78
Mindenesetre súlyos mulasztás volt az, hogy a július 19-i határo-
zatot a hatalmakkal nem közölték és ezzel az orosz beavatkozás útját
megnyitották. A monarchia kormánya tehát ugyanakkor, amikor a
belgrádi jegyzéket útnak indította, nem nyugtatta meg a hatalmakat
az iránt, hogy hódító szándékai nincsenek. Ezzel a kérdés súlypontja
Belgrádba került.
A jegyzék sorsát mindenütt izgatott figyelemmel kísérték.
Bécsben Szerbia megalázására számítottak, Berlinben azt a jelen-
tést kapták, hogy az egész cseh sajtó Szerbia mellett foglalt állást,
Tisza külön jelentést kért az eredményről. Ezt bizonyára nem tette
volna meg, ha tudta volna, hogy az szakítás lesz. Sajátságos, hogy
a bécsi orosz nagykövetség azt már 24-én tudta, amit még a magyar
kormány elnöke sem tudott, hogy Giesl báró Belgrád elhagyására
intézett ˝magánirata˝ nem engedett haladékot, hanem a jegyzék fel-
tétel nélkül való elfogadását követelte. Ha a pur et simple elfogadás
nem következik be, akkor a legközelebbi vonattal utazzék Zimony-
ba. Igaz, hogy Berchtold gróf július 20-án Mérey Kajetán római
nagykövetnek felhatalmazást adott arra, hogy ˝vita közben esetleg
megteheti Excellenciád azt, hogy egyelőre, megbízás nélkül, annak
az egyénileg indolkolt meggyőződésének adjon kifejezést, hogy a
bécsi kabinet még akkor sem gondol hódító hadjáratra és szerb terü-
letek bekebelezésére, ha békés eszközei felmondanák a szolgálatot˝,
ebből azonban sem Tisza határozott követelését, sem a július 19-i
határozatot, sem annak határozott közlését, sem a szükséges bizo-
nyosságot és garanciát senki sem olvashatta ki. Aminthogy az még
a szövetséges olasz kormányt sem bírta kedvező állásfoglalásra. Pe-
dig Tisza többször érdeklődött aziránt, hogy az európai kancelláriák-
nak megköldötték-e a vonatkozó közléseket és kétségtelenül ebben
a feltevésben tartotta meg július 22-i és 24-i békés hangú beszédeit.
Budapesten úgy tudták, hogy nem lesz háború, Bécsben úgy, hogy
az elkerülhetetlen.
Tisza beszédeiről a diplomáciai jelentések azt mondották, hogy a
béke megtartására nyújtottak reményt. Belgrádban a szerb kormány
elégtétel adás helyett háborúra gondolt: Belgrád, 1914. július 23 éjjel
23 óra 45 perckor Stefanovics Dusán hadügyminiszter elrendeli a
mozgósítást. A mozgósítás Sabácban kihirdetve 24-25 éjjel, miről
Conrad vezérkari főnök Berchtold gróf közös külügyminisztert ér-
tesíti és 25-re a monarchia haderejének mozgósítását kéri. A moz-
gósítást előkészító rendelet (Operationsabteilung des Grossen Ge-
neralstabes, Belgrád, 1914. július 24. d.e. 8 órakor). A hadügymi-
niszternek 11 órakor eszközölt láttamozásával.
5.A szentpétervári döntés, 1914, július 24. - A belgrádi ultimá-
tum ennek folytán mindenütt azt a benyomást váltotta ki, hogy a
monarchia Ferenc Ferdinánd meggyilkolását hódító tervek megva-
lósítására készül felhasználni. Ezt szentpétervárott akként magyaráz-
ták, hogy az 1911 óta szenvedett kudarcok nyomán Bécs Szentpé-
tervárral veszi fel a kesztyűt és Szentpétervár szeme láttára készül
Szerbiát felmorzsolni.
Mikor Berchtold gróf közölte, hogy az ultimátum el nem fo-
gadása estén Giesl báró elutazik, Kudacsev herceg, orosz ügyvivő
azt felelte, hogy ez háborút fog jelenteni. Ugyanígy fogta fel a hely.
zetet Tisza is, akit Giesl elutazása és a diplomáciai viszony meg-
szakítása módfelett meglepett. Annál inkább, mert a július 24-én
Giesl báróhoz intézett utasítás és az erről Tiszának küldött értesítés
egymástól különbözött. Amíg ugyanis Berchtold gróf Giesl bárót
elutazásra utasította, addig erről Tiszának csak mint esetleg elkö-
vetkező eshetőségről tett említést. Tiszának ezek után az lehetett
a felfogása, hogy az ultimátumnak általánosságban való elfogadá-
sa után nyílt helye lesz a tárgyalások megindításának; aminthogy
ugyanebben a felfogásban élt egy ideig Szaszonov és a francia kü-
lügyminisztérium is. Ezzel ellentétben Conrad báró a zágrábi had-
testparancsnokságnak egy állítólagos szerb mozgósítás vonatkozó
jelentése alapján a mozgósítás elrendelését kérte.
2015. május 31., vasárnap
2015. május 30., szombat
A szarajevói merénylet mint az I. világháború oka 77
77
4. Az ultimátum és Magyarország, 1914. július 15-24. - Miután a
szerb kormány a szarajevói merénylet ügyében még vizsgálatot sem
indított, melyre 1914. július 18-án a brit ügyvivő figyelmeztette a
szerb külügyminisztériumot a vizsgálat megindítására, de Gruics
főtitkár azt megtagadta.megtagadta. Gooch-Temperley id.m. XI.
London, 1926. 64.p. - Seton-Watson szerint e miatt súlyos felelősség
terhelte a belgrádi kormányt. Forreign Affairs. III. New York, 1925.
497.p. Bécsben hozzáfogtak a határidős jegyzék elkészítéséhez.
Mikor azonban ezzel kapcsolatban a vezérkar köréből háborúra cél-
zó körülmények láttak napvilágot, Tisza tiltakozott ellenük-Bittner,
Pribram, Uehersberger id. m. VIII. Wien, 1930. 484.p. - tehát nem
élt abban a feltevésben, hogy a Szerbiához intézendő követelésekből
okvetlenül háború származik. Ezzel ellentétben Peterhofban azon
a véleményen voltak, hogy egyik állam a másikhoz csak akkor intéz
követeléseket, ha háborút akar ellene indítani.
A hatalmak között is ellentétes nézetek uralkodtak a szarajevói
merénylet és a szerb kormány eljárása körül. Sir Edward Grey angol
külügyi államtitkár pl. július 22-én még megengedhetőnek tartotta,
hogy a szerb kormány kérdőre vonassék, ami lényegében megindo-
kolja Bécs ultimátumát. Az eltérés abban volt megállapítható, hogy
Tisza és Grey elfogadható feltételeket kívántak Szerbiához intézni.
Az, hogy Tisza István az esetleges feltételek szgorítását követelte,
nem jelentette azt, hogy azokat elfogadhatatlanokká kívánta tenni,
mert ez összes addigi és azutáni nyilatkozataival ellentétben állott.
Ellenkezőleg, a háborús felelősség egész vitájában is legfontos-
sabbnak tartjuk Tiszának a július 19-i közös miniszteri értekezleten
tanúsított magatartását. Mert itt már nemcsak felelős helyről foglalt
állást az ellen, hogy a kettős monarchia és Szerbia között olyan ügy-
ből kifolyólag, amelyben Szerbia eljárását még saját szövetségesei is
kifogásolták, háború ne legyen, hanem európai magaslatra emelked-
ve, az európai háború veszedelmének lehetőségét akarta elkerülni.
Mikor a július 19-i közös miniszteri értekezleten az elnöklő Berch-
told gróf az elkészült jegyzéket bemutatta, Tisza kijelentette, hogy
a jegyzék átadása után fel kíván szólalni a magyar parlamentben.
Miután pedig 22-i és 24-i parlamenti beszéde is megnyugtató volt,
kétségtelen, hogy a közvéleményt aziránt kívánta megnyugtatni,
hogy a háború elkerülhető lesz. Conrad báró megnyugtatta őt, hogy
mozgósítás esetén Erdély védelméről kellően gondoskodni kíván,
de Tisza ezek után is ragaszkodott ahhoz, hogy az ultimátum el.
küldéséhez a magyar kormány nevében csak az alatt a feltétel a-
latt adhatja meg a beleegyezést, ha Szerbia területéből annektálni
nem fognak és ha ezt a határozatot a hatalmakkal közölni fogják.
Minden esetre kellő időben, mert a határozattal az volt a célja,
hogy az orosz beavatkozás elkerülhető és a büntető, de nem hó-
dító hadjárat lokalizálható legyen. Július 22-i és 24-i megnyugta-
tó parlamenti kijelentéseit a külképviseletek is abban az értelem-
ben közölték kormányaikkal. Azokat tehát abban a meggyőződés-
ben tette, hogy az ultimátumot diplomáciai tárgyalások fogják kö-
vetni.
Ugyanazt mutatták magán levelei, tehát semmi ok nincs arra,
hogy megnyilatkozásainak jóhiszeműségében kételkedjünk.
Ezzel szemben Szaszonov a német nagykövetnek azt mondta,
hogy Ausztria-Magyarországot ˝megveti˝ és hogy és hogy a mo-
narchia ügyeit a ˝félbolond˝ Tisza intézi. ezek a kijelentések azt
mutatták, hogy valaki befolyásolta őt, aminthogy Spalaikovics
szerb követ a brit nagykövet előtt is uszítással vádolta a magyar
miniszterelnököt. Már július elején úgy tüntette fel a helyzetet,
hogy háborús veszedelem áll fenn, Fernc Ferdinánd eltűnése
folytán Tiszában látván azt az akadályt, amely a monarchia szét-
robbantásának útjában áll. Miután a nyugati államférfiak Közép-
Európára vonatkozó értesüléseiket közép-európai politikusoktól
szerezték, Poicaréra nem maradt hatás nélkül Spalaikovicsnak az a
beállítása, hogy Bécs és Budapest ˝elhatározták˝ a háborút és hogy
erre vonatkozólag Szerbiának ˝hivatalos és bizalmas˝ értesülései
vannak. Ebben Poincaré nem kételkedett, mert Spalaikovics már
21-én fatálisan közeledni vélte a háborút: ˝ja voyais la guerre ve-
nir fatalement˝.
4. Az ultimátum és Magyarország, 1914. július 15-24. - Miután a
szerb kormány a szarajevói merénylet ügyében még vizsgálatot sem
indított, melyre 1914. július 18-án a brit ügyvivő figyelmeztette a
szerb külügyminisztériumot a vizsgálat megindítására, de Gruics
főtitkár azt megtagadta.megtagadta. Gooch-Temperley id.m. XI.
London, 1926. 64.p. - Seton-Watson szerint e miatt súlyos felelősség
terhelte a belgrádi kormányt. Forreign Affairs. III. New York, 1925.
497.p. Bécsben hozzáfogtak a határidős jegyzék elkészítéséhez.
Mikor azonban ezzel kapcsolatban a vezérkar köréből háborúra cél-
zó körülmények láttak napvilágot, Tisza tiltakozott ellenük-Bittner,
Pribram, Uehersberger id. m. VIII. Wien, 1930. 484.p. - tehát nem
élt abban a feltevésben, hogy a Szerbiához intézendő követelésekből
okvetlenül háború származik. Ezzel ellentétben Peterhofban azon
a véleményen voltak, hogy egyik állam a másikhoz csak akkor intéz
követeléseket, ha háborút akar ellene indítani.
A hatalmak között is ellentétes nézetek uralkodtak a szarajevói
merénylet és a szerb kormány eljárása körül. Sir Edward Grey angol
külügyi államtitkár pl. július 22-én még megengedhetőnek tartotta,
hogy a szerb kormány kérdőre vonassék, ami lényegében megindo-
kolja Bécs ultimátumát. Az eltérés abban volt megállapítható, hogy
Tisza és Grey elfogadható feltételeket kívántak Szerbiához intézni.
Az, hogy Tisza István az esetleges feltételek szgorítását követelte,
nem jelentette azt, hogy azokat elfogadhatatlanokká kívánta tenni,
mert ez összes addigi és azutáni nyilatkozataival ellentétben állott.
Ellenkezőleg, a háborús felelősség egész vitájában is legfontos-
sabbnak tartjuk Tiszának a július 19-i közös miniszteri értekezleten
tanúsított magatartását. Mert itt már nemcsak felelős helyről foglalt
állást az ellen, hogy a kettős monarchia és Szerbia között olyan ügy-
ből kifolyólag, amelyben Szerbia eljárását még saját szövetségesei is
kifogásolták, háború ne legyen, hanem európai magaslatra emelked-
ve, az európai háború veszedelmének lehetőségét akarta elkerülni.
Mikor a július 19-i közös miniszteri értekezleten az elnöklő Berch-
told gróf az elkészült jegyzéket bemutatta, Tisza kijelentette, hogy
a jegyzék átadása után fel kíván szólalni a magyar parlamentben.
Miután pedig 22-i és 24-i parlamenti beszéde is megnyugtató volt,
kétségtelen, hogy a közvéleményt aziránt kívánta megnyugtatni,
hogy a háború elkerülhető lesz. Conrad báró megnyugtatta őt, hogy
mozgósítás esetén Erdély védelméről kellően gondoskodni kíván,
de Tisza ezek után is ragaszkodott ahhoz, hogy az ultimátum el.
küldéséhez a magyar kormány nevében csak az alatt a feltétel a-
latt adhatja meg a beleegyezést, ha Szerbia területéből annektálni
nem fognak és ha ezt a határozatot a hatalmakkal közölni fogják.
Minden esetre kellő időben, mert a határozattal az volt a célja,
hogy az orosz beavatkozás elkerülhető és a büntető, de nem hó-
dító hadjárat lokalizálható legyen. Július 22-i és 24-i megnyugta-
tó parlamenti kijelentéseit a külképviseletek is abban az értelem-
ben közölték kormányaikkal. Azokat tehát abban a meggyőződés-
ben tette, hogy az ultimátumot diplomáciai tárgyalások fogják kö-
vetni.
Ugyanazt mutatták magán levelei, tehát semmi ok nincs arra,
hogy megnyilatkozásainak jóhiszeműségében kételkedjünk.
Ezzel szemben Szaszonov a német nagykövetnek azt mondta,
hogy Ausztria-Magyarországot ˝megveti˝ és hogy és hogy a mo-
narchia ügyeit a ˝félbolond˝ Tisza intézi. ezek a kijelentések azt
mutatták, hogy valaki befolyásolta őt, aminthogy Spalaikovics
szerb követ a brit nagykövet előtt is uszítással vádolta a magyar
miniszterelnököt. Már július elején úgy tüntette fel a helyzetet,
hogy háborús veszedelem áll fenn, Fernc Ferdinánd eltűnése
folytán Tiszában látván azt az akadályt, amely a monarchia szét-
robbantásának útjában áll. Miután a nyugati államférfiak Közép-
Európára vonatkozó értesüléseiket közép-európai politikusoktól
szerezték, Poicaréra nem maradt hatás nélkül Spalaikovicsnak az a
beállítása, hogy Bécs és Budapest ˝elhatározták˝ a háborút és hogy
erre vonatkozólag Szerbiának ˝hivatalos és bizalmas˝ értesülései
vannak. Ebben Poincaré nem kételkedett, mert Spalaikovics már
21-én fatálisan közeledni vélte a háborút: ˝ja voyais la guerre ve-
nir fatalement˝.
2015. május 28., csütörtök
A szarajevói merénylet mint az I. világháború oka. 76
76
Ugyanakkor a vezérkar főnöke arról értesítette a közös külügymi-
nisztert, hogy a döntés idejét nem lehet tovább kitolni, a német nagy-
követ pedig, hogy Románia kész volna elállani Szerbia megtámadá-
sától, ha Tisza elfogadná a magyarországi románok feltételeit. Ami
valójában Bukarest feltétele. Ők sugalmaztak lehetetlen feltételeket
Magyarország irányában, hisz tudták, hogy Tisza és kormánya de az
ország is egységes álláspontot foglal el Erdély kérdésében. Eleve
halva született ötlet volt Bukarest részéről azt hinni vagy várni, hogy
a magyar kormány csak úgy hoci nesze alapon oda ad több mint 100
ezer négyzetkilométert. Ezek után futott be július 13-án Wiesner lo-
vag jelentése - két részletben. Ez később arra nyújtott alkalmat, hogy
a békekonferencián csak az első részt vették figyelembe, a Szerbiára
nézve terhelő másodikat ellenben figyelmen kívül hagyták.
A július 14-i bécsi megbeszéléseken a jelentést annyira meggyő-
zőnek tartották, hogy most már Tisza sem idegenkedett egy határi-
dős jegyzék küldésétől, sem attól, hogy az rövid lejáratú legyen.
Mindössze tehát ennyi az, amely határig Tisza egyáltalában elment.
˝Megtérésének˝ az ellen intézett propagandától való aláfestését a-
zonban meggyengíti az a körülmény, hogy Szerbiának jegyzék út-
ján való kérdőre vonásától ő sohasem idegenkedett; Berchtold az
a kijelentése is megnyugtatta, hogy a háború még mozgósítás ese-
tén is elkerülhető lesz, de még ezek után is kikötötte azt, miszerint
az ultimátum elküldését megelőzően közös miniszteri értekezlet ha-
tározatban mondja ki azt, hogy a monarchia Szerbia területéből
nem akar annektálni.
Tschirschky jelentése szerint az értekezlet után Tisza megje-
lent nála és közölte vele, hogy többé nem ellenzi a háborús moz-
gósítást. Miután azonban Tschirschky jelentése Tiszának azon ki-
kötését, amit Berchtold előterjesztése tartalmazott, és amelyeket
Tisza 19-én újból előhozott, nem említi, Tschirschky vonatkozó
jelentése annyira általánosságban mozog, hogy Tisza ˝megtérését˝
ezen az alapon egyáltalában nem tarthatnánk fenn abban az értelem-
ben, amint azt a vonatkozó irodalom feltüntetni szokta. Feltűnő az
is, hogy Tisza Tschischkyhez ment, de ha szükségesnek tartotta
hogy az ultimátum elküldéséhez, tehát olyan aktus hoz járult hoz-
zá, amelyből háború is lehet, úgy ezt a német nagykövetségen a
német kormánynak kívánta tudomására hozni, tehát ez utóbbinak
válaszolt. Innen van az, hogy a megtérésének igazi okát senki sem
tudta megtalálni. Miután azonban a kérdés tisztázását sem jelenti az,
hogy Tisza ˝különböző okokból tért meg˝ az egész vonatkozó meg-
állapítás revízióra szorul. Erre mutat az, hogy Budapestre visszatérve,
július 15-én, a megyar parlamentben békés hangú beszédet mondott,
mert annyira hitt abban, hogy a háború kikerülhető lesz, hogy beszé-
dét Európa szerte a béke gondolatának megerősödéseként értelmez-
ték. Azt, hogy Tisza mást mondjon, mint amit érez és amiről meg-
győződve volt, csak őt és a magyar politikai életet abszolúte nem
ismerő emberek állíthatják.
Ez volt Tisza állítólagos ˝megtérése˝.
Mikor Morley lord angol államjogi emlékiratai megjelentek és
abban elmondotta, hogy 1914. júliusban azért mondott le miniszte-
ri tárcájáról, mert miniszter társainak háborús politikáját követni
nem kívánta, Szász Zsombor, a Magyar Szemle 1929. márciusi
számában felvetette azt a Tisza ellenségeitől hangoztatott vádat,
hogy neki szintén le kellett volna mondania. Ez a beállítás azonban
merőben elhibázott. Akkor, amikor a külső ellenséggel szemben, a-
mely a magyar nemzet megsemmisítésére tört, az ország erőit e-
gyesíteni kellett, az ellenzék mega sem kívánta - és ezt éppen Ti-
szának megnem alkuvó ellenfele, Andrássy Gyula gróf jelentette ki
1914. július 22-én - Tisza lemondását. Mikor félő volt, hogy ez meg-
történik, Andrássy ezt mondta: ˝ilyenkor a miniszterelnök legelső-
rangú kötelessége volna : nem lemondani. Ha én volnék azon a he-
lyen, ilyen körülmények között én sem mondanék le, míg a válság
tart, míg a fennmaradás alkotmányos feltételei megvannak, nem
hagynám ott helyemet˝.
Tisza István helyzete nem Morley lord miniszter nemes és par-
lamenti szempontból helyes eljárásával kell összehasonlítani, ha-
nem Albert belga királyéval és Poincaré francia elnökével, akik
nemzetiek élén védelmezték országukat. Tisza ugyanezt az erkölcsi
kötelességet érezte, mikor a megtámadott magyar nemzetet magá-
ra hagyni nem akarta - szemben ellenségeivel, akik szívesen látták
volna, ha népét, melynek biztonságáért felelős volt, veszedelem
esetén magára hagyja és akik megmaradása miatt azzal vádolták
meg, hogy a monarchia élén ő kezdeményezte a háborút. Benes
Edvárd: ˝az 1914. júliusi koronatanácsban, mely a hadüzenetet
elhatározta, Tisza és a magyar nemesség szava volt a döntő. Dét-
ruisez l´ Autriche-Hongrie, Párizs, 1916. 43.p. Természetesen
kinek hisznek? Hát Benesnek. Amit Benes művelt, azért hűtlen-
ségért és hazaárulásért több évre börtönbe lehetett volna zárni.
Ugyanakkor a vezérkar főnöke arról értesítette a közös külügymi-
nisztert, hogy a döntés idejét nem lehet tovább kitolni, a német nagy-
követ pedig, hogy Románia kész volna elállani Szerbia megtámadá-
sától, ha Tisza elfogadná a magyarországi románok feltételeit. Ami
valójában Bukarest feltétele. Ők sugalmaztak lehetetlen feltételeket
Magyarország irányában, hisz tudták, hogy Tisza és kormánya de az
ország is egységes álláspontot foglal el Erdély kérdésében. Eleve
halva született ötlet volt Bukarest részéről azt hinni vagy várni, hogy
a magyar kormány csak úgy hoci nesze alapon oda ad több mint 100
ezer négyzetkilométert. Ezek után futott be július 13-án Wiesner lo-
vag jelentése - két részletben. Ez később arra nyújtott alkalmat, hogy
a békekonferencián csak az első részt vették figyelembe, a Szerbiára
nézve terhelő másodikat ellenben figyelmen kívül hagyták.
A július 14-i bécsi megbeszéléseken a jelentést annyira meggyő-
zőnek tartották, hogy most már Tisza sem idegenkedett egy határi-
dős jegyzék küldésétől, sem attól, hogy az rövid lejáratú legyen.
Mindössze tehát ennyi az, amely határig Tisza egyáltalában elment.
˝Megtérésének˝ az ellen intézett propagandától való aláfestését a-
zonban meggyengíti az a körülmény, hogy Szerbiának jegyzék út-
ján való kérdőre vonásától ő sohasem idegenkedett; Berchtold az
a kijelentése is megnyugtatta, hogy a háború még mozgósítás ese-
tén is elkerülhető lesz, de még ezek után is kikötötte azt, miszerint
az ultimátum elküldését megelőzően közös miniszteri értekezlet ha-
tározatban mondja ki azt, hogy a monarchia Szerbia területéből
nem akar annektálni.
Tschirschky jelentése szerint az értekezlet után Tisza megje-
lent nála és közölte vele, hogy többé nem ellenzi a háborús moz-
gósítást. Miután azonban Tschirschky jelentése Tiszának azon ki-
kötését, amit Berchtold előterjesztése tartalmazott, és amelyeket
Tisza 19-én újból előhozott, nem említi, Tschirschky vonatkozó
jelentése annyira általánosságban mozog, hogy Tisza ˝megtérését˝
ezen az alapon egyáltalában nem tarthatnánk fenn abban az értelem-
ben, amint azt a vonatkozó irodalom feltüntetni szokta. Feltűnő az
is, hogy Tisza Tschischkyhez ment, de ha szükségesnek tartotta
hogy az ultimátum elküldéséhez, tehát olyan aktus hoz járult hoz-
zá, amelyből háború is lehet, úgy ezt a német nagykövetségen a
német kormánynak kívánta tudomására hozni, tehát ez utóbbinak
válaszolt. Innen van az, hogy a megtérésének igazi okát senki sem
tudta megtalálni. Miután azonban a kérdés tisztázását sem jelenti az,
hogy Tisza ˝különböző okokból tért meg˝ az egész vonatkozó meg-
állapítás revízióra szorul. Erre mutat az, hogy Budapestre visszatérve,
július 15-én, a megyar parlamentben békés hangú beszédet mondott,
mert annyira hitt abban, hogy a háború kikerülhető lesz, hogy beszé-
dét Európa szerte a béke gondolatának megerősödéseként értelmez-
ték. Azt, hogy Tisza mást mondjon, mint amit érez és amiről meg-
győződve volt, csak őt és a magyar politikai életet abszolúte nem
ismerő emberek állíthatják.
Ez volt Tisza állítólagos ˝megtérése˝.
Mikor Morley lord angol államjogi emlékiratai megjelentek és
abban elmondotta, hogy 1914. júliusban azért mondott le miniszte-
ri tárcájáról, mert miniszter társainak háborús politikáját követni
nem kívánta, Szász Zsombor, a Magyar Szemle 1929. márciusi
számában felvetette azt a Tisza ellenségeitől hangoztatott vádat,
hogy neki szintén le kellett volna mondania. Ez a beállítás azonban
merőben elhibázott. Akkor, amikor a külső ellenséggel szemben, a-
mely a magyar nemzet megsemmisítésére tört, az ország erőit e-
gyesíteni kellett, az ellenzék mega sem kívánta - és ezt éppen Ti-
szának megnem alkuvó ellenfele, Andrássy Gyula gróf jelentette ki
1914. július 22-én - Tisza lemondását. Mikor félő volt, hogy ez meg-
történik, Andrássy ezt mondta: ˝ilyenkor a miniszterelnök legelső-
rangú kötelessége volna : nem lemondani. Ha én volnék azon a he-
lyen, ilyen körülmények között én sem mondanék le, míg a válság
tart, míg a fennmaradás alkotmányos feltételei megvannak, nem
hagynám ott helyemet˝.
Tisza István helyzete nem Morley lord miniszter nemes és par-
lamenti szempontból helyes eljárásával kell összehasonlítani, ha-
nem Albert belga királyéval és Poincaré francia elnökével, akik
nemzetiek élén védelmezték országukat. Tisza ugyanezt az erkölcsi
kötelességet érezte, mikor a megtámadott magyar nemzetet magá-
ra hagyni nem akarta - szemben ellenségeivel, akik szívesen látták
volna, ha népét, melynek biztonságáért felelős volt, veszedelem
esetén magára hagyja és akik megmaradása miatt azzal vádolták
meg, hogy a monarchia élén ő kezdeményezte a háborút. Benes
Edvárd: ˝az 1914. júliusi koronatanácsban, mely a hadüzenetet
elhatározta, Tisza és a magyar nemesség szava volt a döntő. Dét-
ruisez l´ Autriche-Hongrie, Párizs, 1916. 43.p. Természetesen
kinek hisznek? Hát Benesnek. Amit Benes művelt, azért hűtlen-
ségért és hazaárulásért több évre börtönbe lehetett volna zárni.
2015. május 27., szerda
A szarajevói merénylet mint az I. világháború oka 75
75
Ebbe a küzdelembe szólt bele július 2-án Tardieu André francia
publicista, aki a párizsi Temps napilapban a magyar függetlenségi
párt átutazó vezetőjének Károlyi Mihály grófnak azt a nyilatkozatot
adta a szálába. hogy a monarchia berlini gyámkodás (tutelle berlinoi-
se) alatt a Balkánon az elégületlenség félelmes maghintője.
A sorokból azt lehetett kiolvasni, hogy Tardieu Tisza 1913. június
19-i beszéde alapján kívánja Tiszára hárítani a felelősséget azért,
hogy az orosz vezetés alatt álló Balkán Szövetség felbomlott és a-
zokért az eseményekért, amelyek elkövetkezendők voltak. Tisza
nem hagyta válasz nélkül a támadást és július 14-én ugyanott meg-
jelent nyilatkozatában azt ismételte meg, amit 1913.június 19-én
mondott, hogy a Balkánt a balkáni népek tulajdonának tekinti.
Feltűnően gyorsan követte Tardieunek a párizsi Journal dies Bal-
kans útján Bukarestbe küldött az az üzenete, hogy a román kormány
és a román közvélemény Oroszország intéseihez szabja magát.
Ez látszott az üszkübi osztrák-magyar konzul július 3-i jelenté-
séből, hogy a szerb csapatokat Macedóniából a Száva és a Duna
felé kezdik szállítani, valamint Czernin grófnak abból a jelentésé-
ből, hogy Bratianu szerint Románia szerb háború esetén a szövet-
séges monarchiának üzenne hadat. Amint hogy Sebeco azt mond-
ta Bunsen bécsi brit nagykövetnek, hogy a szerb hadjárat esetén
Oroszország is fegyvert fogna és európai háború törne ki. Mindez
Tisza felfogását igazolta..
Pasics szerb miniszterelnök Az Est budapesti napilap július 7-l
számában akként nyilatzott, hogy - mint Spalaikovics is mondotta -
a szarajevói merénylet a monarchiában kitört forradalmi mozgalom-
nak volt az eredménye; ugyanakkor azonban a Seara bukaresti lap
megjegyezte, hogy a debreceni és a szarajevói merényletek egyfor-
mán orosz kéztől származtak. Az egyik oldalon tehát a felelősség-
nek elhárítása és másra való átruházása, másrészt a megvádolt mo-
narchia felosztása volt az, amit a szentpétervári ügyvivő szerint
kerestek. Amint hogy a szentpétervári hírek nyomán beszéltek Bu-
karestben arról, hogy Erdély rövidesen Románia birtokába kerül.
A szentpétervári sajtó a vonatkozó források szerint Spalaikovics
vezetése alatt határozott akciót árult el, amelyet az osztrák-magyar
ügyvivő előtt Spalaikovics is tapintatlannak nevezett. Itt tehát tá-
madó jellegű akció volt megállapítható. Természetesen semmi-
féle forradalmi lázongás nem volt Magyarországon. A két merény-
lettel nem volt más cél, minthogy káoszt idézni elő a monarchiába,
és belerángatni a birodalmat egy európai háborúba és felosztani a
területét.
3. Tisza ˝megtérése˝, 1914. július 11-15. - Július 10-én az egy-
mással szemben álló akciók - a bécsi terv Szerbia megtámadása
és szentpétervári terv a beavatkozás mellett - között egyensúlyhely-
zet alakult ki.
Július 11-én indult meg a lépés aziránt,hogy ebből az egyen-
súlyihelyzetből kilépve a szemben álló erők egymással megmér-
kőzzenek. Berchtold gróf közölte Tschirschky német nagykövettel,
hogy a magyar miniszterelnököt Bécsbe kérte. Hangjából - ˝für
Dienstag sei Graf Tisza nach Wien zitiert˝ - az volt kivehető hogy
a külügyminiszter a magyar kormány ellenállásával végleg le a-
kar számolni. Tschirschkynek azt mondta, hogy a külügyminiszté-
rium egyik szakértőjét - Wiesner Frigyes lovag osztályfőnököt -
a merénylet szerbiai szállainak felderítése végett Szarajevóba kül-
dötte és Tiszát azért kérette Bécsbe, hogy a vonatkozó jelentést
meghallgassák.
Mikor Tisza Bécsbe indult, Krobatin közös hadügyminiszter-
nek egy 12-én kelt átirata került eléje, melyből arról értesült, hogy
román katonatisztek a Magyarországhoz tartozó Ada Kaleh Duna
szigetere látogattak. Ez megtalálható Wien, 1914. július 11.a kö-
zös külügyminiszter 5686. számú átírata a magyar miniszterelnök-
höz. M.E. 1914. 5191. sz. 1914. július 14. Újabb diplomáciai non-
szensz. Olyan akkor sem volt hogy egyik ország állampolgárai
csak úgy átruccannak egy másik ország területére. Nyilván a meg-
hódítandó és bekebelezendő területet nézték meg. A brassói eset
után az a második eset hogy ilyen történt.
Ebbe a küzdelembe szólt bele július 2-án Tardieu André francia
publicista, aki a párizsi Temps napilapban a magyar függetlenségi
párt átutazó vezetőjének Károlyi Mihály grófnak azt a nyilatkozatot
adta a szálába. hogy a monarchia berlini gyámkodás (tutelle berlinoi-
se) alatt a Balkánon az elégületlenség félelmes maghintője.
A sorokból azt lehetett kiolvasni, hogy Tardieu Tisza 1913. június
19-i beszéde alapján kívánja Tiszára hárítani a felelősséget azért,
hogy az orosz vezetés alatt álló Balkán Szövetség felbomlott és a-
zokért az eseményekért, amelyek elkövetkezendők voltak. Tisza
nem hagyta válasz nélkül a támadást és július 14-én ugyanott meg-
jelent nyilatkozatában azt ismételte meg, amit 1913.június 19-én
mondott, hogy a Balkánt a balkáni népek tulajdonának tekinti.
Feltűnően gyorsan követte Tardieunek a párizsi Journal dies Bal-
kans útján Bukarestbe küldött az az üzenete, hogy a román kormány
és a román közvélemény Oroszország intéseihez szabja magát.
Ez látszott az üszkübi osztrák-magyar konzul július 3-i jelenté-
séből, hogy a szerb csapatokat Macedóniából a Száva és a Duna
felé kezdik szállítani, valamint Czernin grófnak abból a jelentésé-
ből, hogy Bratianu szerint Románia szerb háború esetén a szövet-
séges monarchiának üzenne hadat. Amint hogy Sebeco azt mond-
ta Bunsen bécsi brit nagykövetnek, hogy a szerb hadjárat esetén
Oroszország is fegyvert fogna és európai háború törne ki. Mindez
Tisza felfogását igazolta..
Pasics szerb miniszterelnök Az Est budapesti napilap július 7-l
számában akként nyilatzott, hogy - mint Spalaikovics is mondotta -
a szarajevói merénylet a monarchiában kitört forradalmi mozgalom-
nak volt az eredménye; ugyanakkor azonban a Seara bukaresti lap
megjegyezte, hogy a debreceni és a szarajevói merényletek egyfor-
mán orosz kéztől származtak. Az egyik oldalon tehát a felelősség-
nek elhárítása és másra való átruházása, másrészt a megvádolt mo-
narchia felosztása volt az, amit a szentpétervári ügyvivő szerint
kerestek. Amint hogy a szentpétervári hírek nyomán beszéltek Bu-
karestben arról, hogy Erdély rövidesen Románia birtokába kerül.
A szentpétervári sajtó a vonatkozó források szerint Spalaikovics
vezetése alatt határozott akciót árult el, amelyet az osztrák-magyar
ügyvivő előtt Spalaikovics is tapintatlannak nevezett. Itt tehát tá-
madó jellegű akció volt megállapítható. Természetesen semmi-
féle forradalmi lázongás nem volt Magyarországon. A két merény-
lettel nem volt más cél, minthogy káoszt idézni elő a monarchiába,
és belerángatni a birodalmat egy európai háborúba és felosztani a
területét.
3. Tisza ˝megtérése˝, 1914. július 11-15. - Július 10-én az egy-
mással szemben álló akciók - a bécsi terv Szerbia megtámadása
és szentpétervári terv a beavatkozás mellett - között egyensúlyhely-
zet alakult ki.
Július 11-én indult meg a lépés aziránt,hogy ebből az egyen-
súlyihelyzetből kilépve a szemben álló erők egymással megmér-
kőzzenek. Berchtold gróf közölte Tschirschky német nagykövettel,
hogy a magyar miniszterelnököt Bécsbe kérte. Hangjából - ˝für
Dienstag sei Graf Tisza nach Wien zitiert˝ - az volt kivehető hogy
a külügyminiszter a magyar kormány ellenállásával végleg le a-
kar számolni. Tschirschkynek azt mondta, hogy a külügyminiszté-
rium egyik szakértőjét - Wiesner Frigyes lovag osztályfőnököt -
a merénylet szerbiai szállainak felderítése végett Szarajevóba kül-
dötte és Tiszát azért kérette Bécsbe, hogy a vonatkozó jelentést
meghallgassák.
Mikor Tisza Bécsbe indult, Krobatin közös hadügyminiszter-
nek egy 12-én kelt átirata került eléje, melyből arról értesült, hogy
román katonatisztek a Magyarországhoz tartozó Ada Kaleh Duna
szigetere látogattak. Ez megtalálható Wien, 1914. július 11.a kö-
zös külügyminiszter 5686. számú átírata a magyar miniszterelnök-
höz. M.E. 1914. 5191. sz. 1914. július 14. Újabb diplomáciai non-
szensz. Olyan akkor sem volt hogy egyik ország állampolgárai
csak úgy átruccannak egy másik ország területére. Nyilván a meg-
hódítandó és bekebelezendő területet nézték meg. A brassói eset
után az a második eset hogy ilyen történt.
2015. május 26., kedd
A szarajevói merénylet mint az I. világháború oka 74
74
Tschirschky maga is megállapította, hogy két ellentétes álláspont
küzd egymással és hogy Berchtold gróf Tiszát hátráltató elemnek
tartja, ki Szerbia megfenyítésének ellne van, maga panaszkodván a
miniszterelnök ellen és arra gondolván, hogy most már elfogadha-
tatlan feltételeket fog küldeni Szerbiának.
Tisza még tovább ment akkor, amikor álláspontját július 9-én a
magyar parlamentben nyíltan kifejtette és alkalmat adott arra, hogy
békés szándékát a külföldi kormányok is tudomásul vegyék.
Ekkor jelentette Descos belgrádi francia követ (július 9.) kor-
mányának,m hogy Tisza nyíltan védelmébe vette a szarajevói me-
rénylet miatt megtámadott szerb lakosságot.(Belgrád, 1914. július 9.
Documenta Diplimatiques Francais. 1870-1914. III. 10. Párizs,
1936. 695-696. p.). Valóban úgy is volt. A boszniai tartománygyű-
léd küldöttséget menesztett hozzá, hogy a Bosznia és Hercegovina
egész szerb lakosságának nevében köszönetét fejezze ki.
Bechtold gróf panaszkodott Tschirschkynek, hogy Tisza Szer-
bia ellen gentleman-módon kíván eljárni, a magyar miniszterelnök
azonban Szerbiában független államot látott és maga részéről ugyan-
ezt az eljárást követelte volna, adott esetben Magyarországgal szem-
ben is. Azért tiltakozott az ellne, hogy a bécsi hírlapok a magyar
minisztertanács július 9-l határozatát szellőztették, mert nem is tud-
hatták, hogy ott miről határoztak és a magyar kormány állásfogla-
lására kívántak befolyást gyakorolni. Emiatt írt is Tisza a közös
külügyminiszternek: panaszkodik a Neues Wiener Tagblatt vonat-
kozó közlése miatt 1914. július 11-én
Tisza kitartó harcának eredményeként most már Berchtold és
Románia megnyerésére és Bulgária útján való lekötésére gondolt.
Annál inkább, mert Czernin jelentése szerint a román trónörökös
környezete Konstanca óta orosz befolyás alatt állott. Romániát
Erdély árán sem lehet megtartani és bukaresti küldetését befeje-
zettnek tartotta. Elhatározását Bratianuval is közölte, mire a bécsi
román követ nyomban mgjelent Berchtoldnál és arra kérte őt, hogy
Czernint hagyják Bukarestben. Tiszának Románia lekötésére vo-
natkozó gondolatát mi sem igazolta jobban, mint az, hogy Károly
király a német követnek mindent megígért, csak egy román-bolgár
szövetség megkötését nem tudta vállalni. Károly király még a Szer-
biával való szakítást és a monarchia elleni folytatott izgatás meg-
szüntetését is megígérte, feltételül csak a magyar-román viszony
javítását kötötte ki. Itt a valós cél egész Erdély megszerzése volt
valójában. Ez is Tiszának adott igazat, mert ő Romániát Bulgária
útján tartotta leköthetőnek.
2. Az orosz-román-szerb akció, 1914. július 1-10. - Ferenc Ferdi-
nánd halálával a szerbek felfogása szerint az a veszedelem tűnt el,
hogy Ausztria-Magyarország kebelében egy hatalmas délszláv bi-
rodalom alakul, amely a balkáni Szerbiát is magába fogja olvasz-
tani. Ugyanakkor az erdélyi románok különös támogatásban re-
ménykedtek; Filipescu azt, akinek az útján Románia Erdélyt meg-
kapni remélte, most már nyíltan Oroszországhoz pártolt át. Miután
pedig Erdély megszerzésének útjában a magyar állam és a magyar
kormány állott, az orosz-román-szerb támadás tűzvonalába Tisza
István került, aki később Ferenc Ferdinánd sorsára jutott.
Június 29-én Spalaikovics szentpétervári szerb követ a Vecser-
noe Vremja szentpétervári napilapban azzal indokolta meg a sza-
rajevói merényletet, hogy azt osztrák-magyar alattvalók követték
el. akik Ferenc Ferdinánd politikájával elégedetlenek voltak. Júni-
us 30-án ugyan ilyen nyilatkozatot hozott a követtől a Novoje
Vremja is. Ez egyrészt szokatlan érdeklődést árul el a merénylet
iránt, másrészt azt elintézettnek hitte azzal, hogy a felelősséget a
monarchiára hárította át. Ugyanakkor a szerb kormány kitért azon
követelés elől, hogy a merénylet dolgában rendőri vizsgálatot in-
dítson. Indokai azonosak voltak, de Poincaré már akkor megje-
gyezte, hogy ez a nemzetközi jogrenddel hozza ellentétbe. Ez el-
len viszont Szaszonov tiltakozott. Ugyanezt hirdették egyébként
a szerb kormány lapjai Belgrádban is; ez azt mutatta, hogy Szaszo-
nov 1913-i utasítása egységes eljárást váltott ki a debreceni merény-
let után a szarajevói merénylet esetében is.
Tschirschky maga is megállapította, hogy két ellentétes álláspont
küzd egymással és hogy Berchtold gróf Tiszát hátráltató elemnek
tartja, ki Szerbia megfenyítésének ellne van, maga panaszkodván a
miniszterelnök ellen és arra gondolván, hogy most már elfogadha-
tatlan feltételeket fog küldeni Szerbiának.
Tisza még tovább ment akkor, amikor álláspontját július 9-én a
magyar parlamentben nyíltan kifejtette és alkalmat adott arra, hogy
békés szándékát a külföldi kormányok is tudomásul vegyék.
Ekkor jelentette Descos belgrádi francia követ (július 9.) kor-
mányának,m hogy Tisza nyíltan védelmébe vette a szarajevói me-
rénylet miatt megtámadott szerb lakosságot.(Belgrád, 1914. július 9.
Documenta Diplimatiques Francais. 1870-1914. III. 10. Párizs,
1936. 695-696. p.). Valóban úgy is volt. A boszniai tartománygyű-
léd küldöttséget menesztett hozzá, hogy a Bosznia és Hercegovina
egész szerb lakosságának nevében köszönetét fejezze ki.
Bechtold gróf panaszkodott Tschirschkynek, hogy Tisza Szer-
bia ellen gentleman-módon kíván eljárni, a magyar miniszterelnök
azonban Szerbiában független államot látott és maga részéről ugyan-
ezt az eljárást követelte volna, adott esetben Magyarországgal szem-
ben is. Azért tiltakozott az ellne, hogy a bécsi hírlapok a magyar
minisztertanács július 9-l határozatát szellőztették, mert nem is tud-
hatták, hogy ott miről határoztak és a magyar kormány állásfogla-
lására kívántak befolyást gyakorolni. Emiatt írt is Tisza a közös
külügyminiszternek: panaszkodik a Neues Wiener Tagblatt vonat-
kozó közlése miatt 1914. július 11-én
Tisza kitartó harcának eredményeként most már Berchtold és
Románia megnyerésére és Bulgária útján való lekötésére gondolt.
Annál inkább, mert Czernin jelentése szerint a román trónörökös
környezete Konstanca óta orosz befolyás alatt állott. Romániát
Erdély árán sem lehet megtartani és bukaresti küldetését befeje-
zettnek tartotta. Elhatározását Bratianuval is közölte, mire a bécsi
román követ nyomban mgjelent Berchtoldnál és arra kérte őt, hogy
Czernint hagyják Bukarestben. Tiszának Románia lekötésére vo-
natkozó gondolatát mi sem igazolta jobban, mint az, hogy Károly
király a német követnek mindent megígért, csak egy román-bolgár
szövetség megkötését nem tudta vállalni. Károly király még a Szer-
biával való szakítást és a monarchia elleni folytatott izgatás meg-
szüntetését is megígérte, feltételül csak a magyar-román viszony
javítását kötötte ki. Itt a valós cél egész Erdély megszerzése volt
valójában. Ez is Tiszának adott igazat, mert ő Romániát Bulgária
útján tartotta leköthetőnek.
2. Az orosz-román-szerb akció, 1914. július 1-10. - Ferenc Ferdi-
nánd halálával a szerbek felfogása szerint az a veszedelem tűnt el,
hogy Ausztria-Magyarország kebelében egy hatalmas délszláv bi-
rodalom alakul, amely a balkáni Szerbiát is magába fogja olvasz-
tani. Ugyanakkor az erdélyi románok különös támogatásban re-
ménykedtek; Filipescu azt, akinek az útján Románia Erdélyt meg-
kapni remélte, most már nyíltan Oroszországhoz pártolt át. Miután
pedig Erdély megszerzésének útjában a magyar állam és a magyar
kormány állott, az orosz-román-szerb támadás tűzvonalába Tisza
István került, aki később Ferenc Ferdinánd sorsára jutott.
Június 29-én Spalaikovics szentpétervári szerb követ a Vecser-
noe Vremja szentpétervári napilapban azzal indokolta meg a sza-
rajevói merényletet, hogy azt osztrák-magyar alattvalók követték
el. akik Ferenc Ferdinánd politikájával elégedetlenek voltak. Júni-
us 30-án ugyan ilyen nyilatkozatot hozott a követtől a Novoje
Vremja is. Ez egyrészt szokatlan érdeklődést árul el a merénylet
iránt, másrészt azt elintézettnek hitte azzal, hogy a felelősséget a
monarchiára hárította át. Ugyanakkor a szerb kormány kitért azon
követelés elől, hogy a merénylet dolgában rendőri vizsgálatot in-
dítson. Indokai azonosak voltak, de Poincaré már akkor megje-
gyezte, hogy ez a nemzetközi jogrenddel hozza ellentétbe. Ez el-
len viszont Szaszonov tiltakozott. Ugyanezt hirdették egyébként
a szerb kormány lapjai Belgrádban is; ez azt mutatta, hogy Szaszo-
nov 1913-i utasítása egységes eljárást váltott ki a debreceni merény-
let után a szarajevói merénylet esetében is.
2015. május 25., hétfő
A szarajevói merénylet mint az I. világháború oka. 73
73
Tisza felszólalásának egyik legfontosabb eredménye az volt, hogy
a figyelem nem a Szerbia ellen tervezett hadjáratra, hanem az orosz,
román és szerb kormányoktól tervezett támadásra irányult.
Erre mutat Krobatin közös hadügyminiszter három kérdő pontja is:
1. lehetséges-e Szerbia ellen és csak azután Oroszország ellen moz-
gósítani; 2. szükséges-e Románia ellen Erdélybe csapatokat küldeni;
3. hol kell felvenni a harcot az orosz haderővel. A három pontra
Conrad tábornok válaszolt, felvilágosításait azonban katonai okok-
ból nem vették fel a jegyzőkönyvbe. A világháború befejezése u-
tán kiadott emlékiratai szerint a három kérdésre a következő vá-
laszt adta: 1. lehetséges először Szerbia és utólagosan Oroszor-
szág ellen mozgósítani; 2. a Románia elleni mozgósítást Bukarest-
ben kihívásként fogják fel; 3. orosz háború esetén a főellenség O-
roszország lenne.
A vezérkar főnöke tehát még mindig Szerbia ellen indult, az erdé-
lyi határokat még mindig fedezetlenül volt hajlandó hagyni.
Oroszországgal csak a szerb hadjárat után szándékozott teljes e-
róvel szembefordulni. Ez a beállítás Tisza felfogásával merőben
ellenkezett, mert ő Szerbiát nem akarta meghódítani. Romániában
ellnséget látott, amelyet az orosz támadás magával ragad. Ezért
jelentette ki, hogy az uralkodóhoz új emlékiratot intéz. Berchtold
gróf az értekezlet eredményéről akként értesítette az uralkodót,
hogy Tisza csak diplomáciai tárgyalások meghiúsulása esetén a-
kar ˝háborús akciót˝ (kriegerische Aktion), míg vele szemben az
értekezlet valamennyi résztvevője az általunk képviselt nézetet
vallotta, hogy a jelen alkalmat Szerbia elleni háborús akcióra
kell felhasználni. Ekkor fogamazott meg Berchtold grófban az
a gondolat, hogyha Tisza előbb feltételeket kíván Szerbia elé
szabni, úgy azok elfogadhatatlanok legyenek.
Tisza július 8-i emlékiratában arra figyelmeztette az uralkodót,
hogy a szerb háborút orosz-román támadás fogja követni.
Erre vonatkozólag már 4-én előtte feküdtek a Szaszonov erdélyi út-
jára vonatkozó jelentések. Csak annyit írt a jelentésekre ˝láttam˝
Hogy aggodalma mennyire indokolt volt,azt Waldburg gróf bukaresti német ügyvivő jelentése mutatta, mely szerint Románia hűségére már nem lehet számítani. Berchtold még 8-án levélben figyelmeztette Tiszát, miszerint Tschirschky Berlinből olyan értelmű táviratot kapott, hogy a német kormány a szerbiai akció megindítását követeli és
hogy Berlinben Románia ellenséges állásfoglalását kizártnak tartják.
Ellenkezőleg, Berlinben a monarchia gyengeségét látnák az
ügy elhúzásában, ez pedig kellemetlenül hatna ki a monarchiának
a hármasszövetségben elfoglalt állására is. Berchtold gróf hozzá-
tette, miszerint Tschirschky közléseit annyira fontosnak tartotta,
hogy azok esetleg Tisza álláspontját is megváltoztathatják és ez-
ért számjeles táviratot kért felfogásának remélhető megváltoztatá-
sáról. Tekintettel arra, hogy az uralkodó a július 7-i jegyzőköny-
vet csak augusztus 16-án vette tudomásul, Tisza emlékiratát pedig
az irattárba tették, valószínű, hogy Berchtold itt maga igyekezett
a magyar kormány vezetőjének csatlakozását biztosítani.
Berchtold mentségére mindenesetre meg kell mondanunk, hogy
nála főként az a megütközés dolgozott, hogy a magyar miniszterelnök
a két császárral szemben sem hajolt meg, ami Berchtoldnál és ö
szerinte merőben elképzelhetetlenül indokolatlan, érthetetlen és az
eddigi gyakorlatban előfordulni nem szokott eljárás volt.
Tisza válasza már a 8-i felterjesztésben benn volt: a tervezett
katonai rendelkezésekért vonakodott elvállalni a felelősséget, sőt
európai bonyodalmaktól félt, a Conradtól beterjesztett és felterjesz-
téséhez csatolt katonai helyzetkép alapján Erdély védtelenségét
látta és európai háborútól tartott. Másnap 9-én megtartott miniszter-
tanács mindenben helyeselte Tisza eljárását. Ez a határozat a bea-
vatkozás politikájának egyenes elítélése volt, míg az osztrák kor-
mány a két császár elhatározását vette alapul és a külügyminiszter
azt remélte, hogy a magyar kormány ezután le fog mondani elszi-
getelt állásfoglalásáról.
Tisza felszólalásának egyik legfontosabb eredménye az volt, hogy
a figyelem nem a Szerbia ellen tervezett hadjáratra, hanem az orosz,
román és szerb kormányoktól tervezett támadásra irányult.
Erre mutat Krobatin közös hadügyminiszter három kérdő pontja is:
1. lehetséges-e Szerbia ellen és csak azután Oroszország ellen moz-
gósítani; 2. szükséges-e Románia ellen Erdélybe csapatokat küldeni;
3. hol kell felvenni a harcot az orosz haderővel. A három pontra
Conrad tábornok válaszolt, felvilágosításait azonban katonai okok-
ból nem vették fel a jegyzőkönyvbe. A világháború befejezése u-
tán kiadott emlékiratai szerint a három kérdésre a következő vá-
laszt adta: 1. lehetséges először Szerbia és utólagosan Oroszor-
szág ellen mozgósítani; 2. a Románia elleni mozgósítást Bukarest-
ben kihívásként fogják fel; 3. orosz háború esetén a főellenség O-
roszország lenne.
A vezérkar főnöke tehát még mindig Szerbia ellen indult, az erdé-
lyi határokat még mindig fedezetlenül volt hajlandó hagyni.
Oroszországgal csak a szerb hadjárat után szándékozott teljes e-
róvel szembefordulni. Ez a beállítás Tisza felfogásával merőben
ellenkezett, mert ő Szerbiát nem akarta meghódítani. Romániában
ellnséget látott, amelyet az orosz támadás magával ragad. Ezért
jelentette ki, hogy az uralkodóhoz új emlékiratot intéz. Berchtold
gróf az értekezlet eredményéről akként értesítette az uralkodót,
hogy Tisza csak diplomáciai tárgyalások meghiúsulása esetén a-
kar ˝háborús akciót˝ (kriegerische Aktion), míg vele szemben az
értekezlet valamennyi résztvevője az általunk képviselt nézetet
vallotta, hogy a jelen alkalmat Szerbia elleni háborús akcióra
kell felhasználni. Ekkor fogamazott meg Berchtold grófban az
a gondolat, hogyha Tisza előbb feltételeket kíván Szerbia elé
szabni, úgy azok elfogadhatatlanok legyenek.
Tisza július 8-i emlékiratában arra figyelmeztette az uralkodót,
hogy a szerb háborút orosz-román támadás fogja követni.
Erre vonatkozólag már 4-én előtte feküdtek a Szaszonov erdélyi út-
jára vonatkozó jelentések. Csak annyit írt a jelentésekre ˝láttam˝
Hogy aggodalma mennyire indokolt volt,azt Waldburg gróf bukaresti német ügyvivő jelentése mutatta, mely szerint Románia hűségére már nem lehet számítani. Berchtold még 8-án levélben figyelmeztette Tiszát, miszerint Tschirschky Berlinből olyan értelmű táviratot kapott, hogy a német kormány a szerbiai akció megindítását követeli és
hogy Berlinben Románia ellenséges állásfoglalását kizártnak tartják.
Ellenkezőleg, Berlinben a monarchia gyengeségét látnák az
ügy elhúzásában, ez pedig kellemetlenül hatna ki a monarchiának
a hármasszövetségben elfoglalt állására is. Berchtold gróf hozzá-
tette, miszerint Tschirschky közléseit annyira fontosnak tartotta,
hogy azok esetleg Tisza álláspontját is megváltoztathatják és ez-
ért számjeles táviratot kért felfogásának remélhető megváltoztatá-
sáról. Tekintettel arra, hogy az uralkodó a július 7-i jegyzőköny-
vet csak augusztus 16-án vette tudomásul, Tisza emlékiratát pedig
az irattárba tették, valószínű, hogy Berchtold itt maga igyekezett
a magyar kormány vezetőjének csatlakozását biztosítani.
Berchtold mentségére mindenesetre meg kell mondanunk, hogy
nála főként az a megütközés dolgozott, hogy a magyar miniszterelnök
a két császárral szemben sem hajolt meg, ami Berchtoldnál és ö
szerinte merőben elképzelhetetlenül indokolatlan, érthetetlen és az
eddigi gyakorlatban előfordulni nem szokott eljárás volt.
Tisza válasza már a 8-i felterjesztésben benn volt: a tervezett
katonai rendelkezésekért vonakodott elvállalni a felelősséget, sőt
európai bonyodalmaktól félt, a Conradtól beterjesztett és felterjesz-
téséhez csatolt katonai helyzetkép alapján Erdély védtelenségét
látta és európai háborútól tartott. Másnap 9-én megtartott miniszter-
tanács mindenben helyeselte Tisza eljárását. Ez a határozat a bea-
vatkozás politikájának egyenes elítélése volt, míg az osztrák kor-
mány a két császár elhatározását vette alapul és a külügyminiszter
azt remélte, hogy a magyar kormány ezután le fog mondani elszi-
getelt állásfoglalásáról.
2015. május 23., szombat
A szarajevói merénylet mit az I. világháború oka 72
72
Gieslnek feltűnt az, hogy Tisza királyt és nem császárt mondott,
ezáltalis éreztetvén azt, hogy ő a szuverén magyar király miniszter-
elnöke, akit az osztrák császár kormányzatának alárendelni nem le-
het. Giels báró azzal a bíztatással utazott el, hogy nem lesz háború.
Tisza pedig közös miniszteri értekezletre ment.
Tisza megfelelő értesülések hiányában nem sejtette azt, - legalább
is a források nem mutatták, - hogy március 15-én benyújtott emlék-
irata nyomán, valamint a májusi (Flotow-féle) és június 24-i (Matsche-
ko-féle) átdolgozások alapján lényegében megváltozott. Romániát
elejtették, Bulgáriát Szerbia ellen kívánták megnyerni; Conrad mö-
gé Berchtold állott, maguk mellé pedig - Tisza ellenállásával szem-
ben - a két császárt állították. Ez volt a helyzet, mikor július 7-én
a közös értekezlet megnyílt.
Az értekezlet programját az elnöklő közös külügyminiszter abban
állapította meg, hogy nem volna-e kívánatos Szerbiát mindenkorra
ártalmatlanná tenni.(ob der Moment nicht gekommen sei, um Serbien durch eine Kraftäusserung für inner unschändlich zu machen˝ ) és
ezt a két császár állásfoglalásával igyekezett alátámasztani. Ez Berch-
told felfogása szerint döntőleg esett latba.
Tisza határozottan ellene szegült az addig kialakult terveknek (Con-
rad és Berchtold megegyezése, a levélváltás Berlinnel, Hoyos gróf
akciója) és az uralkodó leveléhez fűzött módosításai szellemében
azt mondotta, hogy Szerbiához előbb egy elfogadható feltételeket
kell intézni, csak azután kell hozzá ultimátumot intézni. Amennyi-
ben a háborúra sor kerülne, a monarchia Szerbia területéből semmit
sem kíván annektálni. Felfogása szerint tehát a kérdés elintézésére
nézve nem Berlin az illetékes, a közös kormányzat pedig a magyar
kormány hozzájárulása nélkül nem rendelkezhet. Berchtold gróf
erre kijelentette, hogy miután a békés megoldást lehetetlennek tart-
ja, Szerbia elé elfogadhatatlan feltételeket kíván felállítani.
Tisza viszont ez ellen óvást emelt.
Ezen a ponton tehát újabb ellentét észlelhető a bécsi és buda-
pesti, az osztrák és magyar álláspontok között.
Bécsben ugyanis félreértették a magyar miniszterelnök állásfog-
lalását, mert nem azt látták benne, hogy a magyar kormány egyálta-
lán nem akar háborút, hanem azt, hogy Tisza Berchtolddal a ma-
gyar miniszterelnök a közös külügyminiszterrel szemben olyan
akdályokat állít fel, amilyenekhez a bécsi kormánykörök nem
voltak hozzászokva. Ennélfogva Berchtold gróf kijelentését is tom-
pítanunk kell, mert az olyan viszonyból keletkezett amely a kér-
désnek érdemleges részével - az ő felfogása szerint - nem volt
vonatkozásban. Tisza István a nemzetközi jog szabályainak gon-
dos betartásával Magyarország felől a háborús felelősséget igye-
kezett elhárítani; Berthold gróf azzal a kijelentésével, hogy Szer-
bia elé el nem fogadható feltételeket terjeszt, csak Tisza ellenállá-
sának letörésére gondolt, nem pedig arra, hogy a kettős monarchia
népeit irtózatos felelősséggel és pusztulással terheli meg. Ha en-
nek tudatában lett volna, nem semmisítette volna meg emlékirata-
it akkor, mikor az osztrák.magyar diplomáciai okmányok meg-
jelentek és gondolatainak egész épületét rombadöntötték. Ilyen
eset Tisza István grófnál nem volt elképzelhető.
Klasszikusabb ellentmondást nem is lehetne találni annál, a-
mi Tisza és Berchtold között 1914július 7-én támadt. ˝A Szer-
biához intézendő feltételeknek˝ - mondotta Tisza István gróf -
˝nagyon keménynek kell ugyan lenniök, de nem olyan természe-
tűeknek, hogy azt a szándékunkat állapítsák meg világosan, hogy
elfogadhatatlan feltételeket kívánunk felállítani. Különben lehe-
tatlen jogi alapot teremtenénk a hadüzenet iránt.˝ Vagyis: ameny-
nyiben a fejlemények hadüzenethez vezetnének és ennek az e-
setleges hadüzenetnek az eredetét elfogadhatatlan feltételek kö-
vetelésére lehetne visszavezetni, akkor Ausztria-Magyarország
álláspontja védhetetlen volna és őt terhelné a felelősség egész
terhe és ódiuma.
Ezzel szemben Berchtold gróf látván azt, hogy a magyar mi-
niszterelnök a balkáni Szerbiával a nemzetközi jog szabályai
szerint gentleman-módon kíván eljárni, elfogadhatatlan feltételek
felállítását vette tervbe.
Gieslnek feltűnt az, hogy Tisza királyt és nem császárt mondott,
ezáltalis éreztetvén azt, hogy ő a szuverén magyar király miniszter-
elnöke, akit az osztrák császár kormányzatának alárendelni nem le-
het. Giels báró azzal a bíztatással utazott el, hogy nem lesz háború.
Tisza pedig közös miniszteri értekezletre ment.
Tisza megfelelő értesülések hiányában nem sejtette azt, - legalább
is a források nem mutatták, - hogy március 15-én benyújtott emlék-
irata nyomán, valamint a májusi (Flotow-féle) és június 24-i (Matsche-
ko-féle) átdolgozások alapján lényegében megváltozott. Romániát
elejtették, Bulgáriát Szerbia ellen kívánták megnyerni; Conrad mö-
gé Berchtold állott, maguk mellé pedig - Tisza ellenállásával szem-
ben - a két császárt állították. Ez volt a helyzet, mikor július 7-én
a közös értekezlet megnyílt.
Az értekezlet programját az elnöklő közös külügyminiszter abban
állapította meg, hogy nem volna-e kívánatos Szerbiát mindenkorra
ártalmatlanná tenni.(ob der Moment nicht gekommen sei, um Serbien durch eine Kraftäusserung für inner unschändlich zu machen˝ ) és
ezt a két császár állásfoglalásával igyekezett alátámasztani. Ez Berch-
told felfogása szerint döntőleg esett latba.
Tisza határozottan ellene szegült az addig kialakult terveknek (Con-
rad és Berchtold megegyezése, a levélváltás Berlinnel, Hoyos gróf
akciója) és az uralkodó leveléhez fűzött módosításai szellemében
azt mondotta, hogy Szerbiához előbb egy elfogadható feltételeket
kell intézni, csak azután kell hozzá ultimátumot intézni. Amennyi-
ben a háborúra sor kerülne, a monarchia Szerbia területéből semmit
sem kíván annektálni. Felfogása szerint tehát a kérdés elintézésére
nézve nem Berlin az illetékes, a közös kormányzat pedig a magyar
kormány hozzájárulása nélkül nem rendelkezhet. Berchtold gróf
erre kijelentette, hogy miután a békés megoldást lehetetlennek tart-
ja, Szerbia elé elfogadhatatlan feltételeket kíván felállítani.
Tisza viszont ez ellen óvást emelt.
Ezen a ponton tehát újabb ellentét észlelhető a bécsi és buda-
pesti, az osztrák és magyar álláspontok között.
Bécsben ugyanis félreértették a magyar miniszterelnök állásfog-
lalását, mert nem azt látták benne, hogy a magyar kormány egyálta-
lán nem akar háborút, hanem azt, hogy Tisza Berchtolddal a ma-
gyar miniszterelnök a közös külügyminiszterrel szemben olyan
akdályokat állít fel, amilyenekhez a bécsi kormánykörök nem
voltak hozzászokva. Ennélfogva Berchtold gróf kijelentését is tom-
pítanunk kell, mert az olyan viszonyból keletkezett amely a kér-
désnek érdemleges részével - az ő felfogása szerint - nem volt
vonatkozásban. Tisza István a nemzetközi jog szabályainak gon-
dos betartásával Magyarország felől a háborús felelősséget igye-
kezett elhárítani; Berthold gróf azzal a kijelentésével, hogy Szer-
bia elé el nem fogadható feltételeket terjeszt, csak Tisza ellenállá-
sának letörésére gondolt, nem pedig arra, hogy a kettős monarchia
népeit irtózatos felelősséggel és pusztulással terheli meg. Ha en-
nek tudatában lett volna, nem semmisítette volna meg emlékirata-
it akkor, mikor az osztrák.magyar diplomáciai okmányok meg-
jelentek és gondolatainak egész épületét rombadöntötték. Ilyen
eset Tisza István grófnál nem volt elképzelhető.
Klasszikusabb ellentmondást nem is lehetne találni annál, a-
mi Tisza és Berchtold között 1914július 7-én támadt. ˝A Szer-
biához intézendő feltételeknek˝ - mondotta Tisza István gróf -
˝nagyon keménynek kell ugyan lenniök, de nem olyan természe-
tűeknek, hogy azt a szándékunkat állapítsák meg világosan, hogy
elfogadhatatlan feltételeket kívánunk felállítani. Különben lehe-
tatlen jogi alapot teremtenénk a hadüzenet iránt.˝ Vagyis: ameny-
nyiben a fejlemények hadüzenethez vezetnének és ennek az e-
setleges hadüzenetnek az eredetét elfogadhatatlan feltételek kö-
vetelésére lehetne visszavezetni, akkor Ausztria-Magyarország
álláspontja védhetetlen volna és őt terhelné a felelősség egész
terhe és ódiuma.
Ezzel szemben Berchtold gróf látván azt, hogy a magyar mi-
niszterelnök a balkáni Szerbiával a nemzetközi jog szabályai
szerint gentleman-módon kíván eljárni, elfogadhatatlan feltételek
felállítását vette tervbe.
2015. május 19., kedd
A szarajevói merénylet mint az I. világháború oka 71
71
Nem gondoltak azzal, hogy ez a befejezett tény nem pusztán a
magyar miniszterelnökre és Magyarországra lesz kellemetlen azért,
mert az ő megkerülésükkel jártak el, hanem kellemetlen lesz a kettős
monarchiára, melyre súlyos felelősséget hárít és Németországra, a-
melyet a levél a kezdeményezés felelősségébe volt bele.
Bülow herceg felfogása szerint II. Vilmos császár azzal, hogy
felelős tanácsosainak meghallgatásával a casus foederist elvállalta,
nemcsak ellenkezően járt el, mint 1908-ban, mikor Bécset a hábo-
rútól visszatartotta, hanem a német birodalom politikájának függet-
lenségét felálldozva, Bécs alá rendelte azt, neki fehér lapot (carte
blanche) adott.
Itt tehát nyilvánvalóan két egymástól élesen megkülönböztet-
hető álláspontról és eljárásról van szó: Berchtold gróf eljárásáról,
amelyet később ő maga is igazolni törekedett és Tisza István gróf
eljárásáról, aki később a magyar kormány eljárását azzal indokolta
meg, hogy Németország felbátorítása folytán intéztek ultimátumot
Szerbiához.
Bármennyire kritizálták is Bülow hercegemlékiratait, a volt
kancellár helyesen ítélte meg a történteket akkor, amikor a Ballha-
usplatz elhamarkodott lépését Berchtold gróf gyengeségének tu-
lajdonította. Igaz viszont, hogy Bülow nem vette észre a közös
külügyminiszter mögött álló Conrad von Hötzendorf tábornokot,
aki emlékiratai tanúsága szerint sokkal következetesebben és lo-
gikusabban képviselte azt a gondolatot, hogy a kellő alkalom ki-
használásával Szerbiát végérvényesen le kell törni, mint azt hiva-
talos életrajzírója feltünteti. A felelősség súlya mindenesetre nem
a határozott és egyenes lelkű, bár egyoldalú vezérkari főnökön nyu-
godott, hanem azon, aki az ő követelését elfogadta, mert a különb-
ség éppen abban volt Berchtold és Tisza között, hogy az első min-
den határozott állásfoglalás előtt meghajolt, az utóbbi pedig a köve-
telők személye helyett a követelés lényegére volt figyelemmel.
Tisza Berchtold és Conrad követelését a szerb háború megindí-
tása iránt határozottan és minden kétséget kizáró módon elutasította.
Nemcsak június 30-án szóbelileg, hanem július 1-én kelt felter-
jesztésben, sőt július 5-én Bécsbe küldött módosításában is.
A berlini ˝Blankovollmacht˝ mindenesetre bécsi kívánság szerint
adatott meg.
A vonatkozó források szerint Hoyos grófnak szóbeli megbízatása
is volt, mely állítólag a Szerbia ellen indítandó háborúra vonatkozott,
mert Tisza ez ellen óvást emelt. Berchtold gróf 6-án közölte Tiszá-
val, hogy a német császár közlése szerint, ˝esetleges akcióban Né-
metország teljes támogatására számíthatunk. Ezzel Tiszát az eset-
leges orosz támadással szemben kívánta megnyugtatni, de Tisza
szerint a német garancia csak akkor jelent biztonságot, ha Német-
ország haderői nem vonulnak Franciaország ellen, mert ha nem si-
kerül a háborút lokalizálni, úgy a németeknek nyugat felé való el-
vonulása folytán a monarchia orosz-román-szerb támadással szem-
ben magára marad. Czernin gróf utólag tett kijelentése szerint Né-
metország is azzal ment bele a háborúba, hogy az lokalizálva ma-
rad. Budapesti Hírlap, 1931. március 15. Ezt Conrad is veszedel-
mesnek tartotta, de még ekkor sem hitte el.
Tisza István aggodalmaiban viszont a helyzet áthidalhatatlan
nehézségei tükröztek. Mert ha Németország haderői nyugat felé
nyomulnak, akkor a kettős monarchia három állam, Oroszország,
Románia és Szerbia egész haderejével kerül szembe. Könnyelmű-
ségnek látta vak bizalmat helyezni a sikerbe akkor, ha Németor-
szág két fele van lekötve és ha nem a kettős monarchia támogatá-
sára megy, hanem ez kénytelen fedezni a Német Birodalom keleti
határait. Conrad szemmelláthatólag feltételekkel és lehetőségekkel
dolgozott; hitt Románia megnyerésében és Itália csatlakozásában,
de csak ebben is Németország segítségével. Tisza semmiféle fel-
tételt és lehetőséget nem vett számításba, csak a rideg valóságot
és a rideg valóság alapján állva mereven és határozottan szembe-
szállt Conraddal, kinek Berchtold sem tudott ellentmondani.
Berchtold gróf a megtartandó közös miniszteri értekezletre
Bécsbe érkező Tisza leszerelésére az állomáshelyére visszatérő
Giesl báró belgrádi követet küldte hozzá, de a miniszterelnök meg-
maradt eredeti álláspontja mellett. Azt mondta, háború esetén vá-
lasszon magának a király más minisztert.
Nem gondoltak azzal, hogy ez a befejezett tény nem pusztán a
magyar miniszterelnökre és Magyarországra lesz kellemetlen azért,
mert az ő megkerülésükkel jártak el, hanem kellemetlen lesz a kettős
monarchiára, melyre súlyos felelősséget hárít és Németországra, a-
melyet a levél a kezdeményezés felelősségébe volt bele.
Bülow herceg felfogása szerint II. Vilmos császár azzal, hogy
felelős tanácsosainak meghallgatásával a casus foederist elvállalta,
nemcsak ellenkezően járt el, mint 1908-ban, mikor Bécset a hábo-
rútól visszatartotta, hanem a német birodalom politikájának függet-
lenségét felálldozva, Bécs alá rendelte azt, neki fehér lapot (carte
blanche) adott.
Itt tehát nyilvánvalóan két egymástól élesen megkülönböztet-
hető álláspontról és eljárásról van szó: Berchtold gróf eljárásáról,
amelyet később ő maga is igazolni törekedett és Tisza István gróf
eljárásáról, aki később a magyar kormány eljárását azzal indokolta
meg, hogy Németország felbátorítása folytán intéztek ultimátumot
Szerbiához.
Bármennyire kritizálták is Bülow hercegemlékiratait, a volt
kancellár helyesen ítélte meg a történteket akkor, amikor a Ballha-
usplatz elhamarkodott lépését Berchtold gróf gyengeségének tu-
lajdonította. Igaz viszont, hogy Bülow nem vette észre a közös
külügyminiszter mögött álló Conrad von Hötzendorf tábornokot,
aki emlékiratai tanúsága szerint sokkal következetesebben és lo-
gikusabban képviselte azt a gondolatot, hogy a kellő alkalom ki-
használásával Szerbiát végérvényesen le kell törni, mint azt hiva-
talos életrajzírója feltünteti. A felelősség súlya mindenesetre nem
a határozott és egyenes lelkű, bár egyoldalú vezérkari főnökön nyu-
godott, hanem azon, aki az ő követelését elfogadta, mert a különb-
ség éppen abban volt Berchtold és Tisza között, hogy az első min-
den határozott állásfoglalás előtt meghajolt, az utóbbi pedig a köve-
telők személye helyett a követelés lényegére volt figyelemmel.
Tisza Berchtold és Conrad követelését a szerb háború megindí-
tása iránt határozottan és minden kétséget kizáró módon elutasította.
Nemcsak június 30-án szóbelileg, hanem július 1-én kelt felter-
jesztésben, sőt július 5-én Bécsbe küldött módosításában is.
A berlini ˝Blankovollmacht˝ mindenesetre bécsi kívánság szerint
adatott meg.
A vonatkozó források szerint Hoyos grófnak szóbeli megbízatása
is volt, mely állítólag a Szerbia ellen indítandó háborúra vonatkozott,
mert Tisza ez ellen óvást emelt. Berchtold gróf 6-án közölte Tiszá-
val, hogy a német császár közlése szerint, ˝esetleges akcióban Né-
metország teljes támogatására számíthatunk. Ezzel Tiszát az eset-
leges orosz támadással szemben kívánta megnyugtatni, de Tisza
szerint a német garancia csak akkor jelent biztonságot, ha Német-
ország haderői nem vonulnak Franciaország ellen, mert ha nem si-
kerül a háborút lokalizálni, úgy a németeknek nyugat felé való el-
vonulása folytán a monarchia orosz-román-szerb támadással szem-
ben magára marad. Czernin gróf utólag tett kijelentése szerint Né-
metország is azzal ment bele a háborúba, hogy az lokalizálva ma-
rad. Budapesti Hírlap, 1931. március 15. Ezt Conrad is veszedel-
mesnek tartotta, de még ekkor sem hitte el.
Tisza István aggodalmaiban viszont a helyzet áthidalhatatlan
nehézségei tükröztek. Mert ha Németország haderői nyugat felé
nyomulnak, akkor a kettős monarchia három állam, Oroszország,
Románia és Szerbia egész haderejével kerül szembe. Könnyelmű-
ségnek látta vak bizalmat helyezni a sikerbe akkor, ha Németor-
szág két fele van lekötve és ha nem a kettős monarchia támogatá-
sára megy, hanem ez kénytelen fedezni a Német Birodalom keleti
határait. Conrad szemmelláthatólag feltételekkel és lehetőségekkel
dolgozott; hitt Románia megnyerésében és Itália csatlakozásában,
de csak ebben is Németország segítségével. Tisza semmiféle fel-
tételt és lehetőséget nem vett számításba, csak a rideg valóságot
és a rideg valóság alapján állva mereven és határozottan szembe-
szállt Conraddal, kinek Berchtold sem tudott ellentmondani.
Berchtold gróf a megtartandó közös miniszteri értekezletre
Bécsbe érkező Tisza leszerelésére az állomáshelyére visszatérő
Giesl báró belgrádi követet küldte hozzá, de a miniszterelnök meg-
maradt eredeti álláspontja mellett. Azt mondta, háború esetén vá-
lasszon magának a király más minisztert.
2015. május 16., szombat
A szarajevói merénylet mint az I. világháború oka 70
70
Az utolsó percben azonban ő is visszariadt attól, hogy a levél tar-
talmát a magyar miniszterelnök nem ismeri és megküldte neki a fo-
galmazványt. Tisza módosító távirata - feladva Budapesten, 1914.
július 5-én d.e. 11.50 órakor - Bécsbe érkezett, de akkor már Hoyos
gróf az eredeti levelet Berlinben átnyújtotta.
Technikailag sem állhat meg tehát az a feltevés, hogy Berlinben a
Tisza által módosított levelet nyújtották át. Ez a vádat Seton-Wat-
son vetette fel Sarajevo. London 1926. és utána Schmitt 1930-ban
New Yorkban megjelent könyve. Miután azonban ez a feltevés a
magyar kormányt kívánta felelőssé tenni azért, amihez a német
kormányzat hozzájárult: a feltevés a fenti okmányszerű bizonyítás
folytán összeomlik. Hogy Tisza módosításai mit jelentenek, arra
vonatkozólag mindössze annyít kívánunk megállapítani, hogy Né-
metország a módosított levél útján csak ahhoz járult volna hozzá,
hogy Szerbiát ellenséges magatartásának megváltoztatására fogják
kényszeríteni, míg a tényleg átadott levél alapján a casus foederis
(a szövetség oka) vállalására tett ígéretet.
Az eredetileg átadott és módosított levél eltérései a következők
voltak:
Berchtold Tisza
˝Ez azonban csak akkor válik lehetségessé, ha Szerbia, mely ez
idő szerint a pánszláv politika horgonyát képezi,
megszűnik politikai hatalmi té- kénytelen lesz felhagyni
nyező lenni a Balkánon támadó tevékenységével.
A boszniai legutóbbi rettentő események után Te meg fogsz győződ-
ni arról, hogy a bennünket Szerbiától elválasztó
ellentét megszüntetésére többé (elhagyandó)
gondolni sem lehet és hogy
az összes európai uralkodók fenntartandó békepolitikája mindaddig
veszedelemben forog, amíg a belgrádi gonosz izgatás
büntetlenül tovább folyik.˝ (elhagyandó)
Az is önkényes megállapítás, mintha Tisza módosításával nem
a háborút kívánta volna elkerülni, mert Tisza módosításai július 1-i
emlékiratával azonos álláspontot mutatnak. Még így sem állnak meg
azok vádak, amelyek a németek hozzájárulás aktusát egy ˝potsdami
koronatanács˝ vádjával kapcsolták össze. Ez a vád Németország el-
len irányított fegyver volt; a vádat a későbbi német kormányzat a
Berchtold-féle tisztázat elfogadásával igyekezett hárítani.
Göring német miniszterelnök (Poroszország miniszterelnöke)
1935. májusi nyilatkozata a Novosti zágrábi hírlapban. Neue Züric-
her Zeitung, 1935.május 8. - Tisza 1914-ben még nem gondolha-
tott arra, hogy később Németországban nem mindenki, sőt a kor-
mányzat sem fogja minden tekintetben helyeselni egyrészt azt,
hogy Szerbiával szemben Ausztria-Magyarországnak fehér lapot
adott, másrészt pedig, hogy a háború alatt tett békeajánlatokat el-
utasította. A Neue Züricher Zeitung-ban megjelent nyilatkozatok
nyomán a bécsi Reichpost a Magyarság budapesti napilapnak
1935. május 12-l híradása szerint azt válaszolta, hogy: 1. Német-
ország zokon vehetné, ha osztrák felelős államférfi tenne hasonló
nyilatkozatot Németországról. 2. hogy a vádra Magyarország azt
felelhetné, hogy Németország Románia semlegessége fejében négy
erdélyi vármegyét kínált fel Bukarestnek.
A július 5-i ˝koronatanács˝ Magyarországot egyáltalában nem
érdekelné, ha nem olvasnánk a londoni Times 1917. július 27-i szá-
mában azt, hogy az értekezleten Berchtold gróffal és Conrad vezér-
kari főnökkel együtt a magyar miniszterelnök is részt vett. A köz-
lemény eredetét Rotterdamba vezették vissza, hol 1914 őszén Ma-
saryk G. Tamás két ízben is megfordult, hogy Amerikába vissza-
térő anyósát elkísérje. Jellemző, hogy 1920-ban Amerika konstan-
tinápolyi követe, Morgenthau, elevenítette fel a mesét, melyet az
ellenséges propaganda kiszínezett. Tisza István gróf kimutatható-
lag Budapesten tartózkodott; a német császárnak elküldendő levél
módosítását július 5-én Budapestről követelte, azt az ő módosítá-
sai nélkül nyújtották át Berlinben déli 1 órakor.
Egészen más természetű az a kérdés, hogy Berthold gróf eljá-
rása helyes volt-e. Az a tény, hogy a magyar miniszterelnök megke-
rülésével jártak el és a felelősséget osztatlanul magukra vették, az
ő szempontjukból sem volt helyesnek mondható. Ez azt mutatta,
hogy a levélnek Tisza tudtával, de javaslatainak mellőzésével
való elküldését azért eszközölték, hogy fait accomplit és az ellen-
kező magyar miniszterelnököt befejezett tények elé állítsák, a-
melyen változtatni nem tud.
Az utolsó percben azonban ő is visszariadt attól, hogy a levél tar-
talmát a magyar miniszterelnök nem ismeri és megküldte neki a fo-
galmazványt. Tisza módosító távirata - feladva Budapesten, 1914.
július 5-én d.e. 11.50 órakor - Bécsbe érkezett, de akkor már Hoyos
gróf az eredeti levelet Berlinben átnyújtotta.
Technikailag sem állhat meg tehát az a feltevés, hogy Berlinben a
Tisza által módosított levelet nyújtották át. Ez a vádat Seton-Wat-
son vetette fel Sarajevo. London 1926. és utána Schmitt 1930-ban
New Yorkban megjelent könyve. Miután azonban ez a feltevés a
magyar kormányt kívánta felelőssé tenni azért, amihez a német
kormányzat hozzájárult: a feltevés a fenti okmányszerű bizonyítás
folytán összeomlik. Hogy Tisza módosításai mit jelentenek, arra
vonatkozólag mindössze annyít kívánunk megállapítani, hogy Né-
metország a módosított levél útján csak ahhoz járult volna hozzá,
hogy Szerbiát ellenséges magatartásának megváltoztatására fogják
kényszeríteni, míg a tényleg átadott levél alapján a casus foederis
(a szövetség oka) vállalására tett ígéretet.
Az eredetileg átadott és módosított levél eltérései a következők
voltak:
Berchtold Tisza
˝Ez azonban csak akkor válik lehetségessé, ha Szerbia, mely ez
idő szerint a pánszláv politika horgonyát képezi,
megszűnik politikai hatalmi té- kénytelen lesz felhagyni
nyező lenni a Balkánon támadó tevékenységével.
A boszniai legutóbbi rettentő események után Te meg fogsz győződ-
ni arról, hogy a bennünket Szerbiától elválasztó
ellentét megszüntetésére többé (elhagyandó)
gondolni sem lehet és hogy
az összes európai uralkodók fenntartandó békepolitikája mindaddig
veszedelemben forog, amíg a belgrádi gonosz izgatás
büntetlenül tovább folyik.˝ (elhagyandó)
Az is önkényes megállapítás, mintha Tisza módosításával nem
a háborút kívánta volna elkerülni, mert Tisza módosításai július 1-i
emlékiratával azonos álláspontot mutatnak. Még így sem állnak meg
azok vádak, amelyek a németek hozzájárulás aktusát egy ˝potsdami
koronatanács˝ vádjával kapcsolták össze. Ez a vád Németország el-
len irányított fegyver volt; a vádat a későbbi német kormányzat a
Berchtold-féle tisztázat elfogadásával igyekezett hárítani.
Göring német miniszterelnök (Poroszország miniszterelnöke)
1935. májusi nyilatkozata a Novosti zágrábi hírlapban. Neue Züric-
her Zeitung, 1935.május 8. - Tisza 1914-ben még nem gondolha-
tott arra, hogy később Németországban nem mindenki, sőt a kor-
mányzat sem fogja minden tekintetben helyeselni egyrészt azt,
hogy Szerbiával szemben Ausztria-Magyarországnak fehér lapot
adott, másrészt pedig, hogy a háború alatt tett békeajánlatokat el-
utasította. A Neue Züricher Zeitung-ban megjelent nyilatkozatok
nyomán a bécsi Reichpost a Magyarság budapesti napilapnak
1935. május 12-l híradása szerint azt válaszolta, hogy: 1. Német-
ország zokon vehetné, ha osztrák felelős államférfi tenne hasonló
nyilatkozatot Németországról. 2. hogy a vádra Magyarország azt
felelhetné, hogy Németország Románia semlegessége fejében négy
erdélyi vármegyét kínált fel Bukarestnek.
A július 5-i ˝koronatanács˝ Magyarországot egyáltalában nem
érdekelné, ha nem olvasnánk a londoni Times 1917. július 27-i szá-
mában azt, hogy az értekezleten Berchtold gróffal és Conrad vezér-
kari főnökkel együtt a magyar miniszterelnök is részt vett. A köz-
lemény eredetét Rotterdamba vezették vissza, hol 1914 őszén Ma-
saryk G. Tamás két ízben is megfordult, hogy Amerikába vissza-
térő anyósát elkísérje. Jellemző, hogy 1920-ban Amerika konstan-
tinápolyi követe, Morgenthau, elevenítette fel a mesét, melyet az
ellenséges propaganda kiszínezett. Tisza István gróf kimutatható-
lag Budapesten tartózkodott; a német császárnak elküldendő levél
módosítását július 5-én Budapestről követelte, azt az ő módosítá-
sai nélkül nyújtották át Berlinben déli 1 órakor.
Egészen más természetű az a kérdés, hogy Berthold gróf eljá-
rása helyes volt-e. Az a tény, hogy a magyar miniszterelnök megke-
rülésével jártak el és a felelősséget osztatlanul magukra vették, az
ő szempontjukból sem volt helyesnek mondható. Ez azt mutatta,
hogy a levélnek Tisza tudtával, de javaslatainak mellőzésével
való elküldését azért eszközölték, hogy fait accomplit és az ellen-
kező magyar miniszterelnököt befejezett tények elé állítsák, a-
melyen változtatni nem tud.
2015. május 14., csütörtök
A szarajevói merénylet mint az I. Világháború oka. 69
69
Magyarország a háború ellen
1914
1. Conrad von Hötzendorf és Tisza mérkőzése, 1914. június 1-10.
Sebeco bécsi orosz nagykövet 1914, június 30-i jelentése szerint Fe-
renc Ferdinánd halálával nagy álmok omlottak össze; a szarajevói
merénylet viszont mások szerint olyan kihívás volt, amely matt Vi-
viani francia miniszterelnök sem csodálkozott volna, ha Bécs rög-
töni megtorlást vesz. A Pravda belgrádi napilaő, - Martinkovics lap-
ja - Szarajevó hírére abban a feltevésben volt, hogy a merénylet
következtében Magyarországon visszaállott a szabad királyválasztás
joga és hogy a függetlenségi párt - a szerb és orosz közeledést hírde-
tő Károlyi Mihály gróf - alakít kormányt. A kormányhatalom azon-
ban Tisza István gróf kezében volt, aki az 1867-i kegyezés alapján
állva, nem kívánt, nem is tudott külön magyar politikát folytatni;
de bár a vezetéssel együtt a felelősséget is Bécsnek engedte át, a
magyar kormány részéről nem titkolta észrevételeit. Bécsben való-
ban úgy látták, hogy a megtorlásnak semmi akadálya nem lesz.
Mikor Tisza István gróf távoleső birtokáról június 30-án Bécsba ér-
kezett, a közös külügyminiszter és a vezérkari főnök azon megálla-
podásának, hogy Szerbiát katonailag megfenyítik, határozottan el-
lene mondott. A magyar közvélemény a budapesti orosz főkonzul
jelentése szerint a merénylet után is nyugodtan fogta fel a helyzetet,
eltérően azoktól az izgalmaktól, amelyeknek Bécs, Zágráb és Sza-
rajevó székhelye volt. Bécsből való elutazása előtt, július 1-én reg-
gel, Tisza írásban kérte az uralkodót, hogy a magyar kormány ne-
vében a Conrad-Berchtold-féle tervvel szemben foglalhasson állást,
mert sem bizonyítékok hiányában támadó lenni nem akart, sem
Magyarországot egy orosz-román-szerb támadásnak kitenni nem
kívánta. Czernin gróf megállapítása szerint Conrad tábornoknak az
volt az elgondolása, hogy a háború lokális marad, tehát zavartalan
leszámolást enged meg Szerbiával; ezzel szemben Tiszának az volt
a felfogása, hogy Szerbia megtámadása európai háborúhoz vezet.
Berchtoldnak Conradhoz írt leveléből kitűnt, hogy Tisza orosz
háborútól tartott. Conradnak július 2-án Berchtold részére küldött
helyzetjelentéséből viszont az látható, hogy Tisza Romániát ellen-
ségként állította ba, mert most már Conrad is akként kezelte. A-
míg addig Magyarországgal szemben is Romániára támaszkodott,
most a vezérkar főnöke meghajolt Tisza érvei előtt és Erdély hatá-
rainak megerősítésére tett ígéretet. Ekkor tért el tehát első ízban
addigi felfogásától és helyezkedett szélesebb alapra, mint addig,
amikor egész figyelmét Szerbiára fordította. Szavai kategórikus-
nak és meggyőzően hangzottak, pedig kedvenc gondolatáról kel-
lett lemondania és a beállott fordulat a magyar felfogás előtt való
kapitulációnak látszott. Czernin gróf július 3-i jelentése teljes mér-
tékben igazolta Tisza gróf aggodalmait, mert Bratianu közölte ve-
le, hogy Szaszonov kijelentése szerint szerb háború esetén Orosz-
ország sem maradhat közömbös. Bécsben tehát ekkor már tudni
kellett azt, hogy a szerb hadjárat megindítása Oroszország, esetleg
Románia támadását vonja maga után. Ez az aggodalom tükröző-
dött Berchtold grófnak Tschirschkyhez írt levelében is, melyben
szemrehányást tett neki azért, hogy Németország Romániát Bul-
gáriára szabadította. Conrad és Berchtold ezzel saját felfogásuk
szerint mindent megtettek azért, hogy Tiszát a szerb hadjárat gon-
dolatának megnyerhessék.
Attól tartván, hogy ez még így sem lesz lehetséges, Ferenc Jó-
zsef útján Vilmos német császárhoz fordultak, mert feltételezték,
hogy a magyar miniszterelnök nem fog a két uralkodó megegye-
zésével szembehelyezkedni. Így készült el július 2-án az uralkodó
levele, amelyben a június 28-án elkészült és július 1-ről keltezett
emlékiratot mellékelták és amellyel Hoyos Sándor gróf 4-én Ber-
linbe utazott. Tisza hiába sürgette július 3-án a közös miniszteri
értekezlet összehívását, hogy a helyzet tisztázható legyen; a kü-
lügyminiszter új kártyát tartott a kezében, amelyet ekkor még
nem akart kijátszani.
Magyarország a háború ellen
1914
1. Conrad von Hötzendorf és Tisza mérkőzése, 1914. június 1-10.
Sebeco bécsi orosz nagykövet 1914, június 30-i jelentése szerint Fe-
renc Ferdinánd halálával nagy álmok omlottak össze; a szarajevói
merénylet viszont mások szerint olyan kihívás volt, amely matt Vi-
viani francia miniszterelnök sem csodálkozott volna, ha Bécs rög-
töni megtorlást vesz. A Pravda belgrádi napilaő, - Martinkovics lap-
ja - Szarajevó hírére abban a feltevésben volt, hogy a merénylet
következtében Magyarországon visszaállott a szabad királyválasztás
joga és hogy a függetlenségi párt - a szerb és orosz közeledést hírde-
tő Károlyi Mihály gróf - alakít kormányt. A kormányhatalom azon-
ban Tisza István gróf kezében volt, aki az 1867-i kegyezés alapján
állva, nem kívánt, nem is tudott külön magyar politikát folytatni;
de bár a vezetéssel együtt a felelősséget is Bécsnek engedte át, a
magyar kormány részéről nem titkolta észrevételeit. Bécsben való-
ban úgy látták, hogy a megtorlásnak semmi akadálya nem lesz.
Mikor Tisza István gróf távoleső birtokáról június 30-án Bécsba ér-
kezett, a közös külügyminiszter és a vezérkari főnök azon megálla-
podásának, hogy Szerbiát katonailag megfenyítik, határozottan el-
lene mondott. A magyar közvélemény a budapesti orosz főkonzul
jelentése szerint a merénylet után is nyugodtan fogta fel a helyzetet,
eltérően azoktól az izgalmaktól, amelyeknek Bécs, Zágráb és Sza-
rajevó székhelye volt. Bécsből való elutazása előtt, július 1-én reg-
gel, Tisza írásban kérte az uralkodót, hogy a magyar kormány ne-
vében a Conrad-Berchtold-féle tervvel szemben foglalhasson állást,
mert sem bizonyítékok hiányában támadó lenni nem akart, sem
Magyarországot egy orosz-román-szerb támadásnak kitenni nem
kívánta. Czernin gróf megállapítása szerint Conrad tábornoknak az
volt az elgondolása, hogy a háború lokális marad, tehát zavartalan
leszámolást enged meg Szerbiával; ezzel szemben Tiszának az volt
a felfogása, hogy Szerbia megtámadása európai háborúhoz vezet.
Berchtoldnak Conradhoz írt leveléből kitűnt, hogy Tisza orosz
háborútól tartott. Conradnak július 2-án Berchtold részére küldött
helyzetjelentéséből viszont az látható, hogy Tisza Romániát ellen-
ségként állította ba, mert most már Conrad is akként kezelte. A-
míg addig Magyarországgal szemben is Romániára támaszkodott,
most a vezérkar főnöke meghajolt Tisza érvei előtt és Erdély hatá-
rainak megerősítésére tett ígéretet. Ekkor tért el tehát első ízban
addigi felfogásától és helyezkedett szélesebb alapra, mint addig,
amikor egész figyelmét Szerbiára fordította. Szavai kategórikus-
nak és meggyőzően hangzottak, pedig kedvenc gondolatáról kel-
lett lemondania és a beállott fordulat a magyar felfogás előtt való
kapitulációnak látszott. Czernin gróf július 3-i jelentése teljes mér-
tékben igazolta Tisza gróf aggodalmait, mert Bratianu közölte ve-
le, hogy Szaszonov kijelentése szerint szerb háború esetén Orosz-
ország sem maradhat közömbös. Bécsben tehát ekkor már tudni
kellett azt, hogy a szerb hadjárat megindítása Oroszország, esetleg
Románia támadását vonja maga után. Ez az aggodalom tükröző-
dött Berchtold grófnak Tschirschkyhez írt levelében is, melyben
szemrehányást tett neki azért, hogy Németország Romániát Bul-
gáriára szabadította. Conrad és Berchtold ezzel saját felfogásuk
szerint mindent megtettek azért, hogy Tiszát a szerb hadjárat gon-
dolatának megnyerhessék.
Attól tartván, hogy ez még így sem lesz lehetséges, Ferenc Jó-
zsef útján Vilmos német császárhoz fordultak, mert feltételezték,
hogy a magyar miniszterelnök nem fog a két uralkodó megegye-
zésével szembehelyezkedni. Így készült el július 2-án az uralkodó
levele, amelyben a június 28-án elkészült és július 1-ről keltezett
emlékiratot mellékelták és amellyel Hoyos Sándor gróf 4-én Ber-
linbe utazott. Tisza hiába sürgette július 3-án a közös miniszteri
értekezlet összehívását, hogy a helyzet tisztázható legyen; a kü-
lügyminiszter új kártyát tartott a kezében, amelyet ekkor még
nem akart kijátszani.
A szarajevói merénylet mint az I. világháború oka 68
68
A konstanca-brassói orosz -román megállapodás
1914. június 14-16
Térjünk vissza és foglaljuk össze a brassóban tett ˝kirándulást˝ és
annak következményeit.
1. Czernin Ottokár gróf bukaresti osztrák-magyar követ 1919-ben
megjelent emlékirataiban azt állítja, hogy Bratianu és Szaszonov
erdélyi útjáról csak utólag értesült.
2. Budapest, 1914. június 14. Tisza István gróf miniszterelnök
Berchtold gróf közös külügyminiszterhez: értesülése szerint Sza-
szonov és Bratianu Brassóba kívánnak menni. A terv fölött rosz-
szallását fejezi ki.
....
3. Bukarest, 1914. június 17. Czernin gróf beismeri, hogy a terv-
ről már előzetesen tudomása volt. Jelentés Berchtold külügymi-
niszterhez.
4. A Szaszonov és Bratianu kíséretében levő Diamandi szentpé-
tervári román követ szerint az erdélyi kirándulás az osztrák-magyar
hatóságok engedélye alapján történt.
5. Bukarest, 1914. június 17. Czernin gróf követ jelentése a kö-
zös külügyminiszterhez a megtörtént utazásról.
6. Bécs, 1914. június 17. Berchtold gróf megküldi Tisza István
miniszterelnöknek Czernin jelentését.
7.˝Brassóból jelentik: Délelőtt féltizenegy órakor érkezett Sza-
szonov orosz külügyminiszter Bratianu román miniszterelnök kísé-
retében külön vonaton Predeálra. Az állomáson a román hatóságok
fogadták őket és Burg Kornél magyar határrendőrségi kapitány, a-
kit a román miniszterelnök bemutatott Szaszonovnak. Bratianu meg-
kérdezte Burgot, hogy átléphetik-e a magyar határt. A kapitány elő-
zékeny válaszára automobilba ültek és a vadregényes hegyi ösvé-
nyen egészen Felsőtömösig hajtattak, majd onnan visszafordultak
és vonatra szállva elutaztak Sinajába.˝ (Budapesti Hírlap, 1914.
június 17.)
8. Bécs, 1914. június 19. Tschirschky német nagykövet jelentette
az erdélyi kirándulást.
9. Szaszonov külügyminiszter 1927-ben Párizsban halála évében
megjelent emlékirataiban elbeszéli az erdélyi kirándulás lefolyását.
10. Állítólagos orosz-román megegyezés az erdélyi út alatt. Erről
feljegyzést készít Diamandi szentpétervári román követ.
Erről a un, kirándulásról és megegyezésről, együttműködésről a
bukaresti brit nagykövet Akers-Douglas is jelentést tesz. 1914. jú-
nius 22-én.
11. Budapest, 1914. július 4. Berchtold és Czernin grófok vonat-
kozó jelentései Tisza István elé kerülnek. A miniszterelnök meg-
jegyzése: ˝Láttam.˝
12. Szentpétervár, 1914. július 26-27. Az orosz külügyminiszté-
rium az állítólagos megegyezésre hivatkozik. Mármint arra, hogy
amennyiben együttműködnek az oroszokkal háború esetén, akkor
megkaphatják Erdélyt.
13. Szentpétervár, 1914. július 28. Szaszonov orosz külügyminisz-
ter Poklewski-Koziell bukaresti orosz követhez: megfenyegeti
Bratianut, hogy leleplezi őt, ha Oroszország ellen fordul.
14. Mindezek alapján megállapítható, hogy a konstanca-brassói
útvonalon, 1914. június 16-án, Románia és Oroszország között
szóbeli megállapodás jött létre arra vonatkozólag, hogy az oszt-
rák-szerb háború esetén Románia Oroszország mellé fog állni
Diamandi feljegyzésén kívűl megállapította ezt a Poklewski-Ko-
ziell oldalán működő Arszenyije orosz követségi tanácsos is, a-
ki 1915. február 19-én ezt meg is írta Szaszonovnak.
A konstanca-brassói orosz -román megállapodás
1914. június 14-16
Térjünk vissza és foglaljuk össze a brassóban tett ˝kirándulást˝ és
annak következményeit.
1. Czernin Ottokár gróf bukaresti osztrák-magyar követ 1919-ben
megjelent emlékirataiban azt állítja, hogy Bratianu és Szaszonov
erdélyi útjáról csak utólag értesült.
2. Budapest, 1914. június 14. Tisza István gróf miniszterelnök
Berchtold gróf közös külügyminiszterhez: értesülése szerint Sza-
szonov és Bratianu Brassóba kívánnak menni. A terv fölött rosz-
szallását fejezi ki.
....
3. Bukarest, 1914. június 17. Czernin gróf beismeri, hogy a terv-
ről már előzetesen tudomása volt. Jelentés Berchtold külügymi-
niszterhez.
4. A Szaszonov és Bratianu kíséretében levő Diamandi szentpé-
tervári román követ szerint az erdélyi kirándulás az osztrák-magyar
hatóságok engedélye alapján történt.
5. Bukarest, 1914. június 17. Czernin gróf követ jelentése a kö-
zös külügyminiszterhez a megtörtént utazásról.
6. Bécs, 1914. június 17. Berchtold gróf megküldi Tisza István
miniszterelnöknek Czernin jelentését.
7.˝Brassóból jelentik: Délelőtt féltizenegy órakor érkezett Sza-
szonov orosz külügyminiszter Bratianu román miniszterelnök kísé-
retében külön vonaton Predeálra. Az állomáson a román hatóságok
fogadták őket és Burg Kornél magyar határrendőrségi kapitány, a-
kit a román miniszterelnök bemutatott Szaszonovnak. Bratianu meg-
kérdezte Burgot, hogy átléphetik-e a magyar határt. A kapitány elő-
zékeny válaszára automobilba ültek és a vadregényes hegyi ösvé-
nyen egészen Felsőtömösig hajtattak, majd onnan visszafordultak
és vonatra szállva elutaztak Sinajába.˝ (Budapesti Hírlap, 1914.
június 17.)
8. Bécs, 1914. június 19. Tschirschky német nagykövet jelentette
az erdélyi kirándulást.
9. Szaszonov külügyminiszter 1927-ben Párizsban halála évében
megjelent emlékirataiban elbeszéli az erdélyi kirándulás lefolyását.
10. Állítólagos orosz-román megegyezés az erdélyi út alatt. Erről
feljegyzést készít Diamandi szentpétervári román követ.
Erről a un, kirándulásról és megegyezésről, együttműködésről a
bukaresti brit nagykövet Akers-Douglas is jelentést tesz. 1914. jú-
nius 22-én.
11. Budapest, 1914. július 4. Berchtold és Czernin grófok vonat-
kozó jelentései Tisza István elé kerülnek. A miniszterelnök meg-
jegyzése: ˝Láttam.˝
12. Szentpétervár, 1914. július 26-27. Az orosz külügyminiszté-
rium az állítólagos megegyezésre hivatkozik. Mármint arra, hogy
amennyiben együttműködnek az oroszokkal háború esetén, akkor
megkaphatják Erdélyt.
13. Szentpétervár, 1914. július 28. Szaszonov orosz külügyminisz-
ter Poklewski-Koziell bukaresti orosz követhez: megfenyegeti
Bratianut, hogy leleplezi őt, ha Oroszország ellen fordul.
14. Mindezek alapján megállapítható, hogy a konstanca-brassói
útvonalon, 1914. június 16-án, Románia és Oroszország között
szóbeli megállapodás jött létre arra vonatkozólag, hogy az oszt-
rák-szerb háború esetén Románia Oroszország mellé fog állni
Diamandi feljegyzésén kívűl megállapította ezt a Poklewski-Ko-
ziell oldalán működő Arszenyije orosz követségi tanácsos is, a-
ki 1915. február 19-én ezt meg is írta Szaszonovnak.
2015. május 11., hétfő
A szarajevói merénylet mint az I. világháború oka 67
67
Június 28-án még azt jelentette kormányának, hogy az orosz követ
vette át a korlátlan rendelkezést, ami egyben a szarajevói merénylettel
járó felelősségnek az orosz követségre való hárítását jelentette. Arta-
manov orosz katonai attasénak sokat vitatott szerepét tehát ebben a
beállításban kell keresnünk.
A Slovenski Narod prágai hírlap 1920. január 20-án akként mon-
dotta el az esetet, hogy Szaszonov hazatérése után Szentpétervárról
ment a végzete utasítás a merénylet végrehajtása iránt. Ezt leközölte
a budapesti Pester Lloyd, 1920. január 21. száma. Ez viszont azt je-
lentette, hogy Prága is Szentpétervár felelősségét igyekezett megál-
lapítani.
Nem ok nélkül akadtak tehát olyanok, akik a dolgot megfordították és azt mondták, hogy az értelmi szerzők Prágában ültek. Szerintük a merénylők Masaryk tanítványai voltak. A cseh kapcsolatokról töb- ben cikkeznek a az 1920-as és 30-as években, német és francia nyel- ven. Ráadásul két ellentétes oldalon álló országokról van szó. Erre nem lehet azt mondani hogy kitaláció, képzelgés az egész. Masaryk
viszont Kramarz nyomdokain haladt, aki már június 7-én átnyújtotta
Szaszonovnak azt az emlékiratot, melyben a kettős monarchia fel-
osztását kérte. A cseh emlékirat azt a benyomást keltette, hogy az
orosz hatalom kész helyzetet talál, ha Románián keresztül Szerbia
megmentését biztosítani tudja, és ezért alkotnak láncszemet az egy-
mást követő események: Konopist, Konstanca, Szarajevó.
Magyarország helyét a vázolt eseményekben a következőképpen
állapíthatjuk meg.
Kétségtelennek látszik, hogy az orosz hatalom a tengerszorosok
megszerzésére törekedett. Ennek útjában viszont Ausztria-Magyar-
ország állott, tehát az orosz hatalomnak érdekében állt az, hogy a az
akadályt eltüntesse. Az 1911-ben megalkotott Balkán Szövetség az
általa megvívott diadalmas Balkán háborúk és a török hatalom sú-
lyos veresége már biztosították a Balkán-félszigeten át vezető utat
és ezek után csak Ausztria-Magyarország megtörése vagy megnye-
rése volt biztosítandó. A megtörés olyan háború útján volt remél-
hető, amelyben Oroszországé lesz a diadal, a megnyerés pedig ak-
ként, hogyha Ausztria-Magyarország népei - a németek kivételével-
Oroszország oldalára állnak. Az orossz politikának tehát nem az
állt érdekében, hogy Tisza miniszterelnök a magyarországi nem-
zetiségekel megegyezve és azokkal összefogva Magyarországot
még erősebbé tegye, hanem az hogy Magyarország képviselői Szent-
pétervárra utazzanak és az orosz külügyminiszter elnöklete alatt
megtartott értekezleten orosz kívánság és parancs szerint egyezze-
nek meg a csehekkel, szlovákokkal, ruténekkel, szerbekkel és ro-
mánokkal.
Az elmondottak jelenségeit látjuk abban, hogy Arszenyev
bukaresti orosz ügyvivő jelentése szerint az erdélyi románok az
önrendelkezési jogot követelik, amint ugyanezt követelték Bosz-
nia-Hercegovina szerbjei és keresték a Belgrádból irányított hor-
vát-szerb koalíció vezetőit. Voltak, akik örültek annak, hogy Ti-
sza gondos igyekezettel fáradozott a fiumei horvátok, a szlovákok,
a szerbek és a románok jogos követeléseinek kielégítésén, de Fi-
lipescu román képviselő már megjegyezte, hogy az ilyen mege-
gyezések veszélyeztetnék azokat a távolabbi célokat, amelyeknek
megvalósítása pl. többek között a nagyobb Románia megalkotá-
sát jelentené, vagyis Magyarország felosztását. Tisza sajnálkozva
jelentette be a parlamentben, hogy a román-magyar megegyezés
tárgyalásai meghiúsultak. Bukarestben viszont jeladásnak vették
ezt arra, hogy meglehet indítani a debreceni merénylet végrehaj-
tását, mert azt a ki nem elégített magyarországi románok felkelé-
se követi.
Kramarz cseh képviselő máramarosszigeti és debreceni jela-
dások, Oroszország katonai felkészültsége után elérkezettnek
vélta az időt arra, hogy az orosz hatalom kívánsága szerint átala-
kított kettős monarchia tervezetét Szaszonovnak bemutassa és
ezen a ponton jelentkezett Károlyi Mihály gróf, aki a magyar
képviselőket maga vezeti Szentpétervárra.
Bármint gondolta is ő ezt a látogatást: Szentpétervárott akként
látták azt, hogy Kramarz Magyarországot is szállítani tudja.
Ezek után Ferenc Ferdinánd trónörökös, aki II.Ferenc néven
német hatalomra támaszkodó Nagy-Ausztriát kívánt alakítani
és a német támogatásra támaszkodva indult csapatai élén a szerb
határon megtartandó hadgyakorlatra, reménytelen dologra vállal-
kozott - és - szentpétervári felfogás szerint - vakmerőségének ál-
dozatává lett.
Az igazi ellenfelek ugyanis a német színezetű és szláv színe-
zetű dunai birodalom hírdetői, az osztrák centralisták és az oro-
szok voltak.
Magyarország mindkét oldalon csak áldozat volt.
Június 28-án még azt jelentette kormányának, hogy az orosz követ
vette át a korlátlan rendelkezést, ami egyben a szarajevói merénylettel
járó felelősségnek az orosz követségre való hárítását jelentette. Arta-
manov orosz katonai attasénak sokat vitatott szerepét tehát ebben a
beállításban kell keresnünk.
A Slovenski Narod prágai hírlap 1920. január 20-án akként mon-
dotta el az esetet, hogy Szaszonov hazatérése után Szentpétervárról
ment a végzete utasítás a merénylet végrehajtása iránt. Ezt leközölte
a budapesti Pester Lloyd, 1920. január 21. száma. Ez viszont azt je-
lentette, hogy Prága is Szentpétervár felelősségét igyekezett megál-
lapítani.
Nem ok nélkül akadtak tehát olyanok, akik a dolgot megfordították és azt mondták, hogy az értelmi szerzők Prágában ültek. Szerintük a merénylők Masaryk tanítványai voltak. A cseh kapcsolatokról töb- ben cikkeznek a az 1920-as és 30-as években, német és francia nyel- ven. Ráadásul két ellentétes oldalon álló országokról van szó. Erre nem lehet azt mondani hogy kitaláció, képzelgés az egész. Masaryk
viszont Kramarz nyomdokain haladt, aki már június 7-én átnyújtotta
Szaszonovnak azt az emlékiratot, melyben a kettős monarchia fel-
osztását kérte. A cseh emlékirat azt a benyomást keltette, hogy az
orosz hatalom kész helyzetet talál, ha Románián keresztül Szerbia
megmentését biztosítani tudja, és ezért alkotnak láncszemet az egy-
mást követő események: Konopist, Konstanca, Szarajevó.
Magyarország helyét a vázolt eseményekben a következőképpen
állapíthatjuk meg.
Kétségtelennek látszik, hogy az orosz hatalom a tengerszorosok
megszerzésére törekedett. Ennek útjában viszont Ausztria-Magyar-
ország állott, tehát az orosz hatalomnak érdekében állt az, hogy a az
akadályt eltüntesse. Az 1911-ben megalkotott Balkán Szövetség az
általa megvívott diadalmas Balkán háborúk és a török hatalom sú-
lyos veresége már biztosították a Balkán-félszigeten át vezető utat
és ezek után csak Ausztria-Magyarország megtörése vagy megnye-
rése volt biztosítandó. A megtörés olyan háború útján volt remél-
hető, amelyben Oroszországé lesz a diadal, a megnyerés pedig ak-
ként, hogyha Ausztria-Magyarország népei - a németek kivételével-
Oroszország oldalára állnak. Az orossz politikának tehát nem az
állt érdekében, hogy Tisza miniszterelnök a magyarországi nem-
zetiségekel megegyezve és azokkal összefogva Magyarországot
még erősebbé tegye, hanem az hogy Magyarország képviselői Szent-
pétervárra utazzanak és az orosz külügyminiszter elnöklete alatt
megtartott értekezleten orosz kívánság és parancs szerint egyezze-
nek meg a csehekkel, szlovákokkal, ruténekkel, szerbekkel és ro-
mánokkal.
Az elmondottak jelenségeit látjuk abban, hogy Arszenyev
bukaresti orosz ügyvivő jelentése szerint az erdélyi románok az
önrendelkezési jogot követelik, amint ugyanezt követelték Bosz-
nia-Hercegovina szerbjei és keresték a Belgrádból irányított hor-
vát-szerb koalíció vezetőit. Voltak, akik örültek annak, hogy Ti-
sza gondos igyekezettel fáradozott a fiumei horvátok, a szlovákok,
a szerbek és a románok jogos követeléseinek kielégítésén, de Fi-
lipescu román képviselő már megjegyezte, hogy az ilyen mege-
gyezések veszélyeztetnék azokat a távolabbi célokat, amelyeknek
megvalósítása pl. többek között a nagyobb Románia megalkotá-
sát jelentené, vagyis Magyarország felosztását. Tisza sajnálkozva
jelentette be a parlamentben, hogy a román-magyar megegyezés
tárgyalásai meghiúsultak. Bukarestben viszont jeladásnak vették
ezt arra, hogy meglehet indítani a debreceni merénylet végrehaj-
tását, mert azt a ki nem elégített magyarországi románok felkelé-
se követi.
Kramarz cseh képviselő máramarosszigeti és debreceni jela-
dások, Oroszország katonai felkészültsége után elérkezettnek
vélta az időt arra, hogy az orosz hatalom kívánsága szerint átala-
kított kettős monarchia tervezetét Szaszonovnak bemutassa és
ezen a ponton jelentkezett Károlyi Mihály gróf, aki a magyar
képviselőket maga vezeti Szentpétervárra.
Bármint gondolta is ő ezt a látogatást: Szentpétervárott akként
látták azt, hogy Kramarz Magyarországot is szállítani tudja.
Ezek után Ferenc Ferdinánd trónörökös, aki II.Ferenc néven
német hatalomra támaszkodó Nagy-Ausztriát kívánt alakítani
és a német támogatásra támaszkodva indult csapatai élén a szerb
határon megtartandó hadgyakorlatra, reménytelen dologra vállal-
kozott - és - szentpétervári felfogás szerint - vakmerőségének ál-
dozatává lett.
Az igazi ellenfelek ugyanis a német színezetű és szláv színe-
zetű dunai birodalom hírdetői, az osztrák centralisták és az oro-
szok voltak.
Magyarország mindkét oldalon csak áldozat volt.
2015. május 9., szombat
A szarajevói merénylet mint az I. világháború oka 66
66
A diplomáciai jelentések eléggé megvilágítják a konstancai ta-
lálkozás jelentőségét.
Június 15-én Dard szófiai francia ügyvivő jelentette, hogy Szófi-
ában fájdalmas hatást keltett Miklós cár konstancai pohárköszöntő-
je, melyben az 1913-i bukaresti békeszerződést véglegesnek mon-
dotta. Június 17-én Descos belgrádi francia követ szerint Hartwig
orosz követ a szerb politika direktora, Blondel bukaresti francia
követ pedig azt jelentette kormányának, hogy Poklewski-Koziell
állandóan Románia magatartása felől érdeklődik a kettős monarc-
hiával szemben, pedig ennek Románia szövetségese volt.
Blondelnek a Szaszonov és Bratianu találkozásáról írt jelentését
azonban nem találjuk meg a francia okmánygyűjteményeben, pe-
dig máshol már orosz-román megegyezésre lehet következtetni.
Június 18-án Descos a szerb sajtó agresszivitását jelentette,
19-én Bompard konstantinápolyi francia nagykövet a konstancai
orosz-román megegyezésről, 20-án pedig Blondel arról számolt
be, hogy Bratianau Szaszonovnak ˝minden irányban˝ szabad ke-
zet ígért, mit utóbb akként magyarázott, hogy Erdély ellenében
Románia Oroszország mellé állott. Doulcet ügyvivő 21-én azt je-
lentette, hogy Szaszonov megelégedetten tért vissza Romániából,
mert abban a meggyőződésben volt, hogy Románia keze valóban
szabad. Károly király maga sem titkolta el, hogy az eredmény a
bukaresti béke fenntartása volt, a szabad kézről azonban mit sem
mondott, mert kötve érezte magát a szövetségtől.
Czernin gróf viszont 22-én már a hármaszsövetség számára
elveszettnek mondotta Romániát, Akers-Douglas bukaresti brit
követ pedig megerősítette szt, hogy Oroszország és Románia most
már szorosan együtt fognak haladni, mint Szaszonov megjegyezte.
Waldthausen bukaresti német követnek az orosz hatalomra tá-
maszkodó Bratiani Tisza Istvánt már ˝nem őszintének˝ nevezte;
panaszkodott az osztrák és a magyar sajtó azon követelése miatt,
hogy a Kárpátokban erődöket építsenek és kérte a német kormányt,
gyakoroljon nyomást Budapestre, mert Németországnak nem lehet
közömbös, hogy emiatt Románia szembefordul a kettős monarchi-
ával. Bratianu tehát érezte, hogy a francia-orosz szövetség már
eldöntötte Románia sorsát és azt az antant mellé állította.
Június 24-én Descos belgrádi francia követ jelentette, hogy
Péter király hirtelen elutazott és a régensséget Sándor hercegnek
adta át; 27-én pedig azt, hogy a Narodna Odbrana kiáltványt a-
dott ki, mely szerint a koszovopoljei vereség (1389) (Rigómező)
még nincsen megbosszulva. Elégtétel csak az lehet, hogy Kikindá-
tól(Nagykikinda)-Monasztirig és Trieszttől Carevo Szeloig létre-
jön a nagyszerb birodalom. Megbotránkozást keltett az, hogy Fe-
renc Ferdinánd a végzetes Szent vitus napját (szerbül Vidovdan,
június 28.) hadgyakorlaton töltötte, melynek színteréül Szerbia
határát választották.
Voltak akik azt mondták - nem alaptalanul-, hogyha valóban
Hartwig orosz követ volt Szerbia igazi ura, úgy neki Péter király
eltávolításáról és a szarajevói merényletről is tudnia kellett, talán
olyan utasítások is voltak birtokában, melyek a konstancai mege-
gyezésen alapultak. A Trubuna belgrádi lap szerint a leszámolás,
mint a konstancai látogatás mutatta, közel van. Írta a lap 1914.
június 27-i száma. A konstancai utasításokkal kapcsolatban, Czer-
nin gróf ezt engedi sejttni. 1919-ben megjelent emlékirataiban.
Descos belgrádi francia követnek az volt a véleménye, hogy a
Fekete Kéz és az orosz követség katasztrófa felé vezeti a régens-
herceget, mert Hartwig a Fekete Kéz hivatalát a királyi palotába
helyezte át. A francia követ Hartwig halálakor (1914. július 10.)
megismételte azt a kijelentést, hogy az orosz követ Szerbia igazi
ura volt. Descost jelentései miatt 1914. júliusában állomáshelyé-
ről visszahívták. Valószínű nem volt annyira orosz barát mint fe-
lettesei szerették volna. Ezért büntették a visszahívással.
A diplomáciai jelentések eléggé megvilágítják a konstancai ta-
lálkozás jelentőségét.
Június 15-én Dard szófiai francia ügyvivő jelentette, hogy Szófi-
ában fájdalmas hatást keltett Miklós cár konstancai pohárköszöntő-
je, melyben az 1913-i bukaresti békeszerződést véglegesnek mon-
dotta. Június 17-én Descos belgrádi francia követ szerint Hartwig
orosz követ a szerb politika direktora, Blondel bukaresti francia
követ pedig azt jelentette kormányának, hogy Poklewski-Koziell
állandóan Románia magatartása felől érdeklődik a kettős monarc-
hiával szemben, pedig ennek Románia szövetségese volt.
Blondelnek a Szaszonov és Bratianu találkozásáról írt jelentését
azonban nem találjuk meg a francia okmánygyűjteményeben, pe-
dig máshol már orosz-román megegyezésre lehet következtetni.
Június 18-án Descos a szerb sajtó agresszivitását jelentette,
19-én Bompard konstantinápolyi francia nagykövet a konstancai
orosz-román megegyezésről, 20-án pedig Blondel arról számolt
be, hogy Bratianau Szaszonovnak ˝minden irányban˝ szabad ke-
zet ígért, mit utóbb akként magyarázott, hogy Erdély ellenében
Románia Oroszország mellé állott. Doulcet ügyvivő 21-én azt je-
lentette, hogy Szaszonov megelégedetten tért vissza Romániából,
mert abban a meggyőződésben volt, hogy Románia keze valóban
szabad. Károly király maga sem titkolta el, hogy az eredmény a
bukaresti béke fenntartása volt, a szabad kézről azonban mit sem
mondott, mert kötve érezte magát a szövetségtől.
Czernin gróf viszont 22-én már a hármaszsövetség számára
elveszettnek mondotta Romániát, Akers-Douglas bukaresti brit
követ pedig megerősítette szt, hogy Oroszország és Románia most
már szorosan együtt fognak haladni, mint Szaszonov megjegyezte.
Waldthausen bukaresti német követnek az orosz hatalomra tá-
maszkodó Bratiani Tisza Istvánt már ˝nem őszintének˝ nevezte;
panaszkodott az osztrák és a magyar sajtó azon követelése miatt,
hogy a Kárpátokban erődöket építsenek és kérte a német kormányt,
gyakoroljon nyomást Budapestre, mert Németországnak nem lehet
közömbös, hogy emiatt Románia szembefordul a kettős monarchi-
ával. Bratianu tehát érezte, hogy a francia-orosz szövetség már
eldöntötte Románia sorsát és azt az antant mellé állította.
Június 24-én Descos belgrádi francia követ jelentette, hogy
Péter király hirtelen elutazott és a régensséget Sándor hercegnek
adta át; 27-én pedig azt, hogy a Narodna Odbrana kiáltványt a-
dott ki, mely szerint a koszovopoljei vereség (1389) (Rigómező)
még nincsen megbosszulva. Elégtétel csak az lehet, hogy Kikindá-
tól(Nagykikinda)-Monasztirig és Trieszttől Carevo Szeloig létre-
jön a nagyszerb birodalom. Megbotránkozást keltett az, hogy Fe-
renc Ferdinánd a végzetes Szent vitus napját (szerbül Vidovdan,
június 28.) hadgyakorlaton töltötte, melynek színteréül Szerbia
határát választották.
Voltak akik azt mondták - nem alaptalanul-, hogyha valóban
Hartwig orosz követ volt Szerbia igazi ura, úgy neki Péter király
eltávolításáról és a szarajevói merényletről is tudnia kellett, talán
olyan utasítások is voltak birtokában, melyek a konstancai mege-
gyezésen alapultak. A Trubuna belgrádi lap szerint a leszámolás,
mint a konstancai látogatás mutatta, közel van. Írta a lap 1914.
június 27-i száma. A konstancai utasításokkal kapcsolatban, Czer-
nin gróf ezt engedi sejttni. 1919-ben megjelent emlékirataiban.
Descos belgrádi francia követnek az volt a véleménye, hogy a
Fekete Kéz és az orosz követség katasztrófa felé vezeti a régens-
herceget, mert Hartwig a Fekete Kéz hivatalát a királyi palotába
helyezte át. A francia követ Hartwig halálakor (1914. július 10.)
megismételte azt a kijelentést, hogy az orosz követ Szerbia igazi
ura volt. Descost jelentései miatt 1914. júliusában állomáshelyé-
ről visszahívták. Valószínű nem volt annyira orosz barát mint fe-
lettesei szerették volna. Ezért büntették a visszahívással.
2015. május 6., szerda
A szarajevói merénylet mint az I.világháború oka 65
65
Ő ugyanis Berchtold gróf 15-i távirati megkeresésére csak 16-án
végbement kirándulás után, 17-én - amikor azt már megakadályozni
nem lehetett - azt jelentette Berchtold grófnak, hogy Bratianu még
10-én engedélyt kért az erdélyi kirándulásra, melyet ö nem tudott
megtagadni. Katasztrofális diplomáciai hiba volt a nagykövet rés-
széről. Mert a világon nincs olyan, hogy idegen államok politikusai,
diplomatái csak úgy egy idegen állam területére lépjen, minden elő-
zetes egyeztetés nélkül. valószínű hogy Czernin egyszerűen behuny-
ta a szemét,és hagyta hogy a dolgok megtörténjenek. A külügymi-
niszter a jelentést Budapestre továbbította, tehát Tisza még 17-én
értesült arról, hogy Szaszonov és Bratianu erdélyi útját Bratianu és
Czernin gróf már 10-én megbeszélték, amiről a követ fölöttes ha-
tóságát nem értesítette. Tehát a követ mindenről tudott, de gondolta
hogy jól befűt a magyaroknak és főleg Tiszának. ezek után Czernint
ki kellett volna rúgni nagyköveti állásából. Ilyen esetekben nincs
önálló döntési joga és felhatalmazása. A főnöke a mindenkori közös
külügyminiszter.
Szaszonov emlékiratában akként mondotta el a kirándulást, hogy
Bratianu vitte őt a határra, hol hirtelen magyar területre szaladt a
kocsi, nagy megütközésére a vámőrségnek. ˝Abban a pillanatban,
amelyben Erdély határát átléptük, feltehetőleg ugyanaz a gondo-
lat merült fel mindkettőnkben: olyan román földre léptünk, ame-
lyet a magyar járom alól fel kell szabadítani és testvéreivel kellett
egyesíteni. Ebben a kirándulásban akaratlanul is Oroszország és
Románia megszülető érdekközössége nyilatkozott meg˝, - Szaszonov
emlékiratai 1927-ben Párizsban jelent meg.halála évében, Magyarul
is kiadták a emlékiratát-.aminthogy a bukaresti brit követ jelentése
szerint a konstancai látogatás eredménye valóban Oroszországnak
és Romániának ugyanazon cél követésében való egyesülés volt.
Ezt a bukaresti orosz követség akként fejezte ki, hogy a román
nép már tudja, hogy Oroszország segítségével Erdély birtokába
juthat. És amit Bratianu akként öntött formába, hogy a bukaresti
német követnek a magyar kormány és Tisza ellen kezdett panasz-
kodni és újból azt kívánta, hogy Berlin nyomást gyakoroljon Bécs-
re és Budapestre, ˝mert ha így folyik tovább a nemzetiségi küzdelem
Ausztria-Magyarországban, akkor ez a monarchiának nagyhatalmi
állásába kerülhet, ami Németországra nézve sem lehet közömbös˝.
Ezt a burkol fenyegetést Szaszonov azzal öntötte nyílt formába,
hogy Szerbia esetleges megtámadása orosz beavatkozást vonna ma-
ga után. Miután azonban Szerbia megtámadására nem gondoltak,
nyilvánvalóan felmerül a kérdés, hogy az orosz külügyminiszter
honnan gondolta, hogy Szerbia megtámadása időszerűvé lesz.
Bratianu szavaiból ugyan szintén kicsendült egy osztrák-orosz
háború veszedelme, ami arra enged következtetni, hogy erről tár-
gyalt Szaszonovval. Berlin azonban egyenlőre az orosz külügymi-
niszternek a ˝nemzetközi udvariasságba ütköző˝ erdélyi kirándu-
lása miatt bosszankodott.
Diamandi szerint a kirándulás az osztrák-magyar kormány tud-
tával, tehát legális formák között történt, Schilling báró feljegyzé-
sei szerint pedig a kirándulás alatt megállapodás jött létre Szaszo-
nov és Bratianu, Oroszország és Románia között, amit a későbbi
akták valóban megerősítettek. Jellemző, hogy az erre vonatkozó
hírek már ekkor eljutottak az aradi Romanulhoz, mert az már jú-
nius 16-án közölte Szaszonov erdélyi útját, 17-én pedig ezzel a
címmel, felírással jelent meg: ˝Konopist - Konstanza˝. Ez körül-
belül azt akarta jelenteni, hogy a bukaresti orosz propaganda ér-
telmezése szerint a konstancai látogatás a konopisti találkozásra
adott orosz válasznak tekintendő. ugyanitt volt olvasható az is,
hogy Bratianu szerint Románia és Oroszország érdekei azonosak-
ká váltak. Ezt mutatta egyébként a június 18-án felolvasott román
trónbeszéd, valamint Szaszonovnak 24-én a cárhoz intézett beszá-
moló felterjesztése is, amiből nyilvánvalóan az a következtetés volt
levonható, hogy az orosz külügyminiszter abban a hitben hagyta el
Romániát, hogy Erdély felkínálásával magának nyerte meg Bratia-
nut. Ha tehát Szerbiát a monarchia megtámadná, úgy Románia le-
hetőséget nyújt ahhoz, hogy az orosz csapatok a megtámadott or-
szág védelmére siessenek. Bratianu valóban erre a feltevésre adott
alkalmat és ezt a hitet keltette az oroszokban az a hír is, hogy Romá-
nia vasúti szárnyvonalakat kezdett építeni a Kárpátok felé. A dele-
gációkban a magyar képviselők Erdély megerősítését követelték,
a cseh delegátusok azonban tiltakoztak ellene. Nem véletlenül te-
szem hozzá. Az orosz és román politikai körök felfigyeltek a vesze-
delemre, hogy a Kárpátok útjai járhatatlanok lesznek. Filipescu ro-
mán képviselő pedig a magyar határok megerősítésének hírére a
szövetség felbontásával fenyegette meg a monarchiát. Ezek után
nem lehet a dolgot akként beállítani, hogy mindezekért a fejlemé-
nyekért a felelősség magyar kormányt illette meg amiatt, mert a
magyarországi románoknak nem adott engedményeket. Ezek meg-
jelentek a Budapesti Hírlap, 1914.június 26., Az Est, Budapest,
1914. június 18 és 19-i számaiban. Mert az az engedmény, amit a
bukaresti kormány követelt, az a magyar állam keleti felének át-
engedése. volt. Errel a tényről tudatosan hallgatott a kommunista
történet írás, de a jelen történészei se nagyon beszélnek vagy írnak
erről a fontos tényről.
Ő ugyanis Berchtold gróf 15-i távirati megkeresésére csak 16-án
végbement kirándulás után, 17-én - amikor azt már megakadályozni
nem lehetett - azt jelentette Berchtold grófnak, hogy Bratianu még
10-én engedélyt kért az erdélyi kirándulásra, melyet ö nem tudott
megtagadni. Katasztrofális diplomáciai hiba volt a nagykövet rés-
széről. Mert a világon nincs olyan, hogy idegen államok politikusai,
diplomatái csak úgy egy idegen állam területére lépjen, minden elő-
zetes egyeztetés nélkül. valószínű hogy Czernin egyszerűen behuny-
ta a szemét,és hagyta hogy a dolgok megtörténjenek. A külügymi-
niszter a jelentést Budapestre továbbította, tehát Tisza még 17-én
értesült arról, hogy Szaszonov és Bratianu erdélyi útját Bratianu és
Czernin gróf már 10-én megbeszélték, amiről a követ fölöttes ha-
tóságát nem értesítette. Tehát a követ mindenről tudott, de gondolta
hogy jól befűt a magyaroknak és főleg Tiszának. ezek után Czernint
ki kellett volna rúgni nagyköveti állásából. Ilyen esetekben nincs
önálló döntési joga és felhatalmazása. A főnöke a mindenkori közös
külügyminiszter.
Szaszonov emlékiratában akként mondotta el a kirándulást, hogy
Bratianu vitte őt a határra, hol hirtelen magyar területre szaladt a
kocsi, nagy megütközésére a vámőrségnek. ˝Abban a pillanatban,
amelyben Erdély határát átléptük, feltehetőleg ugyanaz a gondo-
lat merült fel mindkettőnkben: olyan román földre léptünk, ame-
lyet a magyar járom alól fel kell szabadítani és testvéreivel kellett
egyesíteni. Ebben a kirándulásban akaratlanul is Oroszország és
Románia megszülető érdekközössége nyilatkozott meg˝, - Szaszonov
emlékiratai 1927-ben Párizsban jelent meg.halála évében, Magyarul
is kiadták a emlékiratát-.aminthogy a bukaresti brit követ jelentése
szerint a konstancai látogatás eredménye valóban Oroszországnak
és Romániának ugyanazon cél követésében való egyesülés volt.
Ezt a bukaresti orosz követség akként fejezte ki, hogy a román
nép már tudja, hogy Oroszország segítségével Erdély birtokába
juthat. És amit Bratianu akként öntött formába, hogy a bukaresti
német követnek a magyar kormány és Tisza ellen kezdett panasz-
kodni és újból azt kívánta, hogy Berlin nyomást gyakoroljon Bécs-
re és Budapestre, ˝mert ha így folyik tovább a nemzetiségi küzdelem
Ausztria-Magyarországban, akkor ez a monarchiának nagyhatalmi
állásába kerülhet, ami Németországra nézve sem lehet közömbös˝.
Ezt a burkol fenyegetést Szaszonov azzal öntötte nyílt formába,
hogy Szerbia esetleges megtámadása orosz beavatkozást vonna ma-
ga után. Miután azonban Szerbia megtámadására nem gondoltak,
nyilvánvalóan felmerül a kérdés, hogy az orosz külügyminiszter
honnan gondolta, hogy Szerbia megtámadása időszerűvé lesz.
Bratianu szavaiból ugyan szintén kicsendült egy osztrák-orosz
háború veszedelme, ami arra enged következtetni, hogy erről tár-
gyalt Szaszonovval. Berlin azonban egyenlőre az orosz külügymi-
niszternek a ˝nemzetközi udvariasságba ütköző˝ erdélyi kirándu-
lása miatt bosszankodott.
Diamandi szerint a kirándulás az osztrák-magyar kormány tud-
tával, tehát legális formák között történt, Schilling báró feljegyzé-
sei szerint pedig a kirándulás alatt megállapodás jött létre Szaszo-
nov és Bratianu, Oroszország és Románia között, amit a későbbi
akták valóban megerősítettek. Jellemző, hogy az erre vonatkozó
hírek már ekkor eljutottak az aradi Romanulhoz, mert az már jú-
nius 16-án közölte Szaszonov erdélyi útját, 17-én pedig ezzel a
címmel, felírással jelent meg: ˝Konopist - Konstanza˝. Ez körül-
belül azt akarta jelenteni, hogy a bukaresti orosz propaganda ér-
telmezése szerint a konstancai látogatás a konopisti találkozásra
adott orosz válasznak tekintendő. ugyanitt volt olvasható az is,
hogy Bratianu szerint Románia és Oroszország érdekei azonosak-
ká váltak. Ezt mutatta egyébként a június 18-án felolvasott román
trónbeszéd, valamint Szaszonovnak 24-én a cárhoz intézett beszá-
moló felterjesztése is, amiből nyilvánvalóan az a következtetés volt
levonható, hogy az orosz külügyminiszter abban a hitben hagyta el
Romániát, hogy Erdély felkínálásával magának nyerte meg Bratia-
nut. Ha tehát Szerbiát a monarchia megtámadná, úgy Románia le-
hetőséget nyújt ahhoz, hogy az orosz csapatok a megtámadott or-
szág védelmére siessenek. Bratianu valóban erre a feltevésre adott
alkalmat és ezt a hitet keltette az oroszokban az a hír is, hogy Romá-
nia vasúti szárnyvonalakat kezdett építeni a Kárpátok felé. A dele-
gációkban a magyar képviselők Erdély megerősítését követelték,
a cseh delegátusok azonban tiltakoztak ellene. Nem véletlenül te-
szem hozzá. Az orosz és román politikai körök felfigyeltek a vesze-
delemre, hogy a Kárpátok útjai járhatatlanok lesznek. Filipescu ro-
mán képviselő pedig a magyar határok megerősítésének hírére a
szövetség felbontásával fenyegette meg a monarchiát. Ezek után
nem lehet a dolgot akként beállítani, hogy mindezekért a fejlemé-
nyekért a felelősség magyar kormányt illette meg amiatt, mert a
magyarországi románoknak nem adott engedményeket. Ezek meg-
jelentek a Budapesti Hírlap, 1914.június 26., Az Est, Budapest,
1914. június 18 és 19-i számaiban. Mert az az engedmény, amit a
bukaresti kormány követelt, az a magyar állam keleti felének át-
engedése. volt. Errel a tényről tudatosan hallgatott a kommunista
történet írás, de a jelen történészei se nagyon beszélnek vagy írnak
erről a fontos tényről.
2015. május 5., kedd
A szarajevói merénylet mint az I.világháború oka 64
64
Feltéve, ha ez a megjegyzés megfelel a valóságnak, hogy a kono-
pisti cseh jelentés alapján kívánta volna meggátolni a Szerbia ellen
tervezett fegyveres támadás kivitelét. Illetve Szaszonov értelmezése
szerint, meg kell gyilkolni a trónörököst. Mivel ez a kijelentése más-
ként nem értelmezhető.
Ugyanezen a napon, június 14-én, értesült arról Tisza István gróf
magyar miniszterelnök, hogy Szaszonov a vele tárgyaló Bratianu
román miniszterelnök táraságában Brassóba kíván látogatni.
Még aznap közölte felháborodását Berchtold gróf közös külügymi-
niszterrel a vakmerő terv fölött, mire a külügyminiszter másnap
június 15-én, távirati felvilágosítást kért Czernin gróf bukaresti kö-
vettől, mert lehetetlennek tartotta, hogy Bratianu a tervezett láto-
gatást a követtel nem közölte volna.
Június 14-ének fontossága nemcsak abból állott, hogy a kono-
pisti találkozás hírét a csehek Szentpétervárra továbbították és
hogy egyúttal a trónörökös útitervét közölték, annak céljául pedig
Szerbia megtámadása szerepelt. Fontos volt ez a nap azért is, mert
a csehek ugyanezen a napon nyújtották át a Konstancába induló
Szaszonob orosz külügyminiszternek, emlékirat alakjában, ezt a
tervezetet és javaslatot, melyben a halálra ítélt Ferenc Ferdinánd
örökségét; a monarchiát és a belőle átalakítandó nagy szláv biro-
dalom sorsának vezetését, Közép-Európa átalakításának feladatát,
maguknak igényelték.
A csehek évek óta szervezkedtek a kettős monarchia szét-
bomlasztására és Szulkovszki Grigorjevics Vlagyimir prágai o-
rosz konzul jelentései már a cseh területek kiaknázását mutatták.
Mikor Szaszonov 1914. január 20-l előterjesztésében Miklós
cárnak a nemzeti kérdés akkori állásáról jelentést tett, már abban
a feltevésben volt, hogy Közép-Európa sorsa rövidesen eldől. A
csehek szorosan simultak az orosz kormány érdeklődéséhez a
galíciai, bukovinai és magyarországi rutének kérdésében; kap-
csolatban voltak a horvátokkal és szerbekkel; Kramarz párvezér
pedig június 7-én egyenesen Szaszonovnak nyújtotta át vonatko-
zó javaslatát Közép-Európa új átrendezéséről.
Szaszonov tehát cseh, szerb és román oldalról nyert értesülé-
sei alapján biztos volt abban, hogyha Ausztria-Magyarország
népei közül a cseheken és a szerbeken kívül a magyarok is Szent-
pétervárhoz igazodnak, akkor Közép-Európa rendezési joga őt
fogja megilletni. Károlyi Mihály gróf függetlenségi párti képvi-
selő abban a reménységben kívánt Szentpétervárra menni, hogy
a hármasszövetségben megnyilvánuló német befolyással szem-
ben Oroszországgal vegye fel a kapcsolatot. A tervezett út elma-
radt ugyan, de a kiutazókat már készen várta Szaszonovnak az a
terve, hogy a kettős monarchia különböző részeiből érkezett de-
legátusokat olyan szakértőkként fogja fogadni, akik neki Közép-
Európa sorsának intézésében rendelkezésére állottak volna. Né-
metország befolyásának helyét tehát Oroszország befolyása vál-
totta volna fel. Sebeko bécsi orosz nagykövet 1914. április 9-i
jelentésében nagyon leszállította ennek az 1914. júliusra terve-
zett utazásnak az értékét azzal, hogy egyrészt azt a közvélemény
általános ellenszenvvel fogadta, másrészt pedig hogy Károlyi Mi-
hály gróf csak Tisza István iránt érzett gyűlöletből és egyén cél-
ból tervezte.
Június 15-én vette Dimitrievics ezredes a szentpétervári értesítést
a merénylet utasítása iránt. Június 15-e volt tehát az a nap, melyen a
csehországi szikra Szentpéterváron át Belgrádba érkezett és onnan
Szarajevóba indult tovább.
Mielőtt Czernin gróf válasza megérkezett, június 16-án megtör-
tént az erdélyi kirándulás, amelyről több leírás jelent meg. Sajnálatos
hogy ezt a történelmileg nagyon fontos tényt a magyar történészek
agyonhallgatják, határon belül és határon túl.
A források szerint az gépkocsin történt, melyben Szaszonov, Schil-
ling báró, Bratianu és Diamandi szentpétervári román követ ültek.
Czernin gróf 1919-ben megjelent emlékirataiban azt állította, hogy
a kirándulásról csak utólag értesült, mert akkor még nem számított
arra, hogy a közös külügyminisztérium titkos aktái 1930-ban nap-
világot látnak.
Feltéve, ha ez a megjegyzés megfelel a valóságnak, hogy a kono-
pisti cseh jelentés alapján kívánta volna meggátolni a Szerbia ellen
tervezett fegyveres támadás kivitelét. Illetve Szaszonov értelmezése
szerint, meg kell gyilkolni a trónörököst. Mivel ez a kijelentése más-
ként nem értelmezhető.
Ugyanezen a napon, június 14-én, értesült arról Tisza István gróf
magyar miniszterelnök, hogy Szaszonov a vele tárgyaló Bratianu
román miniszterelnök táraságában Brassóba kíván látogatni.
Még aznap közölte felháborodását Berchtold gróf közös külügymi-
niszterrel a vakmerő terv fölött, mire a külügyminiszter másnap
június 15-én, távirati felvilágosítást kért Czernin gróf bukaresti kö-
vettől, mert lehetetlennek tartotta, hogy Bratianu a tervezett láto-
gatást a követtel nem közölte volna.
Június 14-ének fontossága nemcsak abból állott, hogy a kono-
pisti találkozás hírét a csehek Szentpétervárra továbbították és
hogy egyúttal a trónörökös útitervét közölték, annak céljául pedig
Szerbia megtámadása szerepelt. Fontos volt ez a nap azért is, mert
a csehek ugyanezen a napon nyújtották át a Konstancába induló
Szaszonob orosz külügyminiszternek, emlékirat alakjában, ezt a
tervezetet és javaslatot, melyben a halálra ítélt Ferenc Ferdinánd
örökségét; a monarchiát és a belőle átalakítandó nagy szláv biro-
dalom sorsának vezetését, Közép-Európa átalakításának feladatát,
maguknak igényelték.
A csehek évek óta szervezkedtek a kettős monarchia szét-
bomlasztására és Szulkovszki Grigorjevics Vlagyimir prágai o-
rosz konzul jelentései már a cseh területek kiaknázását mutatták.
Mikor Szaszonov 1914. január 20-l előterjesztésében Miklós
cárnak a nemzeti kérdés akkori állásáról jelentést tett, már abban
a feltevésben volt, hogy Közép-Európa sorsa rövidesen eldől. A
csehek szorosan simultak az orosz kormány érdeklődéséhez a
galíciai, bukovinai és magyarországi rutének kérdésében; kap-
csolatban voltak a horvátokkal és szerbekkel; Kramarz párvezér
pedig június 7-én egyenesen Szaszonovnak nyújtotta át vonatko-
zó javaslatát Közép-Európa új átrendezéséről.
Szaszonov tehát cseh, szerb és román oldalról nyert értesülé-
sei alapján biztos volt abban, hogyha Ausztria-Magyarország
népei közül a cseheken és a szerbeken kívül a magyarok is Szent-
pétervárhoz igazodnak, akkor Közép-Európa rendezési joga őt
fogja megilletni. Károlyi Mihály gróf függetlenségi párti képvi-
selő abban a reménységben kívánt Szentpétervárra menni, hogy
a hármasszövetségben megnyilvánuló német befolyással szem-
ben Oroszországgal vegye fel a kapcsolatot. A tervezett út elma-
radt ugyan, de a kiutazókat már készen várta Szaszonovnak az a
terve, hogy a kettős monarchia különböző részeiből érkezett de-
legátusokat olyan szakértőkként fogja fogadni, akik neki Közép-
Európa sorsának intézésében rendelkezésére állottak volna. Né-
metország befolyásának helyét tehát Oroszország befolyása vál-
totta volna fel. Sebeko bécsi orosz nagykövet 1914. április 9-i
jelentésében nagyon leszállította ennek az 1914. júliusra terve-
zett utazásnak az értékét azzal, hogy egyrészt azt a közvélemény
általános ellenszenvvel fogadta, másrészt pedig hogy Károlyi Mi-
hály gróf csak Tisza István iránt érzett gyűlöletből és egyén cél-
ból tervezte.
Június 15-én vette Dimitrievics ezredes a szentpétervári értesítést
a merénylet utasítása iránt. Június 15-e volt tehát az a nap, melyen a
csehországi szikra Szentpéterváron át Belgrádba érkezett és onnan
Szarajevóba indult tovább.
Mielőtt Czernin gróf válasza megérkezett, június 16-án megtör-
tént az erdélyi kirándulás, amelyről több leírás jelent meg. Sajnálatos
hogy ezt a történelmileg nagyon fontos tényt a magyar történészek
agyonhallgatják, határon belül és határon túl.
A források szerint az gépkocsin történt, melyben Szaszonov, Schil-
ling báró, Bratianu és Diamandi szentpétervári román követ ültek.
Czernin gróf 1919-ben megjelent emlékirataiban azt állította, hogy
a kirándulásról csak utólag értesült, mert akkor még nem számított
arra, hogy a közös külügyminisztérium titkos aktái 1930-ban nap-
világot látnak.
A szarajevói merénylet mint az I. világháború oka 63
63
A konopisti találkozás idején Kramarz cseh pártvezér akként kép-
zelte el a monarchia jövőjét, hogy az az oroszok védnöksége alatt
a csehek vezetése alá kerül. Vonatkozó tervezetét közvetlenül Kono-
pist után nyújtották át Szaszonovnak, akinek kabinetfőnöke, Schil-
ling Fabianovics Móric báró, a Kramarz-zsal együtt dolgozó Sul-
kowszki előterjesztésére a következő megjegyzést írta: ˝a német
uralom után cseh uralom˝.
Ugyanakkor az orosz hírszolgálat csehországi ügynökei azt jelen-
tették Szentpétervárra, hogy Ferenc Ferdinánd Konopistból Szerbia
megtámadására indul, és ez az a fonál, amely a további események-
hez elvezet. Ha ugyanis feltesszük azt, hogy Szentpétervárott a
csehországi híradásnak hitelt adtak, akkor abból szükségképen kö-
vetkezett, hogy az orosz kormány a megtámadandó Szerbia védel-
méről gondoskodjék, ez viszont Románia megszervezését és a
Szerbia védelmére sieető orosz csapatoknak Románián keresztül
való átvonulását tette szükségessé.
A csehek híradása tehát nemcsak - mint mondták - az orosz
lavinát indította meg, melytől azok a kettős monarchia pusztulá-
sát várták, hanem annak az indoklásnak az elkészítését is, hogy
az elkövetkező események végsó okát a konopisti találkozáson
kell keresni és lehet megtalálni.
Descos belgrádi francia követ a cseheket egyenesen a szerbek bé-
csi ügynökeinek nevezte,
Az események súlypontja most Romániába helyezkedett át.
16. Szaszonov Erdélyben, 1914.június.- A román trónörökös szent-
pétervári utazása után merült fel a terv, hogy Miklós cár a látoga-
tást Konstanca román kikötőben fogja visszaadni. Miután az orosz
kormányhoz közelálló Novoje Vremja közlése szerint az utazás cél-
ja Románia új orientációjának megerősítése volt, semmi okunk
sincs, hogy ebben kételkedjünk. Miután pedig román részről azt
mondták, hogy Romániára Oroszországnak volt szüksége, nyilván-
való, hogy az utazás Szerbia érdekében történt. Nagy része volt
az utazás előkészítésében Diamandi román követnek, aki a gondo-
latot első ízben április 1-én vetette fel Paléologue francia nagykö-
vet előtt, akivel valamikor együtt szolgáltak Szófiában. Diaman-
dinak ekkor az volt a felfogása, hogy elérkezett az idő, amikor az
orosz hatalom Romániát a maga oldalára fogja venni: ˝pour la
Russie, c´est le moment psychologique de nous attirer á elle˝.
Vagyis ˝Oroszországhoz a lélektani pillanat vonzza˝ Romániát.
Amikor Miklós cár Konstancába indult, mindenki sejtette,
hogy döntó események vetették előre árnyékukat. Megjegyzem,
hogy II.Miklós nem volt olyan bugyuta,hozzá nem értő uralkodó,
mint ahogyan sokan gondolják. Tiszában volt Oroszország sú-
lyával, helyzetével. Lehet hogy a belföldi történéseket nem értette,
bár ezt is megkérdőjelezem. Elhangzott a szájából olyan, hogy nem
akart cár lenni. De azért bukásig vitte az ügyeket mint egyed ural-
kodó. Célja volt, hogy vagy így,vagy úgy, de kijutni a Földközi-
tengerig, megszerezni a tengerszorosokat és elsöpörni az Osztrák-
Magyar Monarchiát. Ezekhez viszont eszközként, bábként, szük-
ség volt a csehekre, szerbekre, románokra, ruténekre,
II.Vilmos császár Ferenc Ferdinánd konopisti kastélyában
tartózkodott, amikor a cár útra kelt. Ugyanakkor jelent meg Szu-
homlinov orosz hadügyminiszter említett nyilatkozata Oroszor-
szág katonai készenlétéről, melyet Doulcet francia ügyvivő 13-án
jelentett kormányának, melyet Oroszország szintén készenlétre
szólított. A csehek jelentése hírül adta, hogy Ferenc Ferdinánd fő-
herceg a boszniai hadgyakorlatokra utazott és csapatai élén Szerbia
ellen készül. Ezzel állhatott összefüggésben Shelking Jenő orosz
diplomatának, aki a Standart orosz yachtról a cár kíséretében lépett
partra, az a feljegyzése, hogy Szaszonov külügyminiszter, ki töré-
keny egészsége miatt vasúton érkezett, a trónörökösnek az útból
való eltételéről beszélt.
Seton-Watson szerint Dimitrievics ezredes június 15-én vette a
(szentpétervári) értesítést és ekkor adta meg az utasítást a merény-
lethez. Mikor a brit hadügyminisztérium Dimitrievics érdekében
közbelépett, a szerb kormánytól azt a választ nyerte, hogy nem
kaphat kegyelmet, mert megállapítást nyert, hogy Dimitrievics
a szarajevói merénylet szerzője volt.
A konopisti találkozás idején Kramarz cseh pártvezér akként kép-
zelte el a monarchia jövőjét, hogy az az oroszok védnöksége alatt
a csehek vezetése alá kerül. Vonatkozó tervezetét közvetlenül Kono-
pist után nyújtották át Szaszonovnak, akinek kabinetfőnöke, Schil-
ling Fabianovics Móric báró, a Kramarz-zsal együtt dolgozó Sul-
kowszki előterjesztésére a következő megjegyzést írta: ˝a német
uralom után cseh uralom˝.
Ugyanakkor az orosz hírszolgálat csehországi ügynökei azt jelen-
tették Szentpétervárra, hogy Ferenc Ferdinánd Konopistból Szerbia
megtámadására indul, és ez az a fonál, amely a további események-
hez elvezet. Ha ugyanis feltesszük azt, hogy Szentpétervárott a
csehországi híradásnak hitelt adtak, akkor abból szükségképen kö-
vetkezett, hogy az orosz kormány a megtámadandó Szerbia védel-
méről gondoskodjék, ez viszont Románia megszervezését és a
Szerbia védelmére sieető orosz csapatoknak Románián keresztül
való átvonulását tette szükségessé.
A csehek híradása tehát nemcsak - mint mondták - az orosz
lavinát indította meg, melytől azok a kettős monarchia pusztulá-
sát várták, hanem annak az indoklásnak az elkészítését is, hogy
az elkövetkező események végsó okát a konopisti találkozáson
kell keresni és lehet megtalálni.
Descos belgrádi francia követ a cseheket egyenesen a szerbek bé-
csi ügynökeinek nevezte,
Az események súlypontja most Romániába helyezkedett át.
16. Szaszonov Erdélyben, 1914.június.- A román trónörökös szent-
pétervári utazása után merült fel a terv, hogy Miklós cár a látoga-
tást Konstanca román kikötőben fogja visszaadni. Miután az orosz
kormányhoz közelálló Novoje Vremja közlése szerint az utazás cél-
ja Románia új orientációjának megerősítése volt, semmi okunk
sincs, hogy ebben kételkedjünk. Miután pedig román részről azt
mondták, hogy Romániára Oroszországnak volt szüksége, nyilván-
való, hogy az utazás Szerbia érdekében történt. Nagy része volt
az utazás előkészítésében Diamandi román követnek, aki a gondo-
latot első ízben április 1-én vetette fel Paléologue francia nagykö-
vet előtt, akivel valamikor együtt szolgáltak Szófiában. Diaman-
dinak ekkor az volt a felfogása, hogy elérkezett az idő, amikor az
orosz hatalom Romániát a maga oldalára fogja venni: ˝pour la
Russie, c´est le moment psychologique de nous attirer á elle˝.
Vagyis ˝Oroszországhoz a lélektani pillanat vonzza˝ Romániát.
Amikor Miklós cár Konstancába indult, mindenki sejtette,
hogy döntó események vetették előre árnyékukat. Megjegyzem,
hogy II.Miklós nem volt olyan bugyuta,hozzá nem értő uralkodó,
mint ahogyan sokan gondolják. Tiszában volt Oroszország sú-
lyával, helyzetével. Lehet hogy a belföldi történéseket nem értette,
bár ezt is megkérdőjelezem. Elhangzott a szájából olyan, hogy nem
akart cár lenni. De azért bukásig vitte az ügyeket mint egyed ural-
kodó. Célja volt, hogy vagy így,vagy úgy, de kijutni a Földközi-
tengerig, megszerezni a tengerszorosokat és elsöpörni az Osztrák-
Magyar Monarchiát. Ezekhez viszont eszközként, bábként, szük-
ség volt a csehekre, szerbekre, románokra, ruténekre,
II.Vilmos császár Ferenc Ferdinánd konopisti kastélyában
tartózkodott, amikor a cár útra kelt. Ugyanakkor jelent meg Szu-
homlinov orosz hadügyminiszter említett nyilatkozata Oroszor-
szág katonai készenlétéről, melyet Doulcet francia ügyvivő 13-án
jelentett kormányának, melyet Oroszország szintén készenlétre
szólított. A csehek jelentése hírül adta, hogy Ferenc Ferdinánd fő-
herceg a boszniai hadgyakorlatokra utazott és csapatai élén Szerbia
ellen készül. Ezzel állhatott összefüggésben Shelking Jenő orosz
diplomatának, aki a Standart orosz yachtról a cár kíséretében lépett
partra, az a feljegyzése, hogy Szaszonov külügyminiszter, ki töré-
keny egészsége miatt vasúton érkezett, a trónörökösnek az útból
való eltételéről beszélt.
Seton-Watson szerint Dimitrievics ezredes június 15-én vette a
(szentpétervári) értesítést és ekkor adta meg az utasítást a merény-
lethez. Mikor a brit hadügyminisztérium Dimitrievics érdekében
közbelépett, a szerb kormánytól azt a választ nyerte, hogy nem
kaphat kegyelmet, mert megállapítást nyert, hogy Dimitrievics
a szarajevói merénylet szerzője volt.
2015. május 3., vasárnap
A szarajevói merénylet mint az I.világháború oka 62
62
15. Konopist, Konstanca, Szarajevó, 1914. június - Konopist és
szarajevó - Konstancáról ( Constanța) sokáig elfeledkeztek - két el-
lentétes világnak sokat vitatott jelképei voltak. Wallenstein cseh-
országi kastélyában Ferenc Ferdinánd trónörökös szőtte álmait ar-
ról a nagy osztrák birodalomról, amelynek megalkotására vállalko-
zott; Bosznia fővárosában Bizánc fegyverei leterítették az álmodót
és az álommal együtt a monarchiát is.
A centralista osztrák politikusokkal, akik Szerbiának és Románi-
ának a monarchiába való bekebelezését szorgalmazták, Masaryk
cseh professzor tanítványai állottak szemben. A szarajevói merény-
let elkövetői azok közül kerültek ki. Az egyik oldalon az az emlék-
irat készült, amely 1914. június 28-án lett készen, de amely nem
Tisza emlékirata volt, amint azt egyesek állították, a másikon pedig
a forradalmi felkészülés a monarchia szétrobbantására és egy közép-
európai orosz hegemónia kiépítésére.
Az a vád azonban, hogy Ferenc Ferdinánd konopisti kastélyából,
ahol őt II.Vilmos császár meglátogatta, Szerbia meghódítására indult,
nem volt bebizonyítható. A június 13.i konopisti találkozáson erről
nem is volt szó. A találkozás részletei ma már ismeretesek: ott arról
volt szó, hogy a trónörökös a szerbekkel és a magyarokkal szemben
az osztrák-horvát közösséget erősítse meg.
Tisza befolyásának ellensúlyozása és a német császárnak a magyar
állásponttól való eltérése volt az, amivel leginkább foglalkozott.
A ˝konopisti legenda˝ nem azt tárta fel, amit Konopistban állítólag
végeztek, hanem annak a munkának a nyomait kívánta eltüntetni,
amely Konopistból a háború szikráját váltotta ki.
Konopistban a források szerint egészen másról volt szó.
Még 1914. márciusban történt, hogy Baernreither József
osztrák politikus megfordult Berlinben, hol Vilmos császár azok-
nak a bukaresti jelentéseknek a közvetlen hatása alatt állott, melyek
úgy tüntették fel a dolgot, hogy Románia szövetségi hűsége nem
az érvényben levő szövetségi szerződés megtartásától, hanem olyan
engedményektől függ, amelyeket Magyarország miniszterelnöke
vonakodik megadni a magyarországi románoknak. A trónörökös
minden mocskot rá szórt a magyarokra. A magyarság 1910-ben
ha pár százalékkal is de meghaladta a 10 milliót Fiumeval együtt, Horvátország nélkül, ahol 100 ezernyi magyar élt elszórva. Tisza
ifjú korától fanatikus híve volt annak, hogy a magyarság a román-
sággal együtt védelmezzék az országot a szlávok előnyomulásával
szemben. Itt főleg az orosz behatolást kell érteni. Ha szláv ellenes
lett volna, akkor nem kereste volna a szerbekkel való együttműkö-
dést sem.
Vilmos császár március 23-án Bécsben Tisza Istvánnal találko-
zott, ki teljesen meggyőzte őt a maga eljárásának helyes voltáról
és a császárra olyan kedvező benyomást tett, hogy az teljesen mel-
léje állott és Jagow útján Beldiman berlini román követet, ennek
útján pedig Károly román királyt értesítette a Tiszával folytatott
megbeszélésekről. Ezen megbeszélésekben Tisza március 15-i
emlékiratát feltette ki a császár előtt, ki annak lényegét magáévá
tette. Nem lehetetlen, sőt valószínű, hogy Tisza sikere bírta rá Con-
rad tábornokot 25-i emlékiratának elkészítésére, mely Tisza felfo-
gását módosította és amelyet július 2-án küldtek Berlinbe, hogy
ott - a magyar miniszterelnök emlékirata helyett - a további eljá-
rásnak alapul szolgálhasson.
Tschirschky bécsi nagykövet még március 25-én is azt jelentette,
hogy Vilmos császár teljesen Tisza István hatása alatt áll;
Treutler miniszter pedig, hogy ezt Ferenc Ferdinándnak is elmond-
ta és Tiszát a trónörökös bizalmába ajánlotta.
Ez bírta rá utóbbit arra, hogy Konopistban méltatlan támadást in-
tézzen a magyar miniszterelnök és a magyar nemzet ellen;
mindkettőről tajtékzó gyűlölettel beszélt és olyan valótlanságokat
állított, mint pl. azt, hogy a magyarok csak 2,5 millió lelket szám-
lálnak, Tisza szavai pedig nem felelnek meg tetteinek. A kifakadá-
sokat Vilmos tudomásul vette, de azok hatásiról nincs további in-
formációm.
A császár és a trónörökös útjai elváltak. Az visszatért Berlinbe,
ez megindult Szarajevó felé.
A konopisti találkozás (1914. június 12-13.) mérlegét tehát nem
pusztán azokban a külsőségekben kell megállapítanunk, melyekben
az megnyilvánult, hanem abban is, hogy miért volt szükség ezzel
ellentétben azt állítani, hogy ott Szerbia megtámadását határozták
el?
Ezen a ponton lépnek előtérbe a cseh politikának azok az intézői,
akik az orosz katonai és kormánykörökkel kapcsolatban álltak.
15. Konopist, Konstanca, Szarajevó, 1914. június - Konopist és
szarajevó - Konstancáról ( Constanța) sokáig elfeledkeztek - két el-
lentétes világnak sokat vitatott jelképei voltak. Wallenstein cseh-
országi kastélyában Ferenc Ferdinánd trónörökös szőtte álmait ar-
ról a nagy osztrák birodalomról, amelynek megalkotására vállalko-
zott; Bosznia fővárosában Bizánc fegyverei leterítették az álmodót
és az álommal együtt a monarchiát is.
A centralista osztrák politikusokkal, akik Szerbiának és Románi-
ának a monarchiába való bekebelezését szorgalmazták, Masaryk
cseh professzor tanítványai állottak szemben. A szarajevói merény-
let elkövetői azok közül kerültek ki. Az egyik oldalon az az emlék-
irat készült, amely 1914. június 28-án lett készen, de amely nem
Tisza emlékirata volt, amint azt egyesek állították, a másikon pedig
a forradalmi felkészülés a monarchia szétrobbantására és egy közép-
európai orosz hegemónia kiépítésére.
Az a vád azonban, hogy Ferenc Ferdinánd konopisti kastélyából,
ahol őt II.Vilmos császár meglátogatta, Szerbia meghódítására indult,
nem volt bebizonyítható. A június 13.i konopisti találkozáson erről
nem is volt szó. A találkozás részletei ma már ismeretesek: ott arról
volt szó, hogy a trónörökös a szerbekkel és a magyarokkal szemben
az osztrák-horvát közösséget erősítse meg.
Tisza befolyásának ellensúlyozása és a német császárnak a magyar
állásponttól való eltérése volt az, amivel leginkább foglalkozott.
A ˝konopisti legenda˝ nem azt tárta fel, amit Konopistban állítólag
végeztek, hanem annak a munkának a nyomait kívánta eltüntetni,
amely Konopistból a háború szikráját váltotta ki.
Konopistban a források szerint egészen másról volt szó.
Még 1914. márciusban történt, hogy Baernreither József
osztrák politikus megfordult Berlinben, hol Vilmos császár azok-
nak a bukaresti jelentéseknek a közvetlen hatása alatt állott, melyek
úgy tüntették fel a dolgot, hogy Románia szövetségi hűsége nem
az érvényben levő szövetségi szerződés megtartásától, hanem olyan
engedményektől függ, amelyeket Magyarország miniszterelnöke
vonakodik megadni a magyarországi románoknak. A trónörökös
minden mocskot rá szórt a magyarokra. A magyarság 1910-ben
ha pár százalékkal is de meghaladta a 10 milliót Fiumeval együtt, Horvátország nélkül, ahol 100 ezernyi magyar élt elszórva. Tisza
ifjú korától fanatikus híve volt annak, hogy a magyarság a román-
sággal együtt védelmezzék az országot a szlávok előnyomulásával
szemben. Itt főleg az orosz behatolást kell érteni. Ha szláv ellenes
lett volna, akkor nem kereste volna a szerbekkel való együttműkö-
dést sem.
Vilmos császár március 23-án Bécsben Tisza Istvánnal találko-
zott, ki teljesen meggyőzte őt a maga eljárásának helyes voltáról
és a császárra olyan kedvező benyomást tett, hogy az teljesen mel-
léje állott és Jagow útján Beldiman berlini román követet, ennek
útján pedig Károly román királyt értesítette a Tiszával folytatott
megbeszélésekről. Ezen megbeszélésekben Tisza március 15-i
emlékiratát feltette ki a császár előtt, ki annak lényegét magáévá
tette. Nem lehetetlen, sőt valószínű, hogy Tisza sikere bírta rá Con-
rad tábornokot 25-i emlékiratának elkészítésére, mely Tisza felfo-
gását módosította és amelyet július 2-án küldtek Berlinbe, hogy
ott - a magyar miniszterelnök emlékirata helyett - a további eljá-
rásnak alapul szolgálhasson.
Tschirschky bécsi nagykövet még március 25-én is azt jelentette,
hogy Vilmos császár teljesen Tisza István hatása alatt áll;
Treutler miniszter pedig, hogy ezt Ferenc Ferdinándnak is elmond-
ta és Tiszát a trónörökös bizalmába ajánlotta.
Ez bírta rá utóbbit arra, hogy Konopistban méltatlan támadást in-
tézzen a magyar miniszterelnök és a magyar nemzet ellen;
mindkettőről tajtékzó gyűlölettel beszélt és olyan valótlanságokat
állított, mint pl. azt, hogy a magyarok csak 2,5 millió lelket szám-
lálnak, Tisza szavai pedig nem felelnek meg tetteinek. A kifakadá-
sokat Vilmos tudomásul vette, de azok hatásiról nincs további in-
formációm.
A császár és a trónörökös útjai elváltak. Az visszatért Berlinbe,
ez megindult Szarajevó felé.
A konopisti találkozás (1914. június 12-13.) mérlegét tehát nem
pusztán azokban a külsőségekben kell megállapítanunk, melyekben
az megnyilvánult, hanem abban is, hogy miért volt szükség ezzel
ellentétben azt állítani, hogy ott Szerbia megtámadását határozták
el?
Ezen a ponton lépnek előtérbe a cseh politikának azok az intézői,
akik az orosz katonai és kormánykörökkel kapcsolatban álltak.
2015. május 2., szombat
A szarajevói merénylet mint az I. világháború oka 61
61
Ezt a veszedelmet érezte meg Tisza István akkor, amikor a balká-
ni kérdés rendezése végett 1914. március 15-én hosszabb emlékirat-
ban fejtette ki, hogy felfogása szerint ni lenne a tennivaló. A bajt
abban látta, hogy az orosz támogatás reménye ad biztatást a dákó-
román gondolat híveinek - ˝ein Groß-Rumänien bis zur Theiess der schönste Traum rumänischer Chauvinisten˝. Magyarul: a román
soviniszták legszebb álma a Tiszáig terjedő Nagy-Románia. Tisza
Istvánnak és sok más magyarnak nem voltak világhódító álmaik.
Megelégedtek a Kárpátok karéjával, vagyis Magyarországgal.
Románia ellenséges erőit Bulgária útján lehetne a legjobban
lekötni; ehhez azonban Bulgáriának Macedóniában való kielé-
gítése volna szükséges. Bulgáriának török és görög oldalról való
biztosítása szerb oldalról való kielégítése után Romániával kap-
csolatban hozni.
Erre Conrad tábornok, a vezérkar főnöke, március 25-én a
maga részéről is emlékiratot intézett az uralkodóhoz, melyben
Tiszával szemben azt ajánlotta, hogy Erdélyt Romániának kell
adni. Romániát a Habsburg monarchiához kell csatolni és erre
támaszkodva kell szembeszállani Szerbiával. Ebben az állam-
iratban fordul elő első ízben Erdély hivatalos úton való felkí-
nálása. Conrad tábornok nemcsak osztrák, tehát magyar szem-
pontból idegen állam polgára volt, de Ferenc Ferdinánd trómö-
rökös köréhez is tartozott, aki az osztrák és magyar államokban
egyetlen politikai alakulatot látott, semmi különbséget nem vett
észre abban, hogy Erdély Magyarországhoz, vagy Romániához
tartozik, mert a csatlakozás esetén Erdély és Románia közös u-
ralkodója II. Ferenc császár lett volna.
Mikor Tisza március 15-i és Conrad tábornok március 25-i
emlékiratait a bécsi külügyminisztériumban munkába vették,
a kettőből egy harmadikat készítettek. Ez a harmadik emlékirat
június 28-ra készült el és a következő megállapításokat tartalmaz-
ta: Tisza István aggodalmait Románia esetleges magatartása miatt
nem osztotta, de a Conrad-féle javaslatot sem vette számításba,
ellneben Bulgária megnyerését - Tisza javaslatától eltérően - egy
román-bolgár szövetség előkészítése és Románia erőinek ezen az
úton való lekötése helyett, Szerbia ellen kívánta eszközölni. Hoz-
zátette, hogy Franciaországnak az az igyekezete, mellyel az orosz
és román akciót a monarchia ellen fordította, voltaképpen a Német
Birodalmat fenyegeti, tehát az orosz tervekkel a Német Biroda-
lommal együtt kell szembenézni.
Az emlékiratot július 1-én a szarajevói merényletre vonatkozó
utóirattal látták el és július 2-án annak a levélnek mellékleteként
küldték Berlinbe, amelyben Ferenc József Szerbia ellen II.Vilmos
német császár támogatásához folyamodott. Arra vonatkozólag,
hogy az emlékiratban Tisza István gróf magyar miniszterelnöknek
betekintést engedtek, semmiféle bizonyítékunk nincsen. Ennélfog-
va nem lehet azt Tisza emlékirataként feltüntetni, mint azt Schmitt
professzor tette.
A francia diplomáciai aktákból viszont az derül ki, hogy a ma-
gyar politikusok a béke és nem a háború érdekében dolgoztak.
Szaszonov pl. elmondta Paléologue francia nagykövetnek, hogy
Szerbiát és Montenegrót a kettős monarchia balkáni útjának elzá-
rása végett kívánják egyesíteni; Tisza István gróf magyar minisz-
terelnök nem látott ebben veszedelmet, sőt attól sem idegenkedett,
hogy Szerbia elérje az Adriát és ott megfelelő kikötőt kapjon. Ap-
ponyi Albert gróf a delegációban nyíltan követelte a szerbek ré-
szére a kikötőt, ami általános meglepetést kelt, mert az ellenség ke-
zéből kivette a fegyvert. A francia jelentések szerint a magyar kor-
mány komolyan foglakozott a nemzetiség kielégítésével.
Június 13-án Doulcet szentpétervári francia ügyvivő Szuhom-
linov orosz külügyminiszter híres cikkéről tett jelentést: ˝La Rus-
sie est préte: la France doit l´étre également˝. Vagyis: Oroszor-
szág kész, Franciaország is kell. Hogy a monarchiát megtámadják,
Franciaországra is szükségük van az oroszoknak. A másik, ha a
francia jelentésekben az áll hogy a magyar kormány komolyan
foglakozik a nemzetiségek kielégítésével, akkor ez csakis azt bizo.
nyítja hogy a a magyar kormány nem az elnyomásukra törekedett,
mert tisztában voltak vele, hogyha másképp tesznek az a forrongó
Európában nem használ Magyarországnak. Nem volt Tisza ostoba
ember, hogy ne lett volna tisztában több dologgal. Volt amit ő sem
vett észre. Nem volt érdeke Szerbiát eltiporni.
Oroszország készen volt és ezzel a kocka el volt vetve.
Ezt a veszedelmet érezte meg Tisza István akkor, amikor a balká-
ni kérdés rendezése végett 1914. március 15-én hosszabb emlékirat-
ban fejtette ki, hogy felfogása szerint ni lenne a tennivaló. A bajt
abban látta, hogy az orosz támogatás reménye ad biztatást a dákó-
román gondolat híveinek - ˝ein Groß-Rumänien bis zur Theiess der schönste Traum rumänischer Chauvinisten˝. Magyarul: a román
soviniszták legszebb álma a Tiszáig terjedő Nagy-Románia. Tisza
Istvánnak és sok más magyarnak nem voltak világhódító álmaik.
Megelégedtek a Kárpátok karéjával, vagyis Magyarországgal.
Románia ellenséges erőit Bulgária útján lehetne a legjobban
lekötni; ehhez azonban Bulgáriának Macedóniában való kielé-
gítése volna szükséges. Bulgáriának török és görög oldalról való
biztosítása szerb oldalról való kielégítése után Romániával kap-
csolatban hozni.
Erre Conrad tábornok, a vezérkar főnöke, március 25-én a
maga részéről is emlékiratot intézett az uralkodóhoz, melyben
Tiszával szemben azt ajánlotta, hogy Erdélyt Romániának kell
adni. Romániát a Habsburg monarchiához kell csatolni és erre
támaszkodva kell szembeszállani Szerbiával. Ebben az állam-
iratban fordul elő első ízben Erdély hivatalos úton való felkí-
nálása. Conrad tábornok nemcsak osztrák, tehát magyar szem-
pontból idegen állam polgára volt, de Ferenc Ferdinánd trómö-
rökös köréhez is tartozott, aki az osztrák és magyar államokban
egyetlen politikai alakulatot látott, semmi különbséget nem vett
észre abban, hogy Erdély Magyarországhoz, vagy Romániához
tartozik, mert a csatlakozás esetén Erdély és Románia közös u-
ralkodója II. Ferenc császár lett volna.
Mikor Tisza március 15-i és Conrad tábornok március 25-i
emlékiratait a bécsi külügyminisztériumban munkába vették,
a kettőből egy harmadikat készítettek. Ez a harmadik emlékirat
június 28-ra készült el és a következő megállapításokat tartalmaz-
ta: Tisza István aggodalmait Románia esetleges magatartása miatt
nem osztotta, de a Conrad-féle javaslatot sem vette számításba,
ellneben Bulgária megnyerését - Tisza javaslatától eltérően - egy
román-bolgár szövetség előkészítése és Románia erőinek ezen az
úton való lekötése helyett, Szerbia ellen kívánta eszközölni. Hoz-
zátette, hogy Franciaországnak az az igyekezete, mellyel az orosz
és román akciót a monarchia ellen fordította, voltaképpen a Német
Birodalmat fenyegeti, tehát az orosz tervekkel a Német Biroda-
lommal együtt kell szembenézni.
Az emlékiratot július 1-én a szarajevói merényletre vonatkozó
utóirattal látták el és július 2-án annak a levélnek mellékleteként
küldték Berlinbe, amelyben Ferenc József Szerbia ellen II.Vilmos
német császár támogatásához folyamodott. Arra vonatkozólag,
hogy az emlékiratban Tisza István gróf magyar miniszterelnöknek
betekintést engedtek, semmiféle bizonyítékunk nincsen. Ennélfog-
va nem lehet azt Tisza emlékirataként feltüntetni, mint azt Schmitt
professzor tette.
A francia diplomáciai aktákból viszont az derül ki, hogy a ma-
gyar politikusok a béke és nem a háború érdekében dolgoztak.
Szaszonov pl. elmondta Paléologue francia nagykövetnek, hogy
Szerbiát és Montenegrót a kettős monarchia balkáni útjának elzá-
rása végett kívánják egyesíteni; Tisza István gróf magyar minisz-
terelnök nem látott ebben veszedelmet, sőt attól sem idegenkedett,
hogy Szerbia elérje az Adriát és ott megfelelő kikötőt kapjon. Ap-
ponyi Albert gróf a delegációban nyíltan követelte a szerbek ré-
szére a kikötőt, ami általános meglepetést kelt, mert az ellenség ke-
zéből kivette a fegyvert. A francia jelentések szerint a magyar kor-
mány komolyan foglakozott a nemzetiség kielégítésével.
Június 13-án Doulcet szentpétervári francia ügyvivő Szuhom-
linov orosz külügyminiszter híres cikkéről tett jelentést: ˝La Rus-
sie est préte: la France doit l´étre également˝. Vagyis: Oroszor-
szág kész, Franciaország is kell. Hogy a monarchiát megtámadják,
Franciaországra is szükségük van az oroszoknak. A másik, ha a
francia jelentésekben az áll hogy a magyar kormány komolyan
foglakozik a nemzetiségek kielégítésével, akkor ez csakis azt bizo.
nyítja hogy a a magyar kormány nem az elnyomásukra törekedett,
mert tisztában voltak vele, hogyha másképp tesznek az a forrongó
Európában nem használ Magyarországnak. Nem volt Tisza ostoba
ember, hogy ne lett volna tisztában több dologgal. Volt amit ő sem
vett észre. Nem volt érdeke Szerbiát eltiporni.
Oroszország készen volt és ezzel a kocka el volt vetve.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)