álló felek akarják, amihez
viszont a magyar kormánynak semmiféle beavatkozásra nem volt
szüksége. A kritikai történetírás tényekkel számol és események-
kel foglalkozik, ezek viszont azt mutatják, hogy Tisza beszédének
időpontja és nem a tartalma volt az, amely a balkáni mérkőzés ide-
jén az egész figyelmet magára vonta.
     Külügyi kérdésekkel joga volt nemcsak a parlamentnek de a
mindenkor miniszterelnöknek is foglalkoznia. Joga volt tájékozódni
a nemzetközi helyzetről. Tisza különös gondot fordított arra, hogy
a magyar parlamentnek ez a joga ne évüljön el amiatt, hogy abban
külügyi kérdésekről nem nyilatkoznak, bár egészen bizonyos, hogy
ha tudta volna, hogy ezzel a beszédével milyen felelősséget von ma-
gára és a magyar kormányzatra, úgy ezt aligha tartotta volna meg.
     A beszéd körülményei azért voltak súlyosak, mert ugyanakkor,
amikor Szaszonov Szerbia, Románia és Görögország mögé állva
Bulgária ellen fordult, sőt még a török hatalomnak is elnézte azt,
hogy a bolgároktól Drinápolyt visszavegye. Berchtold gróf  a bolgár
kormányt Romániával való kiegyezésre szólította. Ezt nyilván abban
a feltevésben tette, hogy Románia szövetségese volt a monarchiának,
szövetséglevelét nemrég újította meg, a bécsi katonai és kormánykö-
rök pedig számításaikat Romániára építették. És abban a feltevésben
voltak, hogy Bulgária mellé állva hatálytalanítják az orosz kormánytól
megalkotott balkáni kombinációt, amellyel a monarchia szembekerült,
és féltette saját biztonságát. Tisza felfogása abban tért el, hogy Szerbia
és Románia megnyerésével kivédheti az orosz támadást, minélfogva
ő éppen olyan mértékben volt Szerbia, mint Bulgária ellen, de éppen
olyan mértékben féltette a monarchia  és a magyar állam biztonságát
Romániától, mint Szerbiától.



     

                                     




















                                             

A szarajevói merénylet mint az I.világháború oka 34

                                                                                   34

    Masaryk a balkáni szövetségesek diadala után, 1912. november
7-én már a török hatalom felosztását jelentette be a delegációban
és kijelentette, hogy Albánia nem államjogi, csak etnikai értelemben
jöhet számításba. Ha Masarykon múlt volna az albánok sorsa, nem
sűrűn léteznének mint állam. Mert Albánia léte a szerbeket elzárja a
tengertől.
    Berchtold gróf  - mint a zágrábi Nova Evropa írta - 1912 október
második felében a cseh nemzetiségű Redlichet küldte Belgrádba tár-
gyalni a szerb vámunióról, tegyen javaslatot eziránt. 1913. február
elején pedig a prágai Novi List szerkesztőjét, a cseh Stepaneket, de
Hartwig tanácsára Pasics mindkét javaslatot elutasította. Ha az orosz
követ nem kívánta volna, Pasics elfogadta volna. Az elutasítás a
az osztrák centralistákat erősítette. Mikor Baenreither Szerbia sorsa
felől Krobatin közös hadügyminisztert megkérdezte, Krobatin azt
felelte, hogy Szerbiát annektálni fogják, az ennek ellenálló Magyar-
országgal együtt. Megjegyzendő, hogy mikor Redlich olvasta hogy
a szerbek őt csehnek tartják, levelet írt a berlini folyóirat szerkesz-
tőjének és nagát csehországi németnek mondotta.
     A Balkán-háború másik következménye Románia megnyerése
volt. Mely ország 1883 óta szövetségese volt a monarchiának. A
szerződét utoljára 1902-ben újították meg. Conrad vezérkari főnök
azt az ígéretet kapta 1912 decemberében, hogy orosz háború esetén
katonai segítséget nyújtanak a monarchiának. Nyomban ezután
megjelent Mihajlovics Miklós nagyherceg és és II.Miklós nevében
marsallbotot hozott Károly királynak. Távozása után az orosz követ
rögtön az iránt érdeklődött, hogy osztrák.orosz háború esetén  mit
tenne Románia?
     Risztics szerb követ Take Jonescunak egyik bizalmi emberétől
azt hallotta, hogy Románia Szerbia mellé fog állni, amit röviddel
ezután Taka Junescu is megerősített. Ausztria és Oroszország egya-
ránt versengett Románia kegyeiért. A bécsi külügyminisztérium
Riedl osztályfőnököt küldte Bukarestbe a vámunió ügyében. Fe-
renc Ferdinánd pedig Marghilomant Bécsbe hívta meg. Ugyanak-
kor az orosz Sebeko a Balkán Szövetség oldalára hívta Maiorescut
és Popovici Aurél ekkor írta meg azt a cikkét, melyben 6 millió
magyar ellenében 14 millió románt kínált fel Ferenc Ferdinándnak.
       4. A második Balkán-háború és a második Balkán Szövetség. 
Miután a nagyhatalmak Londoni reuniója 1912. decemberében úgy
határozott hogy felállítják a független Albániát, Szerbiának és Görög-
országnak ki kellett ürítenie az általuk elfoglalt albán területeket, a-
miben Hartwig és Szaszonov a szláv politika kudarcát látták.
       Ekkor egy új politikai kombináció jelei mutatkoztak, melyeket
1913 januárjától bizonyítanak a diplomáciai ügyiratok. Ekkor kérdez-
te meg Raymond Poincaré francia miniszterelnök a Párizsban tartózkodó                                         Take Jonescutól azt, hogy osztrák.orosz háború esetén Románia kinek az                                           oldalára fog állni, mire az sejtetni engedte, hogy hajlandó lesz a saját                                         szövetségeseivel szembefordulni. A második Balkán Szövetség tehát az
Albánia kiürítése folytán megrövidült szerb és görög királyságokból
és az orosz kormány útján megnyerendő román királyságból volt meg-
alkotandó - Bulgária rovására, mert az Szerbiát és Görögországot
nem volt hajlandó a maga szerzeményiből kártalanítani. A szerb és
görög kormányok ugyanis az 1912-i osztozkodási szerződés revízióját
követelték, aminerk Bulgária ellenszegült és így került szembe az 1913
elején kialakult szövetséggel, amelyhez az orosz kormány Romániát
a bolgár Szilisztra odaígérésével nyerte meg.
     A vezető szerep az új kombináció kialakításában Harwigot illette
meg, aki ekkor már a szerbek szerint is a szerb külpolitika korlátlan
vezetője és irányítója volt. Harwig és Szaszonov mindenáron együtt
akarták tartani a szerb-bolgár szövetséget, de Pasics hallani sem akart
a megállapodások betartásáról, mögötte pedig az 1903-i katonai párt
erősödött meg, amely Bulgária terhére követelte a szerb igények kie-
légítését. Hogy a szerb politika mennyire volt merev, azt Grey brit
külügyi államtitkár állapította meg 1915-ben és ezt az eljárást tartotta
a világháború okának is. De ez mit sem von le abból , hogy a szerb
igényeket támogatták a monarchiával szemben.
     A helyzetet még súlyosbította, hogy Románia bejelentette igényét
Szilisztrára, és a szövetségesei által szorongatott Bulgária ellen fordult.
     Az orosz kormánytól beígért kormányváltozás ugyan nem tör-
tént meg, de Bulgária látván azt, hogy Románia úgy a hármasszövet-
ség, mint a hármas antant részéről támogatásban részesül, január 25-én
hajlandónak mutatkozott némi területi engedményekre.
     Az ügy sürgőssé lett, mert Sándor szerb trónörökös 23-án Szaloni-
kibe látogatott és Konstantin görög trónörökössel egy szerb-görög
szövetség alapjait rakták le.  Hogy a Bulgáriára hogy hatott a hír,
azt mi sem mutatja jobban, minthogy 24-én Spalaikovics követ Pa-
sicstól sürgős engedményeket kért, mert osztrák háború esetén
Szerbiának Bulgária támogatására szüksége lesz. Ebből a jelentés-
ből kitűnt , hogy egyrészt az 1912. októberben, és a török háború
kitörésekor, a Száva mentén történt határincidensek egy a monarc-
hia ellen intézendő támadás jelei voltak, másrészt pedig a szerb-
orosz körök a monarchia megtámadására való tekintettel komolyan
féltek attól, hogy Bulgária Szerbia ellenében Bécshez csatlakozik.
Bulgária későbbi hadbavonulása tehát nem pusztán Bécs érdeme
volt, hanem elsősorban abban az elbánásban gyökerezett, amelyben
a szerb katonai körök részesítették, amelyek Albáni elvesztése folytán
a területi kárpótlást abban a Bulgáriában keresték amely a török had-
erőt önfeláldozó erővel feltartóztatta, és ezzel a szerb-görög győzel-
meket megkönnyítette és a harcokban súlyos veszteségeket szenvedve
annyira meggyöngült, hogy szomszédai koncentrikus nyomásának
már alig tudott ellenállni.

                                         


                         

A szarajevói merénylet mint az I. világháború oka. 33

                                                                                    33

    A magyar közvélemény vajmi keveset tudott az albán helyzetről.
A lapok írtak a Balkánon történtekről. De a valódi okokkal nem voltak
sokan tisztába, hogy mire is megy ez a ˝játék˝. A közvélemény nem
tartotta méltánytalannak ha a szerbek kijáratot kapnak a tengerre.
Annál is inkább, mert Magyarországnak is évszázados törekvése volt
a tengerre való kijutás. Ez a két törekvés soha nem váltott ki ellentétet
Szerbia és Magyarország között. Tisza István az 1912.november 18-i
beszédében méltatta a Balkán Szövetség diadalának jelentőségét és baráti                                             jobbját nyújtotta feléjük. Szerinte a török elnyomás elleni küzdelem-
ben az a történelmi közösség lángolt fel ismét, mely az elmúlt évszázadok
folyamán együtt és vállvetve küzdött a szabadságért. Nem elégedett
meg azzal hogy a szabaddá tett balkáni népeket üdvözölje, hanem a
románokat is baráti együttműködésre szólította fel és ezzel abba a da-
rázsfészekbe nyúlt, amelynek szelencéjét Szaszonov aranyai nyitották meg.
      Tisza őszinte megértést keresett a románokkal, mert abban a hitben
volt, hogy a szlávok előnyomulása közös védekezésre fogja bírni a ma-
gyarokat és románokat. Itt azonban Szaszonov útjába került, aki Tiszában
látta azt az akadályt, mely Szerbiának és Romániának orosz vezetés
alatt a monarchia felosztására való egyesítését szorgalmazta.
      Tisza és Ferenc Ferdinánd között éppen abban volt eltérés, hogy
míg a trónörökös és centralista barátai szerb ellenesek voltak és ellenük
foglaltak állást, addig Tisza a szerbekkel és románokkal kereste az
együttműködést az orosz politikai tervek ellen.
Tehát a harc az Osztrák-Magyar Monarchia és Oroszország a Habs-
burgok és a Romanovok között indult meg; annak első áldozata lett
Ferenc Ferdinánd a második Stürgkh Károly osztrák miniszterelnök
és a harmadik Tisza István; a romok azonban a két dinasztiát is ma-
guk alá temették.
       A csehek viszont mind a két fél diadala esetén nyerni akartak.
Amíg Czernin gróf vezetése alatt egy részük a trónörökös mellé állt,
a másik Kramarz és Masaryk vezetése alatt a szerb-orosz kombiná-
cióba kapcsolódott bele. A végső diadal először Czernin felé hajlott,
aztán Masrykot illette. meg.
      A háború kitörését egyenlőre a német kormány fellépése akadályoz-
ta meg, amelyet 1912. december 5-én megújított hármasszövetség u-
tolsó megújítása tett lehetővé.
      Tisza felfogása szerint Románia volt a súlypont, melynek szövet-
ségét Oroszország balkáni tervei kellően megindokoltak.
      Viszont egyre jobban jöttek a hírek az oroszok katonai készülő-
déséről. Dumaine bécsi nagykövet már 1912. október elején ilyen
értelemben nyilatkozott a szerb ügyvivő előtt. Griesinger báró bel-
grádi német követ Hartwig háborús kijelentéseiről beszélt.
Louis George pétervári francia nagykövet szerint Hartwig egyenesen
a monarchiát fenyegette meg: ˝L´affaire de Turqie est faite, Mainte-
nant c´est la tour de L´Autriche˝. Waldthausen báró bukaresti német
jelentése szerint Maiorescu román miniszterelnők fel  volt háborodva
Hartwig nyilatkozatai fölött és csodálkozott hogy a nagykövetet állomás-
helyén hagyják,  Hogy aztán mennyire volt őszinte a román mniszterelnők
az más kérdés. Popovics pétervári szerb követ szerint azonban ugyan-
ilyen hangnemben beszélt Szaszonov orosz külügyminiszter, egy szél-
jegyzetben Pasics szerb miniszterelnök is. Ugron István a monarchia
belgrádi követe szerint  Pasics kizárólag Hartwigra támaszkodott, és
egymásután vette a magyar miniszterelnök a jelentéseket a szerb
támadás előjeleiről.
       Nagyobb feltűnést keltett az, hogy a francia külügyminisztérium
szócsőve a Temps párizsi napilap, mely sokáig rokonszenvezett a
monarchiával, hirtelen a monarchia ellenfordult.
A dolgot André Tardieu publicistának tudták be, aki a monarchia
oldaláról Oroszország oldalára állt.
     Erre a fordulatra semmi oka sem volt, hiszen a monarchia egyrészt
a háború előtt magáévá tette az antant-hatalmak követeléseit, hogy a
balkáni államok határai ne szenvedjenek változást, ha Oroszország
balkáni szövetségesei a törököktől vereséget szenvednének, másrészt
azt a követelést is magáévá tette, hogy a balkán-államok határai meg-
változzanak, mert Oroszország balkáni szövetségesei győzelmet a-
rattak az ottománok fölött.
     Miután a győzelem egyben a nemzeti felszabadulás diadalát is je-
lentette, a monarchiának mindössze az volt a kívánsága, hogy az al-
bánok se maradjanak idegen uralom alatt. Így jött létre Albánia.
      Az első Balkán-háború mérlege a szerb-orosz együttműködésnek
és Szerbiának kétségtelen diadala volt.
   Albánia felállításnak körülményeiben kevés volt a magyar vonatkozás,
de a magyar államot is érdekelte a bécsi külügyi hivatal külpolitikája
és a csehek politikája. De meg kell említeni báró Nopcsa Ferencet, mint
aki 1908-óta mint a monarchia hírszerzője dolgozott, albán álruhában.
1912, november 28-án az albánok kikiáltották függetlenségüket. Mi-
közben a háború továbbzajlott, a londoni konferencián július 29-én
a nagyhatalmak elismerték a független.semleges Albániát. Amit az
1913.május 30-i bukaresti szerződében is elismernek.
      Nopcsa Ferenc partra szállt  Durazzo kikötőjébe és bejelentette
trónigényét és kérte a nagyhatalmakat, hogy ismerjék el királyságát.                                                
És kérte a monarchiát hogy küldjön fegyvereket és pénz. Természe-
tesen ezt a kalandot nem támogatta senki.


                                           

A szarajevói merénylet mint az I. világháború oka 32

                                                                                 32

    A cseh politikai felfogás szerint az orosz politika súlypontja Buka-
resten át Belgrádba költözött át. A balkáni háború komoly veszélyt
jelentett az európai békére, amit világosan mutat az is, hogy Poincarét
sem tudta megnyugtani Szentpétervár kijelentése. Franciaországot
is könnyen beleránthatta volna, mivel az oroszokkal való szövetség
erre kötelezte. A franciáknak a németekkel kellett volna szembe néz-
nia. Ami később be is következett. Hazatérve a francia elnök a brit
kormány támogatását szorgalmazta és ennek az eredete az 1912.no-
vember 22-i levélváltásnak Pierre Paul Cambon francia nagykövet
és sir Edward Grey külügyi államtitkár között. Poincaré nemcsak a
háborútól félt, de az oroszok mesterkedéséinek következtében a bé-
ke fenntartásában sem. Így a felelősség kérdése abban mutatkozik,
hogy a Oroszország a francia kormány eltávolodása esetén is foly-
tatta -e volna a háborús előkészületeket.
     Ezek már 1911-ben kivehetők voltak. Hogy a francia elnök fel-
tevése nem volt alaptalan, az Szaszonovnak 1912.november 9-én
Beneckendorff gróf londoni orosz nagykövethez intézett leveléből
állapíthatjuk meg, melyben az aggodalmának adott kifejezést, hogy,
Szerbia és Bulgária háborús veszteségei előre veszélyeztetik azt a
sikert. amely az osztrák háború esetén kínálkoznék. Szaszonov a
török háborút csak előcsatározásnak tekintette. Hartwig már novem-
ber elején felhívta Filality belgrádi román nagykövetet, hogy kor-
mánya biztosítsa magának Erdélyt, nem titkolván el, hogy Törökor-
szág után az Osztrák-Magyar Monarchia következik. Az amit Hart-
wig a román követ útján tudomására hozott a magyar Ugronnak és
Griesinger bárónak bekövetkezett. Az oroszok tervei arra irányultak,
hogy délnyugaton Szerbiából, Bosznia-Hercegovinából és Monte-
negróból egy nagyszerb, délkeleten Romániából, Erdélyből és Bu-
kovinából egy nagy román birodalmat alakítson. Ezt békés úton nem,
csak európai háború felidézésével lehetett megvalósítani. A gondo-
san előkészített háborúnak nem volt más célja, mint a török hatalom
megdöntése, Auszrtria-Magyarország felosztása és a tengerszorosok
megszerzése.
        A fenti célt nyilvánvalóvá tette az, hogy Hartwig a Berchtold
gróf és Pasics, a monarchia és Szerbia közeledését célzó össze kísér-
leteket, amelyeket főleg Ugron István belgrádi követ közvetített, meg-
hiúsította. Pasicsnak minden jevaslatra elutasító választ kellett adnia,
a szerb forrásokból állapítható meg éppen, hogy a Ugron mennyit
fáradozott a békés megegyezés érdekében. Egyben megcáfolja azo-
kat a vádakat, hogy a magyarok voltak azok, akik minden egyetér-
tést meghiúsítottak.
      A védekezés ezzel az előnyomulással szemben súlyos nehézsé-
gekbe ütközött, a kiindulási pont a török elnyomás megszüntetése,
a keresztény népek hathatós külső segítsége a török elnyomás aló-
li felszabadítása. Azonban Bécsben a helyzetet félreismerve, a  tö-
rököket támogatták, ezzel viszont a szabadság helyett a szolgaság
mellé álltak. Bécs azonban Berlinre való tekintettel a török szövet-
ségre építette számításait, és az orosz veszedelemre való tekintetből
elejtette. Tisza István helyesen ismerte fel amikor a balkáni népek
mellé állt, és progresszív alapon kereste a háború elhárítását, a
szláv imperializmus ellensúlyozását.
       Conrad tábornok elgondolása jelentékenyen különbözött Tiszáé-
tól, amikor 1912 decemberében újra a vezérkar élére került, Buka-
restbe utazott, bízva  a románok segítségében, Maiorescu minisz-                                               terelnök megígérte ugyan a katonai együttműködést Oroszországgal
ellen, de Conrad centralista gondolkodású ember volt aki Ferenc
Ferdinánd köréhez tartozott aki a román szövetség támogatásával
Szerbia megszerzésére törekedett. Szeme előtt a monarchia bizton-
sága és a trónörökös összbirodalmának megalkotása lebegett; ez
bírta rá arra, hogy az erdélyi határok megerősítése helyett a román
hadsereg szállásául jelölje ki, mely határ szakasz megerősítést 1867
óta a magyar közvélemény követelte. Ez azt a hitet keltette a rom-
nokban, hogy a határ megvédésére nem rendelkezik kellő erővel.
Ez aztán majd 1916-ban mutatkozik meg az oláh betöréskor.Gya-
korlatilag védtelen volt az erdélyi határszakasz.És csak a németek
segítségével -köztük volt az akkor fiatal Rommel- sikerült kiűzni
a betolakodókat. Hogy a románok mennyit is értek, azt jól jellemzi,
hogy Conrad távozása után Mihajlovics Miklós orosz nagyherceg
bukaresti látogatása alkalmával, Maiorescu nem adott határozottan
tagadó választ, hanem reményt adott arra nézve hogy nem fognak
kitartani a végsőkig a monarchia mellett. Több se kellett az oroszok-
nak, azután Károly román király előtt megjelent Sebekov orosz kö-
vet, a galíciai határon pedig megkezdődött az orosz csapatok felvo-
nulása. Az orosz követséggel szoros kapcsolatban álló Take Jonescu
pártvezér nyomban megüzente Risztics szerb követnek, hogy Ro-
mánia rövidesen az orosz vezetés alatt álló Balkán szövetséghez
fog csatlakozni. Hogy milyen erős volt az orosz befolyás, hogy az
erdélyi emigránsok az orosz követséggel tartottak kapcsolatot.
      A román vezetés kétkulacsos játékot játszottak. Amíg Popovi-
ci Aurél arról biztosította Ferenc Ferdinándot, hogy a 6 milliónyi
magyarsággal szemben (a magyarság száma a 10 milliót is meg-
haladta ekkor a románság száma 3 millió alatt volt akkor Magyar-                                                   országon) 14 millió románt ajánlott fel, akikhez szerinte még a                                               monarchia többi nem magyar népei járultak, addig az a Filipescu
képviselő, aki Popovici oldalán Romániának Ausztriához való
csatolásáról tárgyalt az osztrák-magyar követtel, a bizalmas meg-
beszéléseken az Oroszországhoz való csatlakozást ajánlotta,
      Take Jonescu viszont a szerbek oldalára készült állni. Conrad
tábornoknál a balkáni román érdekek védelmét szorgalmazta. Vé-
gül a kormány attól tette függővé kötelezettségek teljesítését, ha
Magyarország az erdélyi románoknak autonómiát ad. Ez Conrad
tábornokot és az osztrák centralistákat még inkább a magyarok
ellen hangolta. Ez bírta rá őket arra, hogy Conrad útja után Romá-
niának a monarchia vámterületébe való csatlakozását szorgalmazza.
és gazdasági úton igyekeztek a csatlakozást előkészíteni. Maiorescu
viszont az egész zavarért Hartwigot tette felelőssé.
       Ekkor került Pasics szerb miniszterelnök ellentétbe az Albániát
védő osztrák-olasz érdekközösséggel, mely a nyugatadriai partvidék
szerb-görög megszállását nehezményezte. Pasics abban a hitben volt,
hogy az orosz kormány támogatja a szerbek aspirációit,és mögöttük                                                   áll, fegyvereserővel is kész volt Albánia megtartására. Ekkor Szaszo-                                                     nov arra figyelmeztette, hogy ne pazarolja erejét Albániára, mert egye-                                                 dül vívhat háborút a monarchia ellen. Szaszonov tehát egy nagyobb le-                                               számolásra készült, amellyel szemben Albánia megszerzésének csak                                           másodrendű fontosságot tulajdonított.

                                 



                             

A szarajevói merénylet mint az I. világháború oka 31

                                                                            31

    Ezek után nem lehet azon se csodálkozni, hogy e helytelen beállítás
egyeseket arra biztatott, hogy a nehezen fékezhető Magyarországot
porosz megszállás alá vegyék. Erről írt egy 1911-ben megjelent röp-
iratában Tannenberg Ottó Richárd.
3. Az első balkánháború, 1912-1913. -  Az 1911-12-ben megalkotott
első Balkán Szövetségnek balkánháborújának az volt a célja, hogy a
török uralom alatt szenvedó, szerb, bolgár, görög testvéreiket felsza-
badítsák. Ez a hadművelet kockázatos volt, mert a törökök komoly
tartalékokkal rendelkeztek Ázsiában, az már kevésbé volt kockázatos
ha Oroszország védelme alatt teszi. Az oroszoknak is az volt a céljuk,
hogy a Balkáénról végleg kiszorítsák a törököket és a Balkán-félszi-
geten érdekelt Ausztria-Magyarországot kikapcsolva vereség esetén is
a megszerzett területeket megtarthassák. Ebben a helyzetben a mo-
rachia csak a balkáni horvátokra és románokra támaszkodhatott.
      A horvátok a monarchia keretén belül biztosítva volt, de a mási-
kat is biztosítani kellett. A német külügyi államtitkár, korábban bu-
karesti követ, azt javasolta már 1909-ben, hogy Szilisztrát adják
Romániának. Ez azért is lett volna célra vezető, mert már 1878-ban
vágyott e területre, a monarchiától semmit sem kapott, az oroszok
részáről ellenben nagy ígéretek hangoztak el. Bulgáriát kézben tar-
tották volna, Románia pedig a  bolgárok ellenállása miatt a monarc-
hiára lett volna utalva, Bulgária török területekből kapott volna kár-
pótlást. Ezt a gondolatot, maga Tisza István elevenítette fel 1913-ban
és 1914-ben azonban a bécsi katonai körök Bulgáriát Románia sakkban
tartása helyett Szerbia megtörésére kívánták felhasználni. Romániát
viszont azzal kívánták megnyerni, hogy Erdélyt az orosz támadás elől
visszavonuló román királyi hadseregnek kínálták fel, amit azt Bukarest
tudomásul is vett.
      Így indult meg 1912 őszén az első balkánháború szemmel láthatólag
Törökország ellen, de - amint azt Hartwig megjegyezte - voltaképpen
a monarchia likvidálása kezdődött meg. Hartwig megállapítása a helyes volt.
Ezt így nem tanítják sehol sem. Törökország ellen vívták, de a monarc-
hiának szólt. A közös külügyminiszter Berchtold gróf  szemrehányóan
jegyezte meg Giers orosz diplomata előtt 1913 júliusában, hogy Orosz-
ország részt vett a hatalmak együttes fellépésében, amely Szerbiát és
Bulgáriát a török háborútól visszatartani törekedett, bár hat hónappal
azelőtt hozta létre a szerb-bolgár szövetségi szerződést Törökország
ellen. Szaszonov attól félt, ha a törökök győznek az adott államok te-
rületeket veszthetnek. Így követelte a bécsi francia nagykövet 1912.
október 5-én a balkáni satusquo változatlan fenntartását, amihez Berch-
told hozzájárult. A háború a törökök vereségével végződött, és a nyer-
tesek nagy területeket szereztek meg. Asquith angol miniszterelnök
november 9-i beszédében ultimátum alakjában hozta Berchtold gróf-
nak a tudomására, hogy a határok megfognak változni és szerzeménye-
iket megfogják tartani. Ezt a közös külügyminiszter tudomásul vette,
Ausztria-Magyarországot senki nem vádolhatja azzal, hogy háborús
politikát folytatott. Nemcsak azért mert a két ellentétes ultimátumot
szó nélkül magáévá tette, hanem azért is, mert esetleges beavatkozá-
sával az egész Balkán Szövetség összeomlott volna. Ettől féltek Szent-
pétervárott is, ahol biztosra vették, hogy a monarchia nem hagyja
kiaknázatlanul a kedvező alkalmat és ahonnan nemcsak francia és
angol szövetségeseik útján intéztek ellentétes ultimátumokat a sem-
leges monarchiához, hanem tekintélyes haderőket is mozgósítottak,
hogy a monarchiának biztosra vett beavatkozása esetén nagyobb
nyomatékkal léphetnek fel.
         A szerbek részéről Stanojevics Stanoje belgrádi professzor
maga állapította meg, hogy ˝a balkáni szövetségesekkel rokonszen-
vező kormányok páratlanul ügyes diplomáciai manőverrel érték el
azt, hogy Ausztria-Magyarország semleges maradt.˝ Szaszonov el.
ismerte, hogy a helyzet kulcsa a monarchia kezében volt, amely
Szerbiát a kezében tartaná. A két szemben álló hatalom -Ausztria
és Oroszország - felkészülése lassabban ment. Viszont orosz terüle-
tekről egyre több izgató elem- ügynök- jött át magyar területre a
rutének közé.Vezetőjüket Kabalyuk Sándor (Alexij) szerzetest még
1911 tavaszán letartóztatták, amit a Novoje Vremja  és a Times  ha-
sábjain Bobrinszkij Alexejevics Vlagyimir gróf képviselő, aki 1910-i
belgrádi útja idején Szerbia fegyvertársait megszemlélte és Kabalyuk
támogatója volt, azt jelentette be, hogy 4 rutén paraszt helyett 300-at
fogtak el. Egy évvel azután azt ajánlotta rutén barátainak, hogy a
csehekkel keressenek összeköttetést, akik tót földön át keresik egy
korridor lehetőségét Oroszország felé, amely viszont a rutén lakta
területekre tartott igényt. Erre mutatott Kramarznak 1912. május
2-án a delegációkban mondott beszéde is, melyben a monarchia
külpolitikájának sarokpontjaként az Oroszországhoz való igazodás-
ban jelölte meg. Július 1-én a prágai szokol-kongresszuson a Pa-
lacky emlék előtt a cseh, szerb és orosz hallgatóság előtt mondott
beszédében a cseheket és a szerbeket a nyugat felé nyomuló orosz
hatalom elővédeinek nevezte, a szerbekkel szoros kapcsolatban
álló Masaryk pedig november 7-én azt mondta a delegációkban,
hogy˝Törökország bomlásnak indult. Mit tesz Ausztria? A két
nép addigi duális uralma tarthatatlanná vált˝. A szerb kormány a
budapesti főkonzul útján köszönetét fejezte ki a cseh képviselőknek
azért, mert a szerb ügyet védelmükbe vették.


                                     
















                                                   

A szarajevói merénylet mint az I.világháború oka 30

                                                                                     30

2. Ferenc Ferdinánd programja, 1911-1912. -  Azzal a háborús készü-
lódéssel szemben, amellyel Oroszország, Románia és Szerbia fogta
közre a möonarchiát,- egyesek szerint Masaryk, Hartwig - és Spalai-
kovics, a belső ellentétek kiegylítése érdekében szükséges volt az erők
összefogásának.
     Ekkor dolgozta ki terveit a trónörökös, sokak szerint reformot,
A kölföld, az oroszok és a németek már a trónörökös trónra lépésének
várható következményeit latolgatták. ˝Hogy áll a dolog Ausztriával?
kérdezte Szaszonov Bethmann-Hollweg német birodalmi kancellért
a Baltiski Portban 1912. július 4-5 között lefolyt császár találkozón.
A kancellár azt felelte hogy ˝ Ferenc József császár életében semmi
baj nem lesz.˝ ˝  trónörököst illetőleg már vannak aggodalmak, de
ó maga nem osztja őket. Ferenc Ferdinánd főhercegnek először meg
kell teremtenie a maga pozícióját Magyarországgal szemben és addig
nem űzhet merészebb politikát.˝ A trónörökös nagy szolgálatokat tett
az oroszoknak azzal, hogy a csapatait majd Magyarország ellen ve-
zényli, amelyet és magát a monarchiát is ellenség vette körül.
        Gyakorlatilag a célja nem volt más, mint hogy Magyarországot
eltüntesse a térképről, az alkotmányt felszámolja és nyílt háborúba
kezd Magyarországgal. Magyarország beolvasztása után, a horvátok
segítségével Szerbiát is bekebelezik az osztrák birodalomba. Az o-
laszokat vissza tárítik a német és osztrák.magyar szövetségbe. Romá-
niát pedig megnyerik. Ami árnyalatnyilag azt vonta maga után, hogy
míg a magyarok idegenkedtek Ferenc Ferdinánd terveitől, addig O-
laszország Szerbia és Románia oldalára állt a világháborúban, többé-
kevésbé közös politikát folytattak, Gyakorlatilag egy népállamot a-
kart kialakítani nemzetietlen dinasztiával. Ehhez csatlakozta az oszt-
rák centralisták akik Ferenc Ferdinándot tartották vezérüknek.Az új
összemonarchiát föderatív államként igyekeztek feltüntetni Holott
egy másik szuverén államot kívántak beolvasztani fegyveres úton
egy másik szuverén államba. Hisz az 1867-es kiegyezés két szuverén
államról beszél, legalábbis a belügyeket illetőleg. Ezt később meg-
mondták a románok akik a trónörököst vették védelmükbe a magya-
rok ellenébe, Mert Erdély Romániának akarta juttatni. A csehek is
meglettek volna elégedve egy belső autonómiával mint pl. Benes
sem akart akkor még mást. Azért követelte az általános választójog
bevezetését, mert abban a feltevésben volt hogy a magyarok kisebb-
séget alkot. Ha Ferenc Ferdinánd terve győzött volna akkor az Ma-
gyarország és a magyar nemzet leigázásával lett volna egyenlő. A
terveknek Magyarország állt az útjába, mely a ´67-es alapon állott.
       Ferenc Ferdinánd nemzetállamokat akart erős központi parla-
menttel, de mivel a terveinek a magyarok útjában állottak, ezért
gyűlölte őket, És tervezték a Magyarország megszállása elleni ak-
ciót is. A trónörökös és Conrad tábornok. Bár a trónörökös tervei
meggyengítették volna a monarchiát, de úgy tüntették fel a dolgot,
hogy Magyarország ˝káros túlsúlya´gyengíti a monarchiát. Czer.
nin is elmondta hogy ugyanazt akarja, megtörni a magyarok káros
túlsúlyát, maga mellé vonni a nemzetiségeket; gyakran elment a
magyargyűlöletig. Ehhez a képzeletben felállított összbirodalomhoz
csatlakozott volna  Szerbia és Románia.
       A boszniai annexió után Gavrila Emil - Jeftanovics megbízá-
sából - megjelent Baernreither előtt és közölte vele, hogy a szerbek
szívesen csatlakoznának, ha Szerbiát nem Horvátországgal  egyesí-
tenék, melyet a szerbek szívesen átengednek Magyarországnak,
hanem Boszniával, Hercegovinával és Dalmáciával. Ezek a területek
secundo genitúrát alkotnának és élükre Ferenc Ferdinánd főherceg
fiát állítanák. Az új szerb állam lenne azután örökösévé Ó-Szerbiának
és Macedóniának és azokat a Török Birodalom felosztásakor szintén
megszerezné.
       Románia viszont a nemlétező román elnyomásnak kívántak vé-
get vetni, amit a háborús propaganda erősen kiszínezett. Meg is je-
lentetett egy könyvet Seton-Watson 1915-ben, mely művében
(Roumania and the Great War. London, 1915), a román hadüzenet-
kor a New Europe folyóiratban közölt tanulmányában, amint a ro-
mán hadüzenet szintén ezt hozta fel okul. Ezt a vádat a későbbi
történetírás gondolkodás nélkül átvette.
      Ezzel ellentétben azonban meg kell állapítanunk, hogy a magya-
rok háttérbeszorítása nem abból a célból történt, hogy a magyaror-
szági románokat, akik romániai fajtestvéreiknél sokkal jobb vi-
szonyok között eltek, még jobb viszony közé segítsék, hanem azért,
hogy Románia Erdéylt megszerezve Ausztriához csatlakozzék - a
magyar állam megcsonkításával.
       Ezért fordultak a románok a trónörökös 1909.i romániai utazá-
sa óta mindig következetesen Ferenc Ferdinándhoz; ezért biztatták
őt a magyarok ellen; ezért adta ki Popovici Aurél 1911-ben a jel-
szót: ˝Romania sub sceptul ausiac.˝  
       Ferenc Ferdinánd szerbekkel és románokkal kapcsolatos terve
volt az ami a monarchia ellenségeit majd támadásra bírja.
       Ugyancsak a magyarellenes politika volt az, ami a monarchia
szövetségi és katonai értékét csökkentette. Mint már fentebb emlí-
tettem az 1912 július 5-én Baltiskij Portban lezajlott német-orosz
találkozó után a német birodalmi kancellár Szaszonov orosz külügy-
minisztert megkérdezte, hogy aáll a dolog Ausztriába, addig amíg
Ferenc József életben van, addig rendben van a dolog, dea trónra
lépő Ferenc Ferdinándnak előbb ki kell verekednie a pozícióját a
magyarokkal szemben. Szaszonov tehát e megállapítás után biz-
tos lehetett abban, hogy Ferenc József halála után a kettős monarc.
hiában minden borul.
                                             

A szarajevói merénylet mint az I.világháború oka 29

                                                                            29

    A vonatkozó tárgyalásokat Gesov kívánsága sszerint, Spalaikovics
vitte; később azt mondta, hogy Spalaikovics útján Milovánovics dik-
tálta neki, ami azt jelentette hogy a vonatkozó szerződés megalkotá-
sában a szerb álláspont érvényesült.
    Nekljudov mindenesetre mérséklőleg hatott, Hartwig azonban tá-
madó szövetséget akart és így közölte Milovánovics Gesovval 11-én
azt, hogy a monarchia felosztása estén Szerbia Bosznia-Hercegovinát,
Románia pedig Erdélyt kaphatná meg - orosz támogatás mellett. Tény
az, hogy a szerződést 1911. decemberében Belgrádban Pasics, Milo-
vánovics, Spalaikovics és Harwig állította össze és hogy azt Spalai-
kovics vitte Szófiába, hol a szerb és bolgár érdekkörök határait az
orosz katonai attasé állapította meg. Harwig tehát nagy felelősséggel
terhelte meg az orosz kormányt azzal a szövetséggel, amelyről azt
állapította meg, hogy ez a szövetség ˝ új korszakot nyit meg a szláv-
ság történetében.˝
      A Balkáni Szövetség ugyanis látszólag a balkáni keresztény né-
pek felszabadítása érdekében jött létre, de már eredetében benne volt
a monarchia megtámadásának és felosztásának gondolata is.
Amit világosan mutatott mindenekelőtt az 1912. március 13-án
Szófiában aláírt szerződés szövege, a belgrádi francia ügyvivőnek
az a kijelentése, hogy a szövetség ˝ jelentékenyen megfogja erősíte-
ni Szerbiát Ausztria ellenében és megnöveli az orosz befolyást a
Balkán-félszigeten˝ ; Erdélynek Románia részére való nyílt felkí-
nálása; a szerbeknek az a törekvésük, hogy a világháború befeje-
zése után az egész felelősséget a meghalt Hartwigra  hárítsák át
Hasonlóan nyilatkozott Szaszonov és Raymond Poincaré francia
miniszterelnök. De hasonlóan nyilatkozott a  brit külügyi hivatalban
sir Arthur Nicolson is, amikor  megjegyezte, miszerint ˝ nagyon
szerencsétlen dolog volt az, hogy ilyen egyezmény létrejött, és kü-
lönösen az, hogy ez orosz auspíciumok alatt történt. A Harwig és
Spalikovics által megalkotott szerződés titokban jött létre, és Hart-
wig különösen vigyázott arra, hogya monarchia ne tudjon róla, és
hogy a  monarchia és a szerbek között semmiféle közeledés ne tör.-
ténjen, és az oroszok tervei meghiúsuljanak. Aláírása 1912. március
13-án történt meg.
      Poincaré a francia követségek jelentéseiből értesült e szövetség
létéről, mely mögött az oroszok állnak. Melynek a védnökségét
Oroszország vállalta. A franciák nem örültek felhőtlenül ennek,
mivel a francia -orosz entente cordiale (szívélyes egyezség 1893)
kötelezte volna őket háború esetén az oroszok mellé állni. Nem
volt közömbös számukra, hogy ez a szövetség háborúhoz vezet.
      Mikor erről Izvolszkijt megkérdezte, a nagykövet azzal nyug-
tatta meg a francia miniszterelnököt, hogy bár a kérdéses szerző-
dés szövegét nem ismeri, de biztosíthatja őt, hogy ezek a jelenle-
gi satus quo megszilárdítására vonatkoznak, bár ennek pont az
ellenkezője volt az igaz.
    Maga Poincaré sem tartotta valószínűnek azt, hogy egy nemzet-
közileg biztosított status quo megtartásához ilyen hosszú és titkos
tárgyalásokra volna szükség és 1912, augusztusi szentpétervári
látogatása idején azt mondta Szaszonovnak, hogy a szóbanforgó
megállapodások felosztási szerződések. Az orosz külügyminiszter
nem is cáfolta a francia elnök megállapítását, hanem lefordíttatta a
szerződés szövegét pontról pontra neki. Ebből megállította Poincaré,
hogy az orosz kormány szövetségesük tudta nélkül messzemenő
politikai vállalkozásba fogott, amely háború esetén Franciaországot
is háborúba sodorhatta. Ezért mondta azt, hogy a szerződés háborús
szerződés, amely egy osztrák.orosz háború lehetőségét is magában
rejti. Ezzel szemben Szaszonov utólag, a cárhoz intézett előterjesz-
tésében azt a mentséget hozta fel, hogy a szerződés Ausztria-Ma-
gyarország esetleges támadásaival szemben nyújt védelmet.
       A francia elnök nyugtanúl hagyta el Szentpétervárt. Ugyan i-
lyen nyugtalanság volt érzékelhető a monarchiában is. Spalaikovics
szófiai szerb követ 1912. júniusában egy esetleges háborúról beszélt.
Conrad tábornok, a későbbi vezérkari főnök, akár Magyarország fel-
áldozásával is kész volt a románokat benntartani a szövetségben.
A románok benntartása a monarchiát az orosz veszedelemtől való
szabadulásukat segítette elő. Legalábbis ezt gondolták. Nicolae
Jorga professzortól vezetett és az orsz követség által támogatott
Liga Culturale azonban már ekkor megkezdte izgatását az Orosz-
országhoz való csatlakozás mellett, és a magyar-román megegyezés
ellen, a magyarországi román nemzeti párt hivatalos lapját, az A-
radon megjelenő Romanul napilapot Bukarestből ebben a szellem-
ben támogatta. A német külügyi államtitkár Kiderlen-Waechter szin-
tén a német-román kapcsolat megerősítésén fáradozott, miáltal Ro-
nánia Bécstől és Berlintől támogatva, Szentpétervártól csalogatva,
lassanként a helyzet kulcsává emelkedett. Jorga később elmondta,
hogy sikerült a németektől és osztrákoktól elszakadni és az oroszok
mellé állnia.
       Gencsics szentpétervári szerb követ már akkor figyelmeztette
Szaszonovot arra, hogy Ausztria-Magyarország és Törökország
között jelentős különbség van. A monarchia Közép-Európában te-
rül el és két évszázad kellett ahhoz, hogy a hasonló fekvéssel nem
bíró Törökországot likvidálják. Gencsics jelentése nem hagy kétsé-
get hogy feltételezte Szaszonov kezdeményezését és felelősségét.


























                                       

A szarajevói merénylet mint az I. világháború oka. 28

                                                                               28

Igaz, hogy az általuk megtámadott iratok formailag hamisak voltak,
de tartalmi valódiságukat sohasem vonták kétségbe, hanem megerő-
sítették.
     Később arrra is rájöttek, hogy Izvolszkij volt az, aki bosszút es-
küdött a monarchia ellen és Harwigot eszközként használta fel.
     Egyenlőre a helyzet nem volt kedvező a bosszúra, mert a hatal-
mak békét kerestek. Betmann-Hollweg német birodalmi kancellár
a Potsdamba látogató II .Miklós cárnak és Szergej Dimitrievics
Szaszonov külügyminiszternek egyezményt kínált, amelynek a
lényege az volt, hogy a két hatalom magát Ausztria-Magyarország
felbomlása esetére érdektelennek nyilvánította. A potsdami egyez-
mény 1910. november 4-én létre is jön, de Szaszonov azt nem ra-
tifikálta, tehát Oroszországot a monarchia felbomlásában érdekelt-
nek nyilvánította. A monarchia megdöntését Hartwig készítette elő,
akit Izvolszij azért tett át Belgrádba, mert Teheránba a sah megbuk.
tatásával súlyos zavarokat keltett. Attól kezdve Hartwig volt a köz-
pont a cseh Masaryk, a szerb Spalaikovics, valamint a szláv barátaik
tevékenysége között a monarchia megdöntése iránt. Ebből is azt látni,
hogy nem egy monarchán belüli nemzetiségi ügyről van szó, melyet
nemzetközileg kell elintézni. Itt egyértelműen a monarchia likvidálá-
sáról van szó és a cseh illetve a szerb álom valóra váltásáról.

                               AZ OROSZ HADÜZENET

1, A Balkán Szövetség., 1911. - Elfogadhatjuk az a megállapítást,
hogy az 1911-i afrikai osztozkodás ellenértéke Oroszországra nézve
a Balkán-félszigeten volt. Amint a marokkói francia vállalkozás
vezetett Olaszország tripoliszi akciójához, úgy kapcsolta bele Ma-
rokkó megszerzésébe a maga követeléseit Oroszország is, amelynek
célja 1908-ban elszenvedett vereségének a monarchia terhére való
kiküszöbölése volt. Nyugaton úgy vélték, hogy Oroszországnak
magának kell megállapítania követeléseit, melynek formába öntése
Harwigra hárult. Már 1911. október 1.én, a röviddel azelőtt kitört
olasz-török háborúba kapcsolódva jelentette kormányának, hogy
Szerbia kész követni Oroszország rendelkezéseit. Vagyis a Balká-
non Pétervártól várták az irányítást, amiért a felelősség az orosz
kormányt terheli. Milovánovics rögtön körjegyzéket küldött a ha-
talmaknak, hogy a balkáni kérdés akuttá vált, tehát egyenesvonalú
folytonosság állapítható meg az 1911 tavasztól őszig tartó esemé-
nyek között. Hogy mit is jelentett ez a szabad kéz ,azt a bolgár
miniszterelnök Gesovnak az október 11-én tett sokatmondó kijelen-
tése adja, miszerint ˝Ausztria-Magyarország felosztása esetén
Szerbia Boszni-Hercegovinára tarthat igényt. Ez volt az első eset,
hogy a magyar kormány és a magyar nép tudta nélkül fegyveres
osztozkodás tárgyává tették. Ami csak háború és győzelem esetén
volt lehetséges és amely győzelmet csak az orosz hatalom szerez-
hette meg a szerb-bolgár szövetségnek.
     A magyar kormány nem adott okot arra hogy támadják. Az
1911 december 6-án Bécsben megtartott közös miniszteri értekez-
leten, melyen a közös külügyminiszter elnökölt, annak előadása
után Khuen-Héderváry Károly miniszterelnök, a Hármasszövetség
keretén belül a béke fenntartását és az Oroszországgal való barát-
ságos közeledést jelölte meg a magyar kormány kívánságaként.
Ezzel szemben Izvolszkij bizalmi embere, Hartwig és a potsdami
egyezmény ratifikálását megtagadó Szaszonov a szerb-bolgár szö-
vetséget a támadó céllal építették ki a monarchia ellen. A tárgya-
lásokat Harwig megbízásából és az ő útmutatásai szerint, a szófiai
szerb követté kinevezett Spalaikovics  Miroszláv vitte. A szervezkedés
hátterében Izvolszkij állt. Mikor Nekljudov szófiai orosz követ a
tárgyalások eredményeiről a svájci Davosban tartózkodó Szaszonov-
nak beszámolt, ez diadallal kiáltott fel: ˝ ez ötszázezer bajonettet
jelent.˝
Nekljudov útján nyomban megüzente Hartwignak, hogy a szövet-
ség letárgyalása után az annexió után kiürített novobazári szandsák
megszállására gondolhatnak, tehát a szerb-bolgár szövetség első
lépésére való utasítást Szaszonov adta meg.
Így született meg a Balkán Szövetség, melyet az oroszbarát Danev
bolgár külügyminiszter már ekkor a monarchia ellen kívánt meg-
alkotni. Az október 1.i körjegyzéket melyet Milovánovics küldött
szét, aligha tehette ezt Hartwig hozzájárulása nélkül. Nekljudov 2-án
azt jelentette, hogy a bolgár minisztertanács a szerb szövetség meg-
kötése iránt határozott. Az akció szálai orosz kézben futottak ösz-
sze és így mondta ezt Gesov is a bécsi orosz nagykövetnek: ˝ Nekl-
judov és Hartwig erélyesen követelik a szerb-bolgár szövetségnek
a megkötését - orosz protektorátus alatt. Azonban az óvatos Hartwig
vissza riadt Oroszország nyílt bekapcsolásától, de Gesov és Milo-
vánovics viszont csak orosz vezetés alatt kívántak tárgyalni, tehát
az orosz kormány nem akarták kibocsátani a felelősség alól.