62
15. Konopist, Konstanca, Szarajevó, 1914. június - Konopist és
szarajevó - Konstancáról ( Constanța) sokáig elfeledkeztek - két el-
lentétes világnak sokat vitatott jelképei voltak. Wallenstein cseh-
országi kastélyában Ferenc Ferdinánd trónörökös szőtte álmait ar-
ról a nagy osztrák birodalomról, amelynek megalkotására vállalko-
zott; Bosznia fővárosában Bizánc fegyverei leterítették az álmodót
és az álommal együtt a monarchiát is.
A centralista osztrák politikusokkal, akik Szerbiának és Románi-
ának a monarchiába való bekebelezését szorgalmazták, Masaryk
cseh professzor tanítványai állottak szemben. A szarajevói merény-
let elkövetői azok közül kerültek ki. Az egyik oldalon az az emlék-
irat készült, amely 1914. június 28-án lett készen, de amely nem
Tisza emlékirata volt, amint azt egyesek állították, a másikon pedig
a forradalmi felkészülés a monarchia szétrobbantására és egy közép-
európai orosz hegemónia kiépítésére.
Az a vád azonban, hogy Ferenc Ferdinánd konopisti kastélyából,
ahol őt II.Vilmos császár meglátogatta, Szerbia meghódítására indult,
nem volt bebizonyítható. A június 13.i konopisti találkozáson erről
nem is volt szó. A találkozás részletei ma már ismeretesek: ott arról
volt szó, hogy a trónörökös a szerbekkel és a magyarokkal szemben
az osztrák-horvát közösséget erősítse meg.
Tisza befolyásának ellensúlyozása és a német császárnak a magyar
állásponttól való eltérése volt az, amivel leginkább foglalkozott.
A ˝konopisti legenda˝ nem azt tárta fel, amit Konopistban állítólag
végeztek, hanem annak a munkának a nyomait kívánta eltüntetni,
amely Konopistból a háború szikráját váltotta ki.
Konopistban a források szerint egészen másról volt szó.
Még 1914. márciusban történt, hogy Baernreither József
osztrák politikus megfordult Berlinben, hol Vilmos császár azok-
nak a bukaresti jelentéseknek a közvetlen hatása alatt állott, melyek
úgy tüntették fel a dolgot, hogy Románia szövetségi hűsége nem
az érvényben levő szövetségi szerződés megtartásától, hanem olyan
engedményektől függ, amelyeket Magyarország miniszterelnöke
vonakodik megadni a magyarországi románoknak. A trónörökös
minden mocskot rá szórt a magyarokra. A magyarság 1910-ben
ha pár százalékkal is de meghaladta a 10 milliót Fiumeval együtt, Horvátország nélkül, ahol 100 ezernyi magyar élt elszórva. Tisza
ifjú korától fanatikus híve volt annak, hogy a magyarság a román-
sággal együtt védelmezzék az országot a szlávok előnyomulásával
szemben. Itt főleg az orosz behatolást kell érteni. Ha szláv ellenes
lett volna, akkor nem kereste volna a szerbekkel való együttműkö-
dést sem.
Vilmos császár március 23-án Bécsben Tisza Istvánnal találko-
zott, ki teljesen meggyőzte őt a maga eljárásának helyes voltáról
és a császárra olyan kedvező benyomást tett, hogy az teljesen mel-
léje állott és Jagow útján Beldiman berlini román követet, ennek
útján pedig Károly román királyt értesítette a Tiszával folytatott
megbeszélésekről. Ezen megbeszélésekben Tisza március 15-i
emlékiratát feltette ki a császár előtt, ki annak lényegét magáévá
tette. Nem lehetetlen, sőt valószínű, hogy Tisza sikere bírta rá Con-
rad tábornokot 25-i emlékiratának elkészítésére, mely Tisza felfo-
gását módosította és amelyet július 2-án küldtek Berlinbe, hogy
ott - a magyar miniszterelnök emlékirata helyett - a további eljá-
rásnak alapul szolgálhasson.
Tschirschky bécsi nagykövet még március 25-én is azt jelentette,
hogy Vilmos császár teljesen Tisza István hatása alatt áll;
Treutler miniszter pedig, hogy ezt Ferenc Ferdinándnak is elmond-
ta és Tiszát a trónörökös bizalmába ajánlotta.
Ez bírta rá utóbbit arra, hogy Konopistban méltatlan támadást in-
tézzen a magyar miniszterelnök és a magyar nemzet ellen;
mindkettőről tajtékzó gyűlölettel beszélt és olyan valótlanságokat
állított, mint pl. azt, hogy a magyarok csak 2,5 millió lelket szám-
lálnak, Tisza szavai pedig nem felelnek meg tetteinek. A kifakadá-
sokat Vilmos tudomásul vette, de azok hatásiról nincs további in-
formációm.
A császár és a trónörökös útjai elváltak. Az visszatért Berlinbe,
ez megindult Szarajevó felé.
A konopisti találkozás (1914. június 12-13.) mérlegét tehát nem
pusztán azokban a külsőségekben kell megállapítanunk, melyekben
az megnyilvánult, hanem abban is, hogy miért volt szükség ezzel
ellentétben azt állítani, hogy ott Szerbia megtámadását határozták
el?
Ezen a ponton lépnek előtérbe a cseh politikának azok az intézői,
akik az orosz katonai és kormánykörökkel kapcsolatban álltak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése