Az örmény kérdés az I. világháborúban 1

                                                                            1

  A földrajzi Örményország a kis-ázsiai felvidék legmagasabb részét
foglalja el. Akkoriban politikai tekintetben három részre tagolódott
(orosz, török és perzsa részre), éppúgy mint Lengyelország s az ör-
mények a nagy háborútól várták az ˝örmény-kérdés ˝ megoldását,
mint a lengyelek a ˝ lengyel-kérdés˝-ét.
  Az örmények 1914-15-ben nyugaton és délen kurdokkal, keleten
és északon tatárokkal és grúzokkal vegyesen laktak.
  Míg a kurdok és tatárok első sorban nomád állattenyésztők és mo-
hamedánok, addig az örmények 90%-a földművelő, a többi iparos
és kereskedő és hithű örmény katolikus. Ebben benne van a kétfé-
le népelem faji és társadalmi ellentétességének teljessége. Az ör-
mény földművelő vagy módos kereskedő békeszerető, de gyaur,
akit a haszontalan török közigazgatás és feudális aga is zsarol; a
kurd pedig koldus, rakoncátlan, rablótermészetű, de mohamedán,
akit a törvény is pártfogol végtelen harácsolásaiban. Majd ezred-
éves sorsa ez a szerencsétlen örménységnek, amióta ősi virágzó
királysága (859-1045) megbukott s hosszú hanyatlás után a XVI.
században végleg török uralom alá került. A jobb sorsra érdemes
nép, mely valamikor a keleti kereszténység védőbástyája volt, a
török birodalom százesztendős hanyatlásával annak sorsában osz-
tozott s két hatalmas ellenfél, a török és az orosz közé kerülve,
mindkettő által kihasználva, az ˝ ütköző állam˝ áldatlan szerepét
kénytelen viselni.
   Ez idő óta beszélhetünk ˝ örmény-kérdés˝-ről.
Születését és százéves szőnyegen maradását Oroszország hódító
törekvéseinek köszönheti.  A mindig nagyszabású és messzetekin-
tő politikát folytató Oroszország 1820-ban megszerzi Perzsa-Örmény-
ország egy részét s azzal együtt az örmény egyház pátriárkájának
befolyását is, hogy majdan az örmények földjén eljuthasson a me-
leg déli tengeri kikötőkhöz. S az orosz munkához is látott a szo-
kott eszközökkel t.i. pénzzel és egyházi térítéssel. 1836-ban a
grúz egyház elszakad az örmény egyháztól és orosz fennhatóság
alá kerül. Ámde a tengeri útjait féltő angol - török jóváhagyással -
szintén egyházi és iskolai téren próbálja egyensúlyozni az erő-
szakos orosz befolyást. Ezzel aztán vége is lett az örmények bé-
kéjének, mert a török sem nézte jó szemmel, hogy nemzetiségükön
belül, egyházilag kétfelé váltak.
Szüntelen zaklatásaiknak véget vetendő, 1876-ban helyzetük re.
formálását kérték a portától, amit két évvel később a berlini szer-
ződés megállapított ugyan, de soha sem vittek keresztül. Az orosz
politika pedig tovább dolgozott a maga eszközeivel, többek között
1887-ben egy orosz-örmény bizottságot létesít az örmény-ügyek
pártolására, noha a cél titokban az volt, hogy a török örmények
vegyék észre az uralkodó hatalom tehetetlenségét és ˝ jóakaró
pártfogóikat˝. Az örmények folytonos zaklatására bújtogatott kur-
dok garázdálkodásai, valamint a török hatóságok nemtörődömsége
újabb olaj volt arra a tűzre, mely százados vallási és faji ellentéten
alapuló és idegen hatalmaktól is szított gyűlölségükből fakadt s
mely 1890-ben nyílt lázadásban tört ki.
  A török kormány elnyomta ugyan ezt, de a forradalmi bizottság
előbb az orosz, majd a német császárhoz is és az angol királynő-
höz fordult ügyük revideálását kérve. Eredményt azonban nem
értek el. 1892-ben ismét kitör a forradalom Szasszunban s meg is-
métlődil a rákövetkező két évben.