89
Nyomban azután megküldte azokat a vallomási jegyzőkönyveket is,
melyek a Szerbiában elfogottaktól kerültek a szerb kormány birtokába.
Az igazságügyniniszter nem zárkózott el a szerb kormánybízottak rész-
vételétől, de július 18-án közölte a miniszterelnökkel, ez pedig Kállay
főkonzullal, hogy a szerb kiküldöttek megjelenése csak a belgrádi vég-
tárgyalás után válik szükségessé.
Ezek után 1868. augusztusban történt meg Karagyorgyevics Sándor
volt fejedelem elfogatása, mire a szerb kormány az ő kiszolgáltatását
és - magyarországi - javainak elkobzását követelte.
Alig szenvedhet kétséget az, hogyha belgrádi kezekbe került volna,
Mihály fejedelem sorsára jut. A volt fejedelem azonban független
magyar bíróság elé került. Bár azzal szemben vádlott társainak hely-
zetéhez hasonló helyzetben volt, hozzá nem értek el a belgrádi kor-
mány tervei és szándékai . Kállay főkonzul október 13-i jelentésében
közölte, hogy a szerb kormány proklamációt adott ki és abban Ka-
ragyorgyevics Sándor példás elítélése végett a magyar igazságszol-
gáltatás részrehajthatatlanságához és a magyar nemzet nemes szom-
szédi érzelmeihez fellebbezett, - nem ugyan bármilyen, hanem olyan
ítéletért, amilyennel ő szerette volna sújtani egykori fejedelmét.
A manifesztum azonban történelmi értékű bizonyítékká vált azon
tény mellett, hogy a magyar királyi kormány a bírói eljárás értelmé-
ben hozzájárult ahhoz, hogy a szerb hatóságok magyar területen
megjelenjenek és a vádlottakkal szembesítve, formális kihallgatást
eszközölhessenek. Kállaynak október 13-án kelt jelentése szerint
október 9-én Karagyorgyevics Sándor herceg és vádlott társai a
Maximilian dunai gőzösön Zimonyba érkeztek. Még aznap délelött
megtörtént az első szembesítés, amely 11-én és 12-én megismétlődött.
Karagyorgyevics, Sztankovics és Trifkovics, Kállay jelentése szerint,
keményen tagadtak, de a főkonzulnak mégis az volt a benyomása,
hogy a volt fejedelem valóban a merénylet értelmi szerzője volt.
A szembesítés Belgrádban igen jó benyomást keltett és így ké-
szült el a szerb kormánynak november 6-án kiadott manifesztuma,
melyben a szerb régenstanács háláját fejezi ki a magyar kormánynak
azért, mert a bűnösök kézrekerítésében a szerb kormánynak segítsé-
gére volt. Ugyanakkor Karagyorgyevics Sándort a gyilkosság szer-
vezésével vádolta meg és azt a reményét fejezte ki, hogy a bűnösök
el fogják venni méltó büntetésüket.
Ez volt az a precedens, amelyre a kettős monarchiának 1914. jú-
lius 23-án a szerb kormányhoz intézett határidő jegyzéke gondolt.
A kérdés további sorsát illetőleg meg kell jegyeznünk, hogy miután
a közös külügyminisztérium előzetesen sehol sem fejtette ki a követe-
lés előzményeit és indokait, azt a nagy hatalmak általában idegen-
kedéssel fogadták és túlzottnak. Szerbia állami méltóságával össze
nem egyeztethetőnek tartották, a szerb állami szuverenitás megsér-
tésének mondották. Ha valóban az lett volna, nem nyerte volna meg
Tisza miniszterelnök és a magyar kormányjóváhagyását. Mivel Ti-
sza nem akart a szerbekkel háborúzni és tönkre tenni Szerbiát. De
főleg nem akarta megalázni.
A követelés elő magyarázatát Berchtold gróf közös külügymi-
niszter adta meg akkor, amikor említett 1914. július 24-én Bukarest-
be küldött jegyzékével az 1868-l precedensre mutatott rá. Károly
román király felfogása szerint ez a követelésbeavatkozás volt Szer-
bia önállósáságába.
Miután azonban a szerb kormány a követelést, - melyet Bukarestben
éppen úgy, mint Szentpétervárott, Párizsban és Londonban teljesíthe- tetlennek mondtak, - 25-én elutasította, ez a pont akként maradt meg az
emlékezetben, hogy a kettős monarchia külügyi kormánya Szerbiá-
val szemben teljesíthetetlen követelést állított fel. Ez ellen a beállítás
ellen Gooss Roderich 1930-ban a bécsi állami levéltár vonatkozó ok-
mányaival felszerelve lépett sorompóba, 1935-ben pedig magyar
részről Horváth Jenő mutatta ki az 1868-i precedens ismeretlen rész-
leteit. Horváth Jenő: Szerb hatóságok magyar területen, 1868-ban.
A belgrádi ultimátum 6. pontjához. Történelmi Tanulmányok. II.
kiadás. Budapest, 1935. 273-279. p. l., Serbische Behörden in Un-
garn, 1868. Zu, 6. Punkt des österreichisches-ungarischen Ultima-
tums. Berliner Monatschefte, XIII.. Berlin, 1935. 690-698. p.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése