7
Még mindegyiknél ott van mindaz, amit a katonák ősidők óta ma-
gukkal szoktak vinni a csatába. Mindenekelőtt az egykori boldogabb
életből való kevésszámú képet nézzük megindulással: egy fiatal meny-
asszony mosolygó arca, akinek fényképét egy főhadnagy őrzi magánál
- egy másik kép egy őrnagyot ábrázol, amint karjával egy fáradtan mo-
solygó asszonyt ölel áll, térdei között legfiatalabb fiával - egy hadnagy
Párizsban töltötte szünidejét és büszkén fényképeztette le magát a
diadalív alatt. Egy fiatal zászlós, aki valószinűleg inkább tréfából
hosszú, vékony körszakállt növesztett, mely most a hosszú hajjal együtt
különös módon világosszinű keretbe foglalja a még ebben a mumia-
szerű állapotban is a gyerekes arcot., egy korosabb, de még mindig
szép asszony kopott fényképét viseli zubbonyzsebében.
Minden bizonnyal az édesanyja.
Sorban lefordíttatjuk magunknak a képek mellett lévő leveleket,
nőknek vágyakozással és aggodalommal teljes levelei - zsenge gyer-
mekek gondtalan levelei, a remény és kölcsönös vigasztalás levelei
barátok kezéből. -
˝Szeretett,kedves Tadulul˝, írja Virzilo vilnai főhadnagy leánya
atyjának, ˝magamon kívül vagyok az örömtől, három levelet kaptam
tőled - három levelet -, ó, mily nagy gyönyörűség, hogy írhatok neked,
megírhatom neked, mily nagyon szeretlek. Csak most tudom milyen
rettenetes nélküled élni. - Sokat próbálok aludni, hogy szánalmas
sorsomat kevésbbé érezzem. Adja Isten, hogy átvészelhessük a vi-
hart, és csak azt az egyet kérem tőle, hogy ismét együtt lehessünk,
Apukám!˝
Lemanszky kpitányvérreláztatott naplójának utolsó szavai, melye-
ket már majdnem egészen olvashatatlanul a sír szélén írt reszkető ke-
zével:
˝Az egész világ nyugodtan alszik és semmit se tud róla . . . Ha
majd leterít a golyó, anyámat üdvözlöm, köszöntelek téged Földanya
- add majd hírül , mennyire vágyódom enyéim után.˝
Az áldozatok közül egyesek szenvedésük idején a legszükségeseb-
bekre szorítkozó naplókat vezettek. Ezek rendszerint az első csatákról
szóló feljegyzésekkel kezdődnek., majd a megvert sereg menekülése
következik a fegyverletételig és a bolsevisták fogságába való jutásig.
Ezek általában 1939 szeptember 23-ika és 29-ike között történtek.
Utánuk a fogolyszállításra és a szovjet bánásmódra vonatkozó be-
jegyzések következnek. A bolsevisták kezdetben úgylátszik nem tud-
ták, hogy mit kezdjenek a lengyel tisztekkel. A szerencsétlenek az
első hónapokban minden ésszerű ok nélkül kénytelenek táborról tá-
borra vándorolni, hogy végül is legnagyobbrészt a kozialszki táborban
teleljenek át.
Eddig a foglyok rádió útján még összeköttetésben maradhatnak a
külvilággal.
A későbbi bejegyzések a mindig rosszabbá váló élelmezéssel fog-
lakoznak. Bélbetegségek ütik fel fejüket. A feljegyzések sok halál-
esetről adnak számot. Esztelen szabadulási remények lángolnak fel,
vakhírek a közeli német összecsapásról, kételkedő hangú megjegy-
zések egy állítólagos francia offenzíváról. December 12-én azután
ez a feljegyzés következik: ˝Ma az összes lelkészeket elkülőnítették
tőlünk.˝ -
Lengyelország jövőjéről nagyon gyakran van szó. A tavasz közeled-
tével a felszabadulásra vonatkozó remények megint kézzelfoghatóbb
formákat öntenek. Március végén azután úgylátszik azt mondták a
foglyoknak, hogy visszakerülnek hazájukba. A jegyzeteket boldog
izgalom hatja át. A foglyokat kisebb csoportokba osztják be és végre
elszállítják.
Ettől kezdve elhallgatnak a bejegyzések. Mi történt velük?˝
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése